Harmincötödik

Riia két nappal korábban, 19-én megérkezett már, de mivel a szülés eléggé megviselte az én szervezetemet kicsit tovább kellett bent maradnunk a tervezettnél. Én a két napot is sokalltan nem ám a három és ¾-et. Dr Stevens megígérte, ha az utolsó nap estéjén is jó eredményeket produkálok, estére hazaenged.  Szerencsénkre család barát klinikán voltunk, így éjjelre nem csak Riia maradhatott a szobámban, hanem Kimi is. Így azért elviselhető volt a kórház… Bár Kimi aggódása az egekig szökött, holott azt reméltem a szülés után végre egy kicsit megnyugszik. De nem igazán tett jót neki az, ahogy végignézte, ahogy elájulok… így az eddigieknél is jobban akart óvni. Mikor legelőször keltem fel – végre! – egyből megfogta a kezeim, hogy ő tartson meg, gyakorlatilag pisilni is csak azért engedett egyedül, mert közöltem vele, hogy ez a világra hozós csoda némiképp megviselt, s legalább egyszer had legyek a privát szférámban.

-Tudom, hogy aggódsz – simogattam meg arcát – de látod, hogy jól vagyok…

-Liina – sóhajtott fel – igazán nyugodt akkor leszek, ha végre tényleg otthon leszünk.  Halk kopogás hallatszott, Rami és Kristii jöttek látogatóba.

-Kimi alig elfogultan azt mondja gyakorlatilag mindenkinek – nevetett fel – hogy Riia a legszebb kislány a világon.

-Mert ez így is van – bólogatott a finn.

-Riia és Kimi közt már akkor megvolt a nagy szerelem, mikor még csak a pocakomban volt – mosolyogtam – szóval… félek is, hogy rettentően el fogja kényeztetni. 

-Nem, csak egy kicsit – karolt át, ahogy mellém ült az ágyra.

-Tényleg, hol a kiscsaj? – tudakolta Rami.

-Vizsgálaton – fintorogtam – és mivel egy időpontra írták ki az én vizsgálataimat az övével, nem lehettem vele… - az órára pillantottam, már azon voltam, hogy megkeresem a dokit, nagyon aggódtam, hogy mi tarthat ennyi ideig, én már majd 20 pere végeztem.

-Aput – intett Kims felé – nem engedték be vele?

-Én nem voltam itt – ingatta fejét – tudod, hétvégén rally… lehet le kéne mondanom…

-Ne kezd megint – érintettem meg karját – este hazamehetünk, otthon pedig négyen is jutnak ránk…

-Igen, de te az én feleségem vagy – folytatta.

-Hát persze, és te kellesz a legjobban mellém, és Riia mellé, de erre a pár napra valahogy nélkülözni tudunk – mosolyogtam kedvesen – ráadásul csak pár városnyira leszel tőlünk…

-Elküldesz? – váltott lazább hangnembe.

-Sosem – pusziltam meg arcát – de tudom, hogy megbánnád, hogy kihagytad. Hidd el, hamar eltelik, ráadásul majd mesélhetsz Riiának, hogy a születése annyira feldoppingolt, hogy remekül szerepeltél a hazai versenyünkön.

-Mennyire remekül? – nevetett bele Kristii.

-Minimum első öt – jelentetem ki.

-Oké főnök –nyomott puszit a fejemre a férjem – megnézem Riiát…

-Erre gondoltam én is – néztem zöld szemébe.

-Ne félj Kedves – simogatta meg az arcom, látta rajtam, hogy aggódom érte – mindjárt kiderítem, mi történik. Amint kilépett felsóhajtottam, ha itt, a kórházban, ahol nem eshet baja féltem, mert nem láttam másfél órája, mi lesz otthon…

-Nyugi, ez természetes – mosolygott rám Kristii szelíden, mintha hallaná gondolataim – persze, hogy most legszívesebben 26 órát lennél vele egy nap, mert még nem szoktad meg, hogy nem veled egy egész. Kilenc hónap után ez nagyon fura. Én is átéltem.

-Akkor jó – bólintottam – de tényleg hiányzik…

Ekkor nyílt az ajtó, Kimi a sor elején Riiával a karjában, mögötte az ápoló tolta a kiskocsit, s a sort az orvosom zárta. Elnevettem magam a képen.

