Huszonötödik

Január ötödikén repültünk haza Svájcba, legnagyobb örömömre otthon még max kétnapi munka volt, s utána végleg elkészültek a nagy munkák. Kimi kitalálta, hogy a gyerekszobát mindenképpen ő akarja kifesteni majd.

-Holnap fejezik be a teraszon a munkákat – sorolta Kimi, miközben végig jártuk a házat – ha jól megy még a hátsó teraszt is be tudják fejezni, és vége.

-Szerdán pedig dokihoz kell menni – pislogtam rá.

-Olyan kíváncsi vagyok – közölte vigyorogva – jó lenne tudni, hogy fiú vagy lány…

-Na, ezt még nem fogjuk megtudni – mosolyogtam rá.

-Tudom, a lényeg, hogy egészséges legyen – simogatta meg pocim kedvesen – örülök, hogy végre itthon vagyunk…

-Elhiheted én is – léptem be a teraszról, kirázott a hideg, azért januárban még nálunk is hideg és hó volt, még ha nem is olyan vastag hóréteg fedett mindent, mint Finnországban – azt hiszem, rám férne egy forró zuhany – dörzsöltem meg a kezeim.

-Fázol? – karolt át.

-Egy kicsit – bújtam hozzá – lezuhanyozom…

-Mit szólnál inkább egy kád forró vízhez…velem? – húzta mosolyra ajkait, miközben lassan hozzám hajolt.

-Hm… nem hangzik rosszul – kuncogtam – főleg a veled része… Ölébe vett és a lenti fürdőbe sétált velünk, míg a víz zubogott a kádba érzelmes csókokkal kényeztetett.

-Amióta tudjuk, hogy terhes vagy, csak egyszer voltunk együtt – súgta – nagyon kívánlak… hiányzol…

-Te is nekem Bajnok – simultam hozzá, csak addig engedtük egymást, míg elfoglaltuk a hatalmas kádat, lágy simogatások, és hosszú csókokban találtunk egymásra, el elidőzve egy-egy ponton. Teljesen más érzés volt a finnel lenni, sokkal jobban és erőteljesebben éltem meg minden mozdulatát, mintha érzékeim kétszeres élességgel rendelkeznének. Mi tagadás, az ünnepek őrülete a rosszul létem, a sok családozás mellett sokszor csak addig jutottunk, hogy összebújva lefeküdtünk, és gyakorlatilag két perc múlva aludtunk is. Volt mit bepótolni, meg sem lepődtem, hogy mennyire hamar utolér mindkettőnket a vad élvezet, hogy aztán előröl, kezdhessük a kis játékunkat…

-Tényleg kívánós vagy – vigyorgott szélesen, pár óra múlva a nappaliban ültünk, előttünk tálcán szendvicsek sorakoztak.

-Vele járója – mutattam pocimra, törökülésben ültem Kimi mellett, s mivel felcsavarta a fűtést, csak trikóban és francia bugyiban, nevetve hasamhoz hajolt és nagy puszit adott rá.

-Olyan nagyon sexi vagy – sóhajtotta, mikor a hűtőhöz sétáltam innivalóért – most nem azért, de a pocidon kívül nem is igazán látszik, hogy terhes vagy. Na, jó, a melled egy kicsit, hmm, kerekebb, de hátulról nem is feltűnő…

-Na, majd pár hét múlva nem ezt mondod – heherészetem- Rakka, miért gondolod, hogy fiúnk lesz?

-Nem tudom – ingatta meg fejét – ha azt veszed, Ramiéknál is két fiú van…

- Dinka – ültem vissza mellé mosolyogva – attól nekünk még lehet lányunk.

-Meg fiúnk is – dugta ki rám nyelvét gyermeteg módon. Egész nap ez ment, beszélgettünk, terveztük a kis életünket, élveztük, hogy kettesben, najó kettő és felesben vagyunk.

Kedd reggel ébresztőre keltünk, mivel jöttek a szakemberek, készítettem nekik kávét, sikerült egy jól és gyorsan dolgozó brigádot kifognunk, így délután háromra minden nemű munkával végeztek.

-El se hiszem, hogy kész van – vigyorgott büszkén a finn, ahogy végignézett birodalmunkon – arra gondoltam, hogy ne kék vagy rózsaszín legyen a gyerek szoba, az olyan túl… sablonos… - és csak mondta és mondta, megpaskoltam a pocim.

