Harminckettedik

-Most akkor nem is fogsz velem beszélni? Vagy mégis hogy gondolod ezt az egészet? – szegeztem neki a kérdést, a fürdőben mostam le a kezemről a sarat.

-Nem vagyok gyerekes, hogy ezt tegyem – morogott, de nem nézett rám.

-A szentségit! – dobtam a mosdóba a törölközőm – mondd meg, ha engem okolsz mindenért! Elegem van abból, hogy úgy teszel, mintha egy őrült lennék, akik veszélyezteti a gyereke épségét!

-Ha nem jössz, utánam Jordániába ez az egész meg se történik – vágta rá dühösen, elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Bocsáss meg, hogy várandósan vágytam a férjemre! – kiabáltam.

-Hét hónapos terhesen nem biztos, hogy repülnöd kéne! – felelte – jobban kéne vigyáznod magadra!

-Ezentúl nem is fogok utánad repülni, elhiheted! – meredtem rá dühösen, s karikagyűrűmet szintén a mosdóba dobva kirohantam a helységből.

-Lindi – fordult utána.

-Nem érdekel – sziszegtem – amióta terhes vagyok, úgy viselkedsz velem, mint egy ovissal. Lindi, ne csináld ezt, ne csináld azt… Korlátozol és gyerekként kezelsz, elegem van belőle! És abból is, hogy úgy csinálsz, mintha nem tudnék vigyázni magamra – töröltem ki egy könnycseppet szememből – kétkedsz bennem, és ez nagyon rosszul esik… Így eléggé félek, hogy valamit elrontok, és, hogy rossz anya leszek…

-Kicsim, hidd el nekem, egy percig sem kételkedem benned! – lágyult meg a hangja.

-Most már mindegy – súgtam – már kimondtad. És, ha kimondod úgy is gondolod – felkaptam kabátom és kimentem a szobából.

-Lindi! Kérlek – jött utánam.

-Kimi, most… jobb lenne kicsit egyedül lennem – ráztam meg a fejem, engedett, érezte, hogy valóban engednie kell. A harmadik lépcsőfoknál azonban erős fájdalom sugárzott ki a hátamban, összegörnyedve kaptam hasamhoz, majd derekamhoz.

-Linda! – kiáltotta nevem, és utánam kapott – Kicsim, mi baj? Hol fáj?

-Kimi – néztem rá halálra rémülten, majd elsötétült a világ…

***12 órával korábban***

-Nem vagy rosszul? – kérdezte halkan a finn, miközben alaposan végig nézett rajtam.

-De nem ám - ingattam fejem somolyogva – ne aggódj már.  Pár óra múlva leszállunk Svájcban…

-Végre otthon – sóhajtott fel, és megsimogatta mellé a pocakom – olyan, mintha dinnyét dugdosnál a trikód alatt…

-Hát kösz – fintorogtam – na, baba, apád nem normális – dünnyögtem kedvesen lefelé.

-Ne haragudj – nevetgélt Kimi – teljes mértékben jóindulattal mondtam.

-Tudom – vigyorogtam rá – bár… én inkább egy… pandának érzem magam – utaltam a nagyobbodó pocakmérete, ő megint nevetett.

-Én szeretem a pandákat – átkarolt és gyengéd puszit nyomott homlokomra – nagyon is.

-Akkor jó – sóhajtottam. Elhelyezkedtem karjai közt és el is aludtam.

Leszállásig hagyott aludni, ami jó is volt, meg nem is. Legalább pihentem, de túlaludtam magam, és még inkább vágytam az ágyra, mint előtte.  Ráadásul mivel Kimi szülei a svájci rezidenciájukon voltak, oda is el kellett látogatni. Imádtam az anyosomékat, de lelki szemeim előtt ami puha, kényelmes ágyunk lebegett.

-Szivem, inkább menjünk haza –karolt át a kocsi előtt –látszik, hogy fáradt vagy…

-Látogassuk megy anudékat – ingattam fejem – rég nem találkoztatok. Max ott alszom egy picit …

-Rendben  - bólintott – megkérem anyut, hogy csináljon neked sütit…

-Szerintem már rég tele van az asztal a kedvenceiddel – vigyorodtam el. Oda érve persze nekem lett igazam, cinkosan néztünk egymásra, amit Rami meg is jegyzett.  A nagy családozásban végül nem pihentem le,  pár óra elteltével inkább kimentem a teraszra, a srácok nagyban  fociztak a kertben, elmosolyodtam, ahogy Rami és Kimi futkos a kölykökkel.

-Megjött a  posta – lépet ki pár méterre tőlem az anyósom.

