Four

Nyolc órát mutatott az óra, mikor felébredtem, kicsit lazítottam még, aztán kimásztam az ágyból. Vasárnap révén reggeli édességgyártás program indul majd, és elő akartam készülni addigra, mire Jessé is felkel. Kíváncsi voltam Luukas és Kimi hogy töltötték az éjszakát, és mivel néma csend honolt az egész emeleten, óvatosan mentem le. Előtte még belestem Jessé szobájába, el is mosolyodtam a látványra, kis béka módon kiterült az ágyán, és egy mormotát is megszégyenítő mélységgel aludt.

Összeszedtem az üres üvegeket, aztán elpakoltam a tiszta tányérokat, poharakat, hogy ne legyenek útban. A palacsintatésztát is bekevertem, és félre is toltam, meg kellett várnom a kis kuktámat. Nagyon élveztem az ilyen közös főzőcskézéseket Jessével, és bár tudom, hogy az anyjaként elfogult voltam, de akkor is neki állt a legjobban a kis kukta szerep.  Főztem kávét, teát, kakaót, nem tudtam Luukas mit fog kérni, így omlettet is csináltam, s pirítóst mellé.

-Jó reggelt – köszönt Kimi, melegítőben ácsorgott az ajtóban.

-Neked is szép reggelt – fordultam felé mosolyogva – jól aludtatok? Luukas?

-Még pihen – ingatta meg fejét somolyogva – tudod… szeret aludni!

-Ne aggódj, Jessé is alszik még – legyintettem – kávét?

-Kérnék – ült le az asztalhoz.

-Remélem, nem én ébresztettelek fel a pakolással – tettem elé egy bögrét, valamint cukrot és tejet.

-Nem – pillantotta rám –  tudod, elég jó alvókám van.

-Most nem úgy tűnik – kuncogtam.

-Akkor úgy mondom, hogy Luukas érkezése előtt az volt – mosolyodott el.

-Na igen, gyerek mellett nem lehet sokat aludni – kevergettem tovább kávém – kérsz reggelit, vagy megvárnád Luukast?

-Az utóbbi – dőlt hátra.

-Anyaaaaaaaaaaaaa – viharzott be Jessé –  tényleg itt van Luukas?

-És az apukája is – fordítottam Kimi felé az előttem ácsorgó fiamat egy puszi után – köszönni?

-Csókolom! – vigyorgott Kimire.

-Azért nem vagyok ilyen öreg – támaszkodott térdeire Kimi – mi lenne, ha tegeznél?

-Jóóó – bólogatott lelkesen a fiam.

-Kisfiam, papucs nélkül nem mászkálunk a konyhában – vettem ölembe, s a nappali szőnyegén tettem csak le – szaladj fel az autós mamuszodért!

-Apa – ballagott be Luukas is még pizsamában.

-Nem akartál felöltözni fiam? – tudakolta Kimi.

-Nem – közölte, majd az apja ölébe mászott – jobban szeretek pizsiben lenni!

-Azt tudom – sóhajtott fel olyan apukásan a finn – kisfiam, Laurának ki fog köszönni?

-Csókolom Laura néni! – pislogott rám hatalmas barna szemeivel.

-Szia kisember! Kérsz kakaót?

-Igen – bólogatott – Jessé felkelt már?

-Felment a szobájába – feleltem – menj fel, kérd el tőle a másik papucsát, nehogy felfázz a konyhakövön – mosolyodtam rá.

Hallani lehetett, amikor felért, biztos voltam abban, hogy azonnal játszani kezdtek.  Előszedtem a palacsintasütőt, s kivettem a hűtőből a tésztát is.

-Ne… segítsek? – állt fel Kimi rögtön – ha már… ennyi mindent teszel értünk…

-Maradj csak – legyintettem – esetleg megteríthetsz – böktem a tányérokat rejtő szekrényre – míg én leimádkozom a srácokat.

- …. és majd mondjuk apának, hogy vigyen el, jó? – hadarta Luukas lefelé jövet.

-Mire fiam?

-Ha megyünk a versenyre, elviszel egy körre minket? – pislogott szép, kérlelő, kölyökkutya tekintettel Luukas.

