Hét

2010 Mexiko

-Kimi, menjünk már – sóhajtottam fel idegesen.

-Mindjárt… csak még ezt összerakom – matatott a szerszámosláda körül.

-Jaj már, nem érne rá holnap? – sürgettem.

-Miért akarsz te ennyire menni? – nézett fel rám.

-Semmi oka nincs – nyeltem görcsösen – csak… fáradt vagyok…

-Ez nem igaz – nézett alaposabban végig – fal fehér vagy, és ökölbe szorítod a kezed… minden rendben?

-Persze – bólintottam talán túl hevesen is, hatalmas csattanás mutatta, megérkezett a közeledő vihar. Hiába akartam, nem tudtam elfojtani reakcióm, és megugrottam az ijedségtől.

-Biztos jól vagy? – tette le a kezében lévő dogokat.

-Én – ziháltam – kérlek…menjünk innen….

-Te reszketsz! – tette kezét vállamra – félsz?

Nem feleltem, csak próbáltam normalizálni a rám törő pánikot.

-Kérlek, induljunk…

-Héé – vont magához, szorosan ölelt, én pedig hozzá simultam az izmos mellkasához, mintha ő meg tudna védeni… - én vigyázok rád! – mondta könnyed hangon – menjünk akkor – vezényelt ki a sátorból. Hatalmas szél kísérte a cikázó villámokat, pillanatok alatt esti szürkület lepett el mindent a sötét felhők takarása miatt. A hotelbe éve kicsit jobban éreztem magam, tudtam, hogy egy forró fürdő kell már csak és helyre is áll a világom. Legalábbis jobb lesz.

-Ana, nem szeretnélek magadra hagyni – pillantott rám fürkészve a szobaajtóm előtt.

-Jól vagyok – bizonygattam.

-Nem, nem vagy. Ha nem akarsz, nem kell semmit mondanod, csak… lazuljunk együtt. Vacsi, esetleg egy film?

-Rendben – vontam meg vállaim szerényen – nyitva hagyom az ajtót akkor… és majd gyere.

-Ok – bólintott, és átsétált a kettővel arrébb lévő ajtóhoz, az ő szobájához. Én azt hittem, hogy lefürdik, átöltözik, és majd úgy jön át, fél, egy óra múlva. A helyett a harmadik percben megjelent nálam egy kicsi spottáska szerűvel.

-Hát te? – meredtem rá.

-Nem megbeszéltük, hogy jövök? – nézett rám úgy, mint akinek valami nem stimmel a fejével.

-De. Csak azt hittem… szóval, hogy nem költözöl – utaltam táskájára. Kissé rémülten kaptam pillantásom a teraszajtóra, hol premierbe láthattam az óriási villámokat.

-Ana… - lépett közelebb hozzám – a vihartól félsz? – kérdezte lágyan, talán, hogy ne kelljen szégyenkeznem… Elvégre felnőtt nő létemre reszkettem a viharban.

-Én… csak… nincsenek jó emlékeim róla – súgtam, majd megráztam a fejem – megfürdöm gyorsan.

-Menj csak. Rendeljek addig enni? – bólintottam, így folytatta – mit kérsz?

-Valami salátát – vontam meg vállam. Hallottam, hogy valami olyasmit motyog, hogy azzal nem lehet jól lakni, de nem értettem pontosan a csukódó ajtóm miatt. Bár gyors fürdést ígértem neki, hosszan álltam a forró víz alatt, hogy merev izmai ellazuljanak. Azért jobb volt azzal a tudattal, hogy nem vagyok egyedül, de mégsem azaz ember volt velem, aki mellett tökéletesen el tudtam engedni magam ilyen helyzetekben. Hiába, nagy hátrány, ha az embernek csupán kettő olyan ember van az életében, aki mindent tud róla, s jelen pillanatban ők is a világ másik felén voltak.

-Már kezdtem aggódni miattad – nézett rám Kimi, a kanapén ült, előtte az asztalon mindenféle étel sorakozott.