-Hagyd csak – indultam meg – majd én behozom.

-Köszönöm kedves – mosolygott, majd visszament elpakolni az éhes bagázs után.

-Na, Kimster nem kapott rajongói leveleket? – vigyorgott rám Rami lihegve.

-Áh, miért kapna? – néztem fel rá nevetve.  Ebben a pillanatban hallottam meg a közeledő autó hangját, ezzel egy időben Kimi a nevem kiabálta. Tudtam, hogy nem lesz időm ellépni, és a pillanat tört része alatt pánikba is estem tőle, ösztönből mozdulni akartam, de csak egy rándulásfélét éreztem.

Fékcsigorgás, lehunytam a szemem, de a várt ütközés csak nem törtét meg, éreztem, ahogy a hidegvizes, sár felfröccsen, majd csattanás, és aztán néma csend.

-Lindi?! – futott hozzám a finn – Úristen, jól vagy, Nem sérültél meg? Kicsim, hallasz? – rántotta meg kezem óvatosan.

-Mi… történt? – néztem bambán rá.

-Kicsikém, jól érzed magad? – kérdezte lassan, mintha egy gyerekhez beszélne.

-Igen – néztem végig magamon – csak… nem értem… honnan jött az autó?

-Szerintem egy enyhe sokkot kapott – hallottam meg tompán Rami hangját.

Kicsit távolról érzékeltem az eseményeket, meg akartam kérdezni tőlük, hogy mi lett a sofőrrel, de Kimi az ölébe véve vitt be. Nem vágytam másra, csak, hogy aludjak egyet végre, s mikor lefektetett, s mellém bújt, hagytam magam elveszni az illatban és az álmokban…

Mikor kinyitottam a szemem egy pillanatra nem is tudtam hol vagyok. Aztán Kimi keze megrándult hasamon,m feléje fordulva aggódó zöld szempárral találtam szembe magam.

-Jól vagytok? – súgta.

-Igen – feleltem éberen,s őszintén – csak nem igazán tudom mi is történt…. egyszer csak ott volt az az autó…

-Szerencse, hogy semmi nem történt! – fújta ki levegőjét – nagyon közel volt hozzád!

-Tudom – ültem fel – Kimi… menjünk haza – súgtam.

-Rendben – bólintotta. Éreztem, hogy dühös, de betudtam annak, hogy megijedt. Mint, ahogy én is. Karomra nézve láttam, hogy néhol sáros vagyok még, sbár csábított a forró fürdő, tényleg mihamarabb otthon akartam lenni már.

Persze ezek után nehezen szabadultunk meg a rokonoktól, és ahogy láttam a finn ezen is felhúzta magát, út közben egy árva szót sem szólt. Ezen pedig én idegesítettem fel magam, utáltam, ha ezt csinálja. Haza érve mérgesen csaptam be az ajtót és egyenesen a fürdőbe siettem. Mikor pár perccel később feljött utánam a tükörből néztem rá.

-Most akkor nem is fogsz velem beszélni? Vagy mégis hogy gondolod ezt az egészet? – szegeztem neki a kérdést, a fürdőben mostam le a kezemről a sarat.

-Nem vagyok gyerekes, hogy ezt tegyem – morogott, de nem nézett rám.

-A szentségit! – dobtam a mosdóba a törölközőm – mondd meg, ha engem okolsz mindenért! Elegem van abból, hogy úgy teszel, mintha egy őrült lennék, akik veszélyezteti a gyereke épségét!

-Ha nem jössz, utánam Jordániába ez az egész meg se történik – vágta rá dühösen, elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Bocsáss meg, hogy várandósan vágytam a férjemre! – kiabáltam.

-Hét hónapos terhesen nem biztos, hogy repülnöd kéne! – felelte – jobban kéne vigyáznod magadra!

-Ezentúl nem is fogok utánad repülni, elhiheted! – meredtem rá dühösen, s karikagyűrűmet szintén a mosdóba dobva kirohantam a helységből.

-Lindi – fordult utána.

-Nem érdekel – sziszegtem – amióta terhes vagyok, úgy viselkedsz velem, mint egy ovissal. Lindi, ne csináld ezt, ne csináld azt… Korlátozol és gyerekként kezelsz, elegem van belőle! És abból is, hogy úgy csinálsz, mintha nem tudnék vigyázni magamra – töröltem ki egy könnycseppet szememből – kétkedsz bennem, és ez nagyon rosszul esik… Így eléggé félek, hogy valamit elrontok, és, hogy rossz anya leszek…

-Kicsim, hidd el nekem, egy percig sem kételkedem benned! – lágyult meg a hangja.

