Tizenhetedik

Reggel ismét ébresztőre keltünk, a finnek volt még egy szabadedzése délelőtt, délután időmérő, utána pedig az interjú. Reggelinél összefutottunk a némettel, tányérral kezében lavírozott felénk.

-Jó reggelt – mosolygott melegen ránk.

-Neked is szép reggelt – feleltem, a srácok kezet fogtak, Cam jelent meg, egyeztetés céljából, ezért az előcsarnokba sétáltam vele pár szó erejéig.

-Jó reggelt szép hölgyek – ment el mellettünk két McLarenes pólót viselő, talán szerelők, nem tudom, pofátlanul végig mértek mindkettőnket, hangjuk nyájasan csengett – micsoda szépségek vannak itt – kacsintott rám az egyik, lenéző grimasszal feleltem, utáltam az ilyen stílust. Cam szintén hasonló arcot vágott, ezt a ki ha én nem stílust ő is gyűlölte.

-Ezek milyen pofátlanok – nyögte a lány, majd legyintett – szóval, akkor időmérő után interjúztok?

-Pontosan – bólintottam – Kimi sajtósa már küldött mailt, majdnem teljesen szabad kezet kaptam, annyi a kérés, hogy mutassam be az igazi Jégembert – kuncogtam Cam arckifejezésén.

-Na, ezt jelen pillanatban nálad jobban nem tudhatja más – veregetett vállon – megyek, egyeseknek dolgozniuk is kell – grimaszolt rám játékosan – tudod, itt a főnököm…

-Menj te szédült liba – nevettem rá, kidugta nyelvét és elviharzott, visszabattyogtam a srácokhoz, reggeli után aztán irány a pálya.

-Kimi – néztem a finnre, féltem reakciójától.

-Igen Kicsim? – lesett ő is felém, arcomon láthatott valamit, mert halkan folytatta – bánt valami?

-Nem, egyáltalán nem – mosolyogtam rá – csak arra gondoltam, hogy míg meg nem jelenik a cikk nem biztos, hogy jó lenne, ha mindenki tudna rólunk – sóhajtottam – tudod… nem akarom, hogy az legyen, csak azért én írtam, mert a barátnőd vagyok… Tekintete kutató volt, látszott, hogy mérlegeli a helyzetet.

-Azt hiszem, igazad van – felelte csendesen, közben megálltunk a parkolóban, megsimogattam arcát és felém fordítottam fejét.

-Figyelj kérlek, nem titkolózni akarok – zöld szemébe fúrtam tekintetem, hogy lássa érzelmeim – csak óvni szeretném magunkat… így is az lesz, hogy miattad csi… - itt tette ajkamra ujját.

-Szépségem, igazad van, ezen gondolkodtam az előbb, nem szeretném, ha, miattam téged támadnának – tekintete ellágyult –vigyázok rád, ránk… Lágy csókot váltottunk, majd végighúztam ujjaim puha ajkain.

-Szeretlek Kimi – mosolyogtam rá.

-Én is szeretlek Lindi – visszhangozta, még egy gyors puszi és elengedett, kiszálltunk az autóból, a finn kezembe adott egybelépőt, fura volt nem kézen fogva sétálni mellette a fotósok és rajongók között. Persze azonnal feltűnt pár piros inges alkalmazott, és kellő távolságból ugyan, de a finn köré gyűltek, hogy távol tartsák az akaratos rajongókat. Amint beértünk a boxutcába ismét csak ketten maradtunk, Kimi a homeba vezényelt. Mivel most sajtósként voltam jelen, farmerom zsebére csíptettem Mediapassos igazolványom, elénk sietett egy magas, barna hajú nő.

-Hello Kristen Hyden vagyok – nyúlt felém határozottan, kedves mosoly mellett.

-Linda Laine – mutatkoztam be.

-Kicsim, ő sajtósom – mondta a finn, meglepett pillantásomra elmosolyodott – Kristen tud rólunk.

-Örülök, hogy megismertelek – bíztatott a lány – tudod, jó hatással vagy a finnre – nevetgélt elégedetten.

-Mindenki ezt mondja – sóhajtottam én is, a lány a párom felé fordult.

