Harmincadik

Majdnem egy hónapunk volt a következő rallyig, de a finn többször utazott ide—oda, tesztelni, egyeztetni, tárgyalni, még jó, hogy ezek csupán egy, max két napos utak voltak. Épp a finnt vártam haza, francia honból, mikor a kiskönyvem nézegetve számoltam, hogy pont a következő rally elé esik a soron következő vizsgálat.

-Na babácska – paskoltam meg gyengéden pocakom – apád ennek nagyon fog örülni… de remélem nem lesz hatással rád, hogy a wrc-s listához nézem az időpontokat… - elnevettem magam – na kicsim, még csak úton vagy, máris életed része az autósport…

Mintha csak igazat adna, picit rúgott. Pár perc múlva a finn is befutott.

-Szia Szépségem – ölelt át mosolyogva – jól vagytok?

-Kissé Kimi hiányban szenvedünk, de amúgy igen – kuncogtam.

-Hajaj – sóhajtott, s ajkamra nyomta sajátját. Hosszú csókkal kényeztetett, majd a kanapéra helyezkedve hozzá simultam.

-Pont azt néztem – mutattam a dátumokat – hogy nagyon szerencsénk van Riiával, valahogy stimmelnek az időpontok.

-Nézd a finn rally idejét – somolygott – ha minden terv szerint halad, oda már apukaként utazom…azt hiszem, nagyon nehéz lesz oda elmennem, és itt hagyni benneteket – sóhajtott kissé révedezve.

-Kims – sóhajtottam – van még időnk addig – jobbat nem tudtam hírtelen mondani neki – ráadásul most terheléses vizsgálat lesz – húztam el a szám.

-Még jó, hogy itthon leszek – simogatott meg – amúgy se bírod a vérvételt, hát még ezt…

-Elhiheted ennek én is örülök – pillantottam rá – de mesélj,mi volt a megbeszélésen…..

***

Az utakat leszámítva viszonylag sokat tudtunk együtt lenni, igyekeztem ezzel feltöltődni az újabb öt nap Kimi nélküli időre.  Ráadásul hónap közepén elmentünk vásárolni, bababútorokat, illetve pár játékot. Az egész napunk ráment szinte, de végig úgy éreztem, hogy a fellegekben járok.

Természetesen kettő külön ágyat néztünk ki.

-Nekem ez tetszik jobban – néztem mosolyogva azt a hangulatos kiságyat, amihez baldachin is tartozott.

-De ez meg praktikusabb – állt velem szemben egy kombi ágyikó előtt.

-Úgy is nagy az a szoba – érveltem – bőven elfér, ha külön van a pelenkázó, meg a pakoló szekrény…

-De ebben meg az ágyról egyből a pelenkázóra tehetnénk a kishölgyet – mutogatott – ráadásul a közelbe lenne minden, ami kell, pelus, krém, hintőpor…

-Ez de nagyon apukás volt – vigyorogtam rá, jó érzés volt ilyeneket hallani tőle – de így nem jutunk előrébb – sóhajtottam – kössünk kompromisszumot, jó?

 -Hallgatlak – somolygott.

-Legyen egy olyan baldachinos, amihez van pakoló, és oda rakhatjuk a felsorolt dolgokat, de  a külön pelenkázóból nem engedek.

-Hm – nézett körbe, végül ráakadtunk egyre, ami megvalósította elképzeléseinket – ha ez lesz, megegyeztünk.

-Na, ez nekem is tetszik – jártam körbe a világos színű bútort. Innentől kezdve simán ment minden, a polcok, szekrények kiválasztása egyszerű volt.  Egy hatalmas, dönthető fotelt is vettünk, amibe elsőre bele szerette, kényelmes volt, és teljesen el tudtam képzelni benne ülve magam, ahogy Riia babát etetem, vagy épp ringatom. Ráadásul minden volt raktáron, így már másnap meg is érkeztek a kiválasztott bútorok. Persze Kimi annyit engedett segíteni, hogy a forgószéket arrább toljam… szóval lényegében semmit…Rami utazott el hozzánk segíteni, meg kicsit a tesójával lenni, jó érzés volt nézni, ahogy az üres szoba megtelik babaholmikkal.

-Ezt a sarkot hagyjátok üresen – szóltam nekik, mielőtt összerakták volna a kiságyat.

-Mire készülsz? – nézett érdeklődve Kimi.

-Szeretnék pár mesefigurát festeni a falra – feleltem – egyik barátnőmnél láttam, és olyan jól feldobná a szobát…

-Kincsem, nem szeretném, ha létrára mászkálnál ekkora pocakkal – aggodalmaskodott egyből.

-Nem is akarok – mosolyodtam el – csak az a kis három lépcsős kell…

-Okaj, akkor menjünk el festékért – indult ki – örülnék, ha addig elkészülne, míg itthon vagyok…

-Kims, édes vagy, hogy féltesz, de… nem fogok csak azért semmit csinálni, mert nem vagy itthon… tudom, hogy rossz érzés itt hagynod, mert úgy érzed, hogy cserbenhagysz, de elhiheted, nem állok neki falat bontani, míg rallyzol – bíztattam.

