Negyvenegyedik

Közel másfél hónap telet el a Mexikói rally óta, a finn túl volt már a portugál fordulón is. Elégedett és büszke voltam rá, mivel minden egyes futamon egyel jobb helyen végzett az előzőekhez képest, s bár idén még nem sikerült győzelmet szerezni, jól tudtuk, ez bármelyik rallyn ’becsúszhat’.

De most, volt 6 teljes hét, amit velünk tölthetett, és ennek annyira örültem, hogy az sem zavart igazán, hogy kb 2-3 hetente elutazik pár napra a gyárba, vagy épp a csapatához. Saját rallys csapattal rendelkezett, és ez azért a versenyeken való indulás mellett plusz terheket is róttak vállaira. Persze Steve és a vezetőség rengeteg munkát elvégzett, hogy a finn a rallyra tudjon koncentrálni, de voltak olyan szituációk, amikor csak Kimi megjelenése számított. Elvégre ő volt a csapat tulajdonosa, s nem mellesleg a világszerte ismert Formula 1-es világbajnok.

-Jó reggelt – súgta halkan, ahogy karjaiba vont.

-Mennyi az idő? – pillantottam fel, nyolcat mutatott az óra, Ri pedig még mélyen aludt. Végre elértük azt az időszakot, mikor nem kellett reggel fél hétkor már szoptatni a kishölgyet.

-Lin, menjünk ma le egy kicsit a medencéhez – pusmogta fülembe – Ri biztos élvezné.

-Oké – nyújtózkodtam álmosan – tegnap milyen kupit csináltatok a fürdőben.

-Hát az úgy volt – kezdett bele, de leintettem.

-Ismerem ezt az úgy volt szöveget – kuncogtam.

-De úgy élvezte – mosolyodott el.

-Láttam – súgtam.

-Mit szólnál, ha ma velem fürdenél, nem anyával? – emelte fel a kislányát. Édes babaszöveg volta válsz, amin Kims nevetett – ok, megbeszéltük kisasszony!

Csináltam a két gyereknek fürdővizet, meg belepakoltam Ri kedvenc fürdős játékait, és plusz két törölőt, ezek ketten strandot fognak csinálni a fürdőből.

-Gyere babám – emeltem fel, amibe belenyögtem – te kis sószsák – pusziltam meg pocakját, 10 hónaposan már felállt, leült, fordult, mászott, kis energiagombóc volt. Állandóan járt keze, lába, pakolt, mindent megfogott, szájába vett, állandóan résen kellett lenni mellette.

Szívet gyönyörködtető látvány volt, ahogy a fürdőben a finn ül a játékokkal megpakolt és baba fürdetőt tartalmazó kádban.

-Édes vagy – kuncogtam – parancsolj – adtam karjaiba Riiát – aztán vigyázz ám apára – nyomtam psuzit fejére.

-Hé, én nem kapok? – reklamált rögtön.

-Dehogynem – nevetgéltem, megcsókoltam puha ajkait – imádlak ám.

-Helyes – bólintott –na kishölgy…

Az ajtóból visszanéztem, Ri nagyban pancsolt, azt hiszem egy kiskacsával, amit aztán Kiminek mutogatott, oda adta neki, új játékkal fröcskölt. És nagyokat kacagott, ahogy az apja játékosan lefröcskölte, vagy épp fejéhez hajol egy puszival. Imádtam ezeket a pillanatokat, el is raktároztam elmémben azokra a napokra, mikor ő úton lesz. Hagytam őket játszani, majd visszamentem.

-Csatlakozol? – mosolygott rám Kimi.

-Persze – bólintottam, engedtem még egy kis melegvizet és beültem melléjük.Az ölembe húztam a kislányom – na, babám,jó apával fürdeni?  Beletúrtam hajába, felnézett rám, huncut mosolya alól kivillantak fogai.

-Hogy lehet ennyire aranyos ez a gyerek – sóhajtott fel a finn. Nem sokkal később ő kimászott, puha törölközőbe csavarta Rit, én pedig elmerültem a jó illatú vízben. Riia már pizsiben fogadott a mi ágyunkon persze.

-Most már ideje aludni is – simogattam meg fejét – gyere nyuszi. Most Kimi olvasott neki, behelyezkedtem az ágyba, miután felitattam az uszodát a kád környékéről. Az édes hang a mi szobánkba is beszűrődőt, finom baba illatot éreztem magamon. Ez az Édes Álom fürdető ezek szerint hatásos, nehezedő szempilláim feladták a küzdelmet, és az angyali hangra elaludtam.

Felrebbentem, hogy lesüpped mellettem az ágy.

-Elaludtál te is? – suttogta kuncogva.

-Ühüm – bólintottam csukott szemmel – jó volt a hangod hallgatni…

-Pedig van aki szerint reszelős, és nem jó… meg vékony is…- felelte egyszerűen, na erre felnyíltak szemeim.

-Ki mond ilyen hülyeséget? Mindegy is! Én imádom a hangod, és egyáltalán nem reszelős. És nem is vékony.

-Engem ne zavar – nevetett halkan.

-Kims – pillantottam rá – elmeséled, hogy volt az a baleset?

-Nem mondtam? – ráncolta homlokát- kb öt éves lehettem, mikor elestem bicajjal, és pont úgy, hogy itt ütöttem meg – húzta végig ujjait nyakán – és megsérültek a hangszálaim is. Már akkor mondták, hogy sosem nyerem vissza az előtte lévő gyerekhangom, és, hogy felnőttként sem fog annyira mélyülni, mint, ha nem sérült volna meg.

-Tudod, én mindig úgy gondoltam, hogy különleges a hangod, épp, mint te magad.

-Szerinted különleges vagyok? – kérdezte halkan.

-Nem elég nyilvánvaló? – cirógattam meg az arcát – számomra mindig az leszel. És minél többet mutatsz meg a múltadból, egyre inkább megerősödik bennem ez az érzés. Sokszor lenyűgözöl…

-Nem tudod elképzelni milyen melegséget érzek most – felelte halkan, suttogva – szeretlek téged, és az életet, amit nekem nyújtasz.

-Én is szeretlek téged – mosolyogtam rá – nagyon édesek voltatok Riiával.

-Az a kislány – szakadt fel boldog sóhaj belőle – tökéletes keverék köztünk. Hatalmas, gyönyörűséges zöld szemekkel néz fel rám, épp, mint te. Az orra szépen ívelt, mint neked.

-De az ajka a tiéd – vigyorogtam – meg a tejföl szőke haja is, az orcájáról nem is beszélve.

-Nyugis, mint te

-És oda van érted, mint én – nevettem – de már most makacs, mint az apja.

-Én? Makacs ? – forgatta szemeit.

-Áááá, dehogy – kuncogtam. Mezítelen mellkasához bújtam, óvón átölelt. Megemeltem fejem egy csókért, majd visszakucorodtam. Ütemes szívdobogását hallva aludtam vissza.

-És nem is volt akkora kupi – vigyorodott el , keze lágyan siklott trikóm alá – de, ha gondolod, szívesen kiengesztellek…

-Most akkor mégis volt kupi? – néztem rá somolyogva, ’én nem csináltam semmit’ tekintettel nézett és lassan megcsókolt.

-Finom puha az ajkad – súgta – és a bőröd is… megveszek az érintésedért.

-Héjj – túrtam hajába – ezzel én is így vagyok. Belepusztulok, ha nem érintesz, csókolsz… kell az illatod, a tested melege…

-Uhh Baba, teljesen felizgatsz a szavaiddal – nyöszörögte kéjes hangon, puha ajkait lecsúsztatta nyakamon, egyenesen a köldökömig, majd apró csókokkal visszaindult, miközben simogató mozdulataival melleim kényeztette. Vadul ziháltam alatta, képes volt pillanatok alatt olyan ösztönös vágyat kelteni bennem, amit soha senki ezelőtt. Testileg és lelkileg is tökéletes társam volt, nem véletlenül lett ő a férjem.

-Mit kap Ri reggelire? – tudakolta.

-Almát és kekszet – vettem elő – hál Istennek, mindent megeszik. Kivéve az édes főzelékeket.

-Azokat én is utálom – fintorodott el, felnevettem.

-A te lányod…

-De jó, hogy most már lehetet etetni, és nem csak szopizik – bólogatott bölcsen.