-Te menj csak, vigyázok a barátnődre, nyugi és mindegyünknek dolga van – bólintotta, a finn gyorsan végigsimított arcomon, majd lelépett.

-Gyere körbevezetlek – invitált Kristen – meg bemutatlak pár embernek. Az interjú a hotelban legyen, vagy itt… - kezdte az egyeztetést. Egy óra múlva megjelent Cami is a finn már overállban állt, mérnökével egyeztetett, tömeg volt autója körül. Készített pát képet Kimiről, az autóról, majd mikor már az autóban ült. Előtte még hozzám sétált, hatalmas mosoly volt arcát, erősen kellett uralkodnom magamon, hogy ne ugorjak a nyakába.

-Hogy érzed magad? – kérdezte halkan.

-Remekül – vigyorogtam rá – csak ne néznél ki ilyen jól ebben a cuccban – folytattam vágyódó hangon, kéjes fény villan szemében, elfordult tőlem - Kristen megmutattad Lindának a pihenőt?

-Nem, meghagytam neked, nem tudtam mennyit akarsz megmutatni az öltöződből – vonta meg vállát.

-Gyere, megmutatom, különben, hogy lesz hiteles az interjú? – eszem megáll pillantást küldtem felé, ezek a szövegek… Amint kijutottunk a kíváncsi tekintetek elől, megfogta kezem és magához húzott, ajkát egyből enyémre tapasztotta.

-Kims – nyögtem fel, huncut vigyor mellett benyitott a nevével ellátott ajtón, beléptünk, kellemes kis helységbe jutottunk, külön fürdővel, egy nagy és kényelmesnek tűnő kanapéval, sík képernyős tv.

-Gyere ide  – sóhajtotta, fenekemre csúsztatta kezét, miközben mohón siklott nyelve számba, vad és hosszú csók után enyhén zihálva váltunk el.

-Egész izgalmas így – simítottam végig mellkasán, éreztem, ahogy pulzusom az egekben van a lebukás tényétől.

-Mint a tengerparton, amikor szeretkeztünk – csókolta nyakam, hajába túrtam, hogy magamhoz vonjam csókért.

-Bajnok, idő van – lihegtem – menned kell lassan…

-Még van fél órám – nyögte, határozottan csípőjéhez szorította enyémet – uhhh, megőrjítesz Szépségem – lépett el mégis – még egy perc és nem bírok leállni – magyarázta. Elégedett vigyor mellet rendeztem el ruhám, a finn leült, ekkor nyitott be Chris.

-Hoppá, azt hittem egyedül vagy – nézett Kimire, majd rám meglepetten.

-A hölgy Linda Laine, interjút készít velem ma – sóhajtotta, kihallottam hangjából, legszívesebben nem ezt mondaná.

-Hello, Chris vagyok, Kimi mérnöke – fogott velem kezet – Kimi jönnöd kéne – csörgött telefonja így kiindult, gyors csókot adtam Kiminek, és mi is kiléptünk. Elsétált autójához, én Camhez, hogy milyen képeket készített. Az utolsó szabadedzésen a finn a 14. helyet érte el, az időmérőig két óra volt még, mikor újra találkoztunk. Mark jelent meg egy lazító masszázsra, amint hárman maradtunk a finn szorosan megölelt.

-Minden rendben ? – simogattam meg arcát.

-Persze… csak az autóm szar, úgy ahogy van – fintorgott – még hogy címvédés… mindegy… csókolj meg – súgta vágyón. Ajkára nyomtam enyémet, mikor belemosolygott elhúzódtam tőle. Gyors masszást kapott, egy könnyű ebéd és ismét a pályán volt. Az időmérőn végül hatodik lett, nem ment ez a pálya a Ferrarinak. Kimi hiába tett meg minden tőle telhetőt, sőt, még annál is többet… Mivel úgy döntöttünk, hogy a hotelban készítjük el az interjút, én előbb eljöttem, egy csókra és egy szeretlekre találkoztam a finnel. Öt után jött meg, ettünk pár falatot, majd Kristen is befutott, addig Cami a végső beállításokat végezte. Készített pár kanapén ülős képet a finnről, elégedetten mustráltam őt közben, majd mellé ültem.

