Tizennegyedik

Az elmúlt napok viharos gyorsasággal teltek, egyszer csak azt vettük észre, hogy már szerda van, nyaralásunk fele le is telt…

Igaz abszolút nem eseménytelenül. Az elmúlt két napban részt vetünk egy sziget felfedező gyalogtúrán, igazából egyik ámulatból estünk a másikba, nem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos a sziget természete. Kipróbáltuk magunka t a golfban, nem igazán rajongtam érte, unalmasnak tűnt, de mint kiderült, játszva nem az. Természetese a finnek az tetszett a legjobban, hogy össze-vissza „száguldozhatott” a golf kocsival… Tegnap sziklamászással próbálkoztunk, a helyi segítők rendkívül készségesek voltak, a finn szemében féltékenység lobbant fel, mikor egy rövidnacis, póló nélküli Brad Pitt típusú pasi lelkesen körbeugrált. Imponált nekem kis féltékenysége, látványosa magához ölelt, jót mosolyogtam rajta, persze amikor szóvá tettem, tagadta az egészet. Mert őőő nem féltékeny típus, aztán oda somfordált mellém és lesütött szemekkel bevallotta, hogy de egy icipicit az volt. Elképesztően édes volt így,hogy kissé zavartan vallott érzéséről.

A nap nagy részét a vízben töltöttük, mélytengeri merülésen voltunk, csodálatos állatvilág tárult szemünk elé a kristály tisztaságú vízben. Aztán a parton is ragadtunk, úsztunk, élveztük a napsütéses órákat, bár a finn hatalmas napernyő alatt feküdt, nem rajongott annyira a napért, mint én, mondjuk hófehér bőre miatt nem is bántam, így is kellemes kis színt kapott szép bőre.

-Milyen jó színed van  – simított végig karomon a finn, végignéztem rajta.

-Neked is – kacagtam fel- jól áll a szöszi hajadhoz ez az enyhén barna szín – szolidan megnyaltam szám szélét, oldalra döntötte fejét.

-Tetszik? – vigyorgott.

-Eléggé – hajoltam puha ajkaihoz, bele kuncogott csókunkba.

-Esetleg… nem megyünk lassan vissza a szobánkba…?  - ártatlan tekintetet produkált, de ajakai kaján mosolyra húzódtak.

-Miért? – adtam a tudatlant, fülemhez hajolt és apró puszikkal halmozta el a fülem alatti gödröcskétől a nyakhajlatomig, akaratlanul felsóhajtottam.

-Mert le kell hűteni forró tested… van kedved velem zuhanyozni? – búgta halkan, rám emelte tekintetét, úgy tudott nézni, hogy nem csodálkoztam a spontán égés fogalmán… Hozzá simultam, miközben visszasétáltunk, a liftben erősen szorítva adott mohó csókot, szívem vadul meglódult, édes ajkai mindig veszedelmes vágyat keltettek bennem. Szobánkba érve direkt incselkedtem vele, ellépve tőle kezdtem ruháim levenni.

-Kicsim – morgott fel – őrülten szexi vagy… - utánam kapott, kezeit fenekemre csúsztatta, hajába túrtam, hosszabb volt a megszokottnál már, combom alá nyúlva vett ölébe. Eléggé hosszan időztünk a zuhany alatt, éreztetni akartuk a másikkal szerelmünket.

Mikor nagy nehezen kijutottunk összeszedtük magunkat a vacsihoz, csodás hangulatú étterembe látogattunk ez az nap. A szigetnek egyedi hangulatú éjszakai élete volt, rengeteg turistával, mindenféle kultúra megjelent, színes kavalkáddá keverve a sötét napszakot. Éjfél után értünk vissza, a pezsgő élet akaratlanul is átragad az emberre. Kicsit beszélgettünk még, majd hosszú jó éjt csók után a finn karjaiban ért utol az álom.

A következő két nap megint csak úgy elröppent, ellátogattunk Alcudiába. A Hidroparkban aztán mindkettőkből előjött az abszolút gyerek én, elképesztő csúszdákat próbáltunk ki és a labirintus-parkban is sétáltunk, érdekes volt az ösvényeken kóborolni. Az óvárost is megnéztük, bár eleinte a finn nem lelkesedett az ötletért, de engem kifejezetten érdekelt, és mint kiderült neki is tetszett...

