Thirteen

Lassacskán egy hónap telet el az összeköltözésünk óta, s bár eleinte voltak súrlódások, mára már szinte teljesen összeszoktunk. A srácok is önfeledtek voltak, még az oviba menetele is könnyebbnek bizonyult, teljesen megnyugtatta őket a tudat, hogy együtt mehetnek. Mondjuk kicsit furcsa volt, hogy mind Kiminek, mind nekem kellett egy nyilatkozatot adnunk az ovi felé, hogy elhozhatjuk egymás gyerekeit is… főleg, hogy ugyan az a cím szerepelt mindegyünk hivatalos okmányaiban, de hát ilyen ez a bürokrácia.

Békésen éltük a mindennapokat, hol egy csepp zűrrel, vagy ramazurival, de összességében boldog és elégedett voltam. Úgy éreztem nem is történhet semmi rossz velünk. Nos, mint kiderült tévedtem…

-Lau… öhm, láttad a mai újságot? – kérdezett rá finoman Leena – bár a mosolyodból ítélve, nem…

-Miért? – ráncoltam homlokom gyanakvón.

-Kérlek, ne húzd fel magad… - sóhajtotta majd felém nyújtotta a lapot. Eltátottam a szám a saját arcképem nézett vissza rám a címlapról. Pontosabban egy közös képünk Kimivel.

„Ismét kapcsolatban a finn világbajnok” – hirdette a cím.

-Ne, ne, ne… - súgtam, s fellapoztam az adott oldalt.

„Tudva lévő, hogy a finn klasszisversenyző igen szomorú, s tragikus múltat hordoz magával, ugyanis több mint öt évvel ezelőtt Kimi elvesztette feleségét. Egyedül maradt egy kicsiny élettel, s az óta nem is igen lehetett hölgy társaságban látni. Egészen mostanáig. Pár hónapja felbukkant egy csinos, szőke hölgy a finn életében, többen, többször látták őket együtt, kettesben, vagy gyermekeik társaságában. Meg nem erősített források szerint Kimi és a képen látható hölgy, aki nem mellesleg Finnország egyik legjobb kórházának gyermekorvosa, Dr. Laura Lahtiten, pár hete össze is költöztek, s együtt élnek a versenyző villájában. A képek tanulsága szerint Kimi és Laura kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol. Csak remélni tudjuk, hogy az oly sok tragédián keresztül menő finn versenyző végre ismét boldog családi életet élhet, kedvese oldalán. „

-Hát ez… csodálatos – dobtam asztalomra az újságot. Telefonom után akartam nyúlni, hogy felhívjam Kimit, mikor a belső ajtón át belépett az egyik nővér.

-Laura! Két perc múlva érkezik egy mentő, téged kértek. Autóbaleset történt, egy felnőtt és egy gyermek sérült.

-Engem kértek? Nem én ügyelek – álltam fel, s vettem el tőle a kórlapot. Meghűlt a vér az ereimben, mikor megpillantottam a Räikkönen nevet.

-A kisfiú magánál van, karsérülést szenvedett – informált Elli – életfunkció stabilak, vérnyomás normális, pulzusszám kissé magas, valószínűleg sokk közeli állapotban van. Vérveszteség minimális, de lehet, hogy műteni kell a karját.

-Foglaj műtőt akkor, mindenre legyünk felkészülve – rohantam ki a mentőbejárathoz – kérek röntgent a kettesbe! A laborhoz szükséges eszközök is álljanak rendelkezésre, nem akarok időveszteséget, mert nincs felszerelve a kórterem!

-Hat éves kisfiú, elütötte egy személygépkocsi, életfunkciók rendben… - kezdte a mentős mikor kicsapódott az ajtó.

-Héé, semmi baj kincsem – simítottam végig a szőkés buksin.

-Laura… - nézett rám könnyes szemekkel – fáj!

-Tudom, de majd én meggyógyítlak, rendben? – mosolyogtam rá, majd fecskendőbe szívtam a fájdalomcsillapított.

-Ismered? – kapta fel a fejét a mentős.