-Na, babácska apád már kezelhetetlen, mi lesz, ha megérkezel – dünnyögtem boldogan.

-Leginkább jól elkényeztetem – közölte angyali mosoly mellette a finn. Persze a nap többi részét ellógtuk, vágytam egy kis mozgásra, így a medencében kötöttünk ki. Bikiniben mászkálva minden tükör előtt megálltam, most már, ha akartam volna se tudtam volna tagadni, de nem is akartam, végtelenül boldog és büszke voltam arra, hogy Kimi gyermekét hordom a szívem alatt. Vacsira pizzát rendeltünk, jól lakottan persze el is álmosodtam és mivel másnap szintén korán kelünk el is vonultunk lefeküdni. Éjjel aztán egy rakás hülyeséget összeálmodtam, nem szabad jóllakottan elaludni… Csurom vizesen és levegőért kapkodva ültem fel, Kimi azonnal mozdult.

-Rosszul vagy Kicsim? – kapcsolta fel a lámpát – Lin te remegsz – karolt át óvón.

-Csak… hülyeséget álmodtam – pillantottam rá, sóhajtva mászott ki mellőlem és egy benedvesített töröközővel jött vissza.

-Gyere ide – húzott magához és gyengéden törölgetni kezdte a homlokom és arcom. Lehunyt szemmel élveztem a frissítést – elmeséled mit álmodtál?

-Nem tudom – feleltem halkan – benne voltál te is Erin is, a baba is, de az egész rossz volt… elvesztettem valamelyőtöket…

-Semmi baj nem lesz – puszilta meg fejem, lassan elfeküdt velünk, mellkasához bújva aludtam el ismét. Reggel az ébresztő helyett Kimi ébresztett, lágy mozdulatokkal és puszikkal.

-Gyere álomszuszék – karolt át – zuhanyozzunk le…

-Nee – kapaszkodtam nyakába – én aludni akarok még…

-Szivecske ma megyünk orvoshoz – kuncogott.

-Tudom. De akkor is – dugtam fejem az övéhez.

-Kicsim – ült le a kád szélére – lassan pedig fel kéne ébredned…

-Hááát – húztam el vigyorogva –mondjuk, egy kis masszázs jól jönne a zuhanya alatt…

-Megbesz… várjunk csak – tolt el magától – te be akarsz engem csapni? – mártírkodott – nem is vagy olyan kómás, mint hittem… kis boszorka, kihasználod a naivságom….

-Naaa ne túlozz – nevettem fel – te meg a naivság… És nem kihasználás, csak egy kis… női játszadozás…  és nem vagyok boszorka – dugtam ki nyelvem,vigyorogva kapott utána ajkaival – mit csinálsz???

-Használom a reflexeim – felelte fennhangon.

-Na, Mr. Kimi Reflex Räikkönen? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, egy pillanatig rám meredt, majd hangos nevetésben tört ki.

-Édes – nyögte ki – mi se vagyunk ám normálisak…

-Pedig több eszed is lehetne ennyi idősen – gonoszkodtam tovább.

-Ezért kikapsz kislány – tolt a csap felé, nyilván rám akarta nyitni a vizet.

-Kimiiii – visítottam mikor valóban megnyitotta a csapot, eszembe se volt ellenkezni, mivel úgy gondoltam csak nem vizez össze terhesen – a baba…

-Nyugi – húzott óvatosan vissza karjaiba – eszem ágába se volt a kádba lökni! 

-Ajánlom is – mosolyogtam újra, majd kimásztam öléből és beléptem a kabinba.

Másfél óra múlva nyitottunk be a rendelőbe, rajtunk kívül még 3 hölgy várakozott, különböző pocakméretekkel. Mivel magán klinikán voltunk nem számított nagydolognak, hogy Kimi Räikkönen sétál be. Az ismerős nővérke elkérte a papírjaim, alig ültünk le, máris behívtak.

-Jó reggelt Miss Laine – mosolygott rám Dr. Thomson – ön pedig a büszke apuka – mosolygott Kimire, hangvétele nem volt kérdő.

-Pontosan – nevette el magát a finn, meg is lepődtem ezen egy pillanatra.