-Olyan hamar elment ez a hét – sóhajtott nyakamba, a teraszról néztük a naplementét.

-Igen… - feleltem halkan – fura, hogy holnap utazunk már haza… de csodálatos volt ez a hét.

-Szerintem is – adott mosolygós puszit – tudod Kicsim, fantasztikus volt veled itt lenni, minden évben meg kell ismételnünk.

-Benne vagyok – kuncogva fordultam felé, lágy csókot váltottunk – Rakka… otthon mi lesz?

-Mármint? Most már az életem fontos része vagy – simogatta arcom kedvesen – szeretlek téged… otthon is együtt leszünk, mint itt…

-Még jó, hogy nem laksz messze tőlem – nevetgéltem.

-Úgy is az lesz, hogy hol nálad, hol nálam leszünk – vigyorgott rám –nem akarok nélküled, lenni, nem is tudnék…

-Én se, ne aggódj – bújtam nyakához finom illatáért.

-A rallykon könnyebb lesz ám. Mármint, az F1-hez képest ez sokkal kötetlenebb, és nem minden hétvégén van verseny, ez F1-ben előfordul. Ilyenekre gondolok – sorolta.

-Ezzel ráérünk foglalkozni, ha hivatalosan vége az évednek – sóhajtottam fel, nekem még mindig őrülten fura, hogy ő nem lesz a rajtrácson… remélem, egyszer visszatér…

-Szeretném, ha velem lennél a futamokon is – súgta – tudod... – elhallgatott, látszott, hogy fontolgatja szavait- én… eléggé magányos voltam az elmúlt időkben, nagyon fogok figyelni arra, hogy a kapcsolatunkat ne mérgezze a média, de nem akarlak dugdosnia világ elől… előbb utóbb úgy is kiderül minden.

-Teljesen jó hozzá állás ez Kedvesem – simogattam az arcát, szorosan hozzá bújtam – ne félj , most már itt vagyok, veled… szeretlek téged és támogatni foglak, mindenben.

-Köszönöm – susogta halkan, neki nehéz volt ezekről beszélni – én is szeretlek.

-Gyere, bújjunk be az ágyba – csókoltam meg lágyan, elég sokat kalandoztunk az elmúlt napokban, jól esett csak úgy feküdni mellette. Elég sokáig beszélgettünk még így az ágyon fekve, pár gyertya mellett, az az igazi hangulatos beszélgetés kerekedett ki, ahol feltárod a lapjaid, kezdve attól, hogy nevettek a gyerekkori sztorikon, és szépen eljuttok a közös életig… Éjfél után aztán összebújva aludtunk el.

Reggel még elfogyasztottunk egy könnyű reggelit, majd még egyszer köbe jártuk a szép lakosztályt, hihetetlen nehéz szívvel léptem ki a folyosóra, az elmúlt héten megannyi szép emlék született, és mind-mind itt ért véget, rossz érzésvolt elmenni erről a varázslatos helyről.

-Mit szólnál, ha minden évben visszajönnénk ide? – karolt ár a liftben.

-Oké – emeltem fel fejem egy csókért. Kijelentkeztünk, majd irány a reptér.

Délután kettőkor már Svájcban landoltunk, és, bár tényleg sajnáltam a szépséges sziget elhagyását, hazai földön megörülten, hogy itthon vagyunk, láthatom Bellát is végre.

-Hozzád, vagy hozzám menjünk előbb? – kérdezte a kocsiban már.

-Mindegy – rántottam meg a vállam, amíg mi megyünk, addig bárhová mehetünk – hétfőtől edzel?

-Aham – sóhajtotta – min töröd a szép kis buksid? – simogatta meg lábán lévő kézfejem.

-Hááát – mosolyogtam rá – hétvégén maradhatnánk nálam, hétfőtől meg mehetünk hozzád, az edzés miatt úgy is ott kéne lenned.

-Rendben  – viszonozta mosolyom – hétvégén futam…te dolgozol hétfőtől már?

-Igen – bólogattam –a futamra is össze kell állítanom a stábot…

-Miért nem te jössz? – szólt bele.

-Mert én ritkán tudósítok, én interjúzni szoktam – feleltem – tudod, pályakezdő korom óta az Insanomatnál dolgozom, illetve az elődje ugye simán Sanomat volt.

-És mostanra te vezeted a sportrészét- kotyogott bele.