-Nem voltam bent sokáig – ingattam fejem.

-Csak laza negyven percet – állt fel – lassacskán a mentőakciót terveztem!

-Kösz – mosolyodtam el – várunk még valakit vacsorásra? Ennyi kaja négyünknek is elég lenne.

-Viccesek vagyunk – dörmögött játékosan – nem csak egy adag salátával semmire nem mész, így egy kicsit megtoldottam a rendelést.

-Kicsi? – meredtem az asztalra, amin grillezett husi, s zöldségek kaptak helyet, sült krumpli, illetve egy nagy kancsó alma lé társaságában. Sőt még édességet is fedeztem fel.

-Majd kaja után ráérsz kötekedni – vigyorgott – gyere enni.

-Igen is uram! – húztam ki magam, némiképp rontott az összhatáson, hogy köntösben voltam.

-Eszetlen – forgatta meg fejét – de hogy lásd, milyen úriember vagyok, itt maradok veled az étkezésig, csak utána távozom a fürdőbe.

Felnevettem, meg kellett hagyni, tökéletesen el tudta terelni az ember figyelmét…

-Aha, én vagyok eszetlen, mi? – morogtam szelíden.  Ahogy elkezdtem enni tudatosult bennem, hogy éhes vagyok, a finn elégedetten nézte, ahogy elpusztítom mindazt, amit tányéromra pakolt.

-Most mondhatnám, hogy én megmondtam – vigyorgott – és tudod mit? Mondom is! Én megmondtam!

-Te alapból ennyire lökött vagy, vagy csak engem akarsz jobb kedvre deríteni?

-Fáj, hogy ennyi idő után ezt kérded – sóhajtott színpadiasan - ezért az utolsó palacsintát nekem kell, hogy add!

-Ilyenkor hol az úriember éned, mi? – hergeltem – különben is nem fogsz beférni az Icecar volánja mögé pókhassal!

-Milyen pók hassal? – meredt rám – tündérkém, nézd csak meg, hogy mennyire látszanak az izmaim! – állt fel, s demonstráló jelleggel ledobta pólóját.

-Hé, vetkőzős táncot mutatsz be? – vigyorogtam.

-Nem lehet. Otthon hagytam a flitteres gatyómat – rázta meg fejét komolyan, mindketten felnevettünk, majd ő folytatta – lezuhanyozom, addig kereshetnél valami filmet – intett a laptopja felé.

-Oké – bólintottam, de mielőtt eltűnt volna a fürdőben utána szóltam – Kimi! Kösz a vacsorát…

Hamiskás mosoly mellett húzta be az ajtót, én pedig a laptopjával az ágyra heveredtem. Ő nem egy rakat dvdt cipelt magával, általában úgy is a gépen, s gépről nézte a filmeket. Hanem pendrivere szoktuk feltenni azokat a filmeket, amit választunk, azt meg ugye csatlakoztathattuk tvhez is. Viszonylag könnyedén választottam, épp lecsuktam volna a laptopot a sikeres akció utána mikor megakadt szemem egy mappán. Sosem szoktam másik gépében turkálni, de mivel felfedeztem a nevem is, úgy gondoltam, belepillantok, ha már rólam van szó! A mappa tele volt képekkel, amiken mi szerepeltünk, társaságban, vagy épp kettesben. Portugál rally, Finn rally, Espooban tett első látogatás, futamképek, épp a hóban fetrengek, mert Kimi belelökött… Jó érzéssel néztem vissza a fotókat, tényleg jól esett, hogy ezeket a képeket ő is megőrizte…

-Ez nekem nincs is meg – ráncoltam homlokom. Espooban kilátogattunk egy lankás helyre, s szinte egész nap qvadoztunk, a finn barátaival, s családjával.

-Na, választottál? – jött vissza Kimi.

-Ühm. Te Kimi, ez honnan van? – fordítottam felé a laptopot.

-Kristii küldte át – felsóhajtott -  basszus! Nekem kellett volna tovább küldeni neked azokat a képeket… Elfelejtettem.