-Örülök, hogy ilyen mosolygós a kismama is – nézett ismét rám – hogy teletek az ünnepek? Voltak rosszullétek?

-Csupán reggeli rosszullét, némely étel illatát nem bírom – feleltem.

-Meg amikor leesett vércukorszinted – nézett rám megrovón a finn.

-Ez természetes a kismamáknál – reagált rögtön az orvos – írok fel önnek egy vitamint és így elkerülhető lesz a jövőben a szédülés. Ezek a leggyakoribb tünetei, szédülés, gyengeség.

-Rendben  - bólogattam, ultrahang következett, egy pillanatra lehunytam a szemem, amikor meghallottam a baba szívverését.

-Látják? Itt van a pici – mutatott a monitorra nevetve a doki, Kimivel egymásra néztünk, boldog mosollyal felelt – pár vizsgálatot elvégzünk még, de… úgy látom, minden rendben van. Készítsünk képet a gyermekről?

-Igen – vágta rá Kimi rögtön, halkan kuncogtam, nagyon aranyos volt, hogy ilyen lelkesen várta a pocaklakót. Kaptam vitaminokat, illetve különböző kismamás olvasnivalókat, jó egy órát voltunk a dokinál, nagyon megnyugtató volt, hogy minden eredményem megfelelő.

-Azért… megnyugtató, hogy női orvosod van – pillantott rám, mikor az autóban ültünk már.

-Miért, ha férfi lenne? – kérdeztem vissza.

-Hát… nem igazán örülnék neki – fintorgott, elnevettem magam.

-Rakka, szerintem a szülésnél, amikor szorongatom a kezed, mert épen valami nagyon fáj, marhára nem az fog érdekelni, hogy nő vagy férfi van ott, csak segítsen – majd bevillant, hogy erről nem is beszéltünk még – Kims, szeretnél bent lenni…?

-Te szeretnéd? – faggatott szelíden.

-Igen – sóhajtottam – félek, hogy félni fogok, és kell, hogy valaki fogja a kezem… te kellesz, hiszen te vagy az apukája – mosolyodtam el.

-Édes – nyúlt kezem után – ott leszek és segítek – bíztatott – úgy se bírnám ki, hogyne legyek veled, mikor megszületik a baba… meg is őrülnék az aggodalomtól, hogy mi lehet veled és a picivel.

-Szeretlek – kulcsoltam ujjaim övéi közé.

-Én is szeretlek – vízhangozta – Szivem, a szülinapod hogy legyen? Mármint…

-Csak mi, és a családjaink – vágtam rá – eleve nem akartam nagy bulit – kuncogtam – de nem is bírnám… nagyon fáradékony vagyok mostanában…

-De a doki azt mondta, ez pár hét múlva elmúlik, és inkább energikus leszel – bátorított.

-Látom figyeltél – dicsértem.

-Mindenre, ami veletek kapcsolatos – nevetgélt.  Beugrottunk még a gyógyszertárba kiváltani a recepteket, majd haza indultunk. Nem is bántam, egy kis pihire vágytam.

Haza érve megkértem a finnem, hogy készítsen nekem valamilyenszendvicset. Kimi ebben nagyon jó volt, telepakolta mindenfélével a szép nagy zsömléket, én meg nevetve figyeltem a bárszéken ülve, hogy miket művel….

*****

A következő hetek vészes gyorsasággal teltek, Kimi fáradhatatlanul pingálta a gyerekszobát, végül közösen egy halvány krémes, sárgás szín mellett döntöttünk, de persze ez sem ment simán. Mert ugye ő egyre vadabb ötletekkel állt elő színt illetőleg, de meggyőztem, hogy mivel nem tudjuk, hogy milyen nemű, legyen egy köztes, nyugtató szín. A bútorokkal és egyebekkel ráérünk még, azt meg már igazíthatjuk fiúsra, vagy lányosra.

Ezek mellett kijött a nevezési lista is, Kimi és Kaj kettő verseny kivételével mindegyiken indul majd, Kiminek többször kellett Franciaországba utaznia a rally miatt, mivel a Citroen központja Vesailles volt.  A baba egy kissé áthúzta terveinket, miszerint én írhatok helyszíni beszámolókat, már az első négy verseny közül csak az elsőre megyek majd. A finn hallani sem akart arról, hogy várandósan Mexikóba, vagy Jordániába utazzak, a szezonnyitó Svéd rallyról is ment a huzavona még.

Szerencsémre a szülinapom pont hétvégre esett, Kristii aggodalmaskodott is egy sort, hogy nem akarnak a terhünkre lenni, plusz melót okozni ittlétükkel. Mert, hogy én csak pihenjek… de legnagyobb örömömre a fáradékonyság tényleg elmúlt, igaz lassan a 15. hétbe értem. A Räikkönen szülök és Ramiék is pénteken érkeztek, persze az előkészületekben állandóan le akartak ültetni, nem igazán engedték, hogy sokat tébláboljak a konyhába, így inkább Kimivel bóklásztunk a környéken, jót tett a friss levegőn töltött idő. Apáék szombaton jöttek át, persze ők is annyi mindent hoztak, hogy komoly pakolási gondba estünk, pedig hatalmas konyhánk volt. Erint pedig megkértem, hogy ugorjanak be Camiért is.

- Kicsim – ölelt meg apa – nagyon jól nézel ki. Hogy van az unokám?

-Köszönöm – nevettem vele – remekül érzi magát itt bent…

Apa és Helen is nagyon örültek az unokának, gondolatban már rég elkényeztették, de remek érzés volt hallgatni, ahogy apa arról beszél, hogy majd készítenek Kimivel hintát neki, vagy, hogy elviszi majd fagyizni és mesél neki a mamájáról is, aki fentről figyeli…

Erin és a finn nagyon titkolóztak, előre vigyorogtam, tuti valami nagy torta van a dologban…

A januári szülinap hátránya, hogy általában hideg és hó van, hacsak az ember nem ép Hawaiin él. Az esküvővel is ez volt a gondunk, hogy még az előtt szerettünk volna egybekelni, hogy pocakmértem óriásira nő, de ugyan akkor jó lett volna kellemes időben is lenni….

A tesóm kitalálta, hogy ne egyesével adják át az ajándékokat, hanem egy kisasztalra pakolták fel ízlésesen és kedvemre bontogathattam. Az ajándékok nagy része a baba köré épült természetesen, de azért Erin és Seb egyik ajándéka a szülés utáni és egy kissé babamentes éltre is kiterjedt. Konkrétan egy üveg tequila és egy enyhén szólva kihívó bőrnaci lapult a dobozban.

-Hajaj, mire lesz ez jó rám – sóhajtottam nevetve – komolyan nem vagytok normálisak – öleltem meg őket egyszerre.

- Ugyan – vigyorgott Seb rám – majd Kimi hálás lesz ezért a szerkóért még…

-Ccc – ingattam fejem nevetve. Kibontottam mindet, m i az asztalon volt, a kártyákból tudtam, hogy kitől mit kaptam, Kimi ajándékát viszont hiányoltam a kupacból.

-Szivem – mosolygott rám, mikor kissé értetlenül pillantottam rá – az én ajándékom… - egy közepes méretű halványsárga borítékot nyomott kezembe, elképzelésem sem volt, hogy mi lehet. Felnyitottam, és több papírt láttam benne, kezdett az egész egyre érdekesebb lenni. Az elsőt kihúzva egy repjegyre esett pillantásom, a dátum szerint február utolsó előtti hétvégjére szólt, Mallorcára.

-Miért megyünk februárban Mallorcára?   - értetlenkedtem,  a finnre pillantva olyan mosollyal szembesültem tőle, amit egyszer láttam még csak arcán.

-Összeházasodni – felelte szelíden, enyhén szájtátva bámultam zöld íriszébe, ami melegséggel volt tele.

-Mit csinálni? – pislogtam teljesen meglepetten – de hogy, vagy mi…?

-Az egész ott kezdődött – nevette el magát – mikor megbeszéltük, hogy a pici érkezése előtt szeretnénk összeházasodni, de te nem szeretnél nagy pocakkal esküdni, viszont mire jó idő lenne pocak is lenne… Viszont, Mallorcán már jobb az idő, és így minden feltétel teljesül…

-Kims – sóhajtottam meghatottan, hogy minden kívánságomnak eleget akart tenni – de… a ruha? A hely? A család? – soroltam.