-Kimi testvérének a fia – feleltem feszülten. Alapos kivizsgálás után teljes bizonyossággal mondhattam azt, hogy semmilyen belső sérülést nem szenvedett, a kezét viszont valóban műteni kellett. Míg előkészítették a lábán lévő sebet viszont összevarrtuk.

-Szólok apának, hogy bejöhet, okés? – rendeztem el a takarót a törpén, óvatosan bólintott, így kiléptem a folyosóra. Kristii, Rami és Kimi tolongott kint – gyertek.

-Ó kicsim! – sóhajtott fel Kristii, s az ágyhoz rohant – hála az égnek, hogy jól vagy!

-Mami – bújt hozzá Titus, amennyire lehetett.

-Jaj kisfiam! – ült a másik oldalra Rami – mi történt?

-Hogy van a fiam? – nézett rám Kristii.

-Meg kell műtenem a kezét, a röntgen alapján – mutattam nekik a felvételt – úgy nevezett Galeazzi törést szenvedett a fiatok, ezt azt jelenti, hogy az orsócsont csukló tájon tört el, s az orsó-és singcsont között ficam léphet fel.

-Mindenképp műteni kell? – kérdezte remegő hangon Kristii.

-Igen, sajnos másként nem állítható helyre – csóváltam meg fejem – ha rosszul forr össze, mozgáskorlátozottság léphet fel. Maga a műtét rutin eljárásnak minősül, minimális kockázattal.

-Mi fog történni vele bent?

-Lemezekkel és csavarokkal állítjuk helyre a csontokat. Ha nagy mértékű a sérülés műtét után gipszel rögzítjük, amit 4 hétig kell viselnie, aztán 4-6 hetes rehabilitáció következik. Ez ijesztően hangzik, de nem kell félnetek. A csontoknak, szöveteknek idő kell, mire helyre állnak, s a rehab végén 100%-osan tudja használni majd a kezét. Mennem kell bemosakodni, Elli minden kérdésetekre felel majd, mi pedig a műtét után találkozunk.

Három órával később ismét a kórteremben voltunk, aggódva figyelték minden mozdulatomat, amíg kicseréltem az infúziós tasakot.

-A műtét simán ment, semmi komplikáció nem volt, ráadásul az ízület nem sérült, így nem is szükséges a gipszelés. Sebgyógyulás után, ami 10 nap lesz kb neki is állhatunk a rehabank, úgy saccolom, hogy 3-4 hét elég lesz arra is.

-Köszönöm Laura! – ölelt meg Kristii, anyakánt tökéletesen tudtam, hogy mennyire megviseli őt, hogy így látja a gyermekét.

-Pár nap múlva haza is vihetitek. Meglátjuk holnap milyen eredményei lesznek.

-Nem maradhatok itt vele?

-Sajnálom, de nem – sóhajtottam – pihenésre van szüksége, és nektek is. Egész éjjel aludni fog. Ma éjjel én ügyelek, benézek hozzá, és értesítelek, ha valami történik, rendben?

-Köszönjük – felelt Rami – senki másra nem bíznánk rá a fiúnkat!

-Most még maradhattok egy órát – néztem fel az órára – hivatalosan lejárt a látogatás ugyan, ha valaki kérdezi, az engedélyemmel vagytok itt, okés? De most meg kell írnom a kórlapot, az irodámban leszek, ha kellenék – mosolyogtam rájuk biztatóan.

-Elkísérlek – csúsztatta derekamra kezét Kimi, némán bólintottam, s átsétáltunk hozzám – de jó, hogy itt vagy – fordultam felé, s bújtam ölelésébe.

-Jól vagy? – nyomott puszit fejemre, s szorosan megölelt.

-Ühüm – bólogattam mellkasába – csak kicsit elfáradtam.

-És még ügyelsz is… - fintorodott el, majd lehajtotta fejét, hogy meg tudjon csókolni.

-Vigyázz a kölykökre, jó? Nincs csoki nyolc után!

-Igen is anyu – mosolyodott el –ó kicsim, köszönöm, hogy ennyire vigyáztál Titusra.