-Kampány – kuncogtam – segítesz nekünk Luukas?

-Miben? – tudakolta nagyfiúsan.

-Anya minden vasárnap palacsintát süt – avatta be Jessé – és én szoktam segíteni!

-Szabad? – nézett Kimire jól nevelten.

-Ha szeretnéd – bíztatta, tetszett Luukas jólneveltsége, bár el tudtam képzelni mennyi munkája lehet ebben Kiminek, nekem is sok harcom volt Jessével.

-Pont ide tudsz állni Jessé mellé – mutattam a mini állványra, amit még az egyik Ikeából szereztem be, arról tökéletesen felért mindent Jessé is – ugy ni! – emeltem rá Luukast – de óvatosan, mert meleg a sütő, okés? Segítek nektek…

És kezdetét vette a nagy palacsintasütés. Folyt a tészta mindenhova, a harmadik csík után mi lefelé indult a sütő elején már nem is törődtem vele. Élvezet volt hallgatni a két gyerek kacajait.

-Jaj – nyögött fel Luukas – leesett!  - nézett a forma után.

-Tessék egy másik – adtam kezébe a figurát, eredetileg linzer formák voltak, de rájöttem, hogy a fiamnak élvezetesebb a nagy formákba adagolni a tésztát, mint csak sima körökbe, és mi tagadás nekem is szimpatikusabbak voltak a rénszarvas, hóember, csillag és egyéb palacsinták…

-És ezt te minden vasárnap csinálod? – sóhajtott elismerően – kitartó vagy, én a harmadik után kidobnám.

-Férfiak – mormogtam – tessék, próbáld ki! – nyújtottam felé is egy formát – ha a gyerekeknek megy neked is.

-Gyere apa – vigyorgott Luukas Kimire.

-Ugye nem akarsz ezen túl te is állandóan palacsintázni? – simított végig a szőkés buksin a finn.

-Deeee!

-Akkor jöhetsz Laura nénihez – adott gyors puszit a fia fejére – na, mutasd, fiam… mikre rá nem veszel te kölyök!

-Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy nap Kimi Räikkönen sütöget palacsintát nálam, lehet, hogy beutaltattam volna egy agyi vizsgálatra…

-Szegény ember – villantott vigyort – nem vagyok nagy szám, szóval…

-Mondjuk, ha abból indulunk ki, hogy nem ismertelek fel – kuncogtam.

-Én még mindig örülök ennek – hunyorgott – fiam, te nem méltóztatnál felöltözni mielőtt, eszel?

-Nem! – közölte határozottan.

-Na fiúk, akkor irány a fürdő kezet mosni – emeltem le őket egyesével – aztán reggeli.

Elégedetten néztem, ahogy mindent elpusztítanak, amit a tányérjukra pakoltam, és ez alól Kimi sem volt kivétel. Reggeli után bepakoltam a gépbe a tányérokat, addig Kimi felment összeszedni a dolgaikat.

-Apaaa, maradjunk még – sóhajtott fel szomorúan Luukas.

-Luukas – guggolt le elé – holnap ovi, és még a mamáék is jönnek. Azon felül nem lóghatunk egész nap Lauráék nyakán, biztos neki is sok dolga van…

-De apa…

-Luukas, azt mondtam, hogy nem – felelte határozottabban – holnap úgy is találkoztok Jessével az oviban.

-Jó – motyogta lehajtott fejjel.

-Kisfiam – ereszkedett fél térdre – ne légy csalódott. Rávesszük Justuuékat egy kis gokartozásra, okés?

-Mehetek én a kékkel? – dőlt Kiminek kicsit vidámabban már. Elmosolyodtam, és az jutott eszembe, hogy vajon minden apuka ilyen helyes a fiával az ölelésében? Laura! – dorgáltam magam aztán, ilyenekre nem szabad gondolni!

