IceWorld - Huszonkettedik

Ültem az irodámban és bámultam a laptopom kijelzőjét. A kurzor türelmetlenül villogott, mintha csak engem akarna sürgetni. A motorok dübörgése ide csak monoton zajként jutott, tökéletes aláfestést adva lelassult gondolataimhoz.

Feladó:liina.laine@lotusf1team.com

Címzett:katja.laine@webmail.fi

---------------------------------------------------------------------

Tárgy: magam sem tudom…

Katja…

10 napja jöttem ki a kórházból, mégis úgy érzem egy részem ott maradt, visszavonhatatlanul. És ez szó szerint igaz is… Kimi pár héttel ezelőtt felvetette, hogy hozzunk össze egy kisbabát, mert szeretne apa lenni, az én gyermekem apja. Isten látja lelkem, én nem akartam gyereket, akkor még nem. Te is tudod mennyit küzdöttem egy ilyen munkáért, és az csak hab a tortán, hogy mellette lehetek, nap, mint nap. Versenyről versenyre. Nem éreztem magam készen az anyaságra, és remélem, nem úgy jön át, mintha egy karrierista dög lennék, aki tojik a magánéletére, de… nem akartam gyereket.

Valami, vagy talán valaki, valahol (ott fent?) vagy épp a végzet azonban közbe szólt, és teherbe estem. Egy kicsi élet sarjadzott bennem… Kimi és az én vérem…

Nem tudtam róla, nem éreztem semmit sem belőle, az ő életének rövidke napjaiból… csak amikor már késő volt. Felemésztő fájdalom mellett szakadt ki a testemből, és nem tudtam semmit tenni azért, hogy velem maradhasson. Amikor Kimi smaragdzöld tekintete fájdalommal telve vetült rám, valahol tudtam, hogy mit fog mondani. Mert ő vágyott rá, akarta azt a kisbabát. És amikor kimondta, hogy elvesztettük a kisbabánkat úgy éreztem valaki megmarkolja a mellkasom és spirálban húz lefelé a mélybe. Nem akartam gyereket! És mégis abban a pillanatban mindent odaadtam volna érte, ha kell, a saját életemet is. És most mi van? Űr… és hideg. Biztos csak pszichésen magyarázom be magamnak, de mintha hideg lenne a bensőm.

Olyan furcsa ez az egész! Kimi mellettem küszködik, látom, hogy fáj neki is, és hiába próbálok erősnek tűnni, őt nem tudom becsapni, hiszen a fél életem vele töltöttem. Annyira szeretném, ha ő nem szenvedne! De én pusztán a jelenlétemmel mindig arra emlékeztetem, hogy….

Kétségbeesésemben már arra is gondoltam, hogy nélkülem könnyebb lenne neki, legalább őt megkímélném ettől. Bár nem tudom elképzelni az életet nélküle. Minden mosoly, boldog pillanat mögött meghúzódik valami belőle… mindabból, ami hozzáköt.

Közel két hét telt el, azzal bíztattam magam, hogy majd könnyebb lesz. De mikor? Mitől?

Azt hiszem, attól félek igazán, hogy soha nem lesz már olyan az életem, mint ez előtt…

Lehet még olyan? Vagy kell, hogy változzék? Magam sem tudom. És ez megriaszt…

L.

***

-Szia szépségem – lépett be a szobánkba Kimi.

-Szia – ültem fel, s álltam is volna – milyen volt?

-Fárasztó – ült le mellém – és izzasztó. Mint általában – mosolygott rám – ettél?

-Nem.

-Eszel velem vacsorát? – nézett rám azzal a kérlelő tekintetével.

-Persze – bólintottam.

-Remek – csókolt meg kedvesen – lezuhanyozom gyorsan. Rendelsz kaját?

-Ühüm – mosolyodtam el arckifejezésén – én rántott csirkére vágyom, és sok ketchupra, hasábburgonyával. Te?