-Ez a dolgom – somolyogtam – tényleg rendben lesz a felépülése. Kimi, ha te itt vagy, ki ment a gyerekekért???

-Nyugi, anyával vannak – simított végig karjaimon – mikor Rami szólt, hogy mi történt, úgy beszéltük meg, hogy anya elhozza a srácokat, én meg Ramiékat. Nem akartam, hogy olyan sík idegen vezessen.

-Akkor jó – helyezkedtem ölelésébe a kanapén. Az rendelő, s az irodám közvetlenül egymás mellett volt, egy belső ajtón át is tudtam közlekedni köztük, ez azért volt praktikus, mert a rendelőm egyik ajtaja a váróba nyílt, ahonnan a kis betegeimet fogadtam, míg az irodám másik ajtaja már a kórházi részlegbe vezetett, így nem kellett a folyóson mászkálnom, ha ügyelet, vagy műtét miatt át kellett mennem – Kims… láttad a mai újságot?

-Igen – bólintott – ezek ellen nem sokat tudok tenni kicsim… Riku intézkedik, de nem sokat érünk el vele. Sajnálom.

-Nem a te hibád. Engem nem zavar különösebben, csak attól féltem, téged majd kiakaszt.

-Sose olvasom el ezeket a cikkeket – vont vállat – nem is érdekel. Csak kicsit unalmas már, hogy még mindig foglalkoznak velem…

-Persze, hiszen te egy világhírű sportoló vagy… ez ember természetéből fakadóan kíváncsi, hát még az ilyen különleges emberekre, mint te…

-Egy pillanat kicsim – nyúlt zsebébe a telefonért – mondd anya! Aha… igen… behozza a srácokat? – nézett rám, szaporán bólogattam, hiszen reggel óta nem láttam a fiamat – oké. Lauhoz gyertek, Jesse tudja az utat, ne aggódj.

-Látni akarja Titust ? – kérdeztem rá.

-Igen. Gyere igyunk egy kávét – csókolt meg kedvesen majd kézen fogva átmentünk az étterembe.

-Anyaaaa – futott felém Jesse, nevetve tártam ki karjaim, s vettem ölembe.

-Szia kincsem – pusziltam meg buksiját – milyen volt a napod?

-Jó, sokat játszottunk! – informált, egy ölelés után letettem, s leguggoltam Luukashoz.

-És neked drága? – simítottam végig a pofiján, legnagyobb örömre nekem dőlt, s úgy kezdett mesélni, miközben átkarolta nyakam, pocakjára tettem a kezem, úgy hallgattam beszámolóját.

-Miért van itt Titus? – kérdezte tőlem, mikor bevezettem őket az irodámba – a mami mondta, hogy beteg.

-Eltörött a keze itt – mutattam az övén.

-És meggyógyítottad, úgy, mint engem? – pislogott rám nagy szemekkel.

-Igen – kuncogtam – de még egy kicsit pihennie kell.

-Anyuci, te is hazajössz velünk? – tudakolta a fiam.

-Nem kicsim, ma itt kell maradnom. Kimi hazavisz titeket. Vegyétek rá, hogy olvasson nektek – mosolyodtam el. Váltottam még pár szót a családdal, majd haza küldtem őket és Kimiéket is. Hirtelen üres lett az iroda, a fiúk nélkül, de igyekeztem az adminisztratív munkával lekötni magam… ami lássuk be, elég unalmas tud lenni. Az éjszaka eseménytelenül telt, pár órát tudtam is aludni, ezért úgy döntöttem, ha haza érek főzök ebédet, és csak utána fekszem le. Kimi elvileg úgy is Helsinkibe megy miután leadta a fiúkat. Beszéltem Kristiiékkel, miután benéztem Titushoz, majd haza mentem, meglepetésemre Kimi otthon várt.

-Hát te? – mosolyodtam el.

-Csak nem a szeretődet várod? – nevetett míg karjaiba zárt.

-Neem! Ő már volt nálam éjjel!