-Igen – nevettem el magam – de azért ez nem ilyen könnyen ment. A pozíciómmal jár, hogy kevesebb időm jut az interjúkra, többet ülök gép előtt, rohangálok metingekre, stb. Igaz jóval nagyobb a fizum, de a felelősségem is, de így legalább azt teszek, amit én akarok.

Rám lesett nyitotta ajkát, de nem szólt végül is, épp rá akartam kérdezni, mikor bevillant valami.

-Kimi… az jutott eszedbe, hogy mivel apa gazdag, így miért mondtam ezt? – kérdeztem halkan, tipródott, tehát igen.

-Én nem, mármint nem így… csak tudod, aki gazdagabb környezetbe születik nem mindig tanulja meg, hogy mit is ér a pénz. De te tökéletes ellenpéldája vagy ennek, ezért abszolút nem rosszból jutott eszembe ez.

-Semmi baj Kimi - sóhajtottam – tudod, én nem szeretem, az eltartottság érzést, ezért is erőszakoskodtam veled a nyaralás költségei miatt.

-Megértelek – szorította meg a kezem – de azaz igazság, hogy, ami az enyém az a tiéd is…

-Kimi, ez nagyon kedves tőled és tudom, hogy szívből mondod, de erre évek múlva térjünk vissza – mosolyogtam rá – amikor már tényleg mindenünk közös lesz.

-Szeretlek ám- nézett rám kedvesen, örültem, hogy érti én hogy értem ezeket a dolgokat.

-Én is szereltek Kedves – vallottam, elnevette magát.

-Huu, annyit Kimiztél… azt hittem bajban vagyok.

-Dinka – vigyorogtam én is – azért Kimizlek, mert… tetszik a neved – sóhajtottam kissé szégyenlősen.

-Édes- féloldalas mosolyra húzta ajkait, mindig megneszelte, ha kicsit is zavarba hozott – annyira aranyos vagy, mikor zavarban vagy.

-De ez nem ér, én, egyedül te veszed észre –feleltem.

-Mert engedted, hogy megismerjelek – magyarázta –az elmúlt két hét alatt szinte mindent érintettünk, ami a másikkal kapcsolatos. Persze ennyi idő kevés az igazi ki ismeréshez, de megmutatjuk a másiknak a dolgokat és ez így van rendjén, elvégre kapcsolatban élünk.

-Hmm, nagyon aranyos vagy ám ilyenkor – pislogtam rá – amikor, így a gondolataidról, érzelmeidről beszélsz.

-Csak neked Lindi, tudod… rég nem nyíltam meg ennyire, főleg nem egy nőnek, de te… teljesen beléd szerettem – sóhajtotta révedezőn. Megszorítottam lábát, az igazsághoz hozzá tartozott, hogy én sem…

-Nagyon jó veled lenni – mondtam ki gondolatom, telefonom csörgése vetett véget érzelmes beszélgetésünknek. Cami hívott, hogy mikor érkezünk, megbeszéltem vele, hogy fél óra múlva nála leszünk.

-Megjöttünk – nyitottam be 25 perccel később, a kutyám lelkesen rohant felém, letérdeltem, hogy megszeretgessem. Nagy örömömre se ő se Cami nem morgott a finnre.

-Te lány! Apa meglátogatott múltkor… - néztem rá rovón – mit mondtál neki? Kis híján betört hozzám…

-Csak, azt, hogy a pasiddal jöttél haza – vonta meg vállát, mérges pillantásomra egyből változtatott stílusán – Di, tényleg, csak annyit, hogy a barátoddal vagy, erre már ki is csörtetett az ajtón… tudod milyen apukád…

-Azért figyelmeztethettél volna – sóhajtottam.

-Sajnálom – nézett szembe, eléggé bűnbánóan, mikor elmosolyodtam nevetve lépett ki a konyhába, közben Benjamin hívott, hogy hétfőn egy értekezlettel kezdünk. Míg megvitattuk Cami és a finn beszédbe elegyedtek, nyugtáztam, hogy barátnőm is érdeklődik iránta, és nem méregeti, mint egy gyilkost.