-Tudom – karolt át – félek, hogy nem támogatlak eléggé – sóhajtotta halkan.

-Ez csacsiság - néztem szemébe – már most féltőn gondoskodsz Riiáról, pedig még meg sem született. Az pedig, ahogy velem bánsz… leírhatatlan. Sokan mondják, hogy nekik van a legjobb férjük a világon, de azt hiszem, keveseknek van akkora joguk ezt mondani, mint nekem.

-Szeretlek – mosolyogott el.

-Én is szeretlek – simogattam meg arcát – de most… eszem egy almát, úgy érzem, a babám örülne neki – kuncogtam. A fiúk fent pakoltak, szeltem fel almát és kiültem a napsütötte teraszra. Végre eljött a tavasz is hozzánk, kellemes langyos szellő lengedezett. Kicsit el is révedtem a zöldes tájban, mikor szúró fájdalmat éreztem karomban, oda kapva érzékeltem, hogy egy darázs csípett meg. Szitkozódva mentem be.

-Kimi – elemlítem meg hangom.

-Igen? – hallottam meg hangját lefelé jövet.

-Azt hiszem, be kell mennünk az orvoshoz…. – feleltem.

-Mi??? – szaporázta meg lépteit – mi történt? – rohant elém.

-Megcsípett a darázs – mutattam felé kezem.

-És ez mit jelent? – hallottam meg Rami hangját is.

-Lindi allergiás a darázscsípésre – hadarta a finn. Gyorsan ittam kalciumot, és felhívtam a dokim, ő pedig közölte, hogy igen, menjünk be, ad gyógyszert, kismamaként ez veszélyes.

Kimi egy szót sem szólt, míg be nem értünk, pedig láttam, hogy őrülten feszült. Mint kiderült nagyobb volt a riadalom, mint maga az eset, kaptam bogyókat, meg pluszba, ha újra ilyen történik, csak vegyem be és kész.

-Most nem is fogsz velem beszélni? – kérdeztem csalódottan, mikor a parkolóban sétáltunk – sajnálom, hogy ennyi gondot okozok – fűztem hozzá.

-Kicsim – fogta meg kezem – dehogy okozol problémát… állj meg – kért szelíden. Ráemeltem pillantásom, felsóhajtott - nem szeretem, mikor szomorúan nézel rám – simogatta meg arcom – ne haragudj, hogy megbántottalak, Nem azért nem szóltam hozzád, mert rád vagyok mérges, hanem mert egyszerűen… félek attól, hogy akkor történik veled ilyesmi, amikor nem vagyok ott. És tessék…

-Kimi – kezdtem halkan – azért van itt a családunk, hogy vigyázzunk egymásra. Ne aggódhatsz folyton miattunk. Ez csak egy kis malőr volt, és látod, milyen könnyen oldottuk meg. Apa és Erin nem is hagyna egyedül, míg nem voltál itthon naponta háromszor hívtak, hogy mi van velem…– mosolyodtam el.

-Rendben – bólintott – megbarátkozom a helyzettel, legalábbis igyekszem. De kérlek, sose gondolj arra, hogy te gondot okozol nekem – ölelt meg.

-Nem bántottál meg amúgy – súgtam – csak elkeserített, hogy dühös vagy… vagyis azt hittem rám vagy az, hogy még vigyázni sem tudok magamra – vallottam be azt a gondolatot, ami mostanában bennem volt.

-Ez butaság - emelte meg fejem államnál fogva – még hogy te nem vigyázol magadra? Szivem, amióta tudjuk, hogy terhes vagy, óvatosabban mozogsz, ha például asztal előtt mész el, mindig a pocakodra teszed a kezed, hogy véletlenül se érjen hozzá… vagy figyelsz arra, hogy eleget pihenj, egészségesen egyél… és ez csak pár dolog a sok mindenből…

-Jaj Kims – sóhajtottam – azt hiszem, itt látszik, hogy kezdő szülök, vagyunk… össze-vissza aggodalmaskodunk…

-Gyere Kedves – mosolygott ismét – beszélgessünk egy kicsit még …

Hazafelé megbeszéltük ki mitől tart, otthon pedig Ramit faggattuk ki, hogy ők kezdő szülőként hogy dolgozták fel az eseményeket.

Két gyerek után ő elég sok tanáccsal el tudott látni minket, és bár tudtuk, hogy minden babás szituáció más, megnyugtató volt a tudat, hogy lehet kihez fordulni. 

Erin is haza látogatott az egyetemről, hétvégén át is jött, hogy ő is tudjon rajzolni a falra. Végül Micimackó és barátai kerültek fel, pár léggömb társaságában, egyik mesekönyvből választottam az erdőn játszódó jelenet képet. 

-Olyan jó nézni, ahogy rajzolsz - hallottam mögülem a finn mosolygós hangját.

-Erinnel hamar végeztünk - feleltem - pár ecsetvonás volt még hátra, hogy elkészüljön a színezés is.

