Three

- Egy bizonyos Kimi Räikkönen van itt a fiával. – nézett be kopogás után az asszisztensem, Leena egy sokat sejtető mosollyal, amiből azt vontam le, hogy ő bizony képben van, hogy ki is az a Kimi Räikkönen, nem úgy mint én az első alkalommal…

 - Köszönöm. Jöhetnek is. – majd gyorsan elrendeztem az aláírt kórlapokat az asztalomon, és az ajtóhoz sétáltam. – Sziasztok. – üdvözöltem őket egy barátságos mosollyal.

- Szia. – köszönt Kimi is.

- Szia, Luukas. – guggoltam le az apukája lába mögé bújt kisfiúhoz.

- Fél az orvosoktól. – súgta halkan Kimi.

- Oh, igazán? – fordultam vissza Luukashoz - Szerintem senki sem szereti őket, még én sem. Tudom, hogy ez meglepően hangzik egy doktor néni szájából, de ez az igazság. Lefogadom, hogy apu sem szeret orvoshoz menni – néztem fel Kimire, mire egy határozott bólintás volt a reakció -, de néha muszáj. De megígérem neked, hogy semmi olyat nem fogok csinálni, ami fájhat.

- Megígéred? – szólalt meg most először a belépésük után Luukas félős hangon.

- Megígérem. És azt is, hogy mindent mondani fogok, hogy mit is csinálok. Rendben? Na, gyere. – fogtam meg a kezét, és felöltettem a vizsgálóasztalra, Kimi pedig a fia mellett állt. – Nincs amúgy semmi betegsége akár vele született vagy akár csak egy kis megfázás? – néztem Kimire, miközben előkerestem a sztetoszkópom.

- Nincs, legalábbis nem tudunk róla.

- Értem. Luukas – sétáltam a kisfiúhoz - most meg fogom hallgatni a légzésedet. Nem kell félni, talán csak egy picit hideg lesz, de semmi több. Fel tudod húzni a pólódat apa segítségével? Úgy ni. És most vegyél egy mély levegőt… még egyet… és még egyet. És most fordulj meg kérlek… és megint egy mély levegő… és még egy. Köszönöm. – mosolyogtam a kisfiúra, miután végeztem. Megnéztem még a torkát, a nyirokcsomóit, de első látásra nem találtam nála rendellenességet, bár nem is konkrét problémával jöttek, de szeretem először magam is megvizsgálni az új pácienseimet.

- Nos, úgy látom, Luukas teljesen egészséges, de természetesen, ha bármi baj történne, akkor tudjátok a számom, és bármikor, tényleg bármikor hívhattok. De reméljük, nem lesz rá szükség. Viszont, mivel még nem jártatok ebben a kórházban, így ki kéne tölteni egy űrlapot. Csak a legalapvetőbb információk kellenek: születési idő, apa, anya neve, lakcím, és még egy pár információ Luukasról, de ezt oda is adom, és otthon nyugodtan át lehet böngészni, és majd valamikor bedobjátok.

- Itt van Luukas régi korlapja. Nem tudom, hogy ez mennyire szükséges… - nyújtott át Kimi egy mappát.

- Nagyszerű! Épp akartam kérdezni, hogy elkértétek-e az előző kórháztól. Akkor ennyi lett volna. Luukas, nagyon bátor voltál, ezért van itt neked valami. – és elé tartottam a cukorkás tálat.

- Úh, köszönöm. – vett ki egy zöldalmás cukrot.

- Köszönünk mindent. – nézett rám kedvesen Kimi.

- Igazán nincs mit. És akkor szombaton találkozunk a bulin. – nyitottam ki az ajtót, majd egy rövid búcsú után leültem átnézni Luukas anyagát.

- Sziasztok! – nyitottam ajtót Kimiéknek. – Jesse, megjöttek Luukasék. – kiabáltam be a nappaliba, amíg Kimi segített levenni Luukasról a kabátot, cipőt az előszobában. 

- Nagy baj lenne, ha csak este 8 után tudnék érte jönni? Van egy kis dolgom, és szerintem elég sokáig fog tartani. – kérdezte bizonytalanul Kimi.

- Nem, dehogy is. Biztos nagyon jól elleszünk. – néztem a két fiúra, miközben Luukas átnyújtotta Jessének az ajándékot.

