Heart and Soul

Part 4

2012. augusztus

Kimi

-Mikor érkezik Sienna? – kérdezte anya, miközben a reggeli eltüntetésén fáradoztam.

-Egykor száll le a gépe – szusszantottam két falat között.

-Te, senki nem eszi el előled gyerekem – pislogott rám. Megforgattam szemeimet, majd éhen döglök, anya meg itt kötözködik… de ha meg nem tűntetjük el az utolsó falatot is, sopánkodik, hogy tuti szart főzött….

-Inkább örülj anyukám, hogy ennyire ízlik a rénszarvas sülted – szuszogtam félig tele szájjal. Nya, ez megtette a kívánt hatást, majd szétvetette az elégedettség.

-Örülök, hogy meghívtad ide azt a kislányt – paskolta meg vállam – kedves tőled.

Kislányt? Életemben nem láttam olyan formás melleket, mint ami neki volt…nekem nem éppen a kislány jelző jutott eszembe Enáról…

-Ehh, ja… tudod, nincs jóban az őseivel – hümmögtem.

-De miért nem? – ült le velem szemben egy bögrével.

-Enának van egy tesója, és ő a favorit. Ennyi. Ena akármit tehet, az csak rossz. Az anyja azt mondta neki, mikor mellém szerződött, hogy egy rossz hírű finnt akar körbeugrálni…úgy kábé le se szarják, hogy történelmet ír azzal, hogy nőként ilyen pozícióban van, de az, hogy a drága tesókája a helyi golfklub tagja lett über fasza hír!

-Szegénykém – sóhajtott anya együtt érzően, előre