Egy

 2012, Bahreine

-Gratulálok Bajnok! – öleltem meg nevetve.

-Hát kösz – fintorgott, vállára csaptam.

-Jaj, ne majomkodj már itt! Második lettél, és ez remek! – mérgesen fixiroztam – elmész ám a sunyiba! Ezért utaztam ide, hogy nézzem a savanyú arcodat… ejjj.

-Jól van na – kapott utánam, ahogy elindultam mellette – ne haragudj, de tudod milyen vagyok, én akarok nyerni!

-Tudom – bólintottam, két keze csípőmön állomásozott, szavai mögött áramló forró lehelete nyakhajlaton csiklandozta.

-De ha még egyszer így beszélsz velem, esküszöm én elfenekellek – nevetett fel.

-Miért akarod te az én húgom fenekét tapogatni? – lépett be Seb, felvont szemöldökkel, és a tipikus „ mit csináltok?!” Mozdulattal összefonta karjait mellkasa előtt.

-Kimster majomkodik, mivel második lett – léptem felé nevetve – gratulálok Basi! Olyan büszke vagyok rád.

-Látom – sóhajtotta tetetett duzzogással, de azért karjait körém fonta – azért rohantál egyből Kimihez, mi?

-Nagyon frusztrált vagy Sebas – veregette vállon Kimi vigyorogva – csak nem … féltékenységet hallok a hangodból?!

-Tekintve, hogy több versenyeden volt, mint az enyémeken, megengedhetem magamnak a duzzogást – jelentette ki.

-Tekintve, hogy nekem dolgozik, ez érthető – vigyorgott még szélesebben a finn.

-Jeszusom, mint az óvodában – nyögtem fel – inkább menjünk ünnepelni srácok, te – böktem Seb mellkasára – nyertél – te pedig – tettem másik kezem a finnére – második lettél, van okunk a mulatságra!

***

-Kimegyek a mosdóba – hajoltam Sebhez, míg Stut vártuk a pultnál.

-Mi??? – üvöltött vissza, a dübörgő zenétől semmit nem lehetett gyakorlatilag hallani, megforgattam szemim, és otthagytam.

-Te vagy Ana, ugye? – nézett rám a tükörből egy barna hajú nő.

-Igen, miért? – fordultam felé.

-Semmi – lépett ki sietősen, megvontam a vállam, és visszamentem a srácokhoz. Az asztalunk távolabb volt a hangfalaktól, így tudtunk beszélgetni.

-Hol hagytad a kölyköt? – vigyorgott rám Kimi.

-Valahol arra – mutattam előre, majd elővettem bájos mosolyom – Kimiii…

-Nem, nem táncolunk – nyögött fel – ismerem ezt a pillantást…

-Naaa – búgtam szempilláim rebegtetve – kérlek…

-Ezer pasi akar veled táncolni – gonoszkodott – nem tudsz választani?

-Hm, ha így gondolod – vontam meg vállam közönyösen, majd angyalian pillantottam rá – az a srác elég helyes, és izmos is… biztos szorosan magához tud vonni, miközben táncolunk. És az ajka is szép íves, hm… puha is lehet… talán..

-Ne folytasd – nyögött fel kétségbeesetten, majd kézen fogott – majd én táncolok veled.

Hangosan nevettem rajta, hogy ez mindig bejött nála… El nem tudtam képzelni, miért csak velem táncolt, és azt is ritkán, elmondása szerint, mert nem szeret, és nem tud, pedig aztán rendesen tudta ám rázni a hátsó felét.

-Szomjan halok – súgtam neki, bő félóra múlva, s indultam volna a pult felé, de hátulról elkapta derekam és visszahúzott.

-Aaa – vigyorgott gonoszul – táncolni akartál…

-Hm, bosszú? – ízlelgettem szavait, a villódzó fényekben nem láttam tisztán tekintetét, csak éreztem, hogy éget, főleg, ahogy még jobban magához húzott, s éreztem egész testét enyémnek préselődve…

Valaki a vállaimnál fogva húzott hátra, felsikoltottam, de elnyomta a zaj, majd meg is nyugodtam, mikor megfordulva láttam, hogy csak Stu az.

