Első

-Még mindig nem adtad fel? – lépett mögém nevetve Camreon, miközben beleolvasott monitoromon villódzó írásomba.

-Sosem Cam – vigyorogtam – előbb – utóbb csak összefutok vele.

-Sose értettem, mit szeretsz ebben az őrületben – dobta le magát lustán – körbe-körbe mennek, mi az élvezet?

-Pont ez Babám – nevettem fel, egyedül Cam barátnőmtől tűrtem el, hogy „szidja” az általam annyira imádott sportot.

-Ja, most meg rongálhatok veled izé, rallyra, mert a bigyóka lelépett a pódiumról - morgott szelíden.

-Cam –heherésztem tovább – nem bigyóka, hanem Kimi Räikkönen.

-Tök nyolc – ásított – ha lesz, pia megyek – vihogott.

-Kész a cikked? Olyan ráérősen idegesítesz itt! - húztam, megforgatta nagy barna szemeit.

-Már rég.  Este megyünk bulizni? – támaszkodott mellém.

-Most nem akarok, holnap ki kell mennem a telekre - halkítottam le hangom.

-Elkísérjelek drága? – simított végig arcomon.

-Nem kell – mosolyogtam rá, ideje lesz megbirkózni félelmeimmel.
Befejeztem még írásom, elégedetten küldtem el főnökömnek, majd haza indultam.

-Szia Bella – simogattam meg beagl kutyusom otthon, mindig lelkesen várt. Gyorsan lefürödtem, majd vacsi után le is feküdtem. Nem volt megszokott tőlem, hogy fél 7-kor már ágyban vagyok, de az elmúlt 48 órából csupán 2 aludtam, azt is gépen, az Államokból tértem haza, egy interjút készítettem az ottani széria autók egyik sztár versenyzőjével. Fürdés közben átgondoltam ügyes-bajos dolgaim. 
Itt vagyok 25 évesen, álom munkám van, nekem legalábbis álom. Az Insanomat világhírű újságának sport rovatát vezetem, és írok is mellette. Bár Cam szerint kéne mellém A Férfi, nagy „F”-el.
Az utóbbi félév kegyetlen volt, rengetegszer sírtam álomba magam, sokszor csak a munka éltetett, meg persze Cam és Erin, nélkülük nem álltam volna talpra. Egy szülő elveszése sosem könnyű, főleg nem, ha az éjszaka közepén hívnak fel, hogy lezuhant a gép, amin anya utazott.

Reggel izgatottan keltem, farmerbe bújtam, májva színű ingbe és összegumizott hajjal garázsomba sétáltam.  Fehér Infinitym mellett döntöttem, a lankás terepen kell a lóerő! Reggeli után elkocsikáztam kedvenc kis kávézómba, nagyban iszogattam kávém, mikor jellegzetes motorzúgásra figyeltem fel. Tátott szájjal figyeltem, hogy a képeken annyit csodált gép elhúz az épület mellett. Egyből autómhoz rohantam és a művészi szépségű Icecar után indultam. Az ismerős terepen nem volt gondom, jól tudtam minden kis ösvényről, rejtekútról, hiszen itt nőttem fel, hatalmas pincénk is itt terült el a svájci lankák közt. Egy metálszürke BMW Jeep állt a betonos út végén, vezetője a gépet támasztotta, kénytelen voltam én is megállni. kiszálltam és mellé sétáltam.

-Üdv – biccentettem.

-Neked is – mosolygott szélesen, de pillantását nem vette le a felfelé haladó kék Citroenről.

-Az vezeti, akit gondolok, hogy vezeti? – nyögtem megigézve.

-Az ám – felelte vidáman – amúgy – fordult felém – Kyle vagyok – nyújtott kezét.

-Linda, Linda Laine – fogadtam el a felém nyújtott kezet.

-Ezek szerint szereted a rallyt?  Mivel megismerted az Iceacart.– kérdezte kíváncsian.

-Igen – vigyorodtam el – minden nemű autós sportot, kiváltképp az F1-et, de a kedvencem szériát váltott.

-És mi járatban erre?

- A pincénkhez indultam – mutattam a nagy halványsárga épületre a távolban. Ahogy előhúztam telefonom zsebemből kiesett Mediapassos igazolványom, egyszerre hajoltunk le érte, ő vette fel nekem.