-Micsoda???!!! – meredt rám, majd megcsókolt – ja te szédület! Csináltam neked reggelit – vezetett az asztalhoz.

-Mmm, éhen halok! – ültem le rögtön – köszönöm Kims! Nem úgy volt, hogy Helsinkibe mész?

-De, de nem érkezett meg az árút hozó hajó, így majd csak holnap megyek.

-Holnap pont szabadnapom lesz – fintorodtam el.

-Gyere el velem – csent pár falatot – reggel elvisszük a srácokat oviba, aztán mehetünk is a reptérre, magángéppel mennék amúgy is. Visszaérünk, mire menni kell értük.

-Remek ötlet – hajoltam hozzá csókért – úgy is ma akartam főzni…

-Nem akarsz inkább pihenni? – nézett rám aggódósan – 24 órája dolgozol…

-Csak 20, hajnalban aludtam pár órát – vágtam bele.

-Ja, bocs… akkor menjél légy szíves füvet nyírni… - mutatott kifelé, elnevettem magam.

-De bolond vagy – csóváltam fejem – úgy terveztem, hogy utána pihenek, így mire megjönnek a srácok jól is leszek.

-Csak ne hajtsd túl magad életem – nyomott puszit fejemre.

-Esetleg… lepihenhetnél velem…. nem gondolod? – pislogtam rá csábítóan, ajkán mosolyba futottak ajkai.

-Dede – bólintott sokat sejtetően.

Pár óra múlva, főzés után mentem fel zuhanyozni, majd úgy ahogy voltam meztelenül bebújtam az ágyba.

-Mmm, te már ágyban? – feküdt mellém Kimi, s becsúsztatta karját – és meztelen is….? – nézett rám nagy ártatlan szemekkel.

-Ühüm – bólogattam szaporán, hozzám hajolt és vérforraló csókban részesített. Hajába túrva vontam még közelebb magamhoz, lerántotta rólam a takarót és hozzám préselte testét. Gyors mozdulatokkal szabadultunk meg ruháitól, égő vágy terjedt szét bennem, és nem akartam mást, csak érezni őt… hosszan, nagyon hosszan.

Nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, és lényegében nem is akartam. Elképesztően jót szeretkeztünk Kimivel, és nem volt más dolgom, hogy élvezzem az édes érzést, amit a puha ágy és a finnem ölelés ad. Az élet valóban a szép oldalát mutatta.

-Tudod, hogy milyen jó vagy az ágyban? – mormogta kaján hangon.

-Ööö… - kuncogtam.

-Hajaj kicsim… - sóhajtott fel – az én valódi szexistennőm!

-Kims, agyadra ment az élvezet? – fordultam feléje nevetve.

-De komolyan – gördült fölém – elképesztően jó benned lenni…

-Uhm, hogy lehet ennyire… kéjes a hangod…? – nyeltem nagyot.

-Az lenne? – tudakolta, miközben ajkai bőrömet súrolták.

-Nagyooon… - nyögtem elhalóan, ahogy keze végigsiklott oldalamon. Nemes egyszerűséggel ott folytattuk, ahol abba hagytuk, míg kimerülten Kimihez nem kucorodtam, édes álomba merülve.

-Kicsim…. Laura… ébredj – hallottam távolról Kimi hangját, s simogatását is érzékeltem.

-Hmm?

-Fél négy múlt – súgta – pihenj szerelemem, elmegyek én a srácokért, rendben?

-Ühüm… - bólogattam álmosan, mikor tudatosult bennem mondata kipattantak szemeim, pihenj szerelmem…?

Visszakérdezni már nem volt alkalmam, mert lement, majd nem sokkal később hallottam a motorzajt is. És, hát, őszintén szólva merszem sem lett volna, ha itt marad, minek rákérdezni, majd kimondja, ha úgy érzi… Felöltöztem, majd megcsináltam az ágyat, aztán lementem megsütni az előre bekevert palacsintatésztát. Édesség gyanánt rakott palacsintát terveztem a fiúknak. Mire megérkeztek több mint felével végeztem, élvezettel leskelődtem kifelé, Kimi elképesztően helyes volt, ahogy a srácokat terelte befelé.