-Látom – bólintottam – na, akkor majd én. Te különben sem vagy nagy ász ezekben, valahogy mindig kimegy a fejedből az ilyesmi – kuncogtam.

-Ne pimaszkodj – vonta fel szemöldökét.

-Kimi – ültem fel – kösz, hogy itt vagy…

-Ana, kérdezhetek valamit? – ült mellém, bólintottam – a vihartól félsz, azt látom. De miért?

-Nem szívesen beszélek erről – ingattam meg fejem – rossz emlék, ennyi.

-Ha nem akarsz, nem kell – mosolyodott el bíztatóan. Remek barátom lett az elmúlt hónapokban,évben. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és szép lassan elnyerte a bizalmam, mint ahogy én is az övét.

-Én… csak… kevesen, sőt, ketten tudnak erről csupán.

-Kitalálom, Seb, és Meddie – vágott bele

-Igen – sóhajtottam – tudod… apa halála után elég nehéz volt anyának, főleg az anyagiak miatt, és ezért évekig két munkahelyen is dolgozott egyszerre.

-Ki volt veletek? – kérdezte kíváncsian. Nem tolakodón, vagy vádlón.

-Volt egy kedves lány a szomszédban, ő lett a beugrós dadusunk. Vele tényleg jó volt, játszott velünk, elvitt a különórára ha kellett, ilyesmi.

-De? Biztos, jön egy de, ami után nem jót fogsz mondani… - folytatta, meglepett tekintetemre.

-Úgy hat évesek lehettünk, amikor Izzi, ő volt, aki vigyázott ránk, elutazott egy hétre, és arra az időre más vigyázott ránk. Ő nem volt gyerek barát… de anyának nem volt más választása, eleinte inkább cipelt minket a munkahelyeire, hogy ne kelljen vele hagynia, de… azt mondták neki, vagy egyedül jön a következő nap, vagy ne is jöjjön inkább.

-Bántott téged? – nézett rám összeszűkült szemekkel.

-Hát, nem adott enni, és inni – vontam meg vállam – mindig nagyon vártuk haza anyut, mert nagyon éhesek voltunk már, hiszen csak reggel ettünk, amit anya gyorsan csinált nekünk munkába menet előtt.

-Hogy képes valaki ilyenre? – kérdezte, hangjából kihallatszott a dühe – és hogy kapcsolódik ide a vihar?

-Kicsiként én féltem tőle. Meddie nem annyira, így ha együtt voltunk, felnőtt nélkül, akkor se volt gond. De… Meddie akkor nem volt otthon, én pedig kint játszottam a teraszon. És jött a vihar, nagyokat dörgött, villámlott és szakadt az eső. Az a nő meg bezárt mindent, és nézte a tvt… hiába sírtam kint az ajtó előtt nem engedett be. Pedig én annyira féltem. Szabályosan reszkettem, és sírva kértem, hogy had menjek be, el akartam bújni, hátha akkor nem hallom a vihart. Órákig feküdtem a teraszon, összekuporodva, és vizesen. Hiába bújtam be az asztal alá, a szél mindenhova befújta a vizet.

-Ana… - nézett végig lassan arcomon, tekintetet lágy és … sajnálattal teli volt. De nem az a bántóan szánakozó, hanem az együtt érző fajta, így nem zavart.

-Lehet nem nagydolog, de – vontam meg vállam – azóta is rettegek minden viharban. Újra, és újra előjön, azaz érzés. Az a gyerekkori félelem, hogy egyedül vagyok, és nem segít senki…

-És aztán mi történt? – tudakolta, kezét az enyémre csúsztatta, mintha bátorítani akarna.

-Anya talált meg, mikor este hazajött a munkából. Felpofozta azt a nőt, és kirakta, aztán pedig felmondott, és ekkor költöztünk vissza Németországba. Megígérte, hogy soha többé nem hagy el, és be is tartotta.