-Valami hasonló jól lesz – simított végig arcomon, majd eltűnt a fürdőben. Finom tusfürdőjének illata kiszivárgott a nyitott ajtón, és bár némely porcikám tiltakozott ellene, mégis levetkőztem, és utána mentem.

-Csatlakozhatok? – nyitottam ki a zuhanykabin ajtaján, arcán nem kis meglepettség tükröződött.

-Öh.. persze – pislogott gyorsan – csak… meglepődtem, hogy tudod…

-Látom – léptem be kissé bizonytalanul.

-Biztos ezt szeretnéd? – fordult felém.

-Nem tudom – ismertem be – csak azt tudom, hogy ez így nem jó…

-El fogsz hagyni – súgta – igaz? – nézett rám, felsóhajtottam és mielőtt felfoghattam volna mit is teszek, feleltem.

-Igen. Nem. Nem tudom – ráztam meg zavartam fejem.

-Liina? – ejtette ki nevem kissé kétségbeesetten.

-Tönkre teszlek téged – feleltem – nézd… nekem most idő kell,és neked is. Fel kell dolgoznunk ezt az egészet…

-De attól nem lesz jobb, ha menekülsz – zárta el a csapot.

-Nem menekülök – léptem ki a kabinból, ő követett, gyorsan magamra kaptam egy köntöst

-Nekem is fáj. Kegyetlenül. De nem az a megoldás, ha szakítunk.

-Nem tudom mi a megoldás – emeltem meg a hangom – elvetéltem, és…. gyűlölöm, hogy ekkora fájdalmat okoztam neked!

-Szeretsz? Liina, szeretsz engem? – rázott meg vállamnál fogva.

-Az életemnél is jobban – súgtam a könnyeimmel küzdve – ezért kell, hogy elengedjelek.

-Emlékszel arra, hogy milyen érzés volt, amikor azt mondtam, hogy tartsunk szünetet? Megszakad a szívem, hogy ezen túl nem csókolhatlak meg…

-Kimi – néztem fel rá patakzó könnyeimen át, sok évvel ezelőtt ugyan ezt mondta nekem, mikor szakítottunk, és most épp annyira fájtak szavai, ha nem jobban…

-Elviseled még egyszer? – kérdezte rekedten, hangja elárulta az ő torkában is gombóc van – elviseled, hogy kisétáljak innen, és többé ne csókolhassalak? Úgy, hogy nap mint nap együtt legyünk a csapatnál?

-Én…

-Mert én nem. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy abba a hitbe rángattam magam, hogy nélkülem jobb lesz az életed. Amikor tavaly kibékültünk megfogadtam, ha törik ha szakad nem engedlek el. Még egyszer nem. Mond azt, hogy nem vagy belém szerelmes – meredt rám – mondd ki, és örökre eltűnök az életedből. Megkönnyítve a szakításunkat.

-Nem tudom ezt mondani – sírtam el magam.

-Liina – lépett el előlem – én… képtelen vagyok újra és újra elkezdeni. Szeretlek, szerelmes vagyok beléd, de ha most azt mondod, hogy vége, nem fogjuk újra kezdeni.

-Annyira össze vagyok zavarodva, és félek – rogytam le az ágyra. Valóban ezt akarom? Az életet Kimi nélkül? Jól tudtam, ha egyszer kimondta, így is gondolja…

-Időre van szükséged ezek szerint – térdelt elém – és talán nekem is. Legyen ez a hétvége szünet.

-Szakítás? – kaptam fel fejem.

-Szünet. Majd otthon, nyugodt körülmények közt megbeszéljük hogyan tovább. Most… itt a verseny is.

-Nem akarom, hogy így ülj autóba – érintettem meg arcát – pokolian félek, hogy történik veled valami, és azt sosem bocsájtanám meg magamnak – sírtam ismét. Habozott a mozdulattal, de átkarolt, majd a karolásból ölelés, kegyetlenül erős ölelés lett.

