Huszonharmadik

Emlékeztetőül:) 

-A te ajándékod pedig – mosolyogtam Kimire, miközben felé nyújtottam egy hófehér dobozt – ebben lapul. Úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről, amikor elvette tőlem. Kedves mosolyt küldött felém, majd levegőjét visszatartva felnyitotta a dobozt. Ahogy számítottam döbbenet, majd mosoly, majd ismét döbbenet jelent meg az arcán. Rám pillantott, sosem láttam még ezt a tekintetet tőle. Boldog, felszadabult, kérdésekkel teli, és mégis végtelenül boldog.

-Ez…ez, azt jelenti,amire gondolok? – suttogta halkan, susogása vibrált.

-Pontosan azt – bólogattam, érzékeltem, hogy a többiek mennyire kíváncsiak, hogy mivel lephettem meg a finnt ennyire.

Rám pillantott, majd ismét a dobozkára.

-Linda… apa leszek? – mosolyodott el ismét, ahogy kivette a dobozból a két kicsi fehér cipőcskét, így alatta megpillanthatta az ultrahangos felvételt is – Istenem…

-Apa leszel – ismételtem szelíden, Kristii felsikoltott, Kimi pedig szorosan két karjába zárt.

-Annyira szeretlek – susogta, igazán meghatottan – kisbabánk lesz…

-Igen, babánk lesz – súgtam a könnyeimmel küszködve, gyengéd csókot adott, majd elengedett, és lassan hasamra simította kezét.

-Itt van bent… - sóhajtotta – mesélj, el mindent kérlek. Hányadik hétben vagy? Egészségesek vagytok? Mekkora ő, és és mit lehet még tudni?  - hadarta izgatottan.

-Előbb had gratuláljuk – szólt bele Paula, igen csak meghatódva – még egy unoka… a legszebb ajándék…

Mindenki megölelt, Rami meg is forgatott a levegőben, persze Kimi belekotyogott, hogy óvatosan.

-Ne ilyen gyorsan mi??? – nevetett fel Kristii a pár nappal ezelőtti szövegemre gyerekügyben – kis hamis…

-Kiminek akartam legelőször elmondani – somolyogtam – de nem jött össze, mert Erin velem volt a vizsgálaton, viszont még véletlenül se akartam, hogy elszóljátok magatokat előtte, így nem szóltam – magyaráztam boldogan.

-Szerelmem – húzott az ölébe Kimi – kérlek, mesélj a piciről…

-Kereken a 10. hétben vagyok – mosolyodtam el – és minden rendben velünk – simítottam végig a hasamon, a finn követte példám, illetve mióta leültünk végig a pocim tapizta.

-Mióta tudod? – kérdezte vigyorogva.

-KB másfél hete, el nem tudod képzelni mennyire nehéz volt nem elmondani neked – túrtam hajába – de ez így tökéletes volt… tényleg, hol az én ajándékom? – pillogtam rá. Rám emelte tekintetét, óvatosan letett, majd felállt. Érdeklődve figyeltem mozdulatait, felém nyúlt, automatikusan én is felálltam.

-Lindi – sóhajtotta a nevem – életem legszebb ajándékát adtad nekem. Mielőtt még tudtam volna a pici létezéséről – mosolyodott el – elhatároztam, hogy sosem engedlek el magam mellől. Szeretlek téged.

Egy kicsiny dobozt varázsolt elő a semmiből, majd fél térdre ereszkedett elém, szép szemében tomboltak az érzelmei.

 –Linda Laine, megtisztelnél azzal, hogy az életedet a feleségemként töltöd el? – szólt rekedtes hangon, felnyitotta a dobozt, egy csodaszép gyűrű volt benne. Szám elé kaptam kezem, álmodni sem mertem volna, hogy itt, így kéri majd meg a kezem.

-Igen –suttogtam – igen Kimi – ismételtem hangosabban, felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd ismét a karjaiba zárt. Hirtelen szédülés jött rám, érzékelte, hogy valami nem stimmel.

-Lin? – kérdezte ijedten, térdem alá nyúlt és leült velünk a kanapéra, úgy, mint az előbb – jól vagy?

-Igen –súgtam, teljesen hozzásimultam – csak tudod, épp tombolnak a hormonjaim – néztem rá – tényleg megkérted a kezem…? – súgtam ismét.

-De meg ám – mosolyodott el ismét – biztos jól vagy?

-Persze – bólogattam – Kims… én olyan boldog vagyok… - hangom cérnavékony lett, persze, hogy a sírás kerülgetett.