-Egy türelmetlen apukába botlottunk a folyosón – mosolygott rám a doki – gondoltam elhozom magának…

-Köszönöm – nevettem tovább – de az az igazság, hogy én is türelmetlen voltam már…

-El tudom képzelni – reagált szavaimra, míg korlapom tanulmányozta – nos, az egyik vizsgálatot meg kellett ismételnünk, ezért tartott tovább az egész. De ne aggódjon, csak az egyik gép meghibásodása miatt kellett, minden rendben a kislányukkal. És, ahogy nézem Önnel is.

-Akkor este haza mehetünk? – kérdeztem reménykedve.

-Még egy rutin ellenőrzés, és ha az jó, igen – bólogatott.

-Végre – mosolyodtam el, Riia halkan nyögdécselni kezdett – éhes vagy már kicsim, igaz…?

-Ööö, mi nem is zavarunk tovább – lépett mellém Rami, adott egy puszit – otthon találkozunk. – és gyorsan leléptek. Kimi mellém ült, épp, mint mielőtt Riia felkutatására ment volna, majd óvatosan átadta nekem.

-Szerbusz életem – sóhajtottam boldogan, lágy puszit adtam fejére, édes illata mindig elkápráztatott. A finn mellkasának dőltem, a kishölgy valóban éhes volt már, kissé mohón kezdett enni.

-Szivem, lassabban – simogattam meg arcocskáját, valahogy tudhatta, hogy nekem ez így nem jó, mert visszatért a ’normál’ tempójához. Érezem, hogy a finn apró puszikat ad a vállamra, fejének döntöttem enyémet.

-Annyira jól esik, hogy mellettem vagy ilyenkor is – súgtam – kicsit féltem, hogy ez az etetősdi amolyan nem is tudom milyen lesz neked…

-Értem mire gondolsz – felet ő is halkan – de ez engem nem feszélyez egy csöppet sem. Megeteted a kislányunkat, szerintem ez csodás dolog. Ti vagytok életem szerelmei, szóval… - tette hozzá mosolygós hangon.

-Nem tudod elképzelni, hogy, mennyire szeretek téged – mondtam ki érzéseim.

-Azt hiszem, ez kölcsönös – folytatta halkan. Pár percig csendben néztük a kislányunkat, majd az apja karjaiban érte utol az álom…

-El se hiszem, hogy végre itthon vagyunk! – sóhajtottam fel, amint átléptük a ház küszöbét. Bár még ’csak’ a finnországi házunkban, de otthon voltunk. Ennyit tesz, hogy Svájcban éltünk: onnan semmilyen hírek nem tudódtak ki arról, hogy a finn apa lesz, így a családjainkon, barátainkon kívül szinte senki nem tudott Riia érkezéséről.

-Ennek én is örülök – helyeselt Kimi, miközben letette a babahordozót a kanapéra – gyere tündérem! – sóhajtotta mosolyogva, miközben kivette a kislányát – mit szólnál, ha megnéznénk a papáékat?

Kissé elvarázsoltan sóhajtottam fel, ahogy Mattiék belépve igazán büszke nagyszülősen mosolyogtak.

-Hát te nagyon szép vagy – sóhajtotta kissé meghatottan Matti – a legelső lány unokánk! Sőt az első lány gyermek a családban.

-Egyszerűen tökéletes minden apró porcikája – nézett Riiára, majd apjára Kimi, komolyan úgy éreztem, ott helyben elsírom magam, a finn persze felfigyelt a mellkasomból kitörő halk sóhajra – mi baj Kicsim? – lépett egyből hozzám – miért sírsz?

-Nem sírok – csuklott el a hangom – csak olyan… megható ez az egész. Három generáció…

-Édesem – vont mellkasára somolyogva – köszönöm neked Riiát – súgta ismét.

-Most azt akarod, hogy sírjak, vagy azt, hogy ne? – karoltam át nyakát.

-Nem akarod egy kicsit átadni nekem? – kérdezte enyhén megrovón Paula.

-Mondd meg neki kincsem, hogy most papázol – vigyorgott Riiára Matti, majdnem szájtátva figyeltem, ahogy a család körberajongják a kishölgyet, bár teljesen megértettem őket, elsőre az ujja köré csavarta az embereket a kis csomag.