-Ezer éve nem láttalak bébi! – kapott fel nevetve.

-Uuu, ne forgass – kacagtam – mennyit ittál?!

-Nem sokat – vigyorgott tovább –gyertek, igyunk valamit – vezényelte! Kimi kézen fogott, és úgy vezetett ki a tömegből, az asztalunkhoz ülve engedett csak el.

-Összejöttetek? – méregetett gyanakodva.

-Aha, Seb le is vágná a tökömet, ha úgy állnék Ana felé – nevetett fel Kimi.

-Már azt hittem lemaradtam valamiről – vigyorgott tovább.

-Drága Sebünk az össze férfira fúj, aki közel merészkedne hozzám – mondtam ki a tényt.

-Szép, fiatal nő vagy – kezdte Stu – és érthető, hogy meg akar védeni a bátyád.

- Unokabáty – javítottam ki nevetve – nem vagyunk testvérek valójában.

-De húgaként szeret – tette hozzá Kimster.

-Nekem is olyan, mintha valódi tesók lennénk – bólogattam – épp rólad beszéltünk – mosolyogtam az említettre.

-Hiányoztam Ana baba? – huppant le mellém.

-Te mindig – nyomtam puszit arcára – Sebas – sóhajtottam – tényleg nagyon hiányoztál. Rossz volt, hogy a munkám miatt nem tudtam a versenyeiden részt venni…

-Tudom – mosolyodott el – te is hiányoztál. De te épp úgy szereted a munkád, mint én, szóval megértem. És Kimi mellett legalább biztonságban tudhattalak.

-Ja, néha még nálad is basáskodóbb volt – kuncogtam.

-Mi? Ez nem igaz! – meredt rám döbbenten a finn.

-Dede – bólogattam vigyorogva – főleg az utolsó hónapokban, ettél? Állandóan ez ment.

-Persze, mert miután hazamentél, Seb felhívott, hogy mit csinálok én veled, hogy ilyen vékony vagy – morgott – szóval ez egész miatta volt. És…

-És? – pillantottam rá.

-Nekem sem tetszett, hogy annyira vékony lettél – tette hozzá lágyabb hangon – ez az Ana, az igazi – simított végig hátamon, huh, nem ihatok többet, meglódult a vérem érintésétől…

-Miss Anabell Grey? – lépett hozzánk egy pincér.

-Igen? – néztem fel.

-Ezt önnek küldik – tett elém egy y poharat – ezzel az üzenettel – nyújtott egy kártyát is.

-Na, most ki akar elhívni randira? – pislogott gyanakvón Seb.

-Lássuk, mi ez – hajtogattam szét – várjon csak – állítottam meg a pincért, elolvastam a lapot – kérem, mondja meg az úrnak, hogy igazán kedves a meghívása, de nem élhetek vele, köszönöm – nyújtottam felé egy kis borravalót, a cetlivel, s a pohárral együtt.

-Ejnye Miss Grey – csóváltra fejét Stu – szegény pali, most biztos magába fordul…

-Haha – fintorogtam, elnyomtam egy ásítást.

-Csak nem fáradt vagy? – vigyorgott Seba – hát hogy tanítottad meg bulizni?! – nézett Kimire.

-Ooo, nagyon is tud bulizni – villantott sokat sejtető mosolyt, enyhén zavarba is jöttem tőle.

-Na jó gyerekek, én visszamegyek a hotelbe, ti pedig érezzétek magatokat jól! – adtam elő.

-Ne már Ana, maradj még – kérlelt Stu – alig tudtunk beszélni ebben a két napban.

-Holnap a reptéren kávézhatunk – pusziltam meg elköszönésképp – de most halálosan fáradt vagyok.

-Visszakísérlek – állt fel Seb is.

-Dehogy – mosolyogtam – élvezd a bulit, elvégre megérdemled!

