Huszonkettedik

Kedd reggel a kiadóhoz mentünk, nagyon örültem, hogy az én újságom nem volt hajlandó leközölni a cikket, miszerint összejöttünk a finnel. Az irodámba menet Kimi kezébe nyomtam a kévés poharam, hogy alá tudjam írni a papírokat, amivel Megan jött.

-Jó reggelt – lépett ki Cami irodámból – Linda… telefonon keresnek – sóhajtotta, valami fura volt hangjában.

-Ki? – mentem be utána.

-Jenni Dahlman – válaszolta halkan, Kimi szabályosan lesápadt mellettem.

-Kicsim, én, kérlek, ne beszélj vele – súgta.

-Mit mondott, mit akar? – néztem Camra.

-Állítólag, érdeklődne a sportszerkesztő vezetőnél, hogy lovas eredményei miért nem szerepelnek a lapban – fintorgott barátnőm, mindannyian jól tudtuk, hogy ez kamu, egyedül a finn miatt keresett meg. Vad düh kapott el.

-Rendben, hányason? – ültem székembe, Kimi mellém lépett.

-Lindi, kérlek – sóhajtotta – biztos, hogy közénk akar állni…

-Ne félj kérlek – simogattam meg arcát, tudtam, hogy igaza van, de le akartam zárni, mielőtt elkezdődik a kis szuka ellenem irányuló kampánya.

- Hangosítsd ki - nyögte, miközben intett, hogy álljak fel, leült és ölébe húzott, erősen szorított, mintha a telefon beszippanthatna.

-Kicsim – fogtam kezeim közé arcát – bármit mondd, kérlek, szépen ne szólj bele – összehúzta szemét, de végül bólintott.

-Szeretlek  - súgta, megcsókoltam.

-Én is szerelek – bíztattam.

-Hármason – bólintott Cam, kihangosítottam és benyomtam a gombot.

-Linda Laine – szólaltam meg.

-Örülök, hogy nem fél napot várattak – hallottam meg egy nyafka hangot, egyből kirázott a hideg.

-Miben segíthetek? – erőltettem a jó modort magamra.

-Érdekelne, hogy miért nem jelenik meg a versenyeredményem a lapban? – folytatta enyhén visítva – bezzeg a sportolok, magán élete címlapon virít – utalt a Kimivel való közös képekre.

-Ebben az ügyben a felső vezetőséghez kell fordulnia – feleltem kimérten.

-Félsz tőlem, hogy magázol? – nevetgélt, a finn vállamnak döntötte fejét, annyira erősen fogta kezem, hogy már szinte fájt.

-Nem, csak engem megtanítottak a jó modorra, és nem vagyok annyira pofátlan, hogy egy vad idegent letegezzek – vágtam rá élből, közben lazítottam tartásomon, a finn is engedett szorításából.

-Mit képzelsz magadról, hogy azt mondod rám, bunkó vagyok – hadarta dühösen – azt hiszed, mert a férjem veled hetyeg, bármit megtehetsz?

Kimi felnyögött, remegés futott végig rajta, rámeredtem, nehogy megszólaljon.

-Elóször is a volt férje, maga egyedülálló, mondjuk, nem is csodálom, ilyen perszónát nem visel el senki – jöttem ki sodromból – a lovas eredményeire visszatérve, amint több időt tölt a lovon és nem a z edzőjén való lovaglással, természetesen leközöljük eredményeit, addig nem, ugyan is nem pletyka lap vagyunk.

-Ezt meg fogod bánni – sziszegte, mosolyogva folytattam, ezzel megaláztam őt.

-Mint mondtam, amint lesznek normális eredményei… ön az évek folyamán semmi érdemit nem mutatott fel, nincs miről írnunk, nincs miről tovább beszélnünk. A soha viszont nem hallásra. – és kinyomtam, elégedett voltam magammal, majd bevillant, hogy lehet ez sok volt Kiminek, nem akartam régi sebeit feltépi, aggódva néztem rá.

-Kimi… jól vagy? – súgtam, rám emelte zöld szemét.

-Te jól vagy? – felelte halkan, kezei közé vette arcom – Lindi, kérlek szépen, soha többé ne beszélj vele, közénk akar állni, mert én boldog vagyok veled, azzal akar bosszút állni, hogy eltaszít tőelem, mert tudja, hogy a mindenem vagy, teljesen összetörnék, ha elvesztenélek – szinte suttogott, szép szeme fájdalommal volt teli.

-Kimi – simogattam meg arcát – bármit tehet, nem érdekel. Szeretlek téged, és nem fogom hagyni, hogy bárki közénk álljon. Sosem fogsz elveszteni Kicsim, támogatni foglak mindenben és együtt szépen megoldunk mindent. A versenyeidre is elmegyek veled – eszembe jutott egy régi beszélgetésünk, mikor arról beszélt, hogy apa szeretne lenni- egészen addig, míg majd össze nem hozunk egy csodás babát, akkor meg majd otthon várunk téged – bíztattam mosolyogva, zöld írisze melegségre váltott, tekintete vágyó és végtelenül gyermeteg volt, hatalmasat dobbant szívem.

-Szeretlek – súgta, érzelmei teljesen eluralkodtak rajta, nyakamhoz dugta fejét, erősen szorított, lehunyt szemmel simultam hozzá. Pár perc után rám emelte pillantását.

-Szeretnél tőlem babát? – súgta félősen, de tekintet izgatott volt.

-Te vagy életem szerelme – nevettem rá kedvesen – minden vágyam egy közös gyerkőc – lágy csókot adott, amiből szenvedélyes csókolózás lett.

-Amúgy… okosan beszéltél az előbb…

-Mérges vagyok rá… nem fogom engedni, hogy közénk álljon- feleltem.

-Én sem – jelentette ki határozottan – kiállok értünk!

-Nincs kedved egy kicsit bent maradni velem? – váltottam témát –úgy is Cami cikkét kell ellenőriznem, a futamról, aztán együtt ebédelhetnénk utána.

-Szerencséd, hogy rá érek – mosolygott rám – de délután el kell mennem – ingatta fejét.

-Miért? – búgtam incselkedve.

-A szépséges barátnőmnek kell vennem… hoppá, majdnem elmondtam – nézett rám nagy szemekkel.

-De jó neki – sóhajtottam nevetve, majd megcsókoltam őt – mit kapok? – súgtam.

-Nem, nem Lin, nem mondom meg – nevetgélt szelíden – na, muti azt a cikket, mit írt rólam – lökött minket a gurulós székkel közelebb az asztalhoz. Elmosolyodtam, ezzel szépen eltereltem a finn gondolatát a telefonról, nem fogom ezt annyiban hagyni, megfizet ez a kis szuka ezért még…

Kimi végül ebédig az irodámban lógott, persze a srácok ki bejárkáltak egy kis futam beszámolóért, totál lenyűgözte őket, ahogy a finn mesélt a pályán töltött időről.  Együtt ebédeltünk Camival, majd a finn lelépett, titokzatos vigyorral arcán, én meg persze végig azon gondolkodtam mivel akar meglepni. Autó nélkül voltam, így ő jött értem késő délután, remek hangulatban méghozzá. Féltem, hogy a reggeli telefon kicsit visszahúzza, de mégsem így történt. Haza érve már egész izgatott voltam, hogy miért titkolózik ennyire, mert persze út közben célozgatott arra a bizonyos meglepetésre.

-Álllj csak meg Szépségem – nevetgélt, mikor beléptem a bejárati ajtón.

-Miért? – pillogtam rá.

-Mert be kell, hogy kössem a szemed – emelt fel egy előre odakészített fekete kendőszerűt.

-Te se gondold, hogy ebben bóklászom itt? –mutattam rá –és az emeletre hogy megyek fel?

-Ugye – nevette el magát – nem gondolod komolyan, hogy hagyom, hogy egyedül bóklássz – idézett engem – nem bújhatsz ki – nevetett tovább. Sóhajtva hagytam, hogy bekösse a szemem, majd hirtelen eltűnt a talaj a lábam alól.

-Uhh, szólhattál volna – bújtam nyakához, halk kuncogást hallatott, nagyon elemében volt. Éreztem, hogy az emeltre megyünk, a léptekből a szobánkra tippeltem volna. Óvatosan letett, mögém állt.

-Felkészültél? – susogta, mosolyogva bólogattam. Kikötötte a csomót és lehullott a szememet eltakaró anyag. Lassan nyitottam fel szemeim, kíváncsian néztem körbe, de semmi változást nem láttam. Valóban a szobánkban voltunk, de az úgy nézett ki, mint tegnap.

-Kimi? – lestem rá meglepetten, igazán jót nevetve fogott kézen.

-Itt a meglepetés – közölte, miközben benyitott a gardróbba. Ott már feltűnt, hogy pár dolog eltűnt, és új dolgok kerültek a helyükre. Például új polcok, illetve a szekrénysor folytatása, egy masnival átkötve – így kényelmesen el tudod pakolni a dolgaidat, itthon…

-Itthon – ismételtem halkan, felé fordultam, és erősen megöleltem. Nagyon figyelmes és sokat mondó volt ez az amúgy talán apróságnak ható ajándék.

-Van ám még – szólalt meg halkan.

-Muti – emeltem rá pillantásom, a fürdőbe vezetett ott viszont eltátottam a szám. Szintén masnival átkötött hatalmas sminkasztalnak is használható bútor kapott helyet az amúgy tágas fürdő és szoba közti térben.

-Úgy tervezem, hogy ezt a kis falat ki kéne innen ütni – kezdett magyarázni- így teljesen egy tér lenne a szoba… - hozzá léptem, és forrón megcsókoltam, minden érzelmem beleadva, hogy érezze, mennyire örülök neki, és a kedves meglepetésének, amivel arra törekedett, hogy az ő lakásából lassacskán a mi otthonunk legyen.

-Annyira szeretlek – súgtam meghatottan – köszönöm neked mindezt.

-Szeretném, ha valóban úgy éreznéd, hogy otthon vagy – felelte – tudom, hogy fontos a függetlenséged, így nem akarlak rögtön letámadni azzal, hogy költözz hozzám, de így szép lassan eljutunk oda.

-Köszönöm, ismét – mosolyogtam rá, úgy éreztem a bennem lévő melegség és boldogság elemi erővel bír…

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-Lindi – hallottam meg Kristii hangját – megjöttek a pasik…

-Hallom – nevettem el magam, pár perc múlva becsörtetett a két kis és a két nagyfiú. Vastag hóréteg fedett mindent, ahogy kinyitották az ajtók hideg suhant be mellettük.

-Uuu, de hideg a pofid – rándultam össze, ahogy Kimi arcomhoz simította sajátját.

-Kint van hideg – nevetett – tudtál pihenni Édes?

-Persze – bújtam ölelésébe – el is aludtam, és már nem fáj a fejem.

-Helyes – simogatta meg az arcom- ez a két kölyök totál lefárasztott –nevetett fel.

-Diii – futott felém Juu zokniban – képzeld, keriapuval hógolyóztuk, és legyőztük apáékat – mesélte lelkesen, miután felvettem. Kristii anyáskodva jött mamusszal a gyerek után.

-Kisfiam, szólok ám a Télapónak, hogy rosszalkodsz – nézett fiára tényleg nagyon anyásan.

-Anya, már nem éred el – vigyorodott el – már elindultak Rudolfal, hiszen két nap és karácsonyyyy – nyújtotta el vidáman.

-De én tudom a Télapó mobil számát is – simogatta meg a szőke buksit, Juu meglepetten nézett rá, majd rám. Lekéretőzött és Titushoz rohant, nyílván meg akarta osztani az értékes infot a tesójával.

-Behalok ezen a két gyereken – vigyorogtam.

-Tipikus Räikkönenek – ingatta fejét Kristii – úgyhogy jobb, ha felkészülsz te is, a ti gyerekeitek is ilyen aktívak lesznek…

-Na, azért ne ilyen gyorsan – sóhajtottam még mindig nevetve – még csak most költöztünk össze…

-Tényleg, mikor fejezitek be az átalakítást?

-Elviekben január első hetében jön a szakember elvégezni az utómunkálatokat, végre nem lesz csatatér otthon – fintorogtam.

-Így legalább együtt töltjük az egész karácsonyt – mosolygott rám Paula.

-Jó sokat itt leszünk most – somolyogtam, úgy terveztük, hogy mi is csak januárban megyünk haza, az ünnepeket itt, Finnországban töltjük.  Miközben a vacsihoz készülődtünk visszagondoltam az elmúlt hónapok eseményeire, s hogy mennyire hamar el is telt ez az idő. Spa után a finn még egyszer dobogóra állhatott, utána a Ferrari az eddigieknél is gyengébb volt. Nem volt már benne kihivás, Kimi mentálisan is belefáradt a sok hazugságba, korrupcióba és a színjátékba. Ő mindig szabad ember volt, de az olaszok minden áron át akarták formálni. Kiminek nagyon fontos volt az őszinteség, de maranellóban ezt sosem kapta meg…egyedül vitte a csapatot előre, amit úgy háláltak meg neki, hogy kitették, mert Kimi előbb állt volna ki egy futamról, mintsem behasaljon csapatutasításnak. Ezért persze nem minősült csapatjátékosnak. A mai napig a pokolba kívántam az olasz gárdát, mert megfosztották mind Kimit, mind az F1-et…

A finn viszont magára talált, új kihívásokat keresett, és talált is. Izgatottan vártuk a 2010-es évet, mert februártól Kimi hivatalosan is a WRC bajnokságban indult. Az utolsó futam után én azt vártam, hogy egy szintem összeomlik, de nem. Igaz kegyetlenül berúgtak a srácokkal, tomboltak, de legalább leengedte a fáradt gőzt. Utána teljesen átlényegült. Miután minden papírt aláírtak az ICE One Racing hivatalosan is életre kelt, s elkezdődött az Icecar véglegesítése is. Kimiben pedig újra az a tűz égett, ami miatt sok millió ember kedvence volt. Illetve sosem aludt ki benne, csak az új kihívás a rally felszínre hozta azt a mérhetetlen szenvedélyt, ami mindig is égett benne az autósportok iránt.

Amint Benjamin megtudta, hogy Kimi rallyzni fog behívott az irodájába, hogy állásajánlatot tegyen. Elég sokat interjúztam a különböző kategóriák élsportolóival és Ben volt annyira jó fej, hogy felajánlotta, hogy megkaphatom a rallytudósításokat. Évek óta elég sok versenyen részt vettem, így nem vádolhatta senki sem kivételezéssel, mert valóban nem is volt az. Sokat gondolkoztam, hogy egyeztethetem össze ezeket az utazásokat főnöki teendőimmel, és ekkor jött a nagy ötlet. Cameron és Megan hivatalosan is az én embereim lettek, Cami jogosultságot kapott tőlem a megjelenések rábólintására, így míg én utazom, ő tudja az irodai dolgokat vinni. Neki ez előre lépés volt, nekem pedig lehetőség arra, hogy többet lehessek Kimivel.

A finn meglepetés bútorai után egyre több mindenen maradt ott, és az egyik közös vacsoránknál megkérdezte, hogy nem költöznék e hozzá végleg, kutyástól együtt. Gyakorlatilag már együtt éltünk, csak hol nála, hol nálam. Apa teljesen oda volt az örömtől, mikor Kimi felhozta neki, a tudtom nélkül ráadásul ezt, mert, ahogy ő mondta, „nem 19 évesek vagytok, nem unjátok még ezt a nálad, nálam dolgot”. Végül hivatalosan is baari lakos lettem, s kezdetét vette némi nemű átalakítás, aminek hatására decemberben szó szerinti kupleráj uralkodott nálunk, így a Räikkönen családnál kötöttünk ki az ünnepekre.

-Min töröd a fejed? – ölelt át hátulról a finn.

-Arra gondoltam, hogy milyen intenzívre sikeredett az elmúlt pár hónap – adtam tudtára gondolatom.

-Az biztos – mosolygott nyakamba – nem bánom, hogy otthon is vége lesz a káosznak.

-Mi voltunk ám a bolondok – nevettem el magam – decemberre hagyni egy átalakítást?

-De olyan jó volt kicsit ellógni a szezon után – sóhajtott vígan – nem tagadhatod, hogy jót tett, azaz utazással töltött pár hét…

-Csodás volt – fordultam felé – utazásról jut eszembe, beszéltél Nogierrel?

-Igen –bólintott – a következő évben még nem az ICE One színeiben indulok, hanem a Junior Teammal, kell beilleszkedési idő…

-Minden versenyen? – kérdeztem.

-Nem, kettőt, vagy hármat kihagyunk a tervek szerint – informált tovább – év elején jön ki a hivatalos nevezési lista, de azért nagyjából képben vagyunk már a versenyeket illetőleg…

-Kíváncsi vagyok - vigyorogtam rá – hogy mi lesz…

-Én is – ingatta meg fejét- izgalmas lesz új dolgokat kipróbálni. Tudod… sokkal szabadabbnak érzem magam… mármint a rally közel sem lesz annyira érdek dolog, aki kijön megnézni nem azért jön, mert tini szerelem köti a pilótákhoz… ráadásul te is minden hétvégén mellettem lehetsz…

-Nem ám rám unsz – húztam fel szemöldököm játékosan.

-Sosem Szivem – csókolt meg kedvesen, majd nagyon halkan szólalt meg, erősen kellett figyelmen, hogy megértsem szavait, pedig pár centire volt tőlem arca –szeretném, ha már ketten lennétek…

-Rakka – kezdtem volna, de ujját ajkamra tette.

-Majd ha eljön az ideje –mosolygott rám, majd kézen fogott – gyere Kicsim, nézzük meg a kölyköket, hogy kellően kiakasztották e már anyámékat.

-A hangokból ítélve, igen – nevettem fel, a nappaliba érve hatalmas rumli fogadott minket a szőnyegen, mindenütt játékok hevertek, Kristii arcán enyhe bosszúság tükröződött, de, ahogy két csemetéje odaszaladt egy puszira, egyből megenyhülten mosolygott rájuk. A közös vacsi ismét remek hangulatban telt, évek óta most először volt ismét igazán karácsonyi hangulatom.

-Eredetileg úgy terveztem, hogy a szentestét otthon, kettesben töltjük – simogatta hátam a finn a hatalmas ágyban fekve már – mivel mégis csak az első közös karácsonyunk…

-Így is megvan a varázsa – emeltem meg a fejem egy csókért – kíváncsi vagyok, mit szólnak a többiek az ajándékokhoz – mosolyogtam.

-Nagyon kreatív voltál  – nevetgélt –biztos örülnek majd nekik. Engem, az érdeket te mit szólsz az én ajándékomhoz majd…

-Én biztosan tudom, hogy örülni fogsz annak, amit tőlem kapsz – ültem fel, de hírtelen, így meg is szédültem, lehunytam szemem egy pillanatra.

-Édes, jól vagy? – ült fel ő is.

-Persze, csak megint kapkodtam – simogattam meg az arcát – mit kapok? – susogtam.

-Ha Juu és Titus kibírják ezt a két napot, te se kíváncsiskodj – érintette meg a nózim – és én mit kapok?

-Hallo, bagoly? Itt veréb – nyomtam mutatóujjam mellkasának, majd sajátomnak. Meglehetősen jó hangulatban aludtunk el aztán. A hátralévő két nap nagyon gyorsan suhant el mellettünk, igaz a két gyerek aktívvá tette a napjainkat, sokat szánkóztunk, Kimi jégkorongozni tanította őket, ami elég mókásra sikeredett, mert ebben az évben húztak először korcsolyát a lábukra a törpék. December 24-én aztán együtt díszítettük fel a hatalmas fenyőfát, forró csokit szürcsöltünk a kandalló előtt, miközben kint szakadt a hó. Úgy éreztem magam, mint aki egy mesébe csöppent, Finnországban megélni a karácsonyt varázserővel bírt, felnőtt fejjel én is kezdtem hinni abban, hogy Lapföldről jön egy kedves, ősz szakállú, pirospozsgás arcú bácsi…

Huszonötödikén reggelre, mire lementük a fa alatt halmokban álltak az ajándékok. Mosolyogva figyeltük, ahogy a gyerekek, pizsiben neki esnek a színes pappírral borított dobozoknak, ennyire izgatottnak nem láttam még őket. Mi felnőttek estére terveztük az ajándékozást, díjaztam az ötletet, mert én magam sem reggeli közben akartam átadni Kiminek az ajándékom, bár tagadhatatlanul izgultam én is… jó okom volt rá…

-Di – szökdécselt elém Titus hatalmas vigyorral arcán – keritélapo (tehát Kimi és az én ajándékom) honnan tudta, hogy ilyen autós kirakót kérek?

-A Télapó mindent tud kicsim – simogattam meg arcát – és mivel ilyen jó kisfiú voltál, megérdemelted az ajándékod.

-Kirakjuk? – felelt sugárzó mosollyal.

-Persze – vette ölébe Kimi. Természetesen rengeteg játékkal gazdagodott a kicsik gyűjteménye, reggeli után azt se tudták hirtelen melyikkel játsszanak. Juu elmélyülten színezte a hatalmas könyvet, amit tőlünk kapott, mivel az elmúlt fél évben naponta rajzolt, egy játékos kézügyesség fejlesztő „készletet” vettünk neki a sok kisautó és építőkocka mellé. Rami váltig állította, hogy a fia rajzügyességét Kristiitől örökölte, mert, hogy ő bizony mindent tud, csak rajzolni nem. Kristii meg épp fordítva gondolta persze…

Délután levegőzés céljából hó csatáztak a fiúk, én csak tisztes távolból figyeltem a röpködő hó pamacsokat, a finn eleinte nem értette, miért nem szállok be én is, de kimagyaráztam magam megfázás címszóval.

Vacsoránál alig bírtam enni, jól eső izgalom tombolt bennem, annyira kíváncsi voltam a család reakciójára az ajándékokat illetőleg.

-Mint egy gyerek – vigyorgott rám Rami, válaszul kidugtam a nyelvem rá – mondom én… - nevetgélt tovább.

-Nem kapsz ajit – emeltem meg az ujjam.

-Nem szóltam – védekezett egyből. Végre a nappaliban ültünk, újabb kupac ajándékok társaságában, jót mosolyogtam Kimin és Ramin, rajtuk is felfedezhető volt a gyermeteg én… Kimi beavatott, hogy ez náluk úgy zajlik, hogy a szülők adják át először az ajándékokat, aztán a két srác, természetesen születési sorrendben, hogy nem legyen vita belőle.

-Sokat gondolkodtuk azon, hogy mit is adhatnánk nektek – mosolygott ránk Paula – de aztán megszületett a nagy ötlet. Egy pici csokoládébarna dobozt nyújtott felénk, elegáns, fehér masnival volt átkötve. Elképzelni nem tudtam mi lehet az, ami ilyen pici, de mégis a kettőnké. Kimi arcán is várakozás látszott, szinte láttam, ahogy pörögnek az ötletek a fejében. Megrázta, halk csilingelés szerű hang, elnevette magát.

-Fogalmam sincs mi ez – adta nekem. Forgattam a kezemben, végül kibontottam a masnit, a finn pedig felnyitotta. Kettő kulcs volt benne.

-Mit nyit? – lesett kíváncsian apjára.

-A tahkoi nyaraló kulcsai – felelte Matti – kicsi korod óta oda mentél a legszívesebben nyaralni, telelni. Tudjuk jól, mennyire fontos neked az a ház. Egy kicsit rendbe hozattuk anyáddal, és úgy döntöttünk nektek adjuk, mivel számodra eszmei értéke van – mosolygott kisebbik fiára – és most már meletted is van olyan személy, akivel megoszthatod az élted – nézett rám kedvesen Matti. Kimi meglepettem, majd meghatottan nézett szüleire. Egy esős éjszaka mesélt még nekem arról, hogy mennyire vágyik oda vissza. Ott tanult sok mindent a papájától és az apjától, ott gokartoztak Ramival, ott esett el bicajjal, aminek a helye a mai napig meglátszott…

-Én… nem is tudom, mit mondjak, köszönöm… – sóhajtotta halkan Kimi, gyorsan pislogtam párat, nehogy árulkodón lefolyjon egy könnycsepp arcomon, rendkívül érzelmes volt ez a pillanat. Mi a Räikkönen szülőknek Ramiékkal karöltve egy komplett szaunát vettünk. Ramiék udvarában dugdostuk a faépületet, csupán át szállítani kellett Pauláékhoz. Nagy volt az öröm, mivel régebb óta mondogatták már, hogy kéne, de valahogy mindig elmaradt.  Ramiék pedig egy egyhetes luxusutazást kaptak, hogy egy kicsit gyerekmentes környezetben lehessenek, Kristii elnevette magát, mikor a jegyek alatt lapuló, „Vigyázzatok a kölykökre” elnevezésű, poénosan megírt kuponokra lelt, melyeket majd nálunk tudnak beváltani. Először nem értettem Kristii miért nevet annyira, miközben odaadták a mi ajándékunkat, de kibontás után egyből megvilágosodtam. Egy sí utat kaptunk, pontosan az Alpokba szóltak a jegyek. Meg se lepődtem, mikor Kristii mondta, hogy Rami ötlete volt. Na, a két Räikkönen… ugyanis a nyaralás ötlete Kimié volt Ramiék felé…

-A te ajándékod pedig – mosolyogtam Kimire, miközben felé nyújtottam egy hófehér dobozt – ebben lapul. Úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről, amikor elvette tőlem. Kedves mosolyt küldött felém, majd levegőjét visszatartva felnyitotta a dobozt. Ahogy számítottam döbbenet, majd mosoly, majd ismét döbbenet jelent meg az arcán. Rám pillantott, sosem láttam még ezt a tekintetet tőle. Boldog, felszadabult, kérdésekkel teli, és mégis végtelenül boldog.

-Ez…ez, azt jelenti,amire gondolok? – suttogta halkan, susogása vibrált.

-Pontosan azt – bólogattam, érzékeltem, hogy a többiek mennyire kíváncsiak, hogy mivel lephettem meg a finnt ennyire...