Miután lefektettem a kicsit, elvánszorogtam fürdeni. Szó szerint. Fáradtnak éreztem magam, és jól esett végre a saját ágyamba feküdni, főleg, hogy végre igazán Kimihez tudtam bújni.

-Fura, hogy a pocakod nem ér hozzám – nevetgélt elégedetten.

-Hát, pedig van még – súgtam.

-Ugye nem gondolsz olyan csacsiságokra, hogy mivel szültél, ezért én másként fogok rád tekinteni, és nem kívánlak majd, vagy ilyesmi? ! – hadarta.

-Öööö – nyögtem

-Liina! – fordított hanyatt gyengéden – engem nem érdekel, hogy 55 vagy 75 kiló vagy. És az sem, hogy van egy kis pocakod. Szeretlek téged. És valójában másként nézek rád a szülés óta…

-De… - néztem kissé riadtan, most akkor mégis érdekli?!

-Mélységesen tisztellek, mert volt bátorságod, és erő végigcsinálni ezt – mosolyodott el gyengéden – nem tudom elmondani neked, hogy mennyire hálás vagyok neked azért, mert apává tettél.

-Kims – súgtam könnybe lábadt szemekkel – úgy… szeretlek téged…

-Én is téged – simogatta meg arcom – szóval ne törd ilyen butaságokon a szép kis fejedet, rendben?

-Rendben – bólintottam. Elhelyezkedtem karjai közt, s pár perc múlva mélyen aludtam. Persze éjjel a kishölgy jelzett, hogy ő bizony éhes, hirtelen ugrottam fel, kissé meg is szédültem.

-Maradj, majd én - ásította, s a kiságyhoz lépett – hogy lehet ekkora hangod, mikor ilyen picike vagy? – kérdezte komolynak szánt hangon Riiát, hajnali egykor is mosolyra késztetet ez a jelenet. Míg megetettem a lánykámat a finn persze úgy ahogy volt, keresztben az ágyon visszaaludt, arra se rebbent fel,mikor kimásztam mellőle, hogy tisztába tegyem a gyereket. Álmosan feküdtem vissza azét imádkozva, hogy legalább a reggel hét órát várja meg. Pár percig Riia légzésére összpontosítottam, majd ellepett a sötétség. Korán, nagyon korán reggel eljátszottuk ugyan ezt, annyi módosítással, hogy Kimi csak addig jutott, hogy felült mellettem, hogy majd én. Sosem volt erőssége a kelés, szóval nem is lepődtem meg ezen.

Az a pár nap, amit így együtt tölthettünk nagyon hamar elrepült mellettünk. Mire felocsúdtam a félig álomban és pelusok közt töltött napokból már Kimitől köszöntünk el, mivel másnap már versenye volt. Így is pár dolgot kihagyott miattunk…

-Nem jó érzés itt hagyni titeket – ingatta fejét, de nem nézett fel rám, Riiát figyelte.

-Tudom – simítottam végig hátán – de van egy kis dolgod Bajnokom!

-Nem haragszol? – súgta.

-Persze, hogy nem – bíztattam – de azért fogok, ha nem teljesítesz nagyon-nagyon jól… - somolyogtam.

-Nyerek nektek valami szépet – nevetett rám.

-Phű, mintha valami búcsúba készülnél… - ingattam fejem.

-Légy jókislány – pusmogta a kishölgynek – nemsokára megint itt eszek veled.

-Minden rendben lesz – nyugtattam, jól tudtam, hogy az a legnagyobb félelme, hogy akkor történik valami velünk, amikor ő nincs itthon.

-Szeretlek téged – nézett fel rám hírtelen, ajkához hajoltam.

-Én is téged… lassan indulnod kell – sóhajtottam, már most hiányzott…

Átadta nekem Riiát, adott egy puszit fejére, nem kerülte el figyelmem, hogy hosszan beszívja az édes babaillatot. Hosszas csókot váltottunk, majd ő kisétált, Mark várta az autónak támaszkodva.

-Minden rendben? – lépett mellém Paula.

-Persze – mosolyogtam rá.