Persze a srácok egy katasztrófának látták, hogy csak holnap tudnak majd játszani, de hát melyik gyerek nem ilyen? Kimi rendkívül aranyosan köszönte meg, hogy befogadtam őket, de nekem ez természetes volt. Ha már a srácaink ilyen jó barátok lettek… és nekem is könnyebb volt, ha jóban vagyok a szülőkkel. Délután átjöttek a testvéremék is, legalább lefoglalták Jessét, míg én bejeztem a házban a romeltakarítást.

***

Egy héttel később vártam az óvódás csoportot, influenza elleni oltást kellett beadnom a kicsiknek. Miután előkészítettem az összes fecskendőt, s matricákat, gumicukrot, átfutottam a névsort. Nem sokkal később gyerekzsivaj töltötte be a várót.

-Felhívjam a kissrác szüleit?  – nézett rám Eelis.

-Miért?

-Van itt egy kisfiú, aki nem akarja az oltást…

-Melyik akarja? – tettem fel a kérdést – ki ő?

-Mmmm… Luukas a neve, Luukas Räikkönen – felelte a lapot lesve.

-Kimi nem hiszem, hogy visszaért – sóhajtottam fel, említette, hogy elutazik a szülővárosába – dehogy, majd én kimegyek.

-Anyu – lépett hozzám Jessé – azt hiszem, Luukas fél – súgta, miután intett, hogy guggoljak le, ő bizony fontos információval rendelkezik a helyzetet illetőleg.

-Azt hiszem, igazad van – súgtam én is, édes kis buksija olyan közel volt hozzám, nem tudtam megállni, hogy nem pusziljam meg – majd mi segítünk neki, jó?

-Ühüm – bólogatott.

-Szia Luukas! – ültem mellé, hatalmas könnycseppek úsztak szemei előtt – mi baj kisember?

-Nem akarok szurit – nézett fel rám elkeseredetten – apát akarom!

-O szivem – nyúltam érte, hogy ölembe ültessem – apa most nem tud jönni. De mit szólnál, ha Jessével jönnél be, és valamit majd csak kitalálunk!

-Neee – bújt hozzám, Kimi mondta, hogy fél az orvosoktól, engem viszont inkább Jessé anyukájának tartott, mint sem orvosnak.

-Azért Jessét bekíséred? – tudakoltam szelíden. Tétován bólintotta, majd kicsi kézfejével megtörölte szemeit. Kézen fogtam a két kisfiút és bevezettem őket a rendelőbe.

-Szia Jessé – mosolygott a fiamra Eelis – te pedig biztos Luukas vagy.

-Csókolom – köszöntek kórusban. Jessé felmászott a vizsgálóasztalra, én pedig kibújtattam pulcsijából.

-Nézd, csak ennyi az egész, katonadolog – mosolyogtam bátorítón Luukasra, majd pár pillanat alatt beadtam az én nagy fiamnak a szert – látod, nem is vérzik…

-Fájt? – súgta Jessének.

-Nem – ingatta meg fejét – és anya ad cukrot is, meg matricát a nagyfiúknak! A másik néni nem – ingatta meg fejét, felkuncogtam, az én nagydumás kisfiam…

-Na, megpróbáljuk?

-Ne – húzta össze magát félősen.

-És, ha beleülsz az ölembe? Oda sem kell nézned – ajánlottam fel.

-Megfoghatom a kezed? – pislogott lassan rám.

-Persze – bólintottam – Eelis! Ölbe vettem Luukast, tényleg riad volt, egyedül a nagy rendelőben… majd apró kezét enyémbe süllyesztette – naaa, túl is vagyunk rajta – tettem autós ragtapaszt vállára – ugye, nem is volt olyan rossz?

-Nem – ingatta fejét megkönnyebbülten. Pár perccel később és cukorral felszerelkezve tereltem ki őket, elvégre volt még 12 kisovisom, szurira várva…

Negyed ötkor estem be az óvodába, kicsit elhúzódott az utolsó esetemnél a búcsúzkodás.

-…. és akkor Laura adott cukrot is! – magyarázta Kiminek, aki vigyorogva hallgatta, miközben bekötötte az utcai cipő fűzőjét.

-Hát akkor nagyon bátor voltál kisfiam – dicsérte meg – megköszönted Laurának a cukrot?

