Negyedik

Ettünk, majd a finn elém állt egy ajánlattal.

-Van kedved kipróbálni velem az Ice-cart? 
Kevés tartott vissza, hogy eltátsam szám.

-Persze – feleltem pislogva, nagymosolyra húztam ajkaim a gondolattól, hogy egy WRC Citroënbe ülhetek.

-Helyes – produkált ő is hatalmas mosolyt – utólagos engedelmeddel egy pillanatra belógtam a szobádba – ártatlanul nézni rám. Sikertelenül. - Az ágyon találsz egy csomagot. Nyugodtan végy fel farmert, de ne magassarkúval. 

- Talán elnézem - pillantottam enyhén megrovóan rá, de az igazság az volt, hogy azt az elvet vallottam: amelyik mondatban, a  meglepi és ajándék szó volt, nem lehetett rossz, és ez a gondolat rendszerint arcomon is tükröződött.

Az ágyon hatalmas doboz várt, leemeltem tetejét és nem is tudtam megállni mosolyom. Ugyanis egy ICE One Racinges pulcsi volt benne, alatta pedig egy Räikkönen feliratú rövid ujjú. Találtam még egy Icemanes télisapit, illetve egy baseball sapkát. 
Sötétkék farmerbe és az általa adott felsőbe bújtam, döbbenten konstatáltam, hogy tökéletesen passzol rám. Nike kisé deszkás cipőmbe léptem, halkan morogtam cipős megjegyzéséért közben, de inkább lenyeltem a "békát".

-Gyere. - szóltam a kopogásra, Kimi dugta be a fejét.

-Kész vagy? Amúgy jól áll a felső!

-Ühüm – vágtam zsebre telefonom és a finn elé léptem. Ekkor láttam, hogy ő is hasonlóan öltözött, piros, kapucnis felső volt rajta, elfedve izmos mellkasát. Mikre gondolsz! – sóhajtottam. Homlokomra tettem kezem, biztos megártott a finn levegő! 
Beszálltunk a fekete Alfa Rómeóba és a „terepre” indultunk, út közben pendrivot dugott a minden extrával felszerelt autó hifibe. A második számnál (Fall out Boy: I don't care) elkerekedett szemmel néztem Kimire.

-Zavar? Vagy nem tetszik? – kérdezte egyből.

-Ez a kedvenc számom – nyögtem ki, meglepetten nézett.

-Komoly?

-Aha – nyúltam automatikusan a hangerő gomb felé – ööö, szabad?

-Persze – vigyorgott rám. Kb negyed órát autóztunk, a jól ismert dallamok feldobtak, így jó hangulatban szálltam ki mellőle. Nagy Citroën feliratú sátorba kalauzolt, az igazat megvallva oda már szájtátva léptem be. Középen az Ice-car állt emelőn, kerekei hiányoztak, körben profi szintű szerviz felépítve.

-Jól érzed magad?  – vigyorgott rám Kyle.

-Igen – hordoztam végig tekintetem a sátorba. - Hangulatos itt.

-Rajongói én? – heherészett tovább.  Előre láttam, hogy ő az a típusú pasi volt, aki fél perc alatt összehaverkodik mindenkivel, aztán le se lehet lőni utána.
A megfelelő gumik kiválasztása után a finn  visszabaktatott mellém, és kivezényelt a sátorból. Megmutogatott pár dolgot arról a szakaszról, amin menni akar. A sátorajtót félrehúzták az autót leengedték, Kimi belépett, lazán beült és elindította a motort. A hideg is kirázott hangjától, ezt az autót egy életre kelt csodának tartottam. Kigurult, majd le is állította, kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt, körbe nézett benne, majd lecsapta.

-Mehetünk? – kérdezte tőlem, hangja szinte vibrált az adrenalintól.

- Ültem már rally autóban - vigyorogtam rá elégedetten. Leguggolt mellém, miután beültem, a több csatos övnél rápillantottam.