-Most már mindegy – súgtam – már kimondtad. És, ha kimondod úgy is gondolod – felkaptam kabátom és kimentem a szobából.

-Lindi! Kérlek – jött utánam.

-Kimi, most… jobb lenne kicsit egyedül lennem – ráztam meg a fejem, engedett, érezte, hogy valóban engednie kell. A harmadik lépcsőfoknál azonban erős fájdalom sugárzott ki a hátamban, összegörnyedve kaptam hasamhoz, majd derekamhoz.

-Linda! – kiáltotta nevem, és utánam kapott – Kicsim, mi baj? Hol fáj?

-Kimi – néztem rá halálra rémülten, majd elsötétült a világ…

Kimi szemszöge:

Néztem a feleségem, és az jutott eszembe, mikor elmondta, hogy babát vár. Pocakjára pillantva összeszorult a szívem.  Idióta módon a dühömet rosszul vezettem le, pontosabban rajta vezettem le, és most itt fekszik előttem, gépek veszik körül, és utoljára haraggal beszéltem vele…

-Kimi! – lépett mellém Rami – mit mondott az orvos?

-Elméletileg perceken belül fel kéne ébrednie – feleltem – de nem történik semmi!

-Nyugodj meg – reagálta – ne ilyen sík idegesen lásson először, ha magához tér.

-De… - kezdtem, ám ekkor megmozdította kezét – Lindi, kicsim… - hajoltam hozzá. Elfordította fejét, és lassan ugyan, de nyitogatni kezdte szemeit.

-Ki…mi – súgta – mi…

-Sss- simogattam meg arcát megkönnyebbülten – semmi baj nincsen. Elájultál otthon.

-A baba? – kapott hasához – mi van vele?

-Jól van – biztattam – szeret veled lenni…  - mosolyodtam el – csak egy kicsit megviselt benneteket a délután.

-Veszekedtünk – nézett rám könnyes szemekkel – és fájdalom sugárzott a derekamba…

-Igen – feleltem – valahogy egy ideg becsípődött, és ez okozott fájdalmat neked.

-Látom felébredt – jött be az orvos – hogy éri magát?

-Furán – felelte – nem tudom mi történt… és…

-Ne aggódjék! A férje elmondta, hogy délután volt egy érdekes incidensük. Nos egy enyhébb sokkot kapott ott, és ez megviselte a szervezetét. Akkor nem mozdult rosszul, nem emlékszik ilyesmire?

-Megijedtem, hogy baja esz a babámnak – súgta – és lépni akartam, de nem volt idő… de egy enyhe roppanás félét éreztem a derekamnál… azt hiszem…

-No, akkor meg is van a probléma forrása. Becsípődőt az egyik ideg a derekában, és ez erős fájdalmat sugárzott ki a testében. Mivel várandós ráadásul a hasában növekvő bébi súlya is erősítette ezt. Ezért érezte mindenütt.

-A babának nincs baja ugye? – kérdezte félős hangon.

-Nincs, minden rendben vele – mosolygott – pihenjen. És ne aggódjon. Önnek most nyugalom kell.

-De ugye nem kell itt maradnom? – kérdezte pánikozva.

-Nem – válaszolta a doki – kap még injekciót, és pár órán belül haza is mehetnek.

-Köszönjük – néztem rá. Mikor távozott Lindihez hajoltam – annyira sajnálom, hogy ilyen hülyén viselkedem.

-Kimi – súgta.

-Nagyon buta és igazságtalan voltam – tettem ujjam ajkára – vádaskodtam veled szemben. Örülök, hogy eljöttél hozzám, Jordániába,és kérlek szépen sose gondolj arra, hogy kételkedem benned. Tudom, hogy félsz, hidd el, én is. Félek, hogy valami gond lesz, hogy bajotok eshet, hogy valamit elrontok… de abban biztos vagyok, hogy fantasztikus anya leszel. Már az vagy.

-Kims - sóhajtott, gyorsan megtörölte szemét – én is olyanokat mondtam, amit nem gondoltam komolyan… sajnálom.

-Akkor sem lett volna szabad megemelnem a hangom veled szemben – ráztam meg fejem, dühös voltam magamra – hiszen babát vársz, és annyira érzékeny vagy… főleg a délután eseményei…

-Megijedtem – súgta halkan – hogy mérges vagy rám, aztán dühös lettem… és rosszul reagáltam le a dolgokat.

