Negyvenedik

-Ri kérlek ne sírj – sóhajtottam, miközben ringattam.

-Így képtelen vagyok itt hagyni – nézett rám a finn kétségbe esetten.

-Hát most ezzel ne segítesz – súgtam – Kims, menj, majd megnyugszik – bíztattam, odaléptem egy csókra – semmi baj Riia… apa nemsokára hazajön…

-Kicsim….

-Kimi ne, menj – néztem rá-így sose nyugszik meg, elmentél, visszajöttél, ez neki nem jó…

-Majd hívlak – jelentette ki, s kettesével véve a lépcsőfokokat lesietett, felnyögtem, hát nem épp ilyen búcsút akartam…

-Ri szivem, ne sírj… látod, apádat is teljesen megviseli… - pusziltam meg, pont abban a korban volt, hogy annyira ragaszkodott hozzánk, hogy olyan keserves sírást tudott produkálni, ha Kimi vagy én elmentünk…

Mikor lenyugodott betettem a járókába, és írtam Kiminek egy smst, bántott, hogy olyan mogorván váltunk el, Ri sírása az én idegeim is kiélezték, és bár Kims valóban csak rontotta helyzeten azzal, hogy pár perc múlva visszajött az elköszönés után, nem akartam rámordulni… főleg, hogy öt napra utazik, s száguldozni fog… Pár óra múlva írt csak vissza ’Nincs baj. csók. K’ hát, ez nem épp megnyugtató…  - sóhajtottam, majd felöltöztettem Rit és sétálni mentünk. Ő el is aludt közben, otthon áttettem a kiságyába, és főzi kezdtem, bár a gondolataim a finn felé kalandoztak.

A nap hátralévő része így ment el, semmihez semmi kedvvel eszegettem a vacsit, a kishölgyre pillantottam önfeledten játszott, elmosolyodtam, ahogy nyúzta a kedvenc nyusziját.

-Gyere babám – vettem fel – ideje lefeküdni – rám mosolygott – kicsim, legközelebb apára is így mosolyogj, jó? Teljesen megijesztettük…

Amikor a finn nem volt itthon, mindig az ágy közepére feküdtem, felesleges volt a megosztás…  Rezgett a telefonom, Kimi neve villant fel.

-Szia drága – vettem fel.

-Szia kicsim – sóhajtotta – ne haragudj a délelőtt miatt… csak olyan rossz volt Ri keserves sírását hallani…

-Sajnálom, hogy rád förmedtem – súgtam – rossz érzés volt, hogy így váltunk el…

-Édesem, anyaként reagáltál – hangján hallottam, hogy elmosolyodik – ágyban vagytok már?

-Ri alszik, mint a bunda – somolyogtam – tipikus Räikkönen….

-Na, ilyenkor az én lányom? – tudakolta.

-Nem csak ilyenkor- nevettem – jaj Kims, hiányzol…

-Elhiheted, te is nekem – sóhajtotta – Lin, mennem kell, a srácokkal ebédelünk.

-Ebéd? –ráncoltam homlokom – ja persze, ott még csak délután kettő van…

-Fura is, tudnék aludni most egyet – nevetett – szeretlek nagyon.

-Én is Kims, légy jó kisfiú – mosolyogtam

-Majd együtt rosszalkodunk – kuncogott – csók nektek.

Jó érzés töltött el, lelkivilágom visszabillent a helyére a finn hívása után, magamhoz húztam a párnáját, édes illata megnyugtatott, nem is vettem észre mikor süppedtem álomvilágba.

Két nappal az elutazása után Rivel játszottunk a szőnyegen, mikor a sport csatornán Kimit mutatták, épp interjút adott, felhangosítottam a tv-t, Ri azonnal felkapta fejét, persze megismerte Kimi hangját és odamászott a képernyő elé. Letottyant előtte, s a tv felé nyúlt, elképesztően édes volt, lefényképeztem őt ebben a pózban, s elküldtem Kiminek.

-Megjöttem – nyitott be Erin.

-Ezt nézd meg – mutattam a kislányra.

-De édes – guggolt le mellé, adott neki egy puszit – apa a tvben?

-App – mutatta Erinnek a képet, mérhetetlen büszkeség érzése öntött el, az én „nagylányom”!

-Na, anyád mindjárt elsírja magát – vette fel a szőnyegről vigyorogva.

-Talán nem – mosolyogtam – felöltözteted a kishölgyet, míg elpakolom a kaját?

-Persze – bólintót – gyere baba, keresünk neked valami jó kis szerkót…

Nevetve csóváltam meg a fejem, Rin el fogja rontani ezt a gyereket, ha nagyobb lesz. Fél óra múlva terítettem le a pokrócot a napsütötte parkban, megbeszéltem a húgommal, hogy ma ott ebédeljünk, csodás napunk volt, Ri élvezettel játszott a puha takarón. „ Úgy szeretem a kishölgyet. Nagyon aranyos ez a kép… imádom J Szeretlek benneteket !” – jött a válasz. A kiscsaj az ölemben aludt el végül, betettem a babakocsiba és hazaindultunk. Már mentek a szakaszok, így egy kicsit leragadtam a gép előtt, addig Erin sütit készített, őt nem kötötte le annyira a rally, mint engem.

