Huszonkilencedik

Lassan simogattam a pocakom, miközben kinéztem az ablakon.

-Min gondolkodsz? - kérdezte szelíden a finn.

-Azon, hogy - kuncogtam - ha haza értünk csinálunk valami sütit? - pillogtam rá.

-Egyre kívánósabb vagy - karolt át nevetve, nagy, boci szemekre váltottam - persze, hogy csinálunk Kicsim.

-És ha nagyon dagi leszek? - sóhajtottam fel kissé lelombozódva.

-Édesem, kisbabát vársz, és ahhoz képest szerintem túl sovány vagy, nem hogy dagi - kezdett bele - és engem az sem fog érdekelni, ha Riia érkezésére vagy 20 kilóval leszel több. Szeretlek téged, és a terhességed csak még inkább megerősíti ezt bennem...

-Kims - néztem zöld szemébe kissé meghatódva, fárasztó volt ám egyik hangulatból a másikba esni, de hát a gólya ezt is magával hozza, nem csak a babát... - köszönöm - döntöttem fejem vállára, volt bennem egy kis félsz, hogy a változások rossz hatással lehetnek a kapcsolatunkra.

-Amúgy én nem is értem igazán, hogy miért mondják azt, hogy ez egy eléggé kiakasztó időszak - folytatta - én nagyon élvezem, hogy simogathatom a pocakod, vagy, hogy egyre jobban látható, a kishölgy ott bent...

-Aranyos vagy - mosolyodtam el ismét - de lehet, amikor hisztis leszek, akkor nem így látod majd....

-Nos, te alapból nem vagy hisztis, így bízom benne, hogy eztán sem jön elő - vonta meg vállait - de ha igen, hát max elviseljük, míg várjuk a pocaklakót.

-És, hogy össze vissza eszem? - faggattam tovább.

-Hm, szerintem a nutellás kenyér után uborka aztán rá egy kis kakaó kombinációnál nem jöhet rosszabb - nevetett fel - amíg nem találod ki, hogy én is kóstoljam meg ezeket, itt sincs gond.

-Kösz - fintorogtam játékosan - és azt is, hogy mindig kielégíted az igényeimet... ha édességet kérek késő este....és...

-És? - villantott hatalmas mosolyt, valahogy mindig megneszelte, ha ágybéli teljesítményéről akarok valamit is mondani.

-Hát... - kezdtem lesütött szemekkel.

-Azt nem mondod, hogy most meg zavarba hoztalak - kuncogott kedvesen puszi mellett - összehoztunk egy babát, és még képes vagy zavarba jönni előttem? Elképesztően édes vagy ilyenkor...

-Szerencséd, hogy ezt mondtad - vigyorogtam rá, ebben a pillanatban jelzett  a pilóta, nem is bántam, hogy végre leszállunk.

-Holnap mikor indul a géped? - néztem rá az autóban már.

-Magángéppel megyek, így hamar haza tudok jönni - felelte - nem jó érzés itt hagyni téged...

-Nem   lesz semmi baj... - kezdtem, az esküvő után a fejébe vette, hogy amíg ő nem lesz itthon, tuti történik valami.

-Akkor is - fogta meg a kezem - tudom, hogy milyen érzékeny vagy mostanában, és rossz a tudat, hogy egyedül leszel... mármint, hogy én nem lehetek veled...

-Kims - mosolyodtam el - nem egy hónapra mész, hanem 5 napra... Bár tagadhatatlan volt, hogy én sem örültem, hogy elmegy, de a legelejétől tudtuk, hogy lesz ilyen. Nagyon kíváncsi voltam , hogy teljesít Mexikóban, tuti egész napa gépet lesem majd, ha kezdődnek a szakaszok...

Annyira megörültem annak, hogy otthon vagyunk, hogy el is felejtettem, hogy feleségként lépek be először. Illetve léptem volna, ha Kimi meg nem állított volna a teraszon. Hírtelen ölébe vett, s belökte az ajtót, elnevettem magam.