-Édesem – ölelt át – szépséges kismamám… Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezzel elérte, hogy elsírjam magam.

-Hát, aki babát vár könnyen elérzékenyül – hallottam Kristii hangját.

-Ti tudtatok erről? – kérdeztem a társaságra pillantva.

-Csak én – sóhajtott Rami.

-Mi??? És nekem nem szóltál? – reagált rögtön Kristii, elnevettem magam.

-Ne haragudj Édesem – sóhajtott ismét Rami – de Kimi megesketett, hogy nem mondhatom el még neked se…

-Még valami titok? – törölgette szemét Paula – jaj gyerekek,igazán váratlan fordulatokban telivé tettétek ezt  a karácsonyt… de olyan örömtelivé is…

-Nagyon remélem, hogy lány unokánk is lesz végre- mosolygott rám Matti szeretet teljesen – igazán örülnénk már egy szőke kishölgynek.

-Egy szőke kishölgynek én is nagyon örülnék – nézett rám Kimi – mesélj még a babáról…

-Az egész ott kezdődött, amikor kb két hónapja megfáztam, emlékszel rá? – bólogatott, így folytattam – és valahogy nem igazán volt jó az a tabletta, amit kaptam, így hetekkel később küldött el az orvos átfogó kivizsgálásra.

-De hát még én vittelek el a dokihoz – ráncolta a homlokát a finn.

-Igen, de mielőtt az ottani eredményeim megjöttek volna elmentem egyéb vizsgálatokra is, ha már ennyire benne voltam az orvosodiban.

-És oda Erin kísért el – kotyogott bele– tudtam én, hogy nekem kellett volna elkísérni…

-Bess, az orvosom – pillantottam a többiekre, mindenki izgatottan hallgatta történetem – persze szinte azonnal rájött, hogy mi is történik, én meg teljesen le voltam sokkolva, hogy hogy nem vettem észre, hogy teherbe estem.

-Nem voltak tüneteid?

-De nem ám. Se hányinger, se kívánosság, semmi. Minden a megszokott kerékvágásban zajlott. Akkor voltam a nyolcadik hét környékén. Kimi ugye Monacóban volt azon a hétvégén, otthon futólag találkoztunk csak a vizsgálat napján, én pedig nem a reptér felé menet akartam elmondani neki, hogy apa lesz.

-Tuti nem utazom akkor – kotyogott bele ismét.

-Ebben biztos voltam – vigyorogtam – Kimi 4 napig volt távol, Erin addig velem volt, mert persze a második nap már reggeli rosszulléttel küzdöttem. Bess mondta is, hogy valószínűleg ezek után jön elő. De mire Kimi hazaért nagyjából elmúlt.

-Linda! – kezdte dorgálós hangon, de befogtam száját.

-Ne aggódj, nem volt nagydolog, csak hányingerem volt, és némelyik éteket ki kellett pakolnom a hűtőből – nevetgéltem – illetve Rinnek, mert az illatokat se bírtam. Miután haza jöttél ugye káosz volt nálunk, aztán ide utaztunk, és most már tudjátok…

-Ez azért megmagyaráz pár dolgot – ingatta fejét a finn – mondjuk a pár nappal ezelőtti rosszulléted.

-És ezért nem akartam veletek a hóban ugrálni sem – simogattam meg arcát.

-Nem vigyáztam rád – nézett rám bűnbánóan - amikor kint voltunk mondjuk a gyerekekkel, meg…

-Dehogynem – feleltem bíztatóan – te ösztönösen mindig vigyázol rám. Amikor kint voltunk, ha már ezt hoztad fel – kuncogtam – akkor is automatikusan megöleltél, és úgy fordultál, így engem meg se dobtak a hógolyóval. ÉS akkor sem szorítottál, csak öleltél. Vagy mikor elvágódtunk a hóban… ösztönösen letetted a kezed a fejem alá, a másik kezeddel meg megtartottad a súlyod fölöttem.

-Persze, mert olyan törékeny vagy – kezdett bele.

-Na, látod – bólintottam határozottan. Megemeltem a kezem és jobban szemügyre vettem a gyűrűm – csodaszép a gyűrű – sóhajtottam boldogan.

-Tetszik? – kérdezte izgatottan.

-Egyszerűen tökéletes – néztem szerelmesen szép szemébe, lágy csókot adott cserébe.

Meglehetősen érzelem dús karácsonyesténk volt, a gyerekek is eltudtak a kanapén, s már én is vágytam egy kis pihenésre, és, hogy kettesben lehessek Kimivel. Elköszöntünk a családtól, és egymást átkarolva felsétáltunk a finn régi szobájába.

