Harmadik

Kimi szemszöge:

-Na, hogy sikerült? – kérdezte Kyle, miután visszaértem.

-Érdekesen - feleltem.

-Huha, jó vagy rossz értelemben? – felhúzott szemöldökkel néztem rá – ezek szerint rossz értelemben.

-Tényleg nagyon megbántottam ezt a lányt – sóhajtottam fel – annyira idióta vagyok, Kyle, ezt rendesen elbasztam – ültem le autómra.

-Az én hibám, ha nem mondom, hogy újságíró – kezdett bele sokadszorra.

-Hagyjuk ezt a szarságot, nem segít a helyzeten. Attól, hogy szóltál nekem nem kellett volna ilyen fasznak lennem. Elhívtam a rallyra, de azt mondta, hogy nem jó ötlet.

-Rakka, te se gondoltad komolyan, hogy elsőre belemegy. De ha ennyire akarod, hogy megbocsásson, tegyél érte. Te Kimi, nem lehet, hogy igen is bejön neked ez a nő?

-Ezt nem mondtam – álltam fel mérgesen.

-Persze, persze!  Kimi, te nem az a típus vagy, aki feladja, ha akarod, szerezd meg – lépett el mellőlem. Másnap írtam a lánynak smst, hosszú órák múlva és csak röviden válaszolt. Napközben teszteltem a Citroent, elterelte gondolataim a szőke szépségről, de amint magamra maradtam megjelent arca előttem. Azt tudnám mi a fenének teperek én ennyire egy nő után?! Bocsánatot kértem, akkor meg? 

Az utazás reggeléig sem érkezett válasz a szőkétől, így szinte biztos voltam abban, hogy nem fog eljönni. És ezzel egyetemben le is zártam a dolgot. Nem fogok futni utána, mint egy idióta kamasz! 

-Azért kár, hogy nem jött el – sápítozott mellettem Kyle. 

-Kimi! - jött a hang mögülem, egyszerre fordultunk meg. 
-Ezt rendesen kicentizted! Örülök, hogy itt vagy.

-Nem tudom, mennyire jó ötlet, hogy eljöttem- nézett rám, miközben a gép felé sétáltunk.

-Bízz egy kicsit bennem – feleltem.

Linda szemszöge:

A gépen ültünk már a finn engem nézett, mióta felszálltunk mondani készült valamit, de láthatóan össze akarta szedni előtte gondolatait. Még mindig nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet volt e eljönni vele, de 8000 méteres magasságban, már mindegy volt.
A barna hajú, Kyle nevű fickó lépett mellém.

-Szabad? – mutatott a mellettem lévő ülésre, Kimi velem szemben ült.

-Persze – pillantottam rá.

-Hm, Linda, szeretnék bocsánatot kérni tőled, először is a kocsinál való viselkedésem miatt, aztán meg azért, mert ilyen idióta módon bekevertem a dolgokat.

-Felejtsük el – feleltem halkan.

-Nem, mert téged ez bánt, és ez nem csak egy egyszerű véletlenül neked mentem a tejes pultnál eset!
Elmosolyodtam hasonlatán. Az út további részében átlagosnak mondható témákról beszéltünk, mígnem Helsinkiben le nem szállt a gép.

-És innentől? – kérdeztem.

-Megmutatom neked milyen a rally finn módra – mosolyodott el.

-Helyes, de úgy értettem, hogy hová megyünk? – pillogtam körbe, Finnország nálam egyenlő volt a rengeteg hóval, de július legvégén itt is jó idő volt.

-Egyenesen Jyväskylä- ba megyünk, autóval, készülj fel, 3 órás út – felelte.

-Mi? – hüledeztem – Miért nem közelebbi helyen szálltunk le?

-Mert szeretek vezetni – heherészett tovább – ne aggódj. Vagy félsz beülni mellém? – húzta fel szemöldökét.

-Nem – vágtam rá határozottan.

-Helyes – indult meg, a reptér parkolójában két autó állt, egy BMW és egy Alfa Rómeó, mint kiderült mindkettő a fin tulajdonában állt. 

-Hölgyem! – pillantott rám az Alfa ajtóját kinyitva.

-Kylék?

-A BMW-vel jönnek – indította be a motort, enyhe pánik hangulat kapott el a tudattól, hogy több mint  három órát kettesben leszünk.

-Mesélsz magadról nekem? 

-Mire vagy kíváncsi?

-Elhiszed, ha azt mondom, hogy mindenre? – válaszolt elmélázva tökéletesen összezavarva engem.

-Azt tudod, hogy az Insanomatnál dolgozom, konkrétan a sport rovat tartozik hozzám, annak a vezető szerkesztője vagyok. Publikálni is szoktam mellette.

-Az az igazság, hogy elolvastam pár cikked – sandított rám. Sokadszorra meglepve aznap.

-Igen? Miért? – kíváncsiskodtam.