-Majd én – szólt bele Kimi – lassan úgy is le akartam lépni.

-Hát, így harminc fölött már te se vagy a régi – nevetett Seb.

-Hu kölyök, ezt még nagyon megbánod – húzta gonoszkás mosolyra ajkait. Nagy nehezen elindultunk, s az én kérésemre gyalog, hogy kicsit kimenjen belőlem az alkohol.

-Nem is  ittál sokat – értetlenkedett Kimi.

-Kibírod ezt a pár utcányit – vigyorogtam, tudtam, hogy buli után utál sétálni – sportember vagy, vagy mifene…

-Te Ana… komolyan mondtam ám, hogy elfenekellek, ha szemtelenkedsz – karolta át vállam.

-Jaj, félek tőled – cincogtam vékony hangon a vissza fogott röhögés miatt.

-Én mondtam – sóhajtotta, s kezét lecsúsztatta, majd lendületesen rácsapott a fenekemre.

-Kimi! – kiáltottam fel meglepetten – hogy te milyen pofátlan vagy!

-Bocs, bébi, én szóltam – ment tovább nevetve.

-De tényleg pofátlan vagy – morogtam.

-Tudom – rántotta meg vállát. Megforgattam szemeim, néha úgy meg tudtam volna ütni…

Pár perc múlva léptünk be a hotel forgóajtaján.

-Jó éjt Kimster – köszöntem el tőle a folyosón, ugyanis egy emeleten voltak szobáink.

-Nem akarsz behívni egy Italra? – dőlt a falnak, laza vigyor terült el arcán.

-Pont eltaláltad – pillogtam rá édesen.

-Ugyan Ana – vette ki kezemből kártyám, s húzta le, mielőtt kettőt pislogtam már a szobámban volt – na mi van nem jössz? – kérdezett vissza pofátlanul válla fölött.

-Szemtelen majom – mormogtam, ahogy beléptem, felém fordult.

-Ana baba, akkor most megint szemtelenkedsz? – kérdezte oldalra döntött fejjel.

-Mi van veled ma Kimster – forgattam fejem, miközben löktem egyet rajta, ahogy elmentem mellette – az átlagosnál is bosszantóbb vagy!

-Vagy te hisztisebb? – nézett fel rám, gonoszkás vigyor fölül. Felnyögtem, ahogy a feltámadó szél becsapta a teraszajtót.

-Remek – fintorogtam, ahogy a nem is olyan távolban lévő villámok által kettészelt felhőkre pillantottam.

-Bújj ágyba, mielőtt ideér a vihar – váltott szelídebbre, jól tudta mennyire felek tőle, Sebastianon kívül egyedül ő, miért – ha hiányzom éjjel, hívj fel – tette hozzá lazábban.

-Álmodban édesem – mosolyogtam rá. Egy könnyed puszi után magamra hagyott, gyorsan letusoltam, és tanácsát megfogadva, nyakig bebugyolálva ágyba bújtam. Persze óriási vihar kerekedett, a csattanós dörrenéseket, színes fények kísérték, nyugtalanul forgolódtam ágyamban. Rezegni kezdett telefonom.

„Ana baba, remélem, már mélyen alszol. Nem rég értem vissza hotelbe, reggeli együtt? Puszi:S.”

Elmosolyodtam, hogy tudja a kis majom, hogy aggódom érte. Alig tettem le megint rezgett.

„Alszol bébi? K.” Újabb elégedett vigyor, én szoktattam rá, hogy az üzenetei végre odabiggyesszen egy K-t.

-A picsába – ugrottam fel, mikor a cikázó villám óriási robajt okozva becsapott valahová.

„Hát nem igazán… A.” Aludni, ilyenkor?!  Hová gondol….

„Átjössz? K.”  - így a következő üzenet, megforgattam szemeim, nincs az a Kimi, aki rávegyen arra, hogy kimásszak az ágyból. „És, ha te jönnél…? (bociszem, csak neked, csak most) A.”