-Jól feldobja a szobát - folytatta, mellém lépett - nyisd ki a szád...

Engedelmeskedtem, egy cikkely narancsot adott puszi mellett.

-Köszönöm - csókoltam meg puha ajkait - ezt nézd - kuncogtam, ahogy felé fordultam meglátta a halványsárga trikómra mázolt smiley jelet.

-Ez nagyon aranyos így - érintette meg pocakom - jól mutat - nevetgélt - ráadásul nagyon sexi vagy ám...

-Így? - néztem végig magamon nevetve, fehér térdnadrág, s halványsárga trikó volt rajtam, hajam feltűzve, nehogy összekenjem. 

-Pont így - simított végig derekamon - tudod - lépett mögém, hogy át tudjon ölelni - a pocid nőtt, meg a szépséges melleid, de azon kívül nem látszik, hogy terhes vagy... és, az az igazság, hogy hihetetlenül kívánatos vagy - búgta - látszik, hogy élvezed a kismamáskodást, és olyan kisugárzásod van tőle... 

-Még egy mondat és elolvadok - sóhajtottam, annyira lágy volt a hangja, hogy valóban elgyengültem. Belepuszilt nyakamba.

-Lehet le kéne kicsit pihenned, nem? - kuncogott - mondjuk velem...

-Lehet - leheltem csukott szemmel, felé fordultam és hosszan megcsókoltam, elégedett sóhaj tört fel mellkasomból a lágy érintések hatására.

Csengetés vetett véget idilli percünknek.

-Megjött a vacsi - somolygott vigyoromon - hozom - nevetgélt még jobban, nyilván látta rajtam, hogy kívánom, őt is, meg a vacsit is... 

Megmostam kezem, és lefelé sétáltam, a smiley jel mellé tettem kezeim.

-Kicsikém, nem tudom elmondani mennyire, szeretem az apukádat - néztem pocakomra mosolyogva - és hidd el, te is oda leszel érte... a mozdulataidból ítélve már most oda vagy érte - kuncogtam. Észre se vettem, hogy Kimi velem szemben áll, egy bizonyos távolságra, csak mikor megszólalt.

-Teljesen elkápráztatsz - sóhajtott gyengéden - annyira aranyos vagy, mikor Riiához beszélsz... főleg, ha rólam... 

-Nagyon jó érzés, hogy ti vagytok a családom - feleltem. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén és megvacsoráztunk, a finn kérésemre készített kakaót, Kristii hívta, így felvettem. Eleve engem keresett, csak az én telefonom fent volt, mikor letettem a képernyőre bámultam.

-Kim? Hát ez? - mosolyodtam el a hátteret figyelve.

-Micsoda? - tette le elém a bögrét, felé mutattam a készüléket - én mondtam, hogy hihetetlenül aranyos voltál úgy - vigyorgott.

-És suttyomban lefényképeztél? - nevettem.

-Nem - nevetett ő is - csak nem vetted észre, annyira beszéltél a pocidhoz. Szerintem olyan művészi ez a kép... a pocakodon nagy vigyor, te is mosolyogva nézel le... Elbűvölő vagy...

-O Kims - simultam hozzá meghatottan - köszönöm, hogy figyelsz rám....

Kihasználtam, hogy még két napig itthon van, hosszas csókokkal rávettem, hogy fürödjünk együtt, hát... nem kellett sokáig győzködnöm.

Másnap lélekben készültem a vizsgálatokra, utáltam a vérvételt, mindig szédültem, és a tudat, hogy most duplán, ráadásul jó pár óra után ismétlik csak rátett egy lapáttal. Főleg, hogy az az émelyítően édes lötty után nem ihattam... de figyelem elterelésként Kimit kérdezgetem a rallyról, és a soron következő verseny helyszínéről, az itinerről, mindenről. 

Pár óra múlva fellélegezve szálltam be az autóba, alig vártam m ár, hogy otthon legyünk, főleg úgy, hogy a finn holnap utazik... 

-Tudod – ült le mellém a nappaliban – ez után még egy verseny, és majdnem egy hónapot ismét itthon leszek…

-Néztem – emeltem rá pillantásom, majd hívogató ajkai felé hajoltam. Csókja folytatásra ösztönzött, ölébe másztam, igéző zöld szemekkel nézett sajátjaimba.

-Mit szeretnél? – vigyorodott el – bár van egy sejtésem…

-Éspedig? – hunytam le szemem, miközben  lehúzta felsőm.

-Egy kis… huncutkodás a francia ágyon? – mormogta, megremegtem a nevetéstől.

-Huncutkodás? – ismételtem kacagva.

-Akkor úgy mondom – kezdete normál hangom, majd fülemhez hajolva pusmogni kezdett, mint egy szégyenlős kölyök – hogy szeretkezni akarok veled…

-Én meg veled – susogtam vigyorogva, fülembe morgott,majd felállt velünk.

-Nem vagyok nehéz? – néztem rá félénken.

-Egyáltalán nem – mosolygott bíztatóan, gyors csókot adott, majd szobánkban az ágyra fektetve kényeztetni kezdett…