-Gyere ide – húzott magához, a visszaemlékezés, a feltörő érzések arra ösztönöztek, hogy bújjak hozzá. Kellett a közelség, a vigasz, a megnyugvás, főként, mert az egyik legsötétebb dolgot mondtam el neki. Ölébe kucorodtam, és lehunytam a szemem, jó érzés volt valakivel megosztani ezt… - köszönöm, hogy elmondtad. És… ez igen is nagydolog. Gyerekként ez elég nagy trauma, szóval…

-Ennyi – sóhajtottam fel.

-Itt aludjak veled ma? – kérdezte – mármint… na, érted.

-Jó ötlet – feleltem – és kényelmes a kanapé…

-Mi? Neem! Hatalmas ez az ágy, szóval felejtsd el, hogy a kanapén alszol! – rötyögte.

-Micsoda? – kaptam fel fejem – én úgy értettem, te alszol ott, mivel ez az én szobám!

-Tudom – vigyorgott csúfondárosan – de igazán élvezem, mikor így ledöbbensz.

-Kösz - húztam fel orrom tetetett felháborodással, s kászálódtam ki öleléséből.  Az ablakhoz lépve figyeltem a most már távolodó vihart.

-Ana? Miért mesélted el ezt nekem? Láttam, hogy vonakodva kezded…

-Mert megkérdezted – fordultam felé – és mert megbízom benned. Régebb óta a barátomnak tartalak, mintsem egy munkatársnak, és ezt pontosan tudod. Igazából megkönnyebbülés volt, hogy elmondtam. Ez a bizalomról is szól… én tényleg megszerettelek téged – mondtam ki könnyedén.

-Fura kis teremtés vagy te – vigyorgott, rondán néztem rá – mármint, amikor legelőször láttalak, egy szőnyegen fetrengtél Sebassal, szóval… be kell, hogy ismerjem, nem gondoltam, hogy ennyire jól alakulnak a dolgok köztünk.

-Kimi, te épp olyan lökött vagy, mint én – nevettem el magam – sőt, túl is leteszel rajtam!

-Kösz – fintorgott – de… azt hiszem, igazad van.

-Mint mindig! – helyeseltem.

-Ana – szólított, felnéztem rá – te is fontos vagy nekem. Nagyon is.

 -Tudom – karoltam át derekát egyik kezemmel, majd egy puszi után elléptem tőle – jó, hogy itt vagy most velem.

-Van kedved még beszélgetni?

-Persze – bólintottam – miről szeretnél?

-Hát… leleplezted az egyik titkod, úgy fair, ha én is… na, jó, ez béna volt.

-Díjazom a próbálkozást – bíztattam.

- Pár részletet már amúgy is tudsz – sóhajtott fel, ahogy leült – de nem az egész sztorit.

-Milyen sztorit?

-Hogy miért is ment tönkre a házasságom… - válaszolta.

-Kimi… ha nem akarsz, nem kell beszélned erről – súgtam, bár valójában nagyon érdekelt.

-Az hiszem, tartozom némi magyarázattal, főleg azok után, hogy lekurvázott téged – ráncolta homlokát.

-Nem volt épp kellemes – hümmögtem, csak a Kimi iránti tiszteletből nem pofoztam fel akkor azt a nőt. Semmit nem tudott rólam, vagy arról a baráti kapcsolatról, ami Kimihez kötött, erre az első találózásunk, második percében pénzéhes kurvának titulált.

-Én tényleg szerettem őt. Szerelmes voltam, szinte az első pillanattól – kezdett bele – és nagyon jól működött a kapcsolatunk. Egészen addig, míg ki nem találta, hogy ilyen, olyan okok miatt nem jön el a futamaimra. Ne értsd félre, nem akartam, hogy csak abból álljon az élete, hogy versenyről versenyre rohangál velem, főleg úgy, hogy volt saját karrierje is.

-Értelek – bólogattam.