-Csodálatos volt, pici újszülöttként, de nem bánom, hogy most már nem kel fel éjjel – sóhajtottam – nagyon fárasztó volt az első pár hónap… mondjuk, azért… egy picit várom már, hogy…

-Hogy még egyszer végig kelljen csinálnod? – mosolygott rám szolidan, mikor bólintottam felragyogott az a mosoly – szeretnél még egy babát tőlem?

-Mindenképp szeretnék Riiának testvért, mindketten tudjuk, milyen jó is az – susogtam – de hogy hányat…? Mi lesz, ha a  kistesója után is azt érzem, hogy szeretnék még gyereket?

-Akkor összehozunk még egyet – ölelt meg – minden vágyam, hogy nagycsalád legyük, sok gyerekkel körülöttünk.

-Mennyire sokkal? – néztem rá gyanakodva.

-Mondjuk négy? – pillantott huncutul.

-Négy? – ismételtem – hát… ezt még át kell gondolni – nevettem.

-Jó, ez csak ilyen álomkép – nevetett velem.

-Azért szeretném megvárni, hogy Ri legalább másfél, de inkább két éves legyen, mielőtt még nagyon beleélnéd magad, hogy rögtön babázzunk…

-Lini – fogtam meg kezem – nagyon-nagyon élvezem az apaságot, hogy Riia napról napra cseperedik, és ezt át akarom élni. Nem azt mondom, hogy rögtön hozzunk össze még egy babát, csak biztosra akarom tudni, hogy lehet még kistesója.

-Abban biztos lehetsz – somolyogta, elképesztően érzelmes volt számomra kis vallomása – gyere, Ri éhes már…

Reggeli után játszottak egy nagyot, tízórai után pedig Ri baba elszenderült, az apjával együtt… A nagy ágyunkon feküdtek, Kimi mesét olvasott neki, amibe belealudtak. Éreztem, ahogy megtelik a testem melegséggel,az édes érzéstől, ahogy néztem őket. A finn karja s mellkasa közt párna volt, Ri azon feküdt, ő pedig a kislányra tette tenyerét, rájuk húztam a puha takarót, és kiléptem a szobából. Míg ők aludtak én elugrottam a bevásárló központba, s mivel Erin itthon volt, őt is elcsábítottam hozzánk ebédre.

-Azt hittem Riiát is hozod…

-Alszanak Kimivel – vigyorogtam – pár napja jött haza, és jó sokat lesz itthon most. Így végre ők is többet tudnak együtt lenni.

-Kimi nagyon jó apa – nézett rám – minden pillanatban teljesen rá van hangolódva Riiára.

-Igen – bólintottam – ő sokkal jobban akart gyereket,mint én… Vagyis én magamtól vártam volna legalább az esküvőig, ami ha nem esem teherbe, kb fél éve lett volna, most meg már több mint egy éve vagyok a felesége.

-Bánod, hogy így alakult?

-Nem. Egy kicsit se – mosolyodtam el – tudod, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, aztán meg mikor megpillantottam Riiát, úgy éreztem a világ akkor billent igazán helyére. Imádom a kiscsajt, és, hogy Kimi az apja.  Életem leghelyesebb döntése volt, hogy akkor elmentem a finn rallyra. Arról beszéltünk ma, hogy szeretnénk még gyereket.

-O, de jó – nevetett fel – Rit is annyira jó megszeretgetni. Imádom a gyerekeket.

-De azért remélem, az egyetemet befejezed, mielőtt valami komoly lépésre szánjátok el magatokat Sebbel… - sandítottam rá vigyorogva.

-Kicsit féltem attól, hogy milyen is lesz, hogy ő versenyez….de nálatok is jól működik. És nálunk is. Azt hiszem, ha okosan csináljuk, előbb utóbb mi is egy eljegyzésnél kötünk ki… - felelte kissé elpirulva, igazán örültem szavainak, Sebas tökéletesen illett hozzá, meg tudta védeni, szeretni, támogatni, és ezért hálás voltam neki.

Közben már a boltban mászkáltunk, Erin fogta meg a karom.

-Lin, ne ijedj meg, de… itt van Jenni…

-Itt? – emeltem meg fejem, valóban, pár méterre tőlünk ott állt, egy idősebb nő társaságában. Meredten bámult rám, naná, hogy észrevett.  A nő rá, majd rám nézett,  a mozdulataiból és a felénk szűrődő hangokból összeraktam, ő az anyja. Fogtam a kis kosaramat, és átmentem a másik sorba, hogy fojtassam a vásárlást.

-Hű, jól vagy? – kérdezte Erin.

-Persze – feleltem – nem félek tőle. Igazából gyűlölöm azt, amit Kimivel tett, de azon kívül hidegen hagy. Nem méltó arra, hogy még csak szánalmat is érezzek iránta.

A sors persze szórakozott velem, sorban állásnál ő lépett mögénk.

-Hello – morogta, több mint kínos volt, hogy előtte csendben állt…

-Hello – feleltem kimérten.

-Ismered kicsim? – duruzsolta anyu.

-Anya ő Linda Laine – mutatott rám, tök meglepett, mit meglepett, lesokkolt, hogy még be is mutat… ennek a nőnek tényleg komoly gondok lehetnek a fejével.

-Linda Laine Räikkönen – javítottam ki, anyu elkerekedett szemekkel nézett rám.

-O – sóhajtotta, alaposan végig nézett rajtam, és bár az ő lánya volt szépségkirálynő, mégis én ragyogtam a boldogságtól, mit Kiminek és a lányunknak köszönhettem.

-Hát ez elég kínos volt – sóhajtott fel Erin, a kocsihoz menet.

-Amíg nem megy a családom közelébe, nem érdekel – vontam meg vállam – nem akarok magam a férjem múltjával frusztrálni. Fölösleges. Neki is, nekem is volt egy élete. De most már mi vagyunk, és ez a fontos.

-Remélem, ezt az erős mentalitást én is örököltem – sóhajtott fel mellettem kuncogva.

-Hidd el, van, amiben erősebb vagy nálam – karoltam át.

-Szia baba – emelte fel nevetve a feléje lépkedő kacagó csomagot.

-Hello lányok – jött utána a finn is, édes csókot adott – megtaláltam a leveled…

-Nem akartalak felkelteni, édesen aludtatok – kuncogtam.

-Értem én te miért dobod be a szunyát mellette. Édes illata van, és elképesztően álmosító, ahogy csendben szuszog és alszik, mint a bunda – sóhajtott fel kedvesen.

-Remélem, kipihentétek magatokat – nevetgéltem.

-Tökéletesen – ölelt át – mit szólnál ahhoz, ha ma én főznék nektek valami finomat, ti pedig tudtok Erinnel egy kicsit lazítani.

-Mmm – fordultam felé – ez nagyon jól hangzik.

-Rádfér egy kis pihenés Kedves – csókolt meg lágyan.

-Köszönöm, hogy figyelsz rám – cirógattam meg arcát. Tényleg kevesen mondhatták akkora joggal, hogy nekik van a legjobb férjük, mint én.  És bár a finn felajánlotta, hogy menjünk csak el, de én nem akartam elmenni a közelükből, így a medence mellett kötöttünk ki, Riia baba élvezettem játszott a puha fűbe terített pokrócon. Kellemes meleg volt, és jó érzéssel töltött el, ahogy a bőröm beszívja a napsugarakat, a kishölgy játszik Erinnel, és, hogy a férjem bent mennyei ebédet készít 

nekünk. Egy átlagos napból így lehet egy tökéletes napot varázsolni…

Sziasztok! 

Köszönöm szépen az eddigi hozzászólásokat!  :) Ebben a részben, direkt 'csak' olyan átlagos eseményeket írtam, lesz még úgy is... hát nem épp jó rész...

Viszont egy kis játékra invitállak benneteket!  :) Méghozzá... készítettem kettő meglepetést nektek, az egyikről nemsokára lehull a lepel :) De! Ha a másikat is szeretnétek, egy picit dolgoznotok kell érte :) A feltételem : 6-6 hozzászólás  ehhez és a holnap felkerülő Jégvilághoz, valamint, minimum 4 hozzászólás a Monsheval való közös blogunkra. ( aminek az elérhetőségét oldalt megtalálja az, aki eddig nem olvasta volna :P ) A hozzászólásoknak jövő hét csütörtökig kell megérkezniük ( szombaton kerül fel új rész a közös történethez is) 

 Rina és Monshe tudják mi a második meglepetés, remélem egy kicsit biztatnak benneteket a hozzászólások érdekében :)