-Asszonyom - nevetgélt ő is, miközben belépett velünk.

-Nem is tudom mikor szokom meg, hogy feleség vagyok - sóhajtottam boldogan - a te feleséged...

-Alig várom már, hogy bemutathassalak, mint feleségem - kuncogott kedvesen, itt tudatosult bennem még jobban, hogy neki a házasság nagyon fontos, s nem csak egy papírt jelent. Paula anno mesélt arról, hogy Kimi mindig is hitt a házasságban, csak ép a balul sikerült "előző élete" miatt kiábrándult ebből, és, hogy mellettem meg találva önmagát ismét élvezni tudja az életet... az életünket. Tagadhatatlanul boldogsággal és büszkeséggel töltőt el, hogy immár ő hivatalosan is hozzám tartozik.

-Én meg, hogy leírjam a nevem - súgtam fülébe.

-Most párszor leírhatod - utalt mosolyogva arra, hogy én holnap mehettem a hivatalos okirataimat átíratni. Ő holnap már utazott, itinert írni, terepbejárásra, stb, így a délutánunk egy részét lefoglalta  a pakolás. Természetesen készítettem süteményt is, persze a szöszi kitalálta, hogy visz magával. Derűsen konstatáltam, hogy ő is szedett fel, igaz csak egy kilót, na, nem mintha nem lett volna így is több mint tökéletes a teste számomra... mivel a rally nem vette annyira, illetve nem úgy vette igénybe szervezetét, mint az F1 nem is edzett olyan intenzíven.

-Mit szólnál - csúsztatta kezeim pocakomra, miközben hátulról hozzám simult – egy közös fürdéshez?

-Jól hangzik – fordultam felé, lágyan megcsókolt, majd égető pillantással nézett rám. Ez volt az fajta tekintete, ami abszolút pirulásra késztetett. A meleg vízben aztán lágy, masszírozó mozdulatokkal oldotta izmaim merevségét, apró csókokkal idézte elő sóhajaim. Hosszas csókokban találtunk egymásra, mígnem egyszerre éltük át mámoros gyönyörünket…

Természetesen másnap azért előjött belőlem a szomorkás énem, öt teljes nap Kimi nélkül… Elviekben nem sok, végül is…de az elmúlt időben sokat tudtunk együtt lenni, és eleve úgy készültünk, hogy majd én is ott leszek, de ugye nem számoltunk azzal, hogy összehozunk egy babát. El is határoztam, hogy a felszabadult időmet különféle bababoltok lerohanásával fogom tölteni.

-Kérlek szépen, nagyon vigyázz magadra – sóhajtotta – bármi történik, azonnal hívj fel. Ha engem nem is, Kylet bármikor eléred. Rendben Kicsim?

-Rendben – bólintottam – de neked kell vigyáznod magadra, te száguldozol majd… Sok sikert Édesem – bújtam hozzá – ügyes légy… és várunk haza…

-Szeretlek nagyon titeket – susogta fülembe, miközben karjaiba zárt.

-Szeretlek – feleltem azonnal, ahogy végigsimított pocimon, Riia megmozdult – és ő is – nevettem el magam. Nyomott egy nagy puszit a hasamra, majd kisétáltunk a kocsihoz.

-Hívlak, ha megérkeztem – adott még egy csókot.

-Légy jó kisfiú – simogattam meg arcát

-Csak veled rosszalkodom – kuncogott. Sóhajtva szállt be, intettem a távolodó autó után és ráérősen visszasétáltam. Már hiányzott Kimi, megsimogattam pocakom.

-Mit szólnál egy adag fagyihoz? Na jó, legyen inkább puding, itthon még hűvös van... Felhívtam Erint, hogy holnap nem lenne e kedve egy kicsit vásárolgatni velem, s mivel Seb Angliába repült tegnap, úgy döntött, hogy még ma átjön, és nálunk alszik. Jó volt Erinnel lenni, eleve kevesebbet találkoztunk, mióta én Baarba költöztem, s ráadásul az ő Sebivel töltött ideje is megcsappantatta miénket.