-Seb otthon?

-Nem, a gyárban – felelte – a hónap végén kezdődik az ő szezonja is.

-Azért remélem, rá tudom venni Kimit, hogy menjünk el egy futamra…

-Tudtam! – nevetett fel.

-Komolyan gondoltam, amit múltkor mondtam arról, hogy csak úgy és akkor, ha ez neki nem okoz gondot… de sok barátja van ott, és bár imádja a rally kötetlenségét, azért biztosan hiányzik neki az F1.

-Szerinted visszatér egyszer?

-Biztos vagyok benne – bólintottam.

-Apa ma hazajön! – emeltem fel a kislányom reggel – igaz nagyon későn, de haza jön… tudod nyuszi, apa és én elég furán ismerkedtünk meg, de aztán szépen levett a lábamról.

Míg reggelit készítettem magunknak, gondolatim visszatértek egy finnországi emlékhez, amikor először voltam az otthonukban…

-Jó ötlet volt ez a séta – sóhajtottam, ahogy a rétre értünk, mindenütt élénkzöld szín vett körül, ámulva néztem az eldugott erdős részt, hisz Finnország az ezer tó országa… a kék, s  a tenger a jellemzője.

-Amikor fiatal voltam… - kezdte.

-Na a nagy öreg – nevettem el magam fintorán.

-Idősebb vagyok nálad – pillantott rám.

-Négy évvel, katasztrófa – ingattam fejem.

-Nem zavar? – kérdezte.

-Egy csöppet sem – mosolyodtam el, pillantása égető volt ahogy ajkaimra siklott tekintete. Lassan hozzám hajol és megcsókolt. Puha ajkai egy másik világot mutattak, tökéletes volt a pillatat, a lenge nyári szél, a napsütés…

-Nagyon jó veled – súgta ajkaim közé.

-Nekem is – emeltem rá pillantásom, szorosan megölelt, beszívtam édes illatát – leülünk egy kicsit?

A puha fű szinte hívogató volt, főleg, hogy ő ült mellettem, mellkasának dőltem, arca az enyém mellett volt, ahogy beszélt forró lehelete csiklandozta bőröm. Mellettem támaszkodott jobb kezén. Végighúztam az ujjam tetoválásán.

-Miért pont ez a forma lett?

-Először is el akartam tűntetni a napocskát…

-Pedig az aranyos volt – mosolyodtam el.

-Viszont nem akartam tucat dolgot…  - vonta meg vállát – és így jött ez.

-Jól mutat a kezeden – feleltem, megpuszilta arcom, egyből gyorsabban vert a szívem. Felé fordultam, hogy meg tudjam csókolni, ahogy szemébe néztem el is vesztem bennük, világoszöld árnyalat keretezte íriszét.

-Gyönyörű vagy – súgta, hosszan és hevesen csókolóztunk, egyszer csak azt vettem észre, hogy a fűben fekszünk, hajába túrva vonom még inkább magamhoz, holott teste eddig is teljesen enyémhez simult, amikor…

-Pont rád gondoltam! – vettem fel a csörgött mobilt.

-Éspedig? – tudakolta.

-Az jutott eszembe, mikor Espooban elmentünk sétálni, és kissé egymásnak estünk a réten… - sóhajtottam.

-Komolyan úgy éreztem magam, mint egy 18 éve kölyök – nevetett – ahogy besiklott kezem atrikód alá…

-Uh, ne folytasd – nyögtem.

-Csak nem hiányzom? – vette elő kaján hangnemét.

-De – súgtam – nagyon…

-Édes, holnap, mikor felébredsz reggel, már melletted leszel – felelte kedvesen – azért hívtalak, hogy ne várj meg, tényleg nagyon későn érkezem, valamikor hajnalban.

-Az ágyban megtalálsz majd – feleltem.

-Hm, ez nagyon jól hangzik – kuncogott – Ri baba?

 -Most reggeliztünk, és jelenleg kuplerájt csinál a nappaliban – nevettem – át kellett pakolnom a fiókokat, meg a szekrényeket, mert mindent kipakol, bepakol, átpakol…

-Édesem – sóhajtott vágyon – puszild meg helyettem. Szeretlek titeket.

-Mi is, csók Kims – tettem le somolyogva – gyere nyuszi – vettem fel Riiát – elmegyünk vásárolni, aztán folytathatod a pakolást. Mivel Cami is velünk jött nem vittem a hordozót, amúgy se szerettem a vásárlásoknál használni.

-Na gyere törpe – engedte le a kislányt, segítséggel lépegetett már, addig pár listán szereplő dolgot bepakoltam a kosárba, Ri nagykacajjal tudatta mennyire tetszik neki Cam játéka.