-Felkészültél? – mosolyodtam el.

-Igen – dőlt hátra kényelmesen – nem árulod el előre a kérdéseket? – pillogott ártatlanul.

-De nem ám – kacarásztam –az úgy nem életszerű….

-Oké – emelte fel kezét. Belevágtunk, sorba tettem fel a kérdéseket, egyre jobban ellazult, a válaszai hosszasak voltak, nem is értettem, hogy nem lehet a finnel interjút csinálni. Az első óra után megértettem, mi a probléma Kimi és a sajtó között. Két óra alatt teljesen végeztünk, mondjuk ebben volt egy fél órás „szünet” is, ilyenkor kötetlenül szoktam beszélgetni „alanyaimmal”, a finn esetében ez jégkrém evéssel telt.

-Jók voltak a kérdéseid – simogatta meg az arcom – bár mindenki így kérdezne…

-Köszönöm – adtam puszit ajkára –ezt még befejezem, aztán a tiéd vagyok.

-Helyes – vigyorodott el – addig megfürdök. Bólintottam, elvonult a szobába, Cami oda adta a memóriakártyát, miután lelépett a csapat visszaültem laptopom elé. Annyira elkapott az ihlet, hogy úgy döntöttem a szöveget leírom, a formázás, képillesztés ráér még, bő másfél óra alatt végeztem is, Kimi az ágyon hasalt és filmet nézett addig, egyszer bepróbálkozott, hogy megnézze mit alkotok, de elhessegettem, mondván majd, ha kész.

-Végeztem – feküdtem mellé, apró csókot váltottunk.

-Most már megnézhetem? – vigyorgott, megingattam fejem – miért nem? – nézett nagy szemekkel.

-Szépen megvárod, míg megjelenik… - nevettem fel, fölém tornyosult, lefogta kezem és csikizni kezdett, mikor már visítottam a nevetéstől kegyesen abba hagyta, enyhén lihegett.

-Légysziiii – súgta kérőn, akkora szemeket produkált mellé, ártatlan nézéssel párosítva, hogy végül belementem – nem olvasnád fel ? Mégis csak a te műved… – feküdt vissza az ágyra, ölembe vettem gépem, mellém könyökölt és tekintetét rám szegezte.

-Ehhez hozzá olvasom a kis kaján szövegeidet is, amikkel össze akartál zavarni közben – néztem rá pajkosan.

-Nem összezavarni, csak incselkedtem szívem hölgyével – puszilta meg lábam nevetve.

-Na, figyelj Bajnok – kezdtem mondókámba.

„ Kimi Räikkönen a róla kialakult és széles körben elterjedt véleményekkel ellentétben nem egy megtestesült talány. Csupán a motorsportok történetének leginkább félre-, és meg nem értett karaktere. Az egyetlen dolog, amit akar, az a győzelem, a lehető leg jobb módon… Mi is lehetne ennél logikusabb?

Kimit sok ember úgy állítja be, mint aki híján van a motivációnak és a kommunikációs képességeknek. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz. Az is igaz persze, hogy mindenki úgy ismerte és szokta meg őt, mint aki szeret egy szótagos válaszokat adni, de ettől nem nevezhető zárkózottnak. A világbajnok igen is szeret válaszolnia kérdésekre és beszélgetni, ha úgy érzi, érdemes témáról folyhat a társalgás. Kiminek nagyon is sok mondanivalója van, de csak akkor hozza tudomásodra, ha érdekes, fontosnak tartja vagy ha olyan kérdést tesznek fel Neki, amit válaszra érdemesnek tart. 

Képzeljük el a Formula – 1 világát, ahol mindenki magára gondol, minden apróságot megszabnak az embernek, és jobban megszervezik a pilóták napirendjét, mint egy elnöknek. És, ahol lehetetlen számba venni a rejtett szándékokat, így Kimi inkább csendben marad, ugyan is a finn srác utál valótlant állítani.