-De amikor hat hétig nem tudtam hazamenni a sorozatos futamok miatt, egyre inkább előjött, hogy gyakorlatilag a világ másik felén vagyunk. Aztán a szünetben meg már olyan szokásos volt… hazamentem, ott volt, de.. valahogy minden olyan más volt. Mintha valami… megtört volna. Persze eddigre rengetege veszekedésen voltunk túl.

-Sajnálom…

-Tudod, hogy milyen vagyok – pillantott rám hírtelen – fontos nekem az intimitás. És sosem tagadtam, a szex is. De amikor egy hónapban egyszer kapom meg, amire vágyom… hát nehéz a dolog…

-Megcsaltad?

-Csak az után, hogy ő is félrelépett. Sokszor kísértett az élet. Főleg egy-egy győzelem utáni bulin… mindenütt eszkor  nők…meg se kellett volna erőltetnem magam, egy numeráért.

-De mégsem tetted – bíztattam, rossz érzés volt ilyen borúsnak látni az amúgy vidám természetét.

-Ez volt 2008-ban. Akkor még menthető lett volna a dolog talán… sőt, arra is hajlandó lettem volna, hogy az év második felében rendezett versenyeire elmenjek. Támogatás ugye… anno nekem is sokat jelentett, ha ott volt velem futamhétvégén. Vicces, hogy pont ez buktatta le – mosolyodott el árnyaltan.

-Mi történt?

-Elmentem egy versenyére, a tudta nélkül. Meglepetés címszóval. És rányitottam, amint épp az edzőjével kefél. Ennyi.

-Hoppá – tátottam el szám – Kimi… az elég szar lehetett – hümmögtem, tudtam, hogy nem viselné el, ha könnyes szemekkel sajnálkoznék felette.

-48 órát adtam neki, hogy elvigye a cuccait a közös házunkból. Következő hétvégén pedig Axelel elmentünk lerészegedni, másnap két nő mellett ébredtem. És bár nem emlékszem sokra, elég rendesen félreléptem én is…

-Ööö, nem kell ennyire részletesen beszámolnod – sóhajtottam, nem voltam kíváncsi arra.

-Bocs. Csak… nem akarom azt a benyomást kelteni benned, hogy ez az egész az ő hibája. És én meg egy szent voltam.

-Tudom, hogy minden elrontott kapcsolathoz két ember kell. Bármit is állítson a másik.

-Pontosan – bólintott – nézd, én… biztos lehetett volna másképp is. Lehet nekem is nagyobb türelemmel kellett volna hozzá állnom, de mikor már egy éve éltünk gyakorlatilag csak egymás mellett úgy, hogy sokszor a vendégszobában aludtam… nem is volt már kedvem. Belefáradtam.

-Szereted még? – csúszott ki a számon.

-Sokáig voltunk együtt, és sok minden történt az alatt az idő alatt. De, most már nem. Nem szeretem.

-Ez biztos?

-Teljesen - bólintott – elárult. Minden értelemben. Könnyebb volt félrelépnie, mintsem tenni valamit a házasságunkért, és ez elég kiábrándító dolog. Tudod Ana, van úgy, hogy az ember akkorát csalódik valakiben, hogy azt már sehogy nem lehet visszacsinálni… Szóval elbaszott egy sztori ez.

-Az – értettem egyet – iszunk valamit?

-Azt hittem már sosem kérded meg – mosolyodott el – másodszor is rápróbálkozom erre a válásra.

-Kegyetlen dolog ez tőle, hogy így megnehezíti – ingattam fejem – de miért?

-Engem nem változtatott meg a lové. Rengeteg pénzem van, több számlán, villák, yacht, minden. De marhára leszarom. Mármint érted, attól még nem leszek hallhatatlan, vagy épp örökké boldog. Persze, jó ha van, de nem minden.

-Bár én nem ismertelek régen – vontam meg vállam – de el tudom képzelni, hogy te mindig ilyen voltál. Ráadásul szerintem eléggé megdolgozol érte.