-Úgy izgulok – vigyorgott rám – annyi mindent veszünk holnap...

-Nana, Erin – feküdtem el a kanapén nevetve – bár... félek, hogy én sem fogok tudni ellenállni a kicsi ruháknak...

-Ebben biztos vagyok – bólogatott mosolyogva – mesélj, milyen a házasélet?

-Nagyon jó – nyögtem fel nevetve – hajaj Erin, tavaly ilyenkor... Kimi képben sem volt, nemhogy a férjem legyen... mire észbe kapok a gyerekem 4 éves lesz, te meg hozzámész Sebihez...

-Nem szaladtál kissé előre? - kuncogott.

-Ha ilyen ütemben folytatódnak az események, ki tudja? - vontam meg vállaim nevetve – na, gyere, adok egy kis pudingot...

-Remélem csokis is van – lépett mellém. Vacsiig végigröhögtük a délutánt, roppant elemében volt a tesóm, s ez feledtette velem a szöszi hiányát,ami még nem volt vészes végül is... Kimi csak este hívott, bár írt smst a reptérről, megnyugtatónak érezte a helyzetet, hogy nem vagyok egyedül, természetesen kitalálta, hogy Erin végig velem maradhatna. De mivel ő hétfőn megy az egyetemre, Angliába, hét végre hazaküldeném mindenképp. Este el is aludtam a filmen, reggel jót mosolyogtam, ahogy Erin Kimi helyén fekve az igazak álmát alussza mellettem.

-Arra gondoltam – nézett rám Rin az autóban ültünk már – hogy nem akarsz hazajönni velem pénteken?

-Meglátjuk – ingattam fejem – szeretnék egy kicsit pakolni is...

-Persze, terhesen állj neki ablakot pucolni.... - forgatta szemeit.

-Na, egyből hívnád Kimit – villantottam rá mosolyt – hogy jól beárulj. Amúgy nem ilyen nagyszabású tervet gondoltam ki, csupán a vásárolt babaruhákat szeretném majd kimosni, s úgy bepakolni, egyelőre még hozzánk. Aztán, majd ha megjött a férjem, kéne pár bútort is venni…

Besétáltunk a legelső utunkba akadó bababoltba, egyből bele is szerettem a kis ruhákba. Kedves, kis hölgy segített nekünk, jól is jött, hogy ő már anya volt, s ésszerű tanácsokkal tudott ellátni. Persze vagy öt zacsival felszerelkezve mentünk tovább, még a boltban lefényképeztem egy picurka ruhát és elküldtem Kiminek. Már csak a főnök hiányzik címmel. Pár pillanat múlva reagált is. Az én kis hercegnőmnek…Kérhetek pocakos képet is…? Szeretlek

-Most mondd meg – nevettem fel, miközben Erinnek olvastam fel – elrontja a meglepim… holnap azt akartam küldeni neki…

-Minden napra egy kép? – vigyorgott rám- aranyos ötlet. Te, Kimi totál odavan már most a babáért…

-Igen – bólogattam - tudod, ő már a legelején mondta, hogy apa szeretne lenni… Persze nem így terveztük… de egy pillanatig sem bánom, és ő sem, hogy így alakult…

-Az látszik – karolt át. Pár órát vásárolgattunk még, majd apáékhoz mentünk ebédelni, s végül én is ott ragadtam éjszakára. Másnap hazaugrottam, aztán vissza Zürichbe, elintézni az okirataimat. Minden egyes alkalommal mosolyba futottak ajkaim, mikor alá kellett írnom, Linda Laine Räikkönen. Kapott papírjaimat nézve megállapítottam, hogy én szebben írom le a Räikkönen nevet, s ezt újfent elküldtem a finnek. Így a válasz:  Kedves Mrs. Räikkönen! Még szép, én csak firkálok :D Tudod, milyen macerás leírni ennyiszer a nevem?! :D Hol a pocakos képem…? Csók nektek!