Az előttem lévő Kimi napbarnított, láthatóan nyugis, kényelmesen hátradőlve lazít. Sokan sokat morfondíroztak, azon hogy vajon mi történt Kimivel. Elvesztette volna motiváltságát? Esetleg félelmetes tempóját? Az igazság az, hogy rajta kívül ezt senki nem tudhatja, hacsak a Bajnok meg nem osztja veled…

-Téged egyfajta szabad szelleműként ismernek. Van olyan a környezetedben, aki azt mondhatja neked: „Ezt ne csináld! „, és hallgatnál rá?

Bárki mondhatja, de nem igazán számít. Én döntöm, el mit csinálok, azt teszem, amihez kedvem van. Nem igazán érdekel, hogy más mit csinál, mindenki másmilyen és szerintem a boxutcában sincs két egyforma ember.

Egyedül rád hallgatok amúgy – mondta, majd hozzá fűzte a teljesen oda nem illő gondolatát vigyorogva – khm, esetleg parancsolhatsz is….

-Helyes szöszikém – emeletem fel ujjam, utolsó mondatát csak én halottam, de sikeresen zavarba is hozott vele. na, így dolgozzon az ember egy mélyinterjún…

-Te vagy a leggyorsabb arrafele?

[nevet] Nem tudom. Ha bármelyik pilótát megkérdezed, tuti azt fogja mondani, hogy ő a leggyorsabb. Persze néha előfordul, hogy te vagy a leggyorsabb, de néha nem. Ez sok mindentől függ.

Párszor ültél már mellettem, szóval… Szerinted jól vezetek, az Ice-carban sem féltél – hajolt közelebb hozzám, hangja mézes madzagként vibrált. Megráztamfejem, hogy ne zavarjon össze édes lehelletével.

-Sokan zseninek tartanak, azért,amit az autóddal művelsz, és ott van a természetedből adódó tehetséged…

A tehetség veled született adomány. Megszerezni, tanulni nem lehet. A tehetség más, mint amikor az ember megtanul valamit és gyakorolja azt. Mármint érted, én nem tudom, hogy van-e tehetségem. Az emberek azt mondják, hogy igen, de…  

-Eszem megáll Kims, pont ebben bizonytalankodsz – forgattam szemeim mosolyogva.

-Most én kérdezem akkor, nem vagy te egy kicsit elfogult irányomban? – incselkedett tovább,

-Itt, most én kérdezhetek csak – dugtam ki nyelvem válaszul, nevetve megingatta fejét.

-Ugyan már, te vagy az egyik legjobb pilóta a világon…

Ez számomra teljesen természetes. Amikor, vezetek, akkor megpróbálok olyan gyorsan menni, ahogy bírok. Az ilyesmin nem szoktam gondolkodni, ez jön magától. Én nem agyalok azokon a dolgokon, amiket éppen csinálok. Ez nem normális, vagy hát legalábbis szerintem nem az. Túl sokat agyalni a dolgokon. Azért csinálunk valamit, mert az természetes. De tény, hogy mindig lehet fejlődni, és valószínűleg sosem lesz tökéletes. Ha utólag megnézel egy adott kört, tudod, hogy egy picivel még gyorsabb lehettél volna, még akkor is, ha ez a különbség csak ezredmásodpercnyi. De amíg nyersz, ez is elég. Persze mindig próbálsz tökéletes lenni, de nem hiszem, hogy nekem valaha is sikerült. Ha őszinte vagy, akkor mindig fejlődhetsz.

-Melyik a jobb érzés: egy tökéletes kör Monacóban, vagy egy 10 méter magas ugratás motoros szánnal?

Hát, Monacóban sokkal nehezebb az tény. Egy motoros szánnal mindig lehet nagyokat ugratni, csak az a kérdés, hogy érsz földet…

Amúgy a legjobb érzés a mallorcai tengerparton volt – sóhajtotta, kihallottam hangjából a vágyat, pillantása sem épp illő volt.

-Uhh Kimi, így nem lehet koncentrálni – dorgáltam – legalább ne vigyorogj ilyen perverzen rám – súgtam neki, nagy nehezen eljutottam a következő kérdésig, az eldugott part képe villant be.

-Elmondhatod magadról, hogy boldog ember vagy?