-Még nm hiszem el, hogy babánk lesz – nézett rám hosszan.

-Én pedig azt nem, hogy megkérted a kezem – feleltem –elmeséled mi hogy volt? – mosolyogtam.

-Vártam, mikor kérdezed meg – nevetett fel, az ágyra heveredtünk, összesimulva, s mesélni kezdett.

-Igazából már Spában megfordult a fejemben, de az tényleg korai lett volna. Úgyhogy helyette inkább „csak” megleptelek pár bútorral – nevetgélt – hogy lássam, hogy reagálod le a közös élet gondolatát.

-Kis csele – vigyorogtam.

-Miuán összeköltöztünk novemberben biztos voltam benne, hogy ha megkérem, a kezed nem mondod azt, hogy korai. Meg akartam várni, míg végre befejeződnek a dolgok a házzal kapcsolatban, csak ugye az meg elhúzódott, és utaztunk is közben… elsődlegesen a szülinapodra akartam hagyni a lánykérést, de mikor kiderült, hogy itthon leszünk, tudtam, hogy ez lesz a tökéletes időpont.

-Szerinted nem korai?

-Tudod… egyszer már eljátszottam egy lehetőséget. A múltamban vártam, és semmivel sem lett jobb az utána lévő házas élet… Rájöttem, hogy felesleges azon lovagolni, hogy fél éve, vagy hat éve vagyunk e együtt. Szeretlek téged, és veled akarom leélni az életem.

-Szeretlek – feleltem –boldogan leszek a feleséged…

Szorosan megölelt, pár pillanatig csendben feküdtünk, csak szíve heves dobogását hallgattam.

-Szivem – szólt halkan – szeretném, ha a feleségemként adnál életet a babánknak.

-És azt úgy tervezted, hogy nagy pocakkal állok oltár elé? – vigyorogtam rá, tekintet szomorkássá vált.

-Lin… én… mi nem állhatunk oltár elé – nyögte ki halkan – mivel volt egyházi esküvőm már… úgy sajnálom…

-Kims – ültem fel én is – ne vádold magad, akkor úgy érezted, hogy az a helyes lépés. Nem mi vagyunk az első olyan pár, akik egy válás után találnak egymásra – bíztattam.

-Várj egy kicsit – nyomott gyors csókot ajkamra, majd felugrott mellőlem és kiviharzott, a nyitott ajtón hallottam, hogy leérve az anyja után kiabál.

-Mi ütött a  dilis öcsémbe? – támaszkodott az ajtófélfának nevetve Rami.

-Arról beszéltünk, hogy mivel már volt nős nem lehetséges az egyházi esküvő, és itt kiviharzott – számoltam be mosolyogva – nézzük meg, mit művel – álltam fel, a második lépésnél erős szédülés jött rám megint, meg kellett kapaszkodnom a székbe, Rami azonnal hozzám ugrott, és két karomnál fogva tartott meg, azt hiszem nélküle össze is csúsztam volna.

-Lin? Jól vagy? – kérdezte ijedten.

-Szédülök – hunytam le a szemem, karjaiba vett és lefektetett az ágyra, majd az ajtóhoz lépett.

-Kimi, gyere Lindi rosszul van – kiabált le, tompán hallottam, hogy rohan fel.

-Lin, kicsim, mi baj? – ült mellém, hangjából sütött az aggodalom, mire kinyitottam a szemem az egész család bent toporgott.

-Csak megszédültem kicsit – sóhajtottam, fel akartam ülni, de gyengéden visszatartott. Paula kiment és pár perc múlva három dobozzal tért vissza.

-Engedj ide fiam – szólt Kimire, ő azonnal felállt, de csak addig, míg mellém ült a másik oldalra, Paula vérnyomásmérőt varázsolt elő.

-Jól vagyok már – sóhajtottam.

-Te csak pihenj – mosolygott rám – Kristii édesem, hoznál fel Dinek teát? Jó édeset. Mire reagálhattam volna halk csipogás, megint becsuktam a szemem, szúró érzést éreztem, Paula apró tűt bökött ujjamba.

-Ne haragudj drágám – sóhajtotta – de szerintem azért vagy rosszul, mert a vércukorszinted a pincében van. Mikor Kimivel voltam terhes, nekem is állandóan leesett – magyarázta.

Igaza is lett, ezen felbuzdulva kaptam egy óriási szelet sütit, meg teát, tény, hogy a harmadik falat után teljesen helyre is jöttem.