Jót mosolyogtam rajta, majd otthon készítettem képet, s elküldtem neki. Válaszát többször is elolvastam, boldogsággal töltött el a pár sor tőle. Édesem… hiányzik az illatod,az érintésed a pocaksimogatás.. és Riia mozdulatai… sietek haza hozzátok, vigyázz magatokra Kedves, Szeretlek!

Büszke voltam magamra, mert már péntek volt, én pedig egész jól viseltem Kimi hiányát. Igyekeztem lefoglalni magam, ráadásul a kiadómhoz is beugrottam, vittem be pár képet Caminak, persze ott is ragadtam esküvőbeszámolásra… Este Cam átjött hozzám, kicsit sétáltunk Bellával,majd együtt ettünk, jót is tett, rég voltunk már mi is csajos estésen együtt.

Hétvégén folyamatosan lestem a WRC-s oldalakat, meg hát, a kint lévő stábomat is informáltam, szegény Megant ráállítottam az időkre, szorgalmasan küldözgetett képeket, videókat is. Olyannyira feldobódtam szombaton azon, hogy még egy nap és hazajön az uram, hogy meg se fordult a fejemben, még történhet valami…

Este azzal a tudattal bújtam ágyba, hogy holnap este már a finn is mellettem fekszik. Éjjel pedig vadul zihálva riadtam fel, automatikusan kutattam az ágyban Kimi meleg teste után, de csak a hideg ágyat találtam. Hirtelen rossz érzés volt egyedül lenni a nagy házban, hüppögve nyúltam telefonom után. Kijelzőjére lesve fél ötöt mutatott. Nem akartam Kimit ijesztgetni, de tudtam jól, most csak az ő hangjára van szükségem, ha már megérinteni nem tudom… Öt csengést számoltam, épp letettem volna mikor felvette.

-Szia kicsim – hangján halottam, hogy mosolyog – minden rendben?

-Kimi… - hüppögtem tovább.

-Lin, te sírsz? Baj van, történt valami? – hadarta aggodalmas hangon.

-Nincs – sóhajtottam – csak rosszat álmodtam – vallottam be.

-Kicsi szivem – felelte – elmeséled?

-Nem tudom mi volt, nem emlékszem – súgtam – csak most rossz, hogy nem vagy itthon…

-Nemsokára ott leszek melletted – bíztatott – szeretném, ha most kihúznád az én éjjeliszekrényem legalsó fiókját…

-Miért? – kérdeztem kissé kíváncsian.

-Csak tedd meg – reagált mosolygós hangon. Átmásztam az ő felén, és kihúztam, kikerekedett szemekkel figyeltem az előbukkanó dolgokat.

-Kims – súgtam melegséggel hangomban – de hogy..?

-Arra gondoltam, hogy előbb utóbb előjön benned, hogy hiányzom – kezdett magyarázni – és tudtam, hogy ez kedves emlékekkel tölt el, ezáltal felvidulsz. Nagyon jól viseled, hogy lassan öt napja távol vagyok tőled, de pokolian hiányzol…

-Köszönöm – mosolyodtam el – szeretlek!

-Én is szeretlek – felelte lágyan – jobban vagy?

-Igen – válaszoltam őszintén – visszabújok az ágyba, este pedig várlak itthon…

-Sietek hozzátok – sóhajtotta kedvesen – ha nem tudsz visszaaludni, hívj fel, jó?