-Ma éjszakára átmegyek Markhoz – döntötte homlokát enyémnek – maradj itt, és próbálj meg pihenni. Kérlek vigyázz nagyon magadra – susogta, majd felállt és pár cuccát összedobálta egy kisebb sporttáskába, és villámgyorsan felöltözött. Pár perc múlva egyedül maradtam, csak szívverésem dübörgése visszhangozott fülemben, kapkodó légvételem mellett.

Tessék ezt akartad! El akartad hagyni. Hát most megkaptad! Elhagyott, egyedül maradtál. És meg is érdemled! Hogy gondolhattál ekkora baromságot?! Gratulálok Liina, üldözd el a szerelmedet is, ha már a gyerekedet elvesztetted, veszítsd el őt is! Kimi megmondta, ha most szakítasz vele, többé nem fog esélyt adni. És tudod mit? Igaza is lesz! Nem érdemled meg őt!

Kimi szemszöge:

Zihálva kopogtam be Markhoz, de nem nyitott ajtót. Nem volt a szobájában. Óriási kísértést éreztem, hogy visszamenjek Liinához, de a lábaim előre vittek… Magam sem tudtam hová, mígnem az ismerős ajtóhoz nem értem. Szinte rögtök kitárult.

-Szi…úristen szörnyen nézel ki – meredt rám Sebastian – mi történt?

-Szakítottunk – mondtam ki.

-Micsoda? Liina és te? Mi van? Gyere már be!

-Mit hallok? – állt fel Hanna rögtön

-Liina elhagyott engem – néztem rá, szája elé emelte kezét.

-Mi történt? – ismételte a kérdést Seb.

-Kb két hete Liina elvetélt – kezdtem, döbbenten meredtek rám – nem tudtuk, hogy teherbe esett. És azóta…minden… elromlott.

-Kimi – nézett rám Hanna könnyes szemekkel.

-Ne – ingattam meg fejem – nem kell a sajnálat!

-Nyugi – vágott bele Seb – mikor szakított veled?

-Ma. Most. Szünetet tartunk, de… jól tudod, hogy ez a ki nem mondott végjáték – csóváltam meg fejem.

-Mit mondott pontosan? – kérdezte Hanna keményebb hangon.

-Hogy nem akar engem is kínozni… magát okolja az egész vetélésért.

-De szeret téged – nyomott kezembe egy poharat Seb, beleszagoltam vodka volt benne, tisztán.

-Úgy látszik ez nem elég – vontam meg vállam, és megittam a jeges italt – egyszer már eljátszottuk ezt. Akkor is az lett a vége, hogy szakítottunk, most se lesz másképp.

-De hát együtt dolgoztok…hogy fogjátok ezt bírni?

-Amennyire lehet, elkerülöm – feleltem fásult hangon – a maradék futamokat csak kibekkelem valahogy már.

-És jövőre?

-Ezek után biztos nem maradok!

-És a szerződésed?

-Egy évre szól – mosolyodtam el keserűen – a második év feltételkehez, van kötve. Ha nem szerzek elég pontot automatikusan kirúgnak.

-Micsoda???

-Egy záradék – töltöttem magamnak – amiről kevesen tudnak. Nekem is van, ha a csapat, illetve az autó hibájából nem megy, elmehetek következmények nélkül. Mi tudom, én hány pontot össze kell, hogy gyűjtsek. Elég, ha az időmérőket elbaszom, hogy ne jussak tovább. A futamon meg falba is mehetek.

-Te hülye vagy! – ordított rám Sebastian – elvágnád a karriered? És ha megsérülnél, esetleg le is bénulnál???

-Azért nem vagyok hülye – morogtam – semmi komoly, csak essek ki. Sokszor a véletlen intézi el ezeket, szóval…

-És a karriered? – ismételte.