-Mert érdekelt – sóhajtotta – amúgy, nagyon jól írsz, mármint, amennyire én értek hozzá – mosolygott féloldalasan – tetszik a stílusod, és az, hogy sosem állítasz valótlant.

-Kösz – eresztettem felé mosolyt.

-És család? Basszus, bocs – pislogott ismét aggodalmasan.

-Semmi baj, ne kérj ennyiszer bocsánatot – néztem végig rajta, nagyon lazán ült, egy kézzel fogta a kormányt és rendesen rálépett a gázra a mutató szerint – hát, van egy húgom, Erin, pontosabban a féltestvérem, apa révén.

-Te Lawrence Lain lánya vagy?

-Igen, Ezek szerint ismered a családnevem?

-Igen, szerintem mindenki - húzta ajkait ismét felfelé – mármint, azért világhírű bor köthető a Laine névhez.

-Apáéhoz – nevettem el magam arckifejezésén – nekem nem sok közöm van hozzá, tudod, én máshol dolgozom. Ahol, öhm,először találkoztunk, azaz enyém, de ott nincs bortermelés, csak egy kis hangulatos pince. Felfigyeltem, hogy utolsó mondatomnál olyan erősen szorítja a kormányt, hogy kifehéredtek ujjpercei

-Tényleg sajnálom én – kezdte, de beleszóltam.

-Emlékszel, talonban van?! – rám lesett, hogy komolyan gondolom e, arcom szavaim tükrözte, így lazított tartásán. Városba értünk, lassított, a benzinkútnál meg is állt.

-Gyere, vásároljunk be, hosszú lesz az út- szállt ki könnyedén. 

-Min gondolkozol? - kérdezett rá hallgatásom okára.

- Igazság szerint az jutott eszembe, hogy mennyit beszélsz – kuncogtam fel röviden – tudod, kicsit meglepett, de jó értelemben.

-Én mondtam, hogy nem olyan vagyok, mint ahogy beállítanak – küldött felém féloldalas mosolyt. 
A hosszúnak ígérkező út végül egészen hamar elreppent mellettünk.
Egy kétszintes, egyik oldalán üvegfalú háznál álltunk meg.

-A tiéd?- kérdeztem.

-Nem – pillantott rám – több házam is van itthon, de ez kivételesen nem az enyém.

-Oké– bólintottam,  Kimi kulcsot vett elő zsebéből.

-Az egyik barátom nyaralója – magyarázta miközben beléptünk a tágas előtérbe. Gyönyörű, tipikus skandináv típusú házba érkeztünk. A finn körbe vezetett, majd magamra hagyott szobámba, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Nem sokkal később kisétáltam vendéglátómhoz, a teraszról kiabált be nekem. Kilépve csodás látvány fogadott, a nyári napsütés tökéletesen illet a zöldes színvilághoz, amit a hosszan elnyúló erdős rész mutatott. A fakorláthoz sétáltam, totálisan belemerültem a természet képébe.

-Tetszik? – hallottam meg közvetlenül mögülem a finn hangját, összerezzentem, tökéletesen belefeledkeztem a tájba.

-Bocs – figyelt fel mozdulatomra, hangján hallottam, hogy mosolyog, megfordultam, kissé le is merevedtem, nem gondoltam, hogy ennyire közel áll hozzám. A lengedező szél felém hozta az illatát, egy pillanatra eltompítva érzékeim. Lassan megemelte kezét, de mindvégig szemembe nézett, teljesen zavarba hozva engem, bár nem mutattam felé. A közeledő autózaj vetett véget ennek a kába érzetnek.  

-Lindi – sóhajtott fel kissé talán mérgesen.

-Igen?

-Megjött Kyle és Isa –  már értettem miért váltott hangnemet. 

- Szeretnék bocsánatot kérni. Nyilván valóan helytelen volt a hozzáállásom és viselkedésem is. Sajnálom, hogy megbántottunk, hogy úgy beszéltem veled.

-Nem igazán tudom, mit mondjak - feleltem az igazsághoz hűen – nem szoktak ennyiszer bocsánatot kérni tőlem egy nap alatt. És őszintén szólva ez már kezd bosszantó lenni.

-Hoztam neked valamit - toporgott előttem Isa, apró kártyám nyújtotta felém – tényleg sajnálom – tette hozzá halkan. Mivel nem nyújtottam ki kezem érte az asztalra rakta, rám bízva, hogy mit kezdek vele.

-Remélem éhesek vagytok – szólalt meg Kyle, véget vetve ennek a fura szitunak, amely kezdett kényelmetlenné válni számomra.

-Hoztunk késői ebédet – folytatta a lány.

-Persze, ehetünk. Linda? – pillantott rám Kimi.

-Te ennyi csoki után még tudsz enni? – mondtam ki meggondolatlanul gondolatom. Egy pillanatig értetlenül nézett, majd elnevette magát.

-Pasi vagyok, szeretek enni – közölte.