-Mi ez a hatalmas nevetés? – guggoltam elé, Cam elengedte, én pedig magamhoz öleltem – jaj szivem úgy szeretlek téged. Persze a színes dolgok lenyűgözték, azt se tudta hova kapjon hirtelen, nevetve figyeltük, ahogy leveszi a kisebb zacskókat.

- Ez a lány a fél boltot megveszi a végén - ingatta fejét Cam.

Haza érve kicsit lefárasztotta még a lánykámat, aki aztán úgy aludt, mint a mormota. Így legalább nyugodtan tudtam főzni, majd megnézni az összesített eredményeket.

Vacsi után megfürdettem a kishölgyet, nagyon édes volt, ahogy gyakorlatilag az etetőszék nagy részét, és önmagát is kimázolja a krumplipürével és a darabolt zöldségekkel. Olyan nagy volt már! Három foga is kinőtt, és lassacskán a 10. hónapba léptünk… mire észbe kapok tényleg 4 éves lesz… Este olvastam mesét, megfigyeltem, hogy sokkal nyugodtabban alszik el, ha hallja a hangom, vagy Kimiét elalvás előtt. Elégedetten bújtam ágyba, hiszen tudtam, hogy pár óra és a finnem hazatér. Biztos voltam abban, hogy felébredek arra, mikor megjön.

Aztán mégsem. Ahogy kinyitottam a szemem tudatosult bennem, hogy világos van, majdnem teljesen. Hirtelen felültem, de ágy mellettem érintetlen volt, csalódottan sóhajtottam fel, mégse jött haza? Ahogy kitakaróztam a kezembe akadt egy lap, amit a félhomályban nem vettem észre elsőre. Széthajtogatva szembesültem a két sorral „Édesem, nem akartalak felébreszteni, én viszont nem vagyok álmos, lent találkozunk reggel. Szeretlek. K.” Vigyorogva ugrottam ki az ágyból, s rohantam le. Hallotta, hogy jövök a lépcső előtt várt, lelkes Kimi kiáltással a nyakába ugrottam.

-Úgy hiányoztál – súgtam fülébe, dereka köré kulcsoltam lábaim.

-Te is nekem Gyönyörűm – felelte, s szenvedélyesen megcsókolt – de jó végre itthon – sóhajtotta aztán, ahogy a kanapéra helyezkedett velünk.

-Komolyan megijedtem az előbb, hogy nem jöttél – néztem szép szemébe.

-Nem akartalak felébreszteni, mikor megjöttem – simogatta meg az arcom – benéztem Rihez, ő is békésen aludt, bár ugyan úgy lerúgja a takaróját, mint te.

-Jó hogy itthon vagy – túrtam szőke hajába, lehunyta szemét a mozdulatra, elnyíló ajakai felé hajoltam.

-Szeretkezni akarok veled – susogta, ahogy felhúzta vékony kis alvós ruhám.

-Nagyon kívánlak – nyögtem fel, ahogy végigsimított hátamon – most már bebújsz az ágyba? – mosolyogtam csókunkba.

-Veled bármikor – mormogta, s felállt velünk, szorosan átkulcsoltam lábaimmal derekát, erre mindketten felnyögtünk, bizony szűk volt már az a farmer… A lépcső előtt a falnak nyomott, kicsit lejjebb csúsztam, hogy ki tudjam gombolni nadrágját – ha most megteszed, nem érünk fel…

-Tudom – vigyorodtam el. Lerángattam naciját, vad morgás hagyta el ajkait, megemelt magán, s a következő pillanatban bugyim félrehúzva belém hatolt. Vállába fúrtam arcom, hogy ne sikítsak fel.

-Fáj? – súgta, csak arra volt erőm, hogy megrázzam fejem, teljesen átadtam magam a finnek. Lehunyt szemekkel élveztem az erejét, nyögéseit, vad lihegését. Egy-egy csókban egymásra találtunk, de a levegőhiány égette tüdőm, ő is kapkodta levegőjét, mellkasára téve kezem éreztem, szíve majd kiugrik a helyéről. Amilyen gyorsa jött a vad, nyers vágy, úgy ránk is talált a mámoros élvezet. Minden izmom egyszerre feszült meg, s egy lökéssel később ő is követett.

-Ezt… nem így terveztem – mosolyodott el szapora légvétele mellett.

-Én se – kuncogtam – de eszelős volt…

-Egyszerűen megőrjítesz – súgta ajkaim közé – komolyan a tested rabja vagyok…

-Te sexmániás – nevettem, leengedett, de még a falnak nyomott, hosszasan csókolóztunk.

-Nem csak a tested ejt rabul – susogta fülembe, majd áttért nyakamra apró csókjaival- hanem te magad…

-Ezt inkább fent folytassuk – simítottam végig hasán egészen öléig.

-Hmm, rendben – húzta csípőm sajátjához, elmosolyodtam, ahogy egymáshoz bújva felsétáltunk a hálónkba, igazán nem lehetett panaszon a finn… képességeire…

40. Szép kerek szám :) ugyan ennyi fejezet biztos hogy lesz még ehhez a történethez... :)