Szinte láttam magam előtt az elégedetten vigyorgó arcot. „Na jó… mert megtehetem… K.”

-Imádom az önzetlen éned – mosolyogtam rá, ajtónyitásnál, automatikusan végignéztem rajta, boxert viselt, pólóját pedig lazán vállára dobva hozta – látom lazultál…

-Meleg van – ment egyenesen az ágyhoz – és utálok öt réteg ruhában aludni.

-Dráma, dráma – feküdtem le én is vigyorogva.

-Még mindig viszket a tenyerem egy kiadós fenekelésre – támaszkodott könyökére mellettem –szóval, ne hergelj.

-Huha, befogtam – kuncogtam, hatalmas esőcseppek kezdték az ablakot verni. A sötétítő kapcsolója után nyúlt, szinte teljesen leengedte azt.

-Gyere ide – súgta rekedtes hangon, érzékeltem, ahogy derekamra tesz kezét, majd magához vont – próbálj meg aludni. Itt vagyok – tette hozzá nyugtatásképpen. Kényelmesen elhelyezkedett, vállamon éreztem, ahogy kifújja levegőjét, fejem alatt nyugodott válla. Lehunytam szemem, és igyekeztem kizárni a vihart. Egyszer csak csendesedni kezdett a zaj, és álomtalan álomba merültem.

-Ana?! … Kimi???? Mi a jó büdös fenét műveltek ti itt? – hallottam meg egy dühös hangot.

-Ne óbégass már te majom! – nyögött fel Kimi és a fejére húzta a párnát, ami alól finnül motyogott, biztos lehettem benne, hogy nem reggeli köszöntőt…

-Uhm, Seb, mennyi az idő? – pislákoltam kábán, és hunyorogva, ugyanis az említett agresszívan rátenyerelt a sötétítő kapcsolójára, így rekordidő alatt lett a sötét szoba napfényben úszó.

-Kit érdekel mennyi az idő, mikor ezzel talállak egy ágyban – vetette oda, a finn párnástul felült, és erőből hozzávágta.

-Mi az, hogy ezzel?! És anyád mit szólna, hogy pofátlan módon rátöröd az emberre az ajtót?!

-Esküszöm beverem a képed, ha lefektetted a húgomat – hadarta dühödten.

-Seb, nem törté… - pattantam ki a takaró alól.

-Hagyd – meredt rám Kimi, majd Sebre – azt hittem ennél azért több eszed van. És. hogy jobban ismersz.

Kimászott az ágyból, hozzám lépett, adott egy puszit az arcomra.

-Remélem, azért tudtál aludni – sóhajtotta, bíztatóan bólintottam, ő az ajtó felé indult – ja igen, Seba, nem feküdtem le Anaval, úgy gondoltam a történtek fényében pont neked nem kellene magyarázni, miért is voltam itt. De ezek után, kétlem… - vonta meg vállát és kilépett.

-Gratulálok Sebastian! – morogtam rá – miután ilyen szépen elcseszted a reggelemet, el is mehetsz. És Kimitől is bocsánatot kérhetsz.

-De…

-Nem, idióta vagy. Nem értem miért pont Kimiben kételkedsz. Rengeteg alkalma lett volna a két év alatt, hogy lefektessen, mégsem tette. Mert tisztel engem, és jó barátok vagyunk. És ti is. Szóval marha gyorsan kérj tőle bocsánatot – mutattam az ajtóra, nyitotta száját, de beelőztem – most! És becsaptam magam mögött a fürdőajtót.


Sziasztok! 
Meglepetés! :D Új dizájn, és nem mellesleg új történet! Egyenlőre nincs sok hozzáfűzni valóm, a tartalomban elolvashatjátok átfogóan miről is fog szólni az új sztori. Ismételeten köszönöm Kittinek az új fejlécet, gyönyörű lett! :) És Rinának a segítséget a bloggerrel kapcsolatban! :) 
Remélem, hogy mind a kinézet, mind az új töri elnyeri tetszéseteket, véleményeiteket továbbra is várom :) 
L.