-Na, most segíthetsz – jelentettem be, mosolyogva nyúlt felém, gyakorlott mozdulatokkal pattintotta össze a csatokat. Mikor meghúzta az övet egy pillanatra az ujjai hasam és az öv közé kerültek, rám pillantott, a zöld szempár szinte szikrázott, képtelen voltam nem belenézni.

-Nem szoros? – kérdezte halkan.

-Nem – köhintettem, elhúzta kezét és ellépett mellőlem. 

-Felkészültél? – pillantott rá,m miután becsatolta magát. Beindította a motort, soha nem tapasztalt érzés futott végig gerincem mentén,  ugyanis a finn előre figyelmeztetett, hogy meghajtja a gépet.
Viszonylag normál tempót diktált, aztán egy pont után rám sandított,  majd egyből rá is lépett a gázra. A hirtelen gyorsítástól úgy éreztem, hogy a torkomba csúszik a szívem, de eszelős volt. Megint rám pillantott, hogy jól vagyok e, izgatottam viszonoztam pillantását, ennek eredményeként gyorsított. Játszi könnyedséggel irányította ezt az 1200 kilós masinát, a kanyarokban az összes kerék csúszott, de ő mindig megtalálta a tökéletes pillanatot a fékezésre, gázadásra.

Miután visszaértünk leállított motornál szólalt meg újra.

-Nos? Féltél? – mosolygott rám.

-Nem féltem – nevettem el magamat – basszus, világbajnok vagy, ki tud nálad jobban vezetni? Amúgy ez kicsit para, de totál mámor érzés szerintem.

- Komolyan mondom, büszke vagyok rád – nevetett hangosan – de komolyan, várj, segítek – hajolt felém, mert közben öveim felé nyúltam. Keze enyémhez siklott, meglepően puha volt a bőre, ösztönösen elengedtem tartását, így a finn tenyerébe csúszott kezem. Éreztem, hogy rám néz, felemeltem tekintetem, egy pillanatra végighúzta hüvelyk ujját kézfejemen, majd kicsatolta övem. Sajátjától is megszabadult, kiszállt, kinyitotta ajtóm és kisegített.

-Kösz Kimi – néztem rá.

-Bármikor állok szolgálatára – vigyorodott el.

- Rendben, sofőr, kérem, vigyen haza – pillogtam édes mosolyt produkálva. Elnevette magát.

-Előbb még mutatni akarok valamit – érintette meg vállam– poénkodsz velem? – fürkészett visszafogott mosoly mellett.

-Ennyire rossz volt, vagy mi? – néztem kérdőn.

-Nem, egyáltalán nem, csak kezdesz feloldódni és ennek nagyon örülök – hosszan nézett rám és lassan pislogott.

-Alaposan kiteszel magadért - úgy éreztem, ennyi biztatást megérdemel,  hiszen tényleg egész nap leste óhajaim. Visszaértünk a sátorhoz, egyből megismertem a másik finnt, aki felénk indult papírokkal a kezében.

-Épp hozzád indultunk – mondta kézfogás közben Kimi – Linda, ő a navigátorom Kaj Lindström, Kaj, ő pedig Linda Laine.

-Üdvözöllek – mosolygott rám- jól láttam, hogy az Ice-carból szálltál ki?

-Igen – feleltem – miért?

-Valamit tudhatsz, rajtunk kívül nem ülhetett be más eddig - vigyorgott szélesen. Mosolyogva vontam vállat, amolyan nem tehetek semmiről üzenettel. -Itt vannak az itinerek – nyomta Kimi kezébe a papírokat – nézd át, holnap egyeztetünk. Örülök, hogy megismertelek, de most mennem kell – köszönt el.

-Te Kimi – néztem fel rá, most tudatosult bennem, hogy egy fejjel magasabb nálam – hogy-hogy nem együtt írtatok itinert?

-Azért, mert még az elején vagyunk, nem indulunk minden rallyn, mondhatnám, hogy tanulási folyamat ez – ingatta meg fejét.