-Milyen jó színetek lett – nézett rám, mikor én is beléptem hozzájuk – épp, azt mondtam Kiminek, hogy le se tagadhatjátok a nyaralást. Egy pillanatig meglepetten meredtem rájuk, úgy tűnt jó úton halad a párom a barátnőm véleményének átformálásának ügyében. Egy kicsit időztünk még nála, majd haza mentünk, Bellán látszott, hogy méltatlankodik a rövidke kocsikázás miatt. Alig hogy kipakoltunk ismét csörgött telefonom, ezúttal apa hívott, hogy menjünk át hozzájuk vacsizni, mivel megint egy hete nem találkoztunk. Gyorsan lefürödtünk, kis játék után sikeresen felöltöztünk. Jó félórányira lakott tőlem, persze Kimi gyors vezetése itt is lerövidítette az időt.

-Végre megismered Erint – vigyorogtam Kimire – vér szerint csak fél testvérek vagyunk, de sok „igazi” testvérpárnál jobb a kapcsolatunk.

-Kíváncsi vagyok a családodra Szivem – bíztatott – hány év van köztetek Erinnel?

-Az az igazság, hogy kicsi voltam, mikor a szüleim elváltak, úgy 8 éves, de addigra Erin is megvolt már – érdekesen nézett rám, ezért tovább folytattam – hat év van köztünk Erinnel, két évig próbálták a házasság látszatát tartani, de külön szobába aludtak anyuval, meg ilyesmik. Aztán belátták, hogy nekem sem jó így, és csendben elváltak. De nagyon jó baráti kapcsolatban maradtak, apa hetente látogatta anyát, velem s sokat volt, sokszor aludtam náluk.

-Értem – felelte –és Erin? Mármint 6 év…

-Én 6 éves voltam, mikor ő született a barátnőjétől, akiről anya tudott, mondom csak miattam tartották a látszatot, de apa akkor már rég Helent szerette. Tudom, furán hangzik…

-Egy kicsit – bólintotta – de az sajnos minden napi, hogy a gyerek miatt akarnak látszatot tartani a szülők…

-Az enyémek is belátták, hogy nem működik így – helyeseltem – itt fordulj le, a harmadik hát apjáé- navigáltam közben. Hatalmas, halvány barack színű ház előtt álltunk meg, rögtön nyíltak az elektromos kapuk a finn is elismerően futtatta végig tekintetét a házon és a kerten. Felsétáltunk a lépcsőn, Kimin nem látszott, hogy izgulna, pedig egy kicsit benne volt ez az érzés. Benyitottam, mire a nappaliba értünk, apa jött felénk.

-Kicsikém – ölelt át mosolyogva – hogy vagy kislányom? De jó színed van.

-Szia apa – viszonoztam kedvességét – remekül, nyaralni voltunk Kimivel. Elengedett, kezet fogott vele, őt is kedvesen üdvözölte, azt hiszem ő is kezdett megbékélni a helyzettel.

-Erin, megjöttek a nővéredék – emelte meg kissé hangerejét apa, pár pillant múlva egy elsuhanó szőkeség ugrott nyakamba.

-Diiii – ölelt szorosan – úgy hiányoztál.

-Te is nekem Rin – nevetgéltem – meglátod, mit vettem neked, elájulsz…

-Mutiii – nézett nagy kék szemivel rám, majd a finnre pillantott, hasonló lelkesedéssel fogadta őt is, Erin mindig mindenkit hamar megkedvelt.

-Lindi, szia, drágám – jött be Helen is.

-Szia Helen– öleltem meg, igazán kedveltem őt – ő a párom, Kimi Räikkönen – mutattam felé.

- Helen vagyok, üdvözöllek nálunk – mosolygott melegen rá – kérlek, tegeződjünk, a magázódás olyan hivatalos – hadarta, mielőtt a finn megszólalhatott volna.

-Köszönöm, kedves… tőled – húzta felfelé ajkait a finn. Az étkezőbe mentünk, már meg volt terítve, Helen hozta szokásos formáját, remek vacsorát kaptunk. Közben beszélgettünk, azon nevettem, hogy Rin az ötödik perctől úgy kezelte Kimit, mintha régóta ismerné, ennek megfelelően sok kérdést tett fel neki. Az átlagos kérdésektől haladtunk befelé, a mennyi volt a leggyorsabb, amivel hajtottál a pályán-nál apu beleszólt.

-Kicsim szerintem hagyd, had egyen Kimi – szelíden dorgálta a lányt.

-Egyáltalán nem zavar- mosolygott a finn, abban biztos voltam, hogy a húgom hamar elfogadja páromat. Rin okos lány volt és végtelenül szelíd, az intelligenciája itt is kijött, érdeke kérdéseket tett fel a finnek, ő pedig tényleg szívesen felet rájuk.