-Rendben – bólogattam, mintha láthatná… Elköszöntünk még, én pedig magam mellé tettem az ő párnájára azt a két kis csillagot, ami az esküvői tortánk dísze volt… Valóban a szép emlék és a finn hangja visszatöltötte a melegséget testembe, s lelkembe, észre se vettem, máris aludtam…

Majdnem dél volt mire felébredtem, rohantam is a gép elé, elvégre még mentek a szakaszok. Közben belém hasított a gondolat, hogy akar eljönni este, az időeltolódással nem számoltam.. Ezen gondolkodva, s ropit rágcsálva néztem a közvetítést, amikor olyat láttam, amitől egy pillanatra meghűlt ereimben a vér. Kimi autója, egyszer, kétszer, sokszor átfordult, mert valami megdobta az autót…. Mikor megláttam, hogy kikászálódnak, s Kimi dühös és nem sérült felóhajtottam, remegő kézzel nyúltam a mobilom után. Kyleal beszéltem, azt mondta ne aggódjak, de persze én sík ideg voltam, Riia jelezte is, hogy neki nem tetszik ez az állapot, így míg Kimi hívására vártam inkább elhelyezkedtem a fotelban s igyekeztem megnyugodni. Az ismerős csengőhang csendült fel, dübörgő szívvel kaptam fel a készüléket.

-Jól vagy? – hadartam.

-Igen Szivem, semmi bajom, nyugodj meg – felelte – a kocsi eléggé összetört, nem tudjuk folytatni, de nekünk semmi bajunk.

-Szerencse – súgtam – biztos jól vagy?

-Igen  – nyugtatott – és ezt nemsokára láthatod is, pár interjú és indulok is. Így nincs értelme maradni.

-Előbb jössz? – mondtam ki azt a kis gondolatot, ami fotelba helyezkedésem óta motoszkált fejemben.

-Igen – lelki szemim előtt láttam, ahogy bólogat a szőke buksi – legkésőbb egy órán belül a gépen akarok lenni. De ugye nem idegeskedtél nagyon?

-Ööö – nyögtem értelmesen – igyekeztem Riiára összpontosítani…

-Helyes- hallottam, hogy mosolyog – pár óra és látlak… Szeretlek és nyugi… csók.

-Szeretlek, várunk – feleltem, majd sóhajtva kucorodtam vissza, kellett a lelkemnek a hangja. El is kerültem a gépet, mert tudtam, hogy ismét megnézném csak a borulást, persze hívtak a finn szülei is, meg Ramiék is, és hogy lefoglaljam magam nekiálltam főzni, ha már a finn hazajön. Azért még a nyilatkozatát megnéztem, hogy lássam is épségét…

Lassan fél nap telet el, Kimitől nem jött hír, hogy most mégis érkezik, vagy jön e egyáltalán. Kezdtem volna idegeskedni, mikor kocsi zajra lettem figyelmes. Kileste, a fekete Alfa ekkor kanyarodott fel a felhajtóra, vigyorogva rohantam az ajtóhoz.

-Kimiii – ugrottam nyakába gondolkodás nélkül.

-Édes – sóhajtotta, miközben magához szorított.

-Jól vagy, tényleg, jól? – súgtam félősen.

-Láthatod – puszilt meg, majd végre ajkaimra nyomta sajátját. Úgy hiányzott a csókja, mint az éltető oxigén… a puha ajkai, édes íze, halk sóhaja… most, hogy már ismét érezhettem, ekkor engedtem meg elmémnek, hogy egy pillanatra beleéljem magam a mérhetetlen hiányba, mit távolléte okozott.  Tudtam, ha engedek ennek az érzésnek, nem fogom kibírni ezt az öt napot nélküle…

-Hiányoztál – susogtam.

-Te is nekem – ölelt át óvón – és te is – simított végig pocimon nevetve – de jó újra itthon, mellettetek…

Kedves olvasóim!
Köszönöm a türelmeteket a fejit illetőleg, remélem sikerül kiengesztelnem vele titeket...
Hálás lennék a további kommentekért, ugyanis én ebből látom,hogy nektek hogy is tetszik a történet / történetek/
Legyen szép hetetek :)