- [mosolyog] Igen. Boldog ember vagyok. Ha nem lennék az, akkor tennék valamit, hogy változtassak az életemen, de nincs okom erre. Az életem minden területén helyre álltak a dolgok, amin akartam, változtattam.

Tudod, van egy csodálatos barátnőm… - húzta kedves mosolyra ajkait, szemébe néztem, hasonló boldogságot láthatott, mint én a zöld íriszében…

-A rallyra gondolsz?

Is-is. De igen, a rally is fontos része ennek. A kezdetektől fogva jó benyomást tett rám, hogy a rallyban az embereket jobban érdekeli a sport és hogy mi történik az egyes szakaszokon, minthogy címlap sztorikra vadásszanak. A Forma 1-ben mondasz valamit és a média rögtön minden lehetséges módon kiforgatja a szavaidat, hogy 'XY ezt meg ezt mondta', de természetesen semmi sem igaz abban a formában, ahogy megírták. Jobban érdekli őket, hogy írjanak valamit, mint a sport maga. A rallyban ez nem történhet meg. Teljesen másfajta gondolkodásmód uralkodik ott.

 A másik része, egyértelműen te vagy… - határozottan jó kedvében volt – de erről nem nyilatkozhatok…

A hamisság és az igazságtalanság az a két dolog, ami zavarja Kimit. A legnagyobb paradoxona a világnak, ha valaki világszerte ismert ember és mégis elkülönül a maga kis világába. Nehéz megállapítani, kiben bízhatsz meg és ki az, aki csak rád, mint hírességre kíváncsi.

Ez az egyik oka - bár nem a legfőbb -, amiért Kimi 2010-ben a Rally Világbajnokságra vált. Kimi a legtöbbre saját szabadságát értékeli. Abban a pillanatban, hogy azt érzi, beskatulyázták, vége. 2009-ben Kimi a második legjobban fizetett sportoló Tiger Woods után, de még ez sem tudja az F1-ben tartani, miután úgy érezi, elnyomják (emlékezz, mennyire utálja a képmutatást és a becstelenséget). 2010-re számos lehetőséget számba vett, számos számára nyereségeset pedig visszautasított: nyilvánvalóan nem a pénz motiválta. Viszont motiválta, hogy teljesen új kihívást találjon magának... ez pedig a rally.  

-Mire számítasz 2010-ben?

Egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy úton tudom-e tartani az autót vezetés közben - indokolja meg, miért váltott a WRC-re - Más, mint az F1. Tudni akarom, képes vagyok-e rá, mert az itteni srácokat nézve könnyűnek tűnt. Az igazság az, hogy ez a legnehezebb sportok egyike. Minden kanyar más, még ha a jegyzetben ugyanúgy jelölöd is őket. Ha hibázol, akkor egy fa vagy szikla vár, nem pedig a kavicságy

Kimit jelenleg az inspirálja, hogy valami mást csináljon: hogy legyen esélye önmaga lenni. Ez nem azt jelenti, hogy Casanovaként él, ahogy néhányan tévesen hiszik róla; sokkal inkább az, hogy kicsit élvezhesse az átlagemberek életét. Vagy talán túl sokat kér? Sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy Kimi kedvenc közlekedési eszköze egy diesel Volkswagen Caravelle. Gyakrabban használja, mint a garázsában sorakozó luxusautókat. Ezzel csak alátámasztja, hogy a megjelenés és a valóság nem mindig függ össze, ezt azoknak kellene megjegyezniük, akik úgy kritizálják Kimit, hogy egyáltalán nem is ismerik.

Sokat beszélnek a motivációjáról is. Tudni akarod az igazat? Jelenleg a finn motivációja az egekig ér: szó szerint új álmokat készül megvalósítani, mindezt olyan elképesztő lazasággal, ami már irigylésre méltó. És mégis ott van a komolyság, a megfontoltság, a mérhetetlen intelligencia, ami minden idők legjobb versenyzőjévé teszi.

-Lassan két órája beszélgetünk, és nem látok pánikot rajtad. Pedig elviekben te nem szeretsz interjúzni…

[nevet] Jó veled beszélgetni. De komolyan. Tudod, sokan ugyan azt a kérdést teszik fel. Én válaszolok, de nem mindenkinek tetszik, amit hall. A felszínes beszélgetéseket én semmire nem tartom. Ha jól kérdeznek, szívesen felelek.