-Na? Milyen? – ballagott felénk Rin, büszkén feszített az új ruhában.

-Nagyon szép vagy – karoltam át nevetve – hogy tetszik neked?

-Csodaszép – vigyorgott – és az a hatalmas csomag…. Húgom imádta a kis mécseseket, gyertyákat, volt, hogy egy tucat égett szobájában, Helen mindig pánikolt, hogy felgyullad a lakás egyszer. Mikor megláttam a szigeten a gyertya csomagot egyből ő jutott eszembe, több, kagylós, tengeri csillagos és színes égőkről.

Bár apa mondta, hogy aludjunk ott, én haza vágytam, így kilenc után haza indultunk, a kocsiban Kimi felé fordultam.

-Nos, hogy érezted magad?  - érdeklődtem,

-Nagyon jól – mosolyodott el - a húgod jó fej – nevetgélte – nagyon hasonlított egymásra amúgy.

-Ezt többen mondták – bólintottam –természetileg is, ezért jó a kapcsolatunk.

-A szeme is olyan, mint neked, csak a tiéd zöld, de ugyan úgy pillogtok apudra – vigyorgott, tökéletesen igaz volt ebben –  úgy látom, hogy Helennel jó a viszonyod.

-Igen… tudod, beletörődtem, hogy apa őt szereti. Eleinte nem így volt ez, kissé lázadtam ellene, de aztán rájöttem, hogy apa ettől nem szeret kevésbé, meg aztán apu mindig mellettem volt, mindent meg tett értem, és nem akartam fájdalmat okozni neki azzal, hogy nem fogadom el a választottját – magyaráztam.

-Nagyon okos nő vagy… és nagyon elbűvölő –adott puszit kezemre mosolyogva – engem is hamar levettél a lábamról…

-Olyan hihetetlen, hogy pár hete ismerjük csak egymást – sóhajtottam, többnek tűnt.

-Ügyesen kikerülted, hogy mi hogy is találkoztunk először – ő is felsóhajtott, de teljesen másként, még mindig pokoli dühös volt magára.

-Nem akartam elrontani az estét – feleltem tétován –ezt lezártuk már, minek újra előszedni Kimi?

-Életem… szeretném, ha tisztában lenne vele a családod, és tudom, hogy ki fognak borulni tőle…és, hogy kellemetlen lesz, de nem akarom titkolózással kezdeni a kapcsolatunkat – felelte szelíden, a rossz emlék helyére büszkeség úszott be; nagyon büszke voltam,a finnre, hogy tisztázni akarja magát a családom előtt.

-Köszönöm – pillantottam hálásan rá, kicsit meglepte reakcióm, nem értette gyengédségem – tudod, nekem ez nagyon sokat jelent, hogy képes vagy a rosszat is elmondani…

-Azt hiszem, ez így helyes – bólintott, zöld íriszébe nyugtalanság lobbant fel.

-Kimi, nagyon dühös vagy magadra? – halkan beszéltem, nem akartam megbántani.

-Igen – nyögte ki, vonásai megkeményedtek – én… annyira… tudod, előttem van a kép, ahogy reszketsz a sírástól, a fájdalommal teli tekinteted…

-Kims – szorítottam meg lábát – ne ostorod magad kérlek, egyikünknek se lesz jó ettől, és meg nem történtté se lehet tenni. Kicsikém, felejtsük ezt el, én megbocsájtottam neked – bíztattam.

-Nem is tudom miért amúgy – sóhajtott ismét – szóba se kellett volna állnod velem…

-Ezt most fejezd be – feleltem- oka volt, hogy megbocsájtottam, nem csak úgy ukmukfukk történt, sokat tettél érte, bevezettél a világodba, a családod körébe, és megmutattad az igazi Kimit nekem…

-Köszönöm – mosolygott rám végre – szeretlek téged…

-Én is szeretlek – simogattam meg arcát. Haza érve a garázsban elkapta derekam és maga felé fordított. Két keze közé fogta arcom és szenvedélyesen megcsókolt.

-Soha többet nem fogsz sírni miattam – súgta, zöld írisze fürkészett, minden vonása ellágyult, mintha tekintetével is meg akarná erősíteni szavait. Válaszul puha ajkára nyomtam enyémet, aztán kézen fogva indultunk ágyunk felé.