-Mindenre gondoltam – hadarta lelkesen és a borítékra mutatott, izgatottan kapkodtam ki a maradék papírokat, holtelfoglalás, abban a hotelban, ahol először nyaraltunk együtt…, pár kép egy kedves kis tengerparti helyről, ahol lehetne a szertartás…

-Én …  pillogtam még mindig meglepetten, úgy éreztem magam,  mint aki egy álomba csöppent.

-Eleve úgy akartunk esküdni, hogy a család van csak ott, meg pár barát… Linda… a tengerparton, a puha homokban fogadhatunk egymásnak örök hűséget… - kézen fogott, mosolyától el tudtam volna olvadni, lelki szemei előtt láttam magunkat, ahogy naplementében kimondjuk az igent…

-Kims – karoltam át nyakát összeszorítottam szemeim, hogy el ne sírjam magam –ez annyira csodálatos… Nem tudom szavakkal elmondani, hogy mennyire szeretlek.

-Tudom –fogta kezei közé arcom – szeretlek- súgta és lágyan megcsókolt.

Ezek után persze semmire nem tudtam koncentrálni, a meglepetés esküvő mindenkit lázba hozott. Mint kiderül erről mindenki tudott és mindenki segített szervezni, nekem annyi volta dolgom, hogy elutazzak a finnel és ott rábólintsak a dolgokra, mert azért Kimi nem akart kihagyni a saját esküvőm szervezéséből. Jól is tette, csodás meglepetés ide, csodás meglepetés oda, nem érezném magaménak, ha csak az oltárhoz kéne battyognom, úgy, hogy mindent leszerveztek már.  Ő csak megkönnyítette a helyzetem, több opciót ajánlott, de a végső döntést rám bízta. A nagy tervezésben el is felejtettem, hogy miért is van itt a család, meg is lepődtem, mikor apa egy nagy Boldog Szülinapot Kismama feliratú tortát hozott be.

Az egész napot végig családoztuk, szervezetem jelzett is, hogy mára elég, kimerülten dőltem el ágyunkon.

-Jól vagytok? – simított végig hasamon a finn.

-Persze – mosolyodtam el – csak fáradtan… el se hiszem, hogy összeházasodunk – fűztem hozzá.

-Kicsit tartottam tőle, hogy mennyire tartod jó ötletnek – sóhajtott fel – mert, hogy gyorsnak találod… nem akarom, hogy azt hidd, csak azért veszlek el, mert babát vársz. Vagy, hogy azon aggódj, hogy gyorsan haladunk.

-Egy kicsit bepánikoltam – vallottam be – gyerek, esküvő… ez távolabbi tervként szerepeltek az életünkben… nincs egy éve, hogy együtt vagyunk…

-Szivem – ült fel – ha úgy érzed, hogy ez gyors, bármikor le lehet mondani a foglalásokat… én csak… szeretnélek feleségül venni, de ne kényszernek érezd… - sóhajtotta halkan, végignéztem arcán, kissé tartózkodó és csalódott volt.

-Kims – ültem fel én is – nem érzem kényszernek. Szeretnék hozzád menni, és a feleséged lenni, csak kell egy kis idő, míg fel fogom, hogy mi is történik – mosolyodtam rá – tudod itt a pocaklakó is, és ő eléggé befolyásol… az esküvőig való idő elég lesz arra, hogy lelkileg is helyre kerüljenek a dolgok, hiszen anya és feleség leszek…

-Megértelek – mosolyodott el ő is végre – gondoltam erre, de valahogy nem gondoltam bele… csak sejtem mit érezhetsz.

-Főleg, mert apa és férj leszel – kuncogtam.

-Apa… és férj – ismételte elrévedve – ez valóban nagy lépés…

-Üdv a klubban  – karoltam át nevetve, elfektetett az ágyon és megcsókolt.

Nagyon szerettem ezt Kimiben, hogy bármit meg tudtam beszélni vele. Kapcsolatunk eleje óta mindig mindent átbeszéltünk, ő saját kárán tapasztalta, hogy sokkal könnyebb elmenni a másik mellett, s ez által elhidegülni, mint ahogy azt az ember gondolná… Mindketten tisztában voltunk azzal, hogy együtt sikeresek leszünk, meg fogunk tudni birkózni a mindennapi gondokkal. Igen, együtt…