Six

Kimi felém fordulva, hátradőlve ült a kanapén, és egyenesen a szemembe nézett, mikor feltette a kérdését. Nem tudtam, hogy is válaszolhatnék, vagy egyáltalán akarok e válaszolni. Annak ellenére, hogy Jesse megfogan, életem egyik leg sötétebb időszaka volt, amikor a férjem elhagyott. Máig éreztem a megalázottságot, és bár a fájdalom enyhült, nem szívesen beszéltem róla. Kizártam az életemből, és nem is akartam még csak emlékezni sem rá…

-Ha… nem arasz róla beszélni… - törte meg aztán a csendet, felpillantottam meghatározhatatlan színű szemeibe, és úgy döntöttem, beszélek. Elvégre én is megtudtam egy olyan részt az életéből, amit gondosan rejtett ez idáig.

-Nincs sok mondani valóm – sóhajtottam fel – férjnél voltam, teherbe estem, ő pedig elhagyott.

-Jesse miatt? Mármint…

-Nem akart gyereket – bólintottam – eleinte még próbálkoztam, hátha csak megijedt, vagy ilyesmi, de mikor majdnem elve… mármint kiderült, hogy valóban nem akar – haraptam el a mondat végét.

-Laura – szólt nyugodt hangon – képes volt egy gyerek miatt lelépni?

-Nos… - sóhajtottam fel, ha már belekezdtem… - mikor kiderült, hogy teherbe estem, boldogan rohantam haza, hogy elújságoljam: kisbabánk lesz.  Csak épp ő nem úgy fogadta ahogy én számítottam rá. Egyből azzal gyanúsított, hogy valamelyik haverjával felcsináltattam magam – fintorodtam el – előszeretettel használta ezt a kifejezést.

-Basszus… - nyögött Kimi.

-Pár nappal később azzal állt elém, hogy a kölyköt választom e, vagy őt. Szó szerint ezt mondta. Hiába magyaráztam neki, kértem, könyörögtem, nem akarta elhinni, hogy az övé.  Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy pont akkor hullik darabokra az életem, amikor a legjobb dolog következik. Sokat tűrtem fizikálisan és mentálisan is…

-Bántott? – kérdezett rá konkrétan, nem feleletem, csak igyekeztem legyűrni a rám törő rossz érzést. Automatikusan a kezemen lévő sebhelyre csúsztattam kezem, ő persze észrevette a mozdulatom, és kezemre fektetve tenyerét elhúzta onnan – ezt ő csinálta? – sziszegte összeszűkült szemek mellett.

-Világosan a tudatomra adta, hogy nem választhatom a gyerekem. Ha mégis, ő gondoskodik arról, hogy ne maradhasson meg – töröltem meg gyorsan a szemem. Gyűlöltem, hogy képes lett volna inkább megverni, hogy elvetéljek.

-Hogy lehet valaki ekkor patkány?! – felelte halk, undorodó hangon – sajnálom – sóhajtott együtt érzőbb hangon – de itt van neked Jesse!

-Életem szerelme – mosolyodtam el – tudod, én mindig is anya akartam lenni, és azt gondoltam, hogy legalább három gyerekem lesz. Imádom a fiamat, és az anyaság érzését.

-Én is mindig akartam gyereket- somolygott – bár eleinte tartottam attól, hogy a versenyek miatt sok mindenből kimaradok…

-Aztán?

-Mikor Saara teherbe esett én voltam a legboldogabb ember – folytatta, de már nyomottabb hangon.

-Nem kell beszélned róla – néztem rá nagy szemekkel. Nem tudtam eldönteni melyik rosszabb: elveszteni életed szerelmét, mert meghal, vagy elveszteni a párod azért, mert egy brutális állat… ?

-Neked sem lehetett könnyű elmondani – pillantott rám – úgy gondoltam, hogy Luukasnak eddigre már legalább egy tesója lesz. De minden elromlott – ráncolta homlokát, halk, rekedtes hangon beszélt – semmi jele nem volt annak, hogy… baj lesz.