- És Ana, hogy feleljek a kérdésedre: a pénz miatt. Könnyű hozzászokni a nívós színvonalhoz, amit fenntartani, ha van miből nem tűnik soknak. De ha elvágják a forrást, marha sok.

-És te voltál az a forrás – meredtem rá. Helyeslően bólintott, majd ajkaihoz emelte a poharat. Én magam fenékig ürítettem az enyémet, egy ilyen mélységekbe vezető beszélgetéshez kellett is.

-Azon kívül - rántotta meg vállait – mint mondtam ez a nő rég nem az, akit én ismertem. Ez is egyfajta bosszú, a megcsalásért.

-Na, álljon meg a menet – emeltem meg kezem – nem azt mondtad, hogy nem csaltad meg, míg ő nem…?

-De. És ez igaz is volt. De persze ezt ő nem hiszi el. Főleg, hogy minden partiról került ki kép, még ha csak pár is, de ő is tisztában volt azzal, hogy nem babazsúr témájú egy ilyen buli. Az egyik futamon például egy régi barátommal találkoztam, aki nőnemű, és este együtt buliztunk. Annyi, hogy egy olyan kép szivárgott ki, amin átkarolom a vállát, ő meg a derekam, és mindketten vigyorgunk. Másnap a drága feleségem azzal ébresztett telefonon, hogy reméli az a kis lotyó már nincs az ágyamba.

-Apám – tátottam el a szám.

-A legszebb, hogy ez a bizonyos nő, Sonia volt. Te is ismered, nem épp úgy tekintünk egymásra, mint aktuális szex partnerre…

-Úristen, Sonia imád téged, de kb úgy kezel, mintha a fia lennél, vagy legalábbis az öccse – ingattam meg fejem.

-Szóval ilyenek voltak – töltött újra mindkettőnknek, s egyik poharat kezembe adva visszaült mellém.

-Kösz, hogy elmondtad – néztem rá hálásan, tudtam, hogy erről a családján kívül nagyon kevesen tudnak, jó ha két ember tudja az egész történetet.

-Bízom benned – pillantott rám hosszan, majd elvigyorodott – ha már ilyen nagy barátságba kerültünk – karolta át vállam, de belevágtam.

-Mit akarsz tőlem Räikkönen? – méregettem játékos-gyanús tekintettel.

-Beszélhetnénk valami kellemesebb témáról is…. mondjuk… mikor vesztetted el a szüzességed?

-Olyan majom tudsz lenni – kacagtam, rekedtes hangon rötyögött mellett, kedvemre való volt, hogy újra visszatért a pajkossága – miért, te mikor… feküdtél le először nővel?

-Nem, nem én kérdeztem előbb!

-Kimike öt éves lett….

-Jajj ne Kimikézz – fintorgott fájdalmasan – tudod, hogy nem szeretem.

-Tudom – dugtam ki nyelvem – ha válaszolok, válaszolsz?

-Anácsak öt éves lett – dünnyögte, megingattam fejem –na, jó, eddig bejött ez a mondasz valamit, aztán én is dolog – kortyolt italába.

-Hm, rendben – nyaltam meg ajkam, kicsit furcsa estébe torkollott a filmnézősdi, de én egyáltalán nem bántam. Rengeteg dologról beszélgettünk, olyanokról, amit valóban csak annak az embernek mond el a másik, akiben teljesen megbízik. És ez jó érzéssel töltöttel. Hogy van mellettem valaki, akiben feltétel nélkül bízhatok, és, hogy ez az érzés kölcsönös…

Sziasztok!

Tessék, egy kis leleplezés :) Sokan kérdeztétek kiderül e, miért fél Ana a viharban, íme, kiderült :) Meg egy kis lelkizés, azt hiszem, így érthető, miért is ennyire jó a kapcsolat a két fiatal között. Köszönöm szépen a kommenteket, várom a mostani részhez is a hozzászólásokat, és mint mondtam, nem az a lényeg, hogy mi volt régen, hanem, hogy mi van most, Ana és a finn közt  :)

L.