-Kösz – mosolyogtam, ő mereven nézte a laminált papírt.

-Te, te újságíró vagy? – kérdezte megvetően, mintha legalább gyilkos lennék.

-Igen – válaszoltam meglepetten, kezembe nyomta igazolványom, undorodva nézett és beült autójába. Kerekei csikorogtak a hirtelen indulástól, letaglózva néztem a távolodó jeepet. Nekem sem kellett több, beugrottam kocsimba és utána hajtottam, tisztázni akartam hirtelen hangulatváltozásának okát. Egy idő után azonban feladtam, azt se tudod ki ez – beszéltem magamhoz hangosan, na Cam az ilyenek miatt mondja, hogy gondjaim vannak, nevettem el magam. Inkább a pincéhez vezető felhajtóhoz gurultam. Leállítottam a motort és kezembe kaptam fényképezőm és a következő cikkem jegyzeteit. Élet a Világbajnokság után – olvastam címét, valahogy nem voltam megelégedve a történettel, hiába szólt második számú kedvencemről. Felpillantottam és földbe gyökerezett a lában. Egy számomra ismeretlen, fekete hajú nő állt előttem, a saját telkemen.

-Segíthetek? – kérdeztem totál meglepődve.

-Nem hinném! Na, ide figyelj! Nem szeretnénk viszont látni valamelyik kis helyi pletykalapban, hogy a finn itt gyakorolt – intett fejével jobbra, követtem mozdulatát, tátott szájjal néztem, ahogy ő egy cross motoron ülve a lejárathoz vezető kert előtt áll.

-Mi? – nyögtem.

-Tudjuk, hogy csak egy cikket akarsz kreálni – sziszegte – hogy felkapaszkodj, de ebből nem eszel bogaram. Ebben a pillanatban a finn elindította a motort és átgázol a szép kis virágágyáson. Pár forduló után, mikor már feltúrta az egészet, elengedte a gépet, ami lugasnak csapódott, összedöntve az egészet. Sokkolva néztem, ahogy elégedett vigyorral hozzánk lépdel.

-Remélem ez elég lecke a mocskos kis firkászoknak! - szólalt meg lekezelő hangon. Könnybe lábadt szemekkel néztem rá, az utolsó emlékem anyával az volt, mikor azokat a virágokat ültettük. Óvtam, vigyáztam rájuk, hiszen az maradt csak utána.

-Takarodjatok innen- feleltem halkan – semmit nem tudtok rólam. - kikaptam gépemből a memória kártyát és a finn felé dobtam – tessék, 4 kép van róla rajta a kocsidról – sziszegtem – tűnjetek el, most azonnal a telkemről, vagy hívom a rendőrséget. A lány mosolyogva vette fel a kártyát, és a könnyeimmel küszködve mentem le a lépcsőn, jegyzeteim a fűben hevertek. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, felkaptam egy faládát és felrohantam, hogy a szép kis virágokat, amik olyan sokat jelentettek össze szedjem. Megremegtem a visszafojtott sírástól, ahogy megpillantottam a károkat. Egyre az járt a fejemben, amikor anya nevetve ecsetelte, hogy gondozzam őket, és most, ahogy őt is elvesztettem, a színes szirmok is elhalva feküdtek előttem. Dühösen néztem fel, a lány még ott volt, a jeepes sráccal és a finnel,Kyle kezében a jegyzeteim.

-Mit nem értetek azon, hogy takarodjatok innen? – kiabáltam idegesen.

-Laine? Mint a világhírű bortermelő Laine?- kérdezte Kimi.

-És ha igen? Tűnjetek már el – remegett meg testem megint a sírástól.

-Ez, ez - lengette meg előttem a papírokat, amiket elvett Kyltól – nagyon jó…

-Baszodj meg – sziszegtem, idegesen felnevettem – tudod kedves Kimi – nyomtam meg gúnyosan – miattad kezdtem el F1-et nézni, imádtam, ahogy vezetsz. Tiszteltem, amit képviselsz, és soha nem hittem el, amit mondanak, hogy te csak egy érzéketlen szeszkazán vagy, aki kihasználja, hogy ki is ő. Mert úgy gondoltam, hogy nem létezik, hogy egy ilyen kivételes ember ennyire rossz legyen. De, tudod mit? Igazuk volt – üvöltöttem – egy undorító, mocskos szemét vagy.