-Az esete nagy többségében nincs előjel…

-Az orvos is ezt mondta – válaszolta, majd hosszan kortyolt az üvegből – Saara a szemem láttára halt meg. Előttem ájult el, és nem tehettem semmit – súgta, maga elé meredve.

-Sajnálom – mondtam ugyan olyan halkan, mint ő. Pár perces csend állt be, nem is bántam, hogy most nem kell beszélnem, elég leterhelő volt szellemileg ez a beszélgetés. Mindkettőnknek elég elcseszett múltja volt…

-Neked sem lehetett valami könnyű akkor – pillantott ismét rám – és…mm, ugye nem bántott nagyon? Mármint…

-Értelek. Ezt egy üvegdarabbal csinálta – néztem a kezemre – a pulthoz verte a pezsgősüveget, és azzal fenyegetett. Valahogy… dulakodni kezdtünk… ittas volt… aztán megérkezett Sami. Ő a bátyám – informáltam – és ő vitt kórházba. Ha elvesztettem volna Jessét – nyeltem nagyot, keserű könnyek marták szemeim – nem is tudom mit csináltam volna…

-De nem vesztetted, itt van. És jó energikus!

-Az – bólogattam nevetve, míg megtöröltem szemem – na, nem mintha Luukas nyugis lenne.

-Pedig elvileg én nyugodt típus vagyok – eresztett meg laza mosolyt, már tudtam, hogy túl vagyunk a mélyponton.

-Nagyon hasonlít rád amúgy.

-Anyám mindig azt mondja, hogy Luukas olyan, mint én kicsiben, csak beszédesebb – felelte, látszott, hogy ő olyan apa, aki mindnet megtenne a gyermekéért.

-Feltétel nélkül szereted őt – mondtam ki – és azt hiszem ezzel már nagyon jó apa vagy. Szerintem egy gyereken tökéletesen meglátszik, hogy ha kiegyensúlyozott a kapcsolata a szülővel. Luukas pedig egy vidám, boldog gyerek.

-Pedig sokszor kételkedem, hogy jó e amit teszek – sóhajtott fel – ennek nem így kellene lennie.  Mármint ő a legfontosabb, de…kellene mellé egy anya. Imádom a fiamat, mindennél jobban, igyekszem mindent megtenni érte és azt hiszem, hogy képes voltam lemondani arról, ami gyakorlatilag az életemet jelentette gyerekkorom óta ezt igazolja. Legalábbis ezzel nyugtatom magam…

-Nem kell kételkedned – ingattam meg fejem – gyerekorvosként rengeteg családot ismerek, látok. És ha az apák nagy része csak fele annyira figyelne a gyerekére, mint te, akkor nagyon sok boldog, kiegyensúlyozott gyermek szaladgálna. De tudom, mire gondolsz, eleinte szabályosan rettegtem, hogy mit kell tennem egy gyerekkel. És a mai napig kétkedem egy-egy döntésemben, lépésemben.

-Szerintem minden egyedülálló szülő ilyen – vont vállat.

-De tudod, minden egyes pillanatát élvezem. Ma reggel mikor Jesse hatalmas anya ébredjjj kiáltással az ágyamba vetődött egy villanásnyi ideig sem voltam morcos, hogy most miért kelt ilyen korán, hanem boldog voltam, hogy az én kis emberem kacagva ugrál.

-Ez nagyon anyukás volt – mosolyodott el – elhiheted, életem legjobb döntése volt Luukast bevállalni… bár nagy árat fizettem érte – tette hozzá keserű hangon – tudom, hogy nem az ő hibája, de furcsa kettősség, hogy valakit kaptam, valakit pedig elvesztettem.

-A feleséged Luukasban tovább él – érintettem meg kézfejét, rossz volt ilyen szomorúan látni..