-Értem. Nagyon fura F1-es autó után rally autót vezetni? – kezdett beindulni a rajongói énem…

-Igen. Hobbi szinten rallyztam, de ez más, ez már a WRC – érdeklődve figyelte reakcióim – örülök, hogy érdekel – fűzte hozzá.

-Én mondtam, hogy szeretem az autósportokat- fontam össze karjaim mellkasom előtt. 

-Holnap lesz az elő szakasz – folytatta beszélgetésünket – hat órakor, két kilométeres. 

-Este hat? –kérdeztem – Ja, persze, shakedawn – vigyorogtam.

-És tudja – pislogott rám elégedetten.
Haza érve elmentem fürdeni vacsi előtt, kényelmes ruhába bújva csatlakoztam a finnhez. A két személyes teríték láttán tudatosult bennem, hogy nem is nagyon találkoztam ma Kimi haverjával. 

-Kylék?

-Otthon, a nagyszülei finnek – magyarázta – Isa, Kyle tesója.

-Nem is hasonlítanak – csodálkoztam.  

-Mert a Isa örökbe fogadott gyerek – folytatta.

-Értem – hümmögtem – várj, segítek – léptembe mellé a konyhába - tudsz főzni amúgy?

-Fogjuk rá – nevetgélt-az igazság az, hogy igen, végül is, csak az nagy rumlival jár – tette hozzá fintorogva, elnevettem magam.

-Látnod kellett volna magad, mint egy szenvedő manó – igyekeztem visszafogni nevetésem, hogy ne hergeljem, de annyira poénosan jött ki a szitu.

-Szenvedő manó? – kérdezett vissza a beszédhangjánál vékonyabb hangon, na, ez olaj volt a tűzre, szám elé emeltem kezem, hogy szegényt ne konkrétan röhögjem ki – szóval szerinted ez vicces? – indult felém gonoszkás mosoly mellett. Elkapta kezem és maga felé húzott, közben térdem alá nyúlt, én persze visítottam, de őt, cseppet sem érdekelte ez.

-Kérlek, kérlek, tegyél le – próbáltam szabadulni szoros karjaiból, ahogy kivettem irányából a fürdő felé vonszolt. Megcsörrent telefonja, ami véget vetett szenvedésemnek, amin olyan szinten lepődtem meg, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Ez mi a fene volt?! 

-Ezt megúsztad – engedett le. Finnül hadart, egy kukkot se értettem belőle, normalizáltam kinézetem és a kanapéra ültem, ő a konyhában mászkált beszéde közben, így lopva rá-rá lestem.

-Bocsi – emelte meg mobilját, megráztam a fejem,  hogy jelezzem nem volt illetlen. – Holnap jönnek a tesómék is – folytatta.

-É-értem – feleltem kissé zavartan, ugyanis totálisan értetlenül álltam kis akciója előtt. 
-Ne haragudj, ha kényelmetlen szituba hoztalak az előbb.
-Csak megleptél. Nagyon. Nem számítottam ilyen kontaktra.
-Csakúgy jött - vont vállat. - Ami pedig a tesómékat illeti, nem kell félned tőlük.

-Szeretek ismerkedni, ezzel nincs gondom - legyintettem. -Nem vagyok olyan ijedős nyugi – legyintettem lazán- az autóban sem féltem például, pedig rendesen ráléptél a gázra.

-Miért nem amúgy?

-Nem hoztál bukót – értetlenül nézett válaszom után, így fojtattam – ha, hű de nagyon veszélyes útra vittél volna, hoztál volna bukót - magyaráztam. 

-Végülis logikus gondolatmenet. Bá ez tök szabálytalan volt így - vigyorodott el.

Vacsora után hamar elköszöntem vendéglátómtól, majd laptopom elé heveredve, írtam barátnőmnek. Meglepően hamar aludtam el aztán, annak a tudatában, hogy ki is fekszik a szomszéd szobában.