Ráadásul eszeveszettül csinos a riporter – sóhajtotta vágyakozva, elnevettem magam.

-Remélem, csak nekem mondasz ilyeneket – sóhajtottam kacéran.

-Szerelmes vagyok beléd, nem bírom megállni, hogy ne mutassam ki feléd – kuncogta kedvesen, hálásan pillantottam rá, érezte a tekintetemből áradó melegséget.

-Akkor én jól kérdezek?

[féloldalas mosoly] Igen, nagyon is. Kifejezetten élvezem ezt az interjút…

Hát, még az utána következő estét hogy fogjuk… - hajolt arcomhoz puszival.

-Szerencséd, hogy csak én hallottam – vigyorogtam rá, az egész beszélgetés alatt előjött szeleburdi énje.

 Akárhogy is próbálnánk felcímkézni Räikkönent és bármennyire is azon lennénk, hogy megfejtsük a válaszait, mindig ugyanarra a következtetésre jutnánk: életfelfogása egyszerűen brutálisan őszinte. De csakúgy, mint a modern építészetben, itt is ott van az igazi elegancia. Hiszen ő csak azt akarja csinálni, ami jön magától. Kimegy és versenyez. És lehetőleg még szórakozik és küzd is egy jót. Mert szerinte a sportnak ilyennek kell lennie. És utána? Nos, ahogy ő mondja, majd meglátja. Mert Kimi csak addig teszi azt, amit tesz, amíg élvezi az egészet. Fapofával fogadja, amit a sors hoz, mert eddig is úgy élte az életét, ahogy akarta. És ugyan hányan mondhatjuk el ezt magunkról? A Kimi bolygón mindenki azt teszi, amihez kedve van, és ha már nincs hozzá kedve, abbahagyja. Kihozza a legtöbbet az adott pillanatból, és nem aggódik azon, hogy mi lenne ha. Ahogy Kimi mondja, ez nem egy film, ez az élet. Néha nyersz, néha vesztesz és ez így van rendben. És lássuk be, ez olyan logika, amibe nem igazán lehet belekötni…..”

-Ennyi – csuktam össze laptopom, a finn még mindig engem nézett, felült és elvigyorodott.

-Ez fantasztikus – két keze közé fogta arcom – de komolyan, tetszik nekem, nagyon is.

-Tényleg? – kérdeztem vissza halkan.

-Igen – mosolygott – hanem tetszene, nem mondanám, ismersz… Megcsókoltam cserébe.

-Köszönöm – hozzá bújtam pár pillanatra, majd elvonultam zuhanyozni én is.

-Linda – vigyorgott kajánul, mikor kilibegtem törölközőben – szerintem ne öltözz fel… úgy is csak levenném rólad…Felém lépett és lerántotta rólam a törölközőt, mohón magához húzva ölbe kapott és az ágyra dobva szenvedélyesen nekem esett. Ismét tovaterjedt a vad tűz, morgása ösztönös érzéseket mozgatott meg bennem, hosszasan és hevesen szeretkeztünk, kifejezve, mennyire hosszú volt ez a pár nap a másik nélkül.

-Én mondtam, hogy hiányoztál Szépségem – lihegte nevetve, mikor már csak feküdtünk egymás mellett, félig meddig egymáson.

-Éreztem – kacagtam fel, pillantása még mindig égetett – te is nekem - fűztem hozzá.

-Éreztem – ismételte szavam, kényelmesen elhelyezkedtünk, a finn hozzám simult, hátát simogattam, álmos hangon szólalt meg – ez nagyon jó…

-Aludj Kimi, holnap hosszú napod lesz – pusziltam meg szőke buksiját, elképesztően édes illat áradt bőréből, vagy csak én vagyok ennyire oda tőle? Pár perc múlva megrándult keze, ami hasamon pihent, jelezve, hogy drágám már mélyen alszik, mosolyogva hunytam le a szemem…

/A kérdések egy valós interjúból származnak, a válaszok nagy része is,természetesen  a többi része fikció!/