-Saara hatalmas, barna szemei néznek vissza rám a kisfiam arcából – kapta fel hírtelen a fejét – és azt hiszem sok tulajdonsága fog még visszaköszönni, ahogy Luukas nő.

-Ez így van rendjén – bólintottam. Ismét némaság telepedett ránk. Nehéz, mély téma volt ez, mindkettőnk életében nem is voltam meglepve, hogy egy-egy beszlgetés után kellett idő, hogy feldolgozzuk. A múlt eseményei, főleg a rosszak, alattomos módon annyira beleégtek elménkbe, a tudatunkba, hogy csupán a megemlítésével filmként forgott le előttünk a sok negatív kép, amit eddig oly gondosan dugdostunk. Hiszen a gondolata is fájt… És ami fáj, az ellen védekezünk. Mi a rossz emlékek elnyomásával, ami közel sem volt annyira egyszerű, mint ahogy hangzik.

-Azt hiszem, ideje lefeküdni – tettem le az üres poharam az asztalra – holnap te még versenyzel – somolyogtam.

-Igen – bólogatott maga elé meredve, majd megrázta fejét és rám nézett – elég… kimerítő volt ez a beszélgetés.

-Valóban – értettem egyet – hát akkor – álltam fel – jó éjt Kimi!

-Neked is Laura – pattant fel ő is – öhm, reggel legkésőbb  fél nyolcig ki kell szedni a srácokat az ágyból, szóval…

-Időben kelek – mosolyodtam el – köszönöm a vendéglátást!

-Én sem kedvelem, ha hálálkodnak – utalt az én szövegemre vidámabban – akkor… holnap.

A szobámba menet belestem a srácokhoz, világukat se tudták úgy aludtak, majd ruháim levéve a fürdőbe léptem. Örültem, hogy külön fürdő tartozik ehhez a vendégszobához, már csak az kellett volna ez után a furcsa este után, ha köntösben bóklászva Kimibe ütközöm. Zsongott a fejem a sok információtól, és emlékképtől. Felidézni a múltat sosem könnyű, főleg, ha ilyen negatív az emlékkép. Még mindig nem tudtam eldönteni melyikünk járt rosszabbul az „előző életünkben”. Pokolian nehéz lehetett neki, eltemetni a feleségét, akivel ezek szerint erős, meghitt kapcsolata volt. Legalábbis az, ahogy beszélt róla, azt tükrözte, hogy nagyon szerette. Láttam egy képet a kandallón, ők ketten szerepelnek rajta, vidámak, nevetnek, a háttérben kék ég és napsütés. Mondhatni idilli. Saara valóban gyönyörű nő volt, tekintete kedves és nyílt. És mégis el kellett mennie. Ezzel szemben ott volt az én ex férjem, aki megvert volna, csak hogy elvetéljek. Egy ember, aki elvileg örök hűséget fogadott nekem, szeretett. Nem is értettem mi történik, egyik pillanatról a másikra vált a férjemből a legnagyobb ellenségem. Szinte nem is volt időm feldolgozni, hogy most itt vége a házasságomnak, és elvesztettem a férfit, akit szerettem, ugyanis a félelem, hogy a kisbabámnak a pocakomban baja lehet, erősebb volt. Ekkor döntöttem el, hogy életem legfontosabb személye az a csepp élet lesz, aki bennem fejlődött….

Mikor megszólalt az ébresztőm, azt sem tudtam hol vagyok hírtelen. Egyik pillanatban még próbáltam összegezni az este folyamán lezajlott beszélgetést, a másikban pedig zűrzavaros álomba cseppentem. Álmosan mentem a fürdőbe, hogy emberi kinézetet varázsoljak magamra, mielőtt felkelteném a gyerekeket. Fél óra múlva nyitottam be a srácokhoz, még mindketten aludtak. Pedig titkon bíztam abban, hogy a lelkesedés legyűri a fáradalmakat…

-Kisfiam… Jesse, ideje felkeni – cirógattam meg a kis szőke buksit.