-Igen! – bólintott – sziaaa! – integetett felém.

-Szia Luukas – intettem vissza, Kimi rám kapta a tekintetét, és azt hiszem mondani is akart valamit, mert nyitotta a száját, de egy felém száguldó szőkeség megakadályozta – hééj kicsim – kuncogtam, s magamhoz öleltem Jessét – nem szabad gyorsan futkosni bent, tudod…

-Anya – vonta össze szemöldökét – ez nem is volt gyors!

-Perszeee – simítottam végig angyal arcán – hozd a pulcsid, még vásárolni is el kell mennünk gyorsan, semmi nincs otthon…

-Hallom, te voltál a megmentő – lépett hozzám Kimi.

-Nem volt vészes a dolog – vontam vállat – azt hiszem, jobban tartott attól, hogy nem vagy ott. Jessé is csak akkor ilyen vagány ám szuri kérdésben, ha én adom be neki.

-Teljesen kiment a fejemből az oltás – sóhajtott fel – jobban kellett volna figyelnem, akkor nincs ez az egész…

-Ugyan, egy kis félelem miatt akkor se hívtalak volna fel, ha itthon vagy – nyugtattam meg – elég sok gyerek tart a szuritól, és ilyenkor elég egy kis figyelemelterelés, és kedvesség. Ennyiből minden harmadik szülőt hívhatnám be a rendelőbe.

-Ne áruld el Luukasnak, de én sem bírom az injekciót – avatott be.

-Ugye te nem félsz az orvosoktól?

-Nincs jó tapasztalatom velük – komorodott el rögtön, majd Luukas felé fordult – kész vagy? Mehetünk?

-Igen apa – fogta meg Kimi kezét.

-Hát akkor sziasztok – köszöntem el tőlük. Először nem értettem miért lett hírtelen ilyen… távolságtartó. Lehet, hogy én bántottam meg valamivel? Gondolatmenetemből Jessé szakított ki, felöltöztettem, majd a bolt felé vettük az irányt, vacsora alapanyagnak.

-Anya – nézett fel rám Jessé, mikor az autóba pakoltuk a vásárolt dolgokat – nekem miért nincsen apukám, mint Luukasnak?

 - Tudod kicsim – sóhajtottam fel – nem mindenkinek van apukája, vagy anyukája. A te apukád régen elment, még mielőtt te – érintettem meg nóziját – megszülettél volna.

-Miattam ment el? – kérdezte csalódottan.

-Nem kisfiam – ingattam fejem – semmi nem a te hibád volt. Ő mást akart, más élete, nem engem, és téged. Majd ha nagyobb leszel, többet beszélünk róla, rendben? – öleltem magamhoz.

-Rendben. Anya… Luukasnak meg anyukája nincsen – pislogott rám.

-Honnan tudod?

-Ő mondta. Megkérdeztem, hogy ő is szokott e segíteni az anyukájának – felelte – és azt mondta, hogy nem, mert az ő anyukája a menyben van már. Anya, ugye te nem mész oda?

-Nem megyek Jessé – túrtam szőkés tincsei közé – itt maradok veled.

-Akkor jó – sóhajtott fel. Beültettem a gyerekülésbe, és haza indultunk. Út közben az járt a fejemben, amit Jessé mondott. Nem is gondoltam arra, hogy felmerül, hogy Luukas anyukája nem él már. Pontosabban, hogy majd így ők megbeszélik… pedig kézenfekvő volt a dolog, hiszen ők mindenre rákérdeztek, egyenes válaszoltak, a magunk varázslatos kis világukból indultak el a felnőttek világába. Képzeletben rácsaptam a homlokomra, ó Laura! Kimi nem azért lett hírtelen visszahúzódó, és egy cseppet hűvös, mert én bántottam meg akármivel… mert az ő anyukája a menyben van már… persze, hogy Kiminek nem volt jó tapasztalata az orvosokkal.

Sziasztok!

Úgy gondolom, nem sokat kell mondanom a részről :) Pár hét eltelt már azóta, hogy először találkoztak az oviban, most már lassacskán azért beindulnak a dolgok…

Várom a véleményeket :)

L.