-Olyan jó rátok nézni – simogatta meg az unokáját – tudod, mikor Kimi elvált az … előző feleségétől… attól féltem, hogy örökre elzárkózik mások elől. És egy ideig valóban ezt tette… de melletted megtalálta önmagát, és ezért végtelenül hálás vagyok neked. Hogy elmondhatom, a fiaim boldogok és tényleg révbe értek… Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy te és Kristii ekkora odaadással vagytok a gyerekeim iránt. Most már anyaként fel tudod fogni, hogy ez lesz életed fő célja, hogy őt boldognak lásd… Jaj, kérlek, ne sírj – simogatta meg karom, ahogy felfigyelt a könnyeimre.

-Köszönöm – bólintottam, de fele annyira sem fejezte ki ez a köszönet a hálámat.

*** 4 nappal később***

-Kimi – ugrottam a finnem nyakába, amint belépett az ajtón – annyira, de annyira büszke vagyok rád!

-Csak miattatok – forgatott meg a levegőben – mondtam, hogy nyerek nektek!

-Még mindig nem hiszem el – nevettem el magam – megnyerted a finn rallyt! Hogy csináltad? Mármint, én tisztában voltam azzal, hogy elképesztően nagy a tehetséged és a győzni akarásod de…

-Mondom, miattatok – cirógatta meg az arcom – hol van a kislányom? – tudakolta izgatottan.

-Alszik – mosolyogtam rá, kissé csalódottan fújt – ha nem ébreszted fel, megnézheted…

-Persze, beengedsz egy gyereket a játékboltba, de nem vehet semmit – nevette el magát. Halkan benyitott a szobába, én megálltam az ajtóba. Úgy osont be, pedig Riia nagyon jó alvókával rendelkezett, nem ébredt fel a zajokra. Elnéztem, ahogy boldog mosollyal az arcán a kiságyfölé hajol és megsimogatja a lánya arcát. Nem is vette észre, hogy automatikusan beszélni kezd hozzá.

-Szerbusz szépségem! Hiányoztál nekem… de képzeld, apa nyert. Először a rallyban… majd ha nagyobb leszel elmesélem neked, hogy is történt, jó? Anyukád nagyon okos nő, mindig hallgass majd rá. Mikor te megszülettél, akkor mondta, hogy miattad jó versenyt futok…

Szám elé kaptam a kezem, hogy ne zokogjak fel, és lassan leballagtam. Annyira meghatott ez a monológ tőle, hogy ennyire, feltétel nélkül szereti.

-Úristen! Mi történt? – nézett rám aggódva Rami.

-Én…Kimi…kiságy…Riia – kb ennyit lehetett megérteni szipogós beszámolómból, Kristii oltalmazón karolt át.

-Semmi nem történt, ezek öröm és büszke könnyek… - vázolta fel, hevesen bólogattam, mikor kissé lenyugodott légzésem elmosolyodtam.

-Abnormálisan tökéletesen megy, hogy bárhol, bármin elsírjam magam…

-Drágám, ez egy olyan nagy változás az életedben… idő kell, hogy feldolgozd, hiszen felelősséggel tartozol egy új élet iránt. – jött a hátam mögül a felelte egy kedves, dörmögő hang – Kimi édesanyja is így reagált, és ha jól emlékszem az egyik lányom is – nézett Kristiire – és most már a másik lányom is megtapasztalta ezt…

Meglepő módon most nem sírtam, pedig a szívemig hatoltak a szavai. Némán léptem elé és öleltem meg, ebben a pillanatban tökéletesen éreztem Kimi miért ragaszkodott ennyire a szüleihez… hogy miért akar olyan házasságot, mint az övék.

-Szivem – szólított Kimi, nem tudtam mennyit és mit hallott, de ahogy feléje fordultam, a tekintete, a mosolya elárulta, hogy mindent. Legalábbis, ami Matti szavait illeti.

Nekik nem kellettek sokatmondó szavak, vagy sírós, összeborulós ölelések, a levegőben vibrált az, ami összekötötte a Räikkönen családot, a végtelen és töretlen szeretet, a neveltetés, amivel a helyes úton tartották a fiaikat és a bizalom.