-Mmm – fordult hasra, kuncogva hajoltam hozzá, és beszívtam az édes illatot, mi tincseiből áradt.

-Kicsim, és ki fogja megnézni Kimi mai versenyét? – tudakoltam, mire egy halvány mocorgást kaptam válaszul.

-Mami, álmos vagyok még – súgta, majd nagyot szusszantott.

-Micsodaaa??? – nyúltam a takaró alá, hogy óvatosan megcsikizzem. Csukott szemmel, de már vigyorogva feküdt tovább, így bevetettem a másik fegyverem, s hátára nyomtam szám, majd kifújtam a levegőt.

-Anyaaa – visított fel kacagva – ne csikizzzz!

-Akkor ébresztő pocok – vontam magamhoz egy puszira. Luukas is kezdett magához térni a nevetésre, így átmenetem az ő oldalára – szia kisember! – simogattam meg őt is – jól aludtál?

-Ühüm… - bólogatott majd leragadó szemekkel – apa?

-Itt vagyok – lépett be Kimi, fel se tűnt, hogy az ajtóban áll. Felálltam, hogy a fiához tudjon menni, egy félszeg mosolyt mutatott, és az ágyra ereszkedett.

-Apa? Ehetünk palacsintát reggelire? – tudakolta Luukas.

-Palacsintát? – vonta fel szemöldökét – hát fiam, most nem nagyon van idő sütni… de ha meggyőzöd Laurát, hogy este süssön, ha megjöttünk…

-Jóóó – vigyorgott rám Luukas – Lauraaa…

-Te! – csaptam Kimi vállára, vigyorogva húzódott el, én nem csináltam semmit pillantás mellett.

-Én is kérek palacsintát! – jelentette be Jesse.

-Remek – nyomtam puszit fejére – kaptok palacsintát, ha most szépen elmentek fogat mosni, mosakodni és felöltöztök.

-Oké – mászott ölembe Jesse, majd rajtam keresztül le.

-Én is! – indult meg Luukas, de Kimi elkapta a derekát, és a levegőbe emelte – apaaa tegyél le! – kuncogott a kisfiú, erre ő magához húzta és egy gyors puszi után állította csak lábra.

-Mehetsz! – nézett utána somolyogva, majd felém fordult – én is szeretem a palacsintát, szóval… ne haragudj, hogy bemártottalak, de lehetetlen ellenállni neki – vigyorodott el szélesen.

-Férfiak – ingattam fejem – ha kicsi, ha nagy palacsintával le lehet kenyerezni őket…

-Ilyenek vagyunk mi – vont vállat – megnézem a két kis krapekot, mielőtt még elárasztják a fürdőt.

-Addig előpakolok a reggelihez – indultam ki Luukas szobájából.

Egy kicsit tartottam attól, hogy a nagy leleplezések éjszakája után Kimi elhidegül tőlem, de eddig úgy tűnt, nem így történik. Mondjuk, én magam is elég súlyos dolgokat mondtam el neki. Ó Laura! Hát persze! Ezért nem viselkedik másként, elzárkózón. Mert bennem egy „sorstársat” lát, nem pedig egy nőt, aki előtt felfedett pár gyenge pillanatot. Nem kellett szégyenkeznie, hiszen az én múltam épp annyira volt rossz, mint az övé.

Nagyon kíváncsi voltam, innentől milyen lesz a kapcsolatunk.

Sziasztok!

Igen, igen, megint ott hagytam abba, ahol nem kellett volna. :D de a rész hangulatát meg akartam őrizni, ami ugye most egy komoly beszélgetést tükröz. Több dolog kiderül Laura múltjából, és Kimi érzéseiről is. A folytatást pedig majd meglátjátok :)

Várom a véleményeket :)

Ui.: tényleg nem harapok, lehet nyugodtan kommentelni a Kérdezz-felelek bejegyzésnél is :D

L.