-Figyelj- kezdett bele, de hozzá vágtam a kezemben lévő kaspót.

-Azért csináltam képeket az autódról, mert szeretem a rallyt – sziszegtem – újságíró vagyok igen, de nem kapaszkodtam fel – fújtattam dühösen, egyszerűen úgy éreztem, hogy szétrobbanok – te pedig ide állítasz, meg akarsz leckéztetni – vészesen felgyűlt a könny a szemembe – mire fel? Szétromboltad az utolsó emlékeimet a halott anyámról, ahogy átgázoltál a kerten! Takarodjatok innen! – fordultam el tőlük undorodva.

-Én saj – kezdte de ismét belevágtam.

-Nem aláztál meg eléggé? – kérdeztem gúnyosan – utoljára mondom, takarodj. 
Végre meghallottam a motorzajt, mikor újra csend volt térdre rogytam és zokogni kezdtem. Lassan elpakoltam virágokat, majd nagy nehezen bevonszoltam magam autómba. Nem tudom, hogy értem haza, otthon beálltam a zuhany alá, keserűség és fájdalom kevergett bennem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet, hogy egy ember ennyire kétszínű legyen, ráadásul feltépte épp csak behegedő sebeim. Egész hétvégét a házban töltöttem, egyedül Bellát viseltem el magam mellett.

Hétfőn aztán faarccal mentem be a kiadóhoz, úgy döntöttem elég az önsajnálatból.

-Linda – szólalt meg asztalomon hívóm – egy bizonyos Kimi Räikkönen van itt, téged keres. Az ütő állt meg bennem, vad hányinger kapott el, először azt akartam mondani Bessnek, hogy küldje el, de bedühödtem.

-Küld – vágtam rá, pillanatok múlva nyílt az ajtó, Bess beengedte a finnt.

-Linda…

-Mit akarsz még? – sziszegtem.

-Én csak szeretném kifizetni a károkat, amiket okoztam – felelte halkan.

-Nekem nem kell a mocskos pénzed – álltam fel dühösen – a tönkre tett emlékeimet úgy sem tudod helyre állítani. Most menj el!

-De én, hallgass meg kérlek - lépett felém.

-Egy percet kapsz Räikkönen, aztán hívom a biztonságiakat! – utasítottam.

-Én tényleg sajnálom. Tudom nem mentség, de azért akadtunk ki az újságírói igazolványod miatt, mert egy mocskos kis firkász megfenyegetett, hogy a családom látja kárát, ha nem nyilatkozom neki rendszeresen. És, és egyből ez ugrott be Kylnak is, mikor mondta, hogy te is írsz, megfordult velem a világ.

-Lejárt az egy perc, kérlek, távozz – közöltem ridegen, egyáltalán nem érdekelt mentsége, egyre undorodó arckifejezése lebegett szemem előtt.

-Rendben – adta meg magát azonnal, az ajtóból még visszanézett rám – tényleg sajnálom.
Felsóhajtottam, miközben keserűen ültem vissza székembe. A nap folyamán tárgyalás, egyeztetés, határidős munkák, arra nem volt időm, hogy egyek, így gondolkodni se tudtam a finnel történt párbeszédünkön. Hazafelé menet persze álnokul bevillantak szavai, most kissé megnyugodva kezdtem elhinni, hogy tényleg sajnálja tettét. És bár sajnálatos volt a rossz tapasztalata, mégsem éreztem helyénvalónak, hogy az első firkászon – ahogy ő mondta, bosszút álljon. Fáradtan ültem vacsorám fölé, épp bekapcsoltam volna laptopom, mikor csengettek. Meglepetésemre egy csokor rózsával találtam szemben magam.

-Miss Laine? – kérdezte a férfi.

-Igen.

-Itt írja, alá kérem – dugott elém mappát. Alá firkantottam és elvettem a virágot. Izgatottan nyitottam ki a borítékot.

„Linda,
Tudom, hogy nem mentség tettemre, az, hogy ideges voltam, és marha rosszul reagáltam le a helyzetet.Nem engedhetem, hogy a családom lássa kárát a hírnevemnek. 
Beszéljük meg.

Kimi”

Felsóhajtottam, most mi a fenét csináljak? Végül vízbe tettem a virágokat és elmentem lefeküdni. Meglepően hamar aludtam el…