-Azért nem szóltam hozzád, mert olyan képek játszódtak le bennem – hunytam le a szemem – hogy a gondolata is megrémítet, hogy megtörténhet… Hiszen ott volt, azaz autó… mi van, ha egy kicsivel jobban sodródik, és nem csak összefröcsköl, hanem valóban el is üt?

-Mi lett vele? – kérdezte.

-Hát… eléggé összetört – tereltem a témát,nem akartam ezzel traktálni – a fontos az, hogy még időben rántotta el a kormányt…

-Ez félelmetes – meredt maga elé.

-Tudom – pusziltam meg homlokát – ha megkaptad a szurit, hazamegyünk, jó?

-Akartam mondani, hogy csinálj valamit, hogy mehessünk – nézett rám. Végszóra belépett a doki. Egy óra múlva a kocsiban ültünk.

-Kimi! –nézett rám – a gyűrűm…

-Nálam van – mosolyodtam el, és zsebembe nyúlva előhalásztam – add a kezed Gyönyörűm…

-Végre – sóhajtott somolyogva, mikor felhúztam gyűrűjét – szeretlek Kims…

-Én is szeretlek téged – csókoltam meg lassan.

Szépen visszaálltak a dolgok a normál kerékvágásba, pár nappal később látogatóba jött Erin, Seb nélkül, mivel ő futamon volt.  Lindi is megnyugodott, és én is.  Otthon biztonságban érezte magát, és ez sokat segített mindkettőnknek, hogy túllépjünk ezen a dolgon, és mivel nem történt nagy baj, nem is akartuk, hogy többet foglalkozzunk ezzel a kelleténél.

A kedvemért a sárga smileys trikót vette fel, nevetve fordult felém.

-Na a kis dinnye teljesen kitölti a helyet – mutatott hasára.

-Szivem, 26. hétben ez nem meglepő… de én még mindig azt mondom, hogy imádni való – nevettem el magam arckifejezésén – ne aggódj, nekem nagyon-nagyon tetszetek így – súgtam fülébe.

-Akkor jó – bújt hozzám – Kims… nem hiányzik a futam…?

-Gondoltam, hogy megkérded- néztem zöld szemébe – mivel, hogy Sebiről is szó volt ma… de… nem. Maga az, hogy száguldhassak igen, egy kicsit, de túl sok volt a rossz az utolsó években, és így nem érte meg nekem. Jól tudod, hogy maradhattam volna, de nem akartam.

-A rally pedig egyre jobban megy – mosolyodott el – tudod… én biztos vagyok abban, hogy te leszel az az ember, aki először szerez, F1 és WRC bajnoki trófeát is.

-Az azért még odébb van – sóhajtottam – köszönöm, hogy ennyire hiszel bennem.

-Persze, hogy hiszek benned – mosolyodott el- ennek a mérhetetlen szenvedélynek, ami benned ég nagy köze volt ahhoz, hogy beléd szerettem – nevette el magát.

-Még a végén kiderül, hogy a vezetési tudásommal kápráztattalak el?

-Is – nevetgélt tovább – tudod… az, ahogy vibrált a lényed az Icecarban… olyan hatással voltál rám… most is igaziból – sóhajtotta vágyón, mosolyra késztetett kis vallomása.

-Imádlak ám – súgtam csók mellett, sóhajtva vált el tőlem.

-Éhesek lettünk –nézett fel rám somolyogva.

-Gyere te kis dinnye – karoltam át – ideje vacsorázni….

Kedves olvasóim!

Elnézést, hogy nem időben jöttem, de... Nem akarok mentegetőzni, a lényeg, hogy itt az új rész :) 

Van egy kevésbé jó ( attól függ, honnan nézzük :D ) és egy jó hírem.

A kevésbé jó, hogy most jövő héten biztos nem hozok új részt, mivel nem leszek itthon, egy kis nyaralással egybekötött Magyar Nagydíj megtekintése lesz a program :) 

A jó hír pedig, hogy lassacskán a végére érek a Novellának ( ami nektek azért jó, mert írásban a 7-8 rész környékén járok, előreírtam :) , illetve, mert utána újabb töri kerül ki :) 

Továbbra is várom a kommenteket tőletek, fontos a visszajelzésetek :) 

S mivel jó ötletnek találtátok ezt az 'író -olvasó' beszélgetést, létrehoztam egy elérhetőséget, amelyen keresztül tudunk beszélgetni :) A következő résznél meg is adom nektek, s aki szeretne nyugodtan írjon, keressen meg:) 

Szép hetet és nagyon jó szurkolást kívánok nektek a Magyar Nagydíjra, remélem, ti is sokan kilátogattok  a versenyre :)