- Aztaaa! – kiáltott fel Jesse, mikor kibontott egy kisebb borítékot. – Fúha!! Anya, ezt nézd!! - szaladt oda hozzám, és valamit nagyon lóbált a kezében.

- Mit kaptál? – vettem el tőle… 2 VIP belépő jegyet a Finn rali-bajnokság következő futamára?! Uram Isten! - Ezt igazán nem kellett volna. – emeltem a szemem Kimire.

- Nem került semmibe. És legalább meghálálhatom, amit értünk tettél, mint doktor néni. Reméltük, hogy örülni fog neki.

- Nagyon! Jess imádja az autókat, de hát fiú, ez természetes. Mindegy hogy milyen jármű, csak legyen benne motor. Nagyon köszönjük, tényleg. – néztem meg még egyszer a kezemben tartott jegyeket, hogy biztosan az-e.

- Szívesen. Most viszont rohannom kell. – nézett az órájára Kimi. – Szia Luukas. – intett be a nappaliba. – És ahogy megbeszéltük, fogadj szót Laurának. Este jövök érted. – de Luukas nem nagyon figyelt már Kimire, lefoglalta a többi gyerekkel való játszás.

Összességében nem volt egy nagy buli, egy sereg óvódást nem mertem volna egyedül bevállalni. Így is a tíz gyerkőc olyan csatateret rendezett gyakorlatilag az egész házban… De előre tudtam, hogy minden egyes takarítással járó pillanat megéri, hiszem az én nagy fiam boldogan rohangált fel és alá a kis barátaival.

-És te még attól féltél, hogy unatkozni fognak – lépett mellém Tiia egy pohár pezsgővel.

-Nem akarok inni, míg itt vannak a …

-Egy pohártól nem lesz semmi bajod – nyomta kezembe – főleg, hogy pizzázunk! Jaj, várj! Nem kell senkit hazavinni majd?

-Nem – ingattam meg fejem –, mindenkiért jönnek majd. Úgy beszéltük meg a többi szülővel, hogy olyan hét körültől viszik el a srácokat.

Élvezet volt nézni, ahogy megy a nagy játék. Örültem, hogy Jesse ennyire jól érzi magát. Hét előtt nem sokkal kezdtek megjelenni a szülők, és bár a fél napot nálunk töltötték, a gyerkőcök alig akartak búcsút venni tőlünk. Nevetve köszöntem el Sami szüleitől, amikor megcsörrent a mobilom.

-Dr. Laura Lahtinen – vettem fel.

-Szia Laura, Kimi vagyok – jött a rekedtes hang.

-Szia – köszöntem vidáman.

-Azért hívlak, mert későn érek hozzátok. Kilenc után. Szóljak a tesómnak, hogy ugorjon el Luukasért?

-Dehogy – feleltem –, nyugodtan maradhat, remekül elvannak Jessével. Nemrég vacsizott a banda, szóval…

-Remek – sóhajtott megkönnyebbülten – akkor… majd érkezem.

-Ráérsz! Szia, Kimi!

-Anya, anya – rohant oda hozzám Jessé – Luukas nem aludhatna itt?

-Hát… előbb az apukájával kellett volna megbeszélni. De tudod mit, kicsim? Megbeszéljük Kimivel, és pár nap múlva itt alhat, ha megengedi, rendben?

-Hát jó – ballagott vissza kissé csalódottan. 
Egy óra múlva már csak Luukas volt nálunk, barátnőmet is elküldtem haza pihenni, sokat segített nekem a sütéstől elkezdve a lufi fújáson át mindenben.

-Laura néni, apa mikor jön? – tudakolta, miközben lerogytak a kanapéra.

-Nem sokára, szívem – öntöttem nekik inni, hatalmas kortyokban tüntették el az üdítőt – Akartok egy kis mesét nézni?

-Igennn! – felelték kórusban. Hagytam, hogy ők válasszanak, eleve csak olyan mesék kerülhettek be hozzánk, amit én már láttam, és jóváhagytam. Nem akartam, hogy valami eszement dolgot lássanak.

-Elpakolok a konyhában, jó srácok? – néztem rájuk. Bólogattak, így magukra hagytam őket. Kilenc után pár perccel koptattak. Az ajtón lévő üveglapon át láttam, hogy Kimi érkezett meg hozzánk.

-Szia. Bocs a késésért – fintorgott mentegetőzősen.

-Semmi gond – legyintettem – Gyere be! Viszont… a srácok kidőltek. A kanapén alszanak mindketten.

-Nem mondod? – meredt rám – Pedig van, hogy alig bírom ágyba dugni Luukast.

-Nézd meg – tereltem be a nappaliba - Amúgy egész délután rohangáltak, nem csoda, hogy kidőltek.

-Nem szeretem felébreszteni, mert akkor nyűgős, és nehezen alszik vissza – sóhajtott fel.

-Hagyjuk őket egy kicsit aludni. Nem vagy éhes? Rengeteg étel van, meg torta is – mosolyodtam el.

-Hát… ami azt illeti nem ettem ebéd óta…

-Akkor gyere velem – indultam a konyha felé – Mit kérsz? Van sült csirke, krumplipüré, pizza, szedvicskék…

-Szedvicskék? – lepődött meg.

-Igen, a srácoknak csináltam – vettem elő a lefóliázott tálcát – Vicces figurákat csináltam rájuk, így élvezetesebben eszik.

-Ötletes. De jó macerás lehet megcsinálni.

-Az – bólintottam – Ja, és van fasírozott is.

-Finn?

-Természetesen – bólintottam.

-Akkor azt kérek – vigyorodott el – Elhoztam Luukas papírjait, amiket kértél – adott át egy borítékot.

-Köszönöm, egy pillanat csak beviszem az irodámba, hogy ne kallódjon el! – léptem ki.

-Luukas jó volt? – pillantott fel rám.

-Tündéri kissrác – nevettem el magam –, és nem azért mondom, mert hízelegni akarok neked. Nem tudom miért, de Jessé őt tartja a legjobb barátjának.

-Luukas is sokat beszél Jesséről – avatott be, miközben nekilátott az evésnek. Olyan jóízűen evett, hogy muszáj volt nekem is ennem valamit…

-Van ám torta is, hagyj helyet – kuncogtam – viszont… ha gondolod, itt maradhat Luukas, Jesse úgy is azzal nyaggatott, hogy aludjon itt.

-Nem akarok problémát okozni! – sóhajtott fel.

-De nem gond – vontam vállat – Abszolút nem zavartok minket.

-De nem beszéltem meg vele – meredt rám, és én hírtelen nem tudtam hová tenni a heves reakciót – Nem fogja tudni hol, vagyok, és miért hagytam el!

-Akkor maradj te is - csúszott ki a kézenfekvő megoldás számon – Van négy vendégszoba – mutattam felfelé a villámmal –, bőven elfértek. Akár még Luukassal is alhatsz.

-Nagyon… rendes vagy, hogy felajánlod, de…

-Ugyan már – legyintettem, majd mosogatóba raktam tányérom – Én magam is nagycsaládból származom, megszoktam a zsivajt. A munkámban is ez van általában, szóval ne gyere, a 'nem akarok zavarni' szöveggel. Persze, ha nem akarsz, vagy kényelmetlen neked, nem erőltetem.

-Jó sokat beszélsz – mosolyodott el – Persze, nem… rossz értelemben.

-Előfordulhat – kuncogtam – Sajnálom, ha… kényelmetlen helyzetbe hoztalak a közvetlenségemmel, de a kissrácokkal úgy kell viselkednem a korházban, mintha a barátjuk lennék, nem az orvosuk, és szép lassan beleivódott a mindennapjaimba ez a szokás…

-Megértem – bólintott – akkor… hazaugrom pár cuccért. Gondolom Luukas is jól összekente e ruháját.

-Eléggé – mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott hogy mászkáltak négykézláb… - Előkészítem nektek az egyik szobát.

Míg felhajtottam az ágy takaróját, és elrendeztem a párnákat, azon gondolkodtam, hogy eddig akárhányszor találkoztam Luukassal, mindig Kimi volt vele, vagy jött érte. De mi lehet a kisfiú anyjával? Elválhattak? Vagy, ne adj isten, valami történt vele? Átvittem a fölösleges holmikat jobb híján az irodámba, s ahogy ledobtam a székembe, le is sodortam a papírokat.

-Ó Laura, de béna vagy! – morogtam, s letérdeltem összeszedni őket. Kezembe akadt a boríték, amit Kimi adott, kibontottam hát. A jól ismert formanyomtatvány csúszott elém. Tudtam, hogy hol kell keresnem az adatokat.

Vezetéknév: Räikkönen Utonév: Luukas

Születési hely: Zürich, Svájc

Születési idő: 2007. 12.13.

Anyja neve: Saara Räikkönen *

Anyja leánykori neve: Saara Bergman

Gondviselő: Kimi Räikkönen

Megjegyzés: Saara Räikkönen szülés közben életét veszítette.

-Istenem – suttogtam, szegény kicsi Luukas! És Kimi is… egyedül maradni egy csecsemővel… Éreztem, hogy könnybe lábad a szemem, így visszatettem a dokumentumot, s eldöntöttem, míg ő nem avat be, úgy teszek, mintha nem tudnám. Elvégre ezeket az adatokat nem én szoktam rögzíteni, és Kimi sem köteles az első alkalommal, amikor eljönnek hozzám mint orvoshoz, az orromra kötni, hogy miért ő kíséri el a kisfiát. A srácok nagyban aludtak még, meg akartam várni Kimit az ébresztéssel, mert arra Luukas is felrebben, ha Jessét magamhoz veszem. Nem sokkal később halk kopogás hallatszott. Az órára lestem, nem kellett húsz perc neki, hogy megforduljon.

-Ez gyors volt – engedtem be.

-Az igazat megvallva nem lakunk messze – felelte.

-Vidd fel nyugodtan a cuccokat – pillantotta a sporttáskára – Megmutatom a szobát. Aztán a srácokat is fel kéne hozni. Itt is vagyunk – mutattam a nyitott ajtóra –, itt pedig a fürdő. Tettem ki törölközőt, nyugodtan zuhanyozz le.

-Kösz, Laura! Mindent. Lemegyek Luukasért…

Bólintottam, s pár lépéssel lemaradva követtem őt, hogy felébresszem Jessét.

-Apa…? – pislogott álmosan Luukas Kimire.

-Szia, kisember – simított végig a szőke buksin félmosoly mellett – felviszlek és alhatsz tovább, okés?

-Ühüm – bólintott lecsukódó szemek mellett, majd az apa vállára hajtotta a fejét. Figyeltem, hogy Kimi milyen gyengéden veszi az erős karjai közé. Elmosolyodtam a képre, ami elém tárult, de szinte rögtön űr is keletkezett bennem: ez volt az, amit Jessé sohasem tapasztalhat meg, elvégre az apja lemondott róla elhagyva mindkettőnket.

-Jó éjt, Laura! – pillantott rám Kimi.

-Aludjatok jól – feleltem halkan, majd Jesséhez hajoltam – kicsim…gyere te szülinapos, irány az ágyad!

-Anya – nézett fel rám kómásan – szomjas vagyok!

-Fent kapsz inni – pusziltam meg homlokát, majd felnyaláboltam a kanapéról az én kis szőke hercegemet. Miután ráadtam a pizsit, el is dőlt, szinte rögtön el is aludt. Mosolyogva kapcsoltam le a lámpát szobájában, s résnyire nyitva hagytam az ajtaját. Rekordidő alatt zuhanyoztam le, s vackoltam be magam az ágyba, ez a nap engem is lefárasztott. És milyen lesz a holnapi…mire rendbe teszem a csatateret!

Sziasztok!

 A dőlt betűs rész még mindig Andihoz fűződik. Itt fejezte be, s engedte az én kezeim közé ezt a kis történetet. Igyekszem nem elrontani :D Ezt a részt árkötésnek szánom, meg egy kis bizalomalapozásnak, remélem, tetszeni fog.  Laurát egy cserfes, vidám, könnyen barátkozós doktor néninek képzelem, és bár Kimi valamennyire megnyílik (barátilag) felé, még sok mindenen kell keresztülmenniük, hogy valóban bizalom épüljön közéjük.  Köszönöm a hozzászólásokat.  :)

L.

Ui.: Laura, Saara ellentéte, kinézetre legalábbis. Szőkés haj, kék szemek, találtok képet róla a szereplők közt :)