Együtt ültünk a vacsora fölé, ahol persze Kimi sikere volt a fő téma, a szívem annyira tele volt melegséggel, hogy nem is gondoltam volna, hogy bármi beárnyékolhatja. Pedig így történt.

Másnap reggel viszonylag pihenten ébredtem, s miután Riia megkapta a tejecskéjét Kimi tisztába tette, s így vonultunk le reggelizni.

-Anya, hol az újság? – nézett körbe, miután a helyén nem találta, itthon mindig megnézte a napilapokat.

-Nem hiszem, hogy meg kéne nézned – felelte Rami, erre felkaptam a fejem. Persze ezek után semmi nem állíthatta meg. Mikor kézhez kapta, összehúzott szemekkel nyitotta szét, mereven bámult a címlapra, majd rám emelte a pillantását, nem tudtam kiolvasni érzéseit, de kirázott a hideg tőle. Paulának adtam Riiát és szó nélkül kitéptem a kezéből. A címre pillantva egy pillanatra megállt a szívverésem „Räikkönen ott folytatja, ahol az exnejével abbahagyta” s egy kép, amin Kimi szerepel egy Citroenes-rövidruhás nővel, amint épp belépnek egy eldugott sátorba. Volt valami furcsa, a finn széles mosolya, vagy talán a lány kacér mozdulata, hogy feléje nyúl… nem tudom, csak azt éreztem, hogy valami fáj.

-Ez mit jelentsen? – kérdeztem halkan, józanságom szikráját megőrizve nem akartam nekivágni a kérdést, hogy megcsalt e.

-Tudom, hogy ez a kép ellenem szól, de esküszöm neked, semmi nem történt köztem és a lány között – felelte lassan, éreztem, ahogy a tehetetlen dühe felém árad. Mindenki meglepetésére kinyitottam az újságot és elolvastam a cikket. Amint megláttam, hogy ki írta elhajítottam az újságot, a cikkben persze én is szerepeltem, mint az új asszonyka, aki arra se képes, hogy elkísérje a férjét, mert, hogy hová tűnt a nagy szerelem.

-Liina, az igaz, hogy ismerem azt a nőt, de ennyi. Én téged szeretlek, és sosem csalnálak meg, főleg nem a lányunk születése után. És az ismeretség alatt azt értem, hogy egy közeli barátomhoz tartozik, Kyle menyasszonya…

Hagytam, hogy megöleljen, a könnyeim alattomos módon elárulták, hogy bánt ez az egész.

-Miért kell ezt csinálniuk? – súgtam – miért nem hagynak békén minket?

-Annyira sajnálom – simogatta hátam – ez a kép ráadásul akkor készült, amikor elmeséltem, hogy Riia megérkezett végre, még képet is mutattam a kislányomról…

-Sajnálom, hogy kiborultam… pedig bízom benned – csuklott el a hangom.

-Szivem, én ezt tudom – fogta ismét két keze közé az arcom – és az, hogy ezen kibuktál, teljesen érthető reakció. Hiszen ott támadnak minket, ahol a legjobban fáj. Ezért titkolom, hogy Riia létezik! Nem engedem, hogy bántsanak titeket. Így is elég sok kínnak vagy kitéve miattam… néha azt kívánom, bár ne ismernének fel!

-Kimi – néztem fel fájdalmas szemeibe – soha többé ne olvassunk el egy ilyen cikket sem! Soha! Nem érdekelnek a hazugságok. Jól tudtam, hogy ez lesz, hiszen te egy híres sportoló vagy, de … nem adom fel az életünket pár nyomorult firkász miatt.

-Mindig elkápráztatsz – súgta válaszul –szeretlek téged… tudom, hogy ez nem elég, de nem tudok mást…

-Ez pont elég – tettem ajkára ujjam. Egy lágy csók után magamhoz vettem Riiát, a finn úgy karolt át, hogy a lányát is elérje, nyakához döntöttem fejem és megfogadtam, hogy soha nem engedem, hogy bárki megingasson benne, bennük, a családomban.

Kedves olvasóim! 

Az új rész lehet kissé érzelmesnek hat majd, de... úgy általában az új érkező utáni érzelmekben, kétségekben gazdag napok/hetek mivoltját akartam megragadni :) 

Remélem, tetszeni fog majd :)