-Szia mami – intett Jesse, majd Luukassal együtt hozzám futottak, egyszerre öleltem magamhoz őket és kaptak egy-egy nagy puszit.

-Mit csináltatok ma? – tudakoltam a törpéktől.

-Képzeld el, Mikko fellökte Luukast a homokozóban, én meg mondtam neki, hogy ne csinálja, mert nem szép dolog! – mesélte Jesse.

-Ügyes vagy, ez tényleg nem volt szép dolog – helyeseltem – és miért lökött fel kicsim? – pillantottam Luukasra.

-Mert Eelis velem épített várat! – húzta ki magát nagyfiúsan, aha, csaj van a dologban – de ő járt rosszul, mert az óvó néni meg is büntette, és délután is külön kellett aludnia!

-Látjátok, ezért nem szabad rosszalkodni – tette a kicsik fejeire kezeit Kimi – irány a fürdő, aztán ha tiszták lesztek, kérünk anyutól palacsintát!

-Jóóóó! – felelték kórusban, s el is iramodtak a fürdő felé, tökéletesen bevált ez a valamit valamiért elv nálunk.

-Mire észbe kapok, csajozni fognak – ingatta meg fejét Kimi – most mondd meg, már az oviban ez megy…

-Neked nem volt ovis szerelmed? – kuncogtam csók után, s újra a sütő felé fordultam.

-Ööö, azt hiszem, de volt… - ráncolta homlokát – de nem vagyok biztos benne.

-Na, látod!

-És neked? Valami helyes kis szöszi krapek? – karolt át hátulról, s puszit nyomott nyakhajlatomra.

-Nem szerettem a szőkéket – nevetettem – a helyes szöszi pasik most jönnek be… - incselkedtem – illetve csak egy…

-Helyes válasz – mormogta, s véletlenül melleimre csúsztatta kezeit.

-Hééé! – kacagtam – mit művelsz?

-Tapizom az asszonykámat – rötyögött halkan – formásak a melleid.

-Pedig már túl vagyok egy szülésen – húztam el a számat, én tökéletesen tudtam, hogy nem éppen így néztek ki anno…

-Nem igazán látszik rajtad. Formásak a melleid, lapos a hasad, a feneked meg őrjítően szexis…

-Ha nem tudnám, hogy ma kétszer szeretkeztünk, azt hinném, be vagy indulva – húztam vigyorogva.

-Mmm egy ilyen nőre… mindig! – helyeselt kaján hangon.

-Amúgy nem tudom, fiatalon szültem, volt ideje a testemnek regenerálódni. Lehet, ha most szülnék, más lenne a dolog – vontam vállat elgondolkodva.

-Nos, ez az amit soha nem fogunk megtudni – sóhajtott metszőbb hangon, döbbenten fordultam felé.

-Tessék?

-Laura, én nem akarok több gyereket – lépett hátrébb – gondosan ügyelek arra, hogy még véletlenül se csússzon be.

-De… de… Kimi – tátogtam meglepetten – hiszen imádod a gyerekeket… a fiadat…

-Igen, imádom őket, de ennyi. Vége. Nem foglak teherbe ejteni. Téma lezárva! – hadarta vészjósló hangon, miközben mérges grimaszba futott arca. Úgy éreztem magam, mint akinek lekevertek egy nagy pofont…

Sziasztok!

Azt hiszem ebben a részben aztán van minden. Egy kis izgalom, ijedelem, boldogság, idilli élet, és egy vihar felső is... A kérdés az, hogy lecsap e a vihar, vagy elúszik felőlük egy kis kárt okozva...?Most nem igazán a mai részről beszélnék nektek, hanem inkább a következőre vetítenék elő egy gondolatot. Mi történik akkor, ha saját magaddal kell szembe szegülnöd a férfiért, akit szeretsz? Hol van az a pont, amikor még kell, vagy, amikor már nem lehet küzdeni egy álomért?

Várom a véleményeket :) és köszönöm az eddigi kommenteket!

L.