-Ne néz ilyen ijedten kérlek – simogattam meg Kimi arcát, mellettem feküdt, könyökén támaszkodva, de a felkínált süti falatot nem fogadta el.

- Megijesztettél ám – sóhajtotta – mikor tudatosult bennem, hogy Rami azt kiabálja, hogy rosszul vagy, egyből azt láttam magam előtt, hogy ájultan fekszel, vagy nem is tudom…

-Rakka, ne hergeld magad – mosolyogtam rá – semmi komoly, csak megszédültem, huu – dőltem hátra.

-Mi baj? – ült fel azonnal.

-Semmi csak tele van a pocakom – tettem kezem hasamra, követte mozdulatom tekintetével, majd kezemre tette kezét.

-Lehet bebeszélem magamnak, de nem látszik, hogy baba van a pocidban? – susogta kedvesen.

-Egy picit – kuncogtam – de most leginkább az óriási szelet süti miatt. Tisztára izgultam amúgy, hogy észre fogod venni rajtam, főleg, mikor együtt zuhanyoztunk…

-Ezért akartál ennyiszer beülni a kádba az elmúlt időben? – nevetett fel végre.

-Igen – bólogattam.

-Biztos jól vagy ? – pillantott aggodalmasan ismét rám.

-Igen – bíztattam mosolyogva – Rakka, miért rohantál le anyudhoz?

-Nos… megkérdeztem anyától, hogy ő mit tud arról, ha valaki már volt nős, és esküdni szeretne…

-És? – ültem fel izgatottan.

-Az az igazság, hogy nem kifejezetten templomi esküvőm volt – fürkészve nézett, hogy reagálom le szavait, gyorsan mondta, nyilván kellemetlen volt neki előttem beszélnie előző házasságáról – és így lehet, hogy van némi esélyünk…

-Kims, nem frusztrál, hogy voltál már nős – utaltam szavainak mélységére – ünnepek után utána járunk a dolgoknak – apró csókot adtam neki, szemembe nézett, majd óvatosan elmélyítette.

-Szivem, nem akarsz pihenni? – kérdezte halkan.

-De – néztem szép szemébe – jól esik feküdni.

-Fáradékony vagy – simogatta meg arcom – mesélsz még a babáról? Gondolom nem akartál mindent elmondani lent…

-Persze – húztam mosolyra ajkaim – és, van ám még itt valami – nyúltam a fiók felé, kihúztam az orvostól kapott kiskönyvet – ezzel kell majd az orvoshoz járkálni, és van benne még egy kép…

-Lin – súgta – átlapozta a kiskönyvet, a képnél mosolyogva nézett rám – olyan picike még… mikor kell ismét dokihoz menni?

-Két hét múlva, aztán hat, aztán 8 hét múlva, de mindegyik mosthoz számolva – feleltem.

-Értem, és mikor tudjuk meg, hogy fiú e vagy lány?

-Ha ő is úgy akarja, akár már a következő vizsgálaton is, de ehhez kell egy kis mázli is – nevettem el magam – de úgy a 16. hét környékén már megtudhatjuk.

-Július 22 – sóhajtott ismét boldogan – akkorra vagy kiírva… nagyon messze van…

-Kims – kuncogtam –ez azt jelenti, hogy olyan október 17 körül fogant…

-Édes – ült fel ismét izgatottan – a szülinapomat eléggé, hm, megünnepeltük az ágyban is…

-Ráadásul, utána elutaztam két napra, aztán te két napra, szóval majdnem egy hétig nem voltunk együtt…

-Ha ezt, akkor tudjuk – mosolygott rám sugárzóan – de, hát… védekeztünk – pislogott, nyitottam a szám, hogy beleszóljak, de megemelte ujját – hogy lehet akkor? Jó lesz tudni a jövőre nézve – vigyorgott ismét.

-Leginkább úgy – kezdtem-, hogy azok a gyógyszerek, amiket kaptam semlegesítették a másik gyógyszer hatását.

-Nagyon örülök neki – simított végig ismét hasamon, visszabújtam kajai közé, lágy mozdulatai el is álmosítottak. Nem vettem észre ő mikor aludt el, de egyszer csak reggel lett, egyedül ébredtem, s miután nagyjából magamhoz tértem kivonszoltam magam a fürdőbe. A nagytükörben automatikus megnéztem magam, felhúzva a trikómat,  jobbra, majd balra fordulva figyeltem a pocakom. Felsóhajtottam, tegnap óta vagy nőtt, vagy bebeszélem magamnak, míg Kimi nem tudott a babáról direkt laza pólókban mászkáltam, de a testre feszülős ruha valahogy láthatóvá tette…

-Igen, látszik – hallottam meg a finn mosolygós hangját – olyan hitetlenkedve nézegeted a hasad.