-Faszt érdekel – meredtem rá – elmegyek Nascarba akár!

-Elég – csattant Hanna hangja, majd kivette a poharat a kezemből, szigorúan meredt rám – holnap autóba ülsz, szóval fejezd be a piálást. Lezuhanyozol, eszel, és lefekszel, Liina teljesen becsavarodna, ha most történne veled valami a pályán. És ne merészelj visszabeszélni Räikkönen! Húzz a fürdőbe, rendelek neked valami vacsorát. Tudom, hogy pokolian szar, és azt is, hogy a nagy álcád alatt te is megroppansz ettől, szóval tedd, amit mondtam. Nem hagyunk lezülleni!

-Nem akartam lezülleni – morogtam, se kedvem, se erőm nem volt vitába szállni vele, bár ezt a hangot még Liinától sem tűrtem volna el. Liina…mit teszünk?

-Ő tudja hogy itt vagy?

-Eredetileg Markhoz mentem, de nem volt ott.

-Pakolj le a másik szobában – mutatott az ajtóra Seb.

-Nem zavarok…

-Befejezted? – lépett elém Hanna – nem hagyjuk cserben a barátainkat.

Bólintottam és beléptem a szobába. Nem hittem, hogy egyik pillanatról a másikra veszítek el mindent, gyakorlatilag az életem.

Hello! :)

Öhm… mielőtt még megkérditek, hogy, hogy is tehettem ezt, annyit hozzáfűznék, hogy egy teljesen kétségbeesett és összezavarodott nő döntését láthatjátok. Amikor a félelem hajtja az embert, hajlamos rossz döntéseket hozni, de mindennek megvan a követelménye ugye bár. Szóval ne utáljátok nagyon Liinát :)

Lehet találgatni, meddig, miért, hogy lesznek külön, illetve kibékülnek e, de annyit elárulok jó pár részt megírtam, hogy még véletlen se legyek befolyásolt :) Ugye ezt szoktátok kérni tőlem, ne hagyjam befolyásolni magam :D

Más téma. Múltkor ugye volt egy kommiért plusz rész ötlet. Nos, tudom, hogy a 24 óra egy blog életében nagyon kevés, épp ezért hajtott a kíváncsiság mennyire is aktív a társaság. Három hozzászólás hiányzott, ami egyrészről rossz, mert rengetegen nyitottátok meg a blogot abban a 24 órában, másrészről meg még sem annyira rossz, mert a kért szám 70%-a teljesült, a rövidke idő ellenére. Szóval lehet jó és rossz oldalról is nézni ezt. Nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében… milyen pluszt ajánlhatnék fel, amivel arra sarkallak benneteket, hogy írjatok nekem. Ugyan akkor meg nem panaszkodhatom, hiszen átlagosan minimum hat hozzászólást érkezik egy-egy részhez, ami azért egész szép kis szám. Nem szeretném, ha úgy éreznétek, hogy telhetetlen (és legfőképp hálátlan – mert nagyon nem szeretném, ha így jönne le-) módodon ezernyi komit kérek, csupán rávilágítok arra, hogy naponta átlag 400-500 bogmegjelenítést mutat a statisztika, és szerencsére, szép számmal vannak állandó tagjaim is :) így, úgy gondolom meg lehetett volna a 100 % is. Tehát ez ne panasznak vegyétek, csupán megosztom veletek ezen gondolatom. :) Apropó tagok. Szép szám az 58, de… a 60 szebb lenne nem? :D Szerintetek tudnátok segíteni nekem abban, hogy mielőbb meglegyen a kerek szám?

L.

Ui.: bocsánat a kisregényért :)

Ui.i.: Reni, többször írtad, hogy bocs a hosszú komiért. Elárulom egy blogolónak nincs olyan, hogy túl hosszú komment :D Szóval, ha egy négyoldalas véleményt írnál, azért se tudnék haragudni :DD