Második

Reggel irodámban a csokor körül jártak gondolataim, a kártyát többször néztem, mint kellene. Megkondulatlanul lenyomtam Bess hívó gombját.

-Igen?- lépett be mosolyogva.

-Tegnap, amikor a finn itt járt, nem hagyott valami elérhetőséget? – kérdeztem, mintha csak az időjárás felől érdeklődnék.

-Egy cetlit hagyott itt – nyújtotta – azt mondta, reméli, hogy kérni fogod. Szétnyitottam egy telefonszám volt rajta.

-Köszönöm – néztem rá,  mielőtt távozott. Percekig bámultam a papírt, majd sóhajtva emeltem fel a kagylót. Második csengésre felvette.

-Igen?

- Itt Linda Laine - kezdtem.

-Örülök, hogy felhívtál – sóhajtott a készülékbe.

-Ömm, megkaptam a virágot – folytattam, de bele vágott.

-Tényleg sajnálom a történteket, de ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk Egy ebéd ma?

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet…

-Nem fogok könyörögni.

-De most, komolyan, mit vársz tőlem?

-Tudom, hogy idióta köcsög voltam – hadarta – de ez a minimum, amit tehetek.

Gyorsan átgondoltam a helyzetet, nyilván engem is érdekelt mondani valója.

-Rendben- feleltem – egytől ráérek – amíg nem tisztázom, bosszantani fog, ez a helyes döntés, bíztattam magam.

-Remek! Ha, érted megyek, az megfelel?

-Jó, egyre gyere, ne késs!– tettem le köszönés nélkül. Épp csak letettem a telefont Cameron lépett be.

-Linda, megyünk kajálni?

-Nem érek rá – feleltem – egykor találkozóm van.

-Kivel? – nézett gyanakodva.

-Úgy se hiszed el – legyintettem – Kimivel.

-Azzal a Kimivel? – bámult rám, bólintottam.

-De hogy? Vagy mi? – lehuppant – mesélj el mindent. 
Gyorsan elhadartam neki a hétvégi eseményeket, dühösen ugrott fel, még a széke is felborult.

-És ezek után te találkozol vele? El kéne küldened a jó büdös fe… áá nem beszélek csúnyán – sóhajtott.

-Cami nézd, nem vagyok hülye, de érdekel, mit akar mondani.

-Rendben, de ha még egyszer megbánt, kikaparom a szemét, és leszarom, hogy a bigyóka milyen világbajnok! - mutogatott fenyegetőn.

-Ne beszélj csúnyán – eresztettem meg egy laza mosolyt felé. 
Válaszul szó nélkül baktatott ki irodámból. Pontban egy órakor Bess szólt be.

-Itt van Mr. Räikkönen, beengedjem?

-Nem. Jövök –feleltem. 
Irodámból kiérve automatikusan végignéztem rajta, sötét nadrágot és fehér pólót viselt.

-Szia Linda!

-Hello – feleltem kimérten. A liftig nem is szóltunk egymáshoz. Cseppet sem volt kínos. 

-Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.

-Nem igazán volt más választásom – néztem most először a szemébe.

-Figyelj én elolvastam mi történt anyukáddal, nagyon sajnálom – kezdte, mereven bámultam,  így gyorsan folytatta – tudom, hogy óriási kárt tettem benned az idióta viselkedésemmel, de tényleg, őszintén, tiszta szívből szeretnék bocsánatot kérni tőled. 

-Köszönöm – feleltem, nem bocsájtottam meg még neki, de látszott, hogy őszintén beszél. 
Negyed órával később egy csendes kis étteremben találtam magamat, miután a pincérnő távozott rendelésünkkel.

-Nem beszélhetnénk normálisan?
-Biztos, hogy ezt így akartad megkérdezni? - pillantottam fel rá.
-Nem éppen - vont vállat. - Azt mondtad, szereted a rallyt. Elutazol a Finnre?

-Minden rally versenyre volt jegyem, és nem, mint sajtós- nyomtam meg a nem szót. - De a hétvége folyamán az összeset lemondtam. 

-Meg fogsz tudni valaha is bocsájtani nekem?

-Nem vagyok haragtartó –sóhajtottam – majd lesz valahogy.

Csendben ültünk egymással szemben,  evés közben aztán elfogyott a türelmem.

-Na, jó, ennek így nincs értelme – néztem a finnre – ilyen fagyos hangulatban nem lehet enni sem – ennyire futotta tőlem a kezdeményezés.

-Szeretnék beszélgetni veled –hajolt közelebb – de nem igazán tudom mit mondjak.

-Akkor miért akartál annyira találkozni velem? – vágtam rá.

-Mert - felsóhajtott – nem tudom megmagyarázni. Bocsánatot akartam kérni. És megmagyarázni, hogy miért is voltam olyan állat.

-Rendben –ittam vizembe – Viszont nem szeretném, hogy kétpercenként bocsánatot kérj. Úgy hogy, tegyük talonba ezt a témát.

-Ahogy szeretnéd – biccentett. 

Meglepő módon kulturáltan beszélgettünk, bár érződött  feszültség. Ebédünk végén visszavitt a kiadóhoz.

-Insanomat? Nívós újság - pillantott rám.

-Az. Nem kis helyi pletykalap - húztam fel szemöldököm.

-Sajnálom Isa viselkedését - felelte rögtön.

-Elég heves a barátnőd!

-Nem a barátnőm – vágta rá – nincs barátnőm. 
Nem kérdeztem, így nem is méltattam válaszra. 

-Láthatlak még? – kérdezte reménykedve, vagy lehet, hogy csak képzelődöm.

-Hát…

-Kérlek – döntötte oldala fejét.

-Talán – sóhajtottam fel.

-Nem lenne kedved eljönni a rallyra hétvégén velem?

-Nem hinném, hogy ez jó ötlet – pislogtam rá,  kezdtem kényelmetlenül érezni magam így a búcsúzás mellett döntöttem. - Kimi, mennem kell, köszönöm az ebédet.
Letaglózva állt, mire reagált volna én besiettem az ajtón. A nap hátralévő részében nem is foglalkoztam a finnel való találkozásommal, este persze a kádban ülve eszembe jutottak mondatai. Nagy törölközőben magyaráztam kutyámnak, értetlenül követett tekintetével, ahogy fel –alá sétálgattam a szobában. 
A következő nap eseménydús volt, sehogy se akart össze állni a stáb, amit a tengerentúlra küldök interjúzni a NASCAR verseny miatt. Kimi több smst is küldött közben, némelyikre válaszoltam is, de vegyes érzelmek dúltak bennem irányába, míg ezt nem tisztázom, nem akartam komolyabban foglalkozni vele. 
Szerda este csengettek, megint a virágos srác állt előttem. Elvettem tőle a hatalmas rózsacsokrot, egy nagyobb boríték volt mellé tűzve.

„Linda,

Csak tudd, hogy várlak. Látni szeretnélek.

K”

Egy VIP belépő volt a borítékban még, reptérti beszállókártyával, amellyel a magán terminálhoz lehet bejutni. Hosszan nézegettem, majd úgy döntöttem, reggelre halasztom a válaszadást.