-Nem, csak attól féltem, hogy bebeszélem magamnak, hogy látom – nevetgéltem én is.

-Jó, nem nagyon, de akkor is látszik – ölelt át hátulról – aki nem tudja, max azt hiszi, hogy felszedtél pár kilót…

-Kims, milyen illatod van? – fintorodtam el, el is léptem előle, ahogy felé hajoltam enyhe hányinger kapott el, értetlenül nézett rám.

-Ööö, nem tudom, milyen? A szokásos dolgokat használtam a fürdőben is…

-Nem úgy – legyintettem – valami étel illat árad a pólódból…

-Jaa, anya tojást csinált reggelire – mosolyodott el, nekem a gondolattól is erősödött a hányingerem.

-U ne – nyögtem és a mosdóhoz hajoltam, hogy igyak egy kis vizet, hátha segít.

- Rosszul vagy ? – lépett utánam rögtön.

-Csak reggeli rosszul lét – sóhajtottam –azt hiszem, most nem tetszik neki a tojás téma…

-Kiszellőztetek, mielőtt lejössz – adott puszit a fejemre – minden rendben veletek? – csúsztatta kezét hasamra.

-Persze – egyenesedtem ki – általában hamar l is múlik…

Kimi lement, én biztos, ami biztos alapon még egy fél órát a szobában maradtam, a folyosón Kristiivel futottam össze.

-Mondja Kimi, hogy megérezted rajta a kaja szagot – somolygott.

-Ne is mond – ingattam a fejem.

-Szokj hozzá – karolt át – én Ramival lecseréltettem a tusfürdőjét és a parfümjét is, de még úgy is éreztem, hogy bedobozolva eldugta a fiók legmélyére.

-Jó kilátások – nevettem el magam- egyéb tanács?

-Nos, én állandóan el tudtam volna bőgni magam az első hónapokban, de ez természetes – sorolta – ja és nem akartam tejszínhabot enni uborkával mondjuk, de volt, hogy egymás után ettem össze mindenfélét, kívánosság, ebben is bőven lesz részed…

-Most, hogy mondod az uborkát – haraptam alsó ajkamra, elnevette magát.

-Látod? Én mondtam.

-Reggelizünk ? – lépett felém a finn, vígan bólogattam.

-Igen, éhes vagyok…

-És mit szeretne a szépséges kismama? – karolt át a hűtő előtt állva.

-Kakaót – pillogtam rá, majd előszedtem azt, amit megkívántam. A vége egy majonézes, szalámis, savanyú uborkás, paprikás szendvics lett egy nagy bögre kakaóval, a finn elég érdekesen nézett rám, amikor az ubit mártogattam a majonézbe…

-Nincs fura íze így együtt? – mutatott körbe a tányéromon.

-Aaa - nyögtem két falat közt – pont tökéletes. Ki kéne próbálnod…

-Majd megszokod ám, hogy összevissza eszik - lépett be Rami vigyorogva.

-Nem is – néztem fel rá – én ezt alapból szerettem… - mosolyogtam rájuk. Evés után a kanapén kötöttünk ki, kint szakadt a hó, Pauláék így Kristii szüleinél ragadtak a gyerekekkel. Filmet néztünk, aztán beszélgettünk, feltűnt, hogy akár hányszor jöttem mentem Kimi végigkísér a tekintetével.

-Egyszerűen nem tudom levenni rólad a szemem – nevette el magát, mikor szóvá tettem neki – tudod jól, hogy mennyire vágytam egy közös babára… és olyan hihetetlen, hogy úton van már…

-Szeretlek – feleltem, kedvessége melegséggel töltött el, ölelésébe bújtam, elfeküdt velünk a kanapén, hátulról ölelt, keze hasamon volt, és lassan simogatott – így el fogok aludni – nyújtózkodtam lustán.

-Pihenj csak Kedves – puszilta meg a vállam.

-De ugye itt maradsz? – sóhajtottam már csukott szemmel.

-Persze – felelte halkan, gyengéd hangon – hol másutt lehetnék, ha nem mellettetek… Egy pillanatra erősebben ölelt, majd ellazította izmait, mosolyra húztam ajkaim szavai miatt, aztán szép lassan álomba is merültem…

A gyűrű :)