A finn szólt, hogy ráérek felkelni, de azért legkésőbb 11-kor másszak ki az ágyból. Kilenc után léptem ki szobámból, halk zeneszó ütötte meg fülem, lent a finn volt, rövidnadrágban állt a konyhában, nekem háttal. Akaratlanul végignéztem mezítelen felsőtestén, hátán mesterien kimunkált izmai játszottak mozdulatai nyomán, látványa sóhajt váltott ki belőlem. Felém fordult, ugyan úgy végignézett rajtam, mint én pár pillanattal ezelőtt rajta.
-Jó reggelt – mosolygott kedvesen – hogy aludtál?
-Neked is jó reggelt – feleltem – remekül… fárasztó napom volt tegnap – viszonoztam mosolyát.
-Kávé? – nyújtott felém bögrét, bólintottam, koffeinos italomért ölni tudtam volna…
-Mindjárt jövök – indult felfelé, én leültem addig, pár perc múlva tért vissza már pólóban. Megreggeliztünk, kimentünk a rally helyszínére, a finn lelkesen magyarázott nekem mindenről. Teljesen lejött, hogy ez az ő világa, én meg, mint autósport szerelmes ittam szavait. Látszott, hogy nagyon igyekszik, szó szerint leste minden kívánságom. Mire észbe kaptam fél egy volt.
-Gyere ebédeljünk – közölte vigyorogva. Egy eléggé hepehupás terepről sétáltunk vissza, figyelnem kellett, hogy ne vágódjak el mellette.
-Mit… öhm, add a kezed… segítek – nézett rám, kis zavartságot véltem felfedezni mozdulatán – nehogy eless… - fejezte be halkan. Rá, majd kezére, aztán megint rá pillantottam, kezem önálló életre kelt, mire felfogtam tettem, a kezem az övébe csúszott. Bíztatóan mosolygott, karjához húzta enyémet, így belé karoltam, de kézfejem nem engedte el. Meleg bőre egy pillanatra mintha megrázott volna. Bő tíz perces séta után értünk vissza kiindulási pontunkra, meglepett a tömeg, ami fogadott minket.
-Ma már elindul az élet itt – felelt fel nem tett kérdésemre.
-Azt látom – sóhajtottam, közelebb húzott magához, míg elsétáltunk az emberek közt. Elengedte kezem és vállamnál karolt át, felnéztem zöld szemébe.
-Vigyázok rád… - mondta halkan, mire válaszoltam volna, mosolyra húzta ajkait – megjöttek a tesómék… bemutatlak. Egy szőke férfi felé vezényelt, észrevettem, hogy meglepetten néznek ránk, majd egymásra a lánnyal, aki mellette állt. Egy pillanatra mintha erősebben fogta volna vállam, vagy csak képzelődőm? Majd elengedett.
-Kimi – ölelte meg a férfi a finnt.
-Örülök, hogy megjöttetek – gyorsan megpuszilta a lányt, aztán felém fordult – Linda, a tesóm, Rami és felesége Kristii Räikkönen, ő pedig Linda Laine – mutogatott köztünk.
-Szerbusz – mosolygott rám kedvesen a lány – örülök, hogy megismerlek.
- Köszönöm, én is – viszonoztam mosolyát. Kezet fogtam Ramival is, négyesben indultunk ebédünk felé. Kellemesen beszélgettünk, mikor Rami megkérdezte mivel foglalkozom. Riadtan néztem Kimire, ő bíztatva bólintott.
-Újságíró vagyok – feleltem, igyekeztem magabiztosan, nem tudom mennyire sikerült, főleg, hogy válaszom nyomán megmerevedett kezében a villa.
-Kimi? – nézett öccsére kérdőn.
-Igen, Lindi újságíró, és az én kérésemre van itt… tudjátok – sóhajtott fel – óriási baromságot tettem…
-Kimi – néztem rá megint riadtan.
-Teljesen véletlenül találkoztam vele – nézett rám hosszabban – mikor megtudtam, hogy ki ő, meg akartam leckéztetni – összehúzta szemeit – és kárt okoztam neki…
-Jézusom Kimi – nézett kikerekedett szemekkel Kristii rá – mit tettél?
-Nem fontos… - sóhajtottam, nem akartam, hogy mindenki tudjon erről – a lényeg az, hogy Kimi ki akart engesztelni…
-Leginkább megmutatni, hogy nem vagyok egy szemét állat – megint inkább nekem szóltak szavai, mint rokonainak – Lindi el se akart jönni… de szerencsére meggondolta magát…
-Rendben… majd… meséljétek el részletesebben… de ha Kiminek ennyire fontos, hogy itt légy, annak jó oka van… - nézett rám Rami.
-Köszönöm – néztem rá hálásan. Ebéd után a két fiú lelépett, én Kristiivel maradtam, szimpatikus volt nekem a lány.
-Nem tudom, mit tett Rakka… de nagyon látszik, hogy bűntudata van… - lesett rám.
-Tényleg igyekszik megszerezni a bizalmam… - vallottam be magamnak is.
-Tudod… Kimi igazán jó ember… csak sok rossz történt vele… - mintha félne, hogy elárulja befejezte mondatát, persze ez a mondat többször visszhangzott gondolataimban aztán. Felbukkant Kyle is, Ferraris sapkákat hurcolt. Kimi még az F1-ben versenyzett, de mindenki tudta, hogy utolsó évét tölti abban a szériában, és jövőre a WRC-ben folytatja. Így az Ice-caron nem szerepelt még az Ice One Racing felirat sem, sőt ez csak „utánzata volt” annak. Még 7 verseny volt hátra az idényből, aztán a király kategória elveszti legjobb versenyzőjét… Látszott, hogy Kimi „Finnország gyermeke”, rengeteg Räikkönen feliratú zászlót lengetett a szél, óriási tömeg vett körül mindent. Mikor Kimi megjelent a sátor előtt őrjöngés vette kezdetét, mindenki aláírást, közös képet akart tőle. Elnéztem viselkedését, rajta is látszott, hogy itthon van. Igaz nem határtalan lelkesedéssel, de rengeteg aláírást kiosztott, nagy nehezen aztán beosont autója mellé. Kyle jött vissza hozzánk, és megkért, hogy menjek vele. A sátor másik oldalán léptünk be, a finn autója motorháztetején ült, papírokkal maga előtt, fekete overáll volt rajta, derekán megkötve, sapija fordítva fején. Elmosolyodtam látványán.
-Szia Bajnok – léptem elé, mosolyogva pillantott rám.
-Bajnok? – kérdezett vissza vibráló hangon.
-Az vagy, 2007-é! Elnevette magát.
-Kösz – mosollyá szelídítette nevetését – jól érzed magad?
-Persze – feleltem lelkesen – mondtam, hogy szeretem az autóversenyeket…
-Helyes… mennem kell… - sóhajtotta, belépett Kaj is – de, rally után, ha szeretnéd… elviszlek még egy körre – villantott ismét mosolyt. Elnevettem magam arckifejezésén, gondolom ő ezt bíztatásnak vette, mert gyorsan hozzám hajolt és puszit adott arcomra.
-Örülök, hogy itt vagy… - és már el is lépett mellőlem. Kissé zavartan mentem vissza a rám váró kis csoporthoz. A mai nap tesztjei után az első Killeri szakaszon Kimi a saját kategóriájában 4. lett, ahhoz képest, hogy nem rendszeresen rallyzik, kiváló eredményt ér el. Összetettben 20. lett, de 70 emberből… Az adrenalin bennem is dolgozott, bár közöm nem volt a finn remek eredényéhez. Szokás hatalma… izgultam a finnért, mint minden versenyen, de hiszen erről szól, ha van favoritod…
Miután nagy nehezen visszajutott hozzánk, hatalmas vigyorral az arcán mesélte élményét, persze én se tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak közben.
-Nagyon jó eredményt értél el – dicsértem meg.
-Pedig a rajtot elrontottam… - fintorgott, szerettem volna egy kicsit bíztatni, kezem megint önálló életre kelve felé emelkedett, tekintetét enyémbe fúrta és már a karjaiba is zárt. Eredetileg csak vállához akartam érni, de ő egyből magához volt, a hétvége folyamán most először nem akartam, hogy elengedjen. Azt hiszem…
-Köszönöm – suttogta halkan, majd amilyen hírtelen megölelt, úgy el is engedett. Terepelhagyásunk nem volt zökkenőmentes, de végül sikeresen visszaértünk a házhoz. Megvacsiztunk, egy jó hangulatú beszélgetés után magukra hagytam őket, had legyenek együtt. Épp gépem előtt hasaltam, mikor kopogtak.
-Gyere – szólaltam meg, miután felültem. Kimi lépett be.
-Nem zavarlak? – kérdezte kíváncsian.
-Nem – feleltem szelíden, ekkor becsukta ajtóm és ágyam felé lépett – ülj le – mutattam szélére, engedelmeskedett, de közelebb merészkedett hozzám.
-Hamar feljöttél – nézett szemembe.
-Nem akartam zavargolódni – vallottam – gondolom, ritkán vagytok együtt.
-Ez igaz, de te nem zavartál, egy pillanatig sem – mosolygott rám – öhm… Rami azt mondta, hogy, úgy látta… hogy, jól érezted magad… Nem értettem zavartságát, ezt mindenki láthatta.
-Igen… tudod miért… - válaszoltam.
-És… még azt is mondta, hogy… szerinte izgultál… é-értem – tette hozzá, már értettem miért zavart.
-Ez is igaz… - mondtam halkan, felesleges titkolnom, mindig is neki szurkoltam…
-Köszönöm – pislogott hálásan, most én voltam zavarban, megmentőm Kristii lett, aki bekopogott, Kimit keresték telefonon.
-Akkor… jó éjt széplány – megint hirtelen hajolt hozzám, mire feleszméltem, hogy újabb puszit adott, csak az édes illat maradt utána szobámban.
Mi a fene van veled? Pufogtam magamban miután lefeküdtem, a mai napon Kimi sok mindenbe beavatott kis világából, megmutatta valódi énjét, és a kép, ami annyira bántott kissé ugyan, de halványulni kezdett…
Reggel korai kelésben volt részünk, ugyanis a második szakasz 06:38- kor kezdődött, Jukojärvi, 22,29 km, előtte még szerviz volt ráadásul. Kimi 24. volt, már az nagyon jó eredmény volt tőle, hogy az első 50-ben volt, hiszen neki ez új terep. Murvás, kavicsos terepen nem versenyzett, hóban igen, de augusztusban finnbe sincs hó… Reggeli kávé mellé tökéletes ébresztő az adrenalin, ezt tapasztalhattam, a szakaszok sorban jöttek egymás után a 10 órai szervizre a finn már majdnem 64 km-t tett meg. Akkor pár szó ereéig találkoztunk, együtt ettünk, aztán folytatódott tovább az eseménydús nap. Szakaszok követték egymást, a fél négy előtti szervizre már én is kezdtem fáradni, pedig csak néztem a száguldó gépeket, hát még a finn, hogy kimerülhet… Az utolsó szakasz előtt tudtunk hosszabban beszélni, törölközővel a nyakában, palackkal a kezében ült le mellém a padra.
-Jól vagy?- kérdeztem tőle, egy pillanatra lehunyta szemét.
-Persze – felelte – csak jó kicsit kiszállni – mosolygott féloldalasan.
-13. vagy, ez nagyon jó Kimi – vigyorodtam el, megint rám pillantott.
-Büszke vagy rám? – kérdezte kisfiúsan – öhm… mármint – kapott észbe.
-Kimi… igen, az vagyok – feleltem szelíden, tényleg az voltam, minek tagadjam, főleg, úgy, hogy nemsokára megint visszaül…
-Örülök neki – tette kezét enyémre, az, hogy egy pillanatra kisfiúvá vált előttem, meg a fura helyzet arra késztetett, hogy megsimogassam kezét. Ismét elmosolyodott.
-Ez jól esik… - mondta ki gondolatát, aztán rájött, hogy ezt hangosan mondta, kissé félénken sandított rám, válasz helyett tovább simogattam puha kézfejét – mennem kell – sóhajtott, mielőtt felállt mellőlem megszorította kezem.
-Vigyázz magadra – mondtam félhalkan, de hogy miért…
-Mindig… - állt fel, visszabújt overálljába, én is csatlakoztam Ramiékhoz, kezdetét vette az utolsó szakasz. Igen csak 8 után értünk haza, végül Kimi 17. lett összetettben, és 4. csoportjában. Vacsi után ketten ültünk a kanapén, illetve ő elfeküdt, látszott, hogy fárasztó napja volt.
-Milyen volt? – kérdeztem tőle.
-Nagyon jó – húzta felfelé ajkait – bár, voltak hibáim… kétszer túlcsúsztam, a második és negyedik szakaszban.
-Kimi… két hiba? Mennyit vezettél murvás úton, 200 km-t?
-250-et- nevetett fel – kösz a bíztatást. Nem mentem elég gyorsan – tette hozzá hírtelen – tudnék menni gyorsabban, de… furcsa még, hogy itinerből vezessek, az F1 teljesen más…
-Tudom... vagyis gondolom – kuncogtam, ő a világbajnokok, nem én – ez rajongói szemmel is lejön. Minden esetre büszke lehetsz magadra – bíztattam.
-Köszönöm, tényleg – felült és nyújtózott.
-Szerintem feküdj le Kimi, fárasztó napod volt – néztem rá.
-Arra készülök – pillogott álmosan, de azért megeresztette egy mosolyt. Együtt indultunk fel, ajtóm előtt megállt velem.
-Jó éjt Kimi – emeltem tekintetem rá- pihend ki magad.
-Igyekszem – felelte, zsebre tett kézzel toporgott előttem – Lindi… adhatok puszit megint? – kérdezte halkan, annyira nem vártam ezt a kérdést, hogy rábólintottam, felém hajolt, de arcom előtt megállt.
-Én nem kapok? – suttogta kérőn. Megpuszilt, mikor elemelte arcát meggondolatlanul viszonoztam tettét.
-Jó éjt széplány – lépett el mosolyogva, beléptem sötét szobámba. Kifújtam a levegőt, na, szépen vagyunk… Gyorsan lefürödtem, a puha ágyban rám tört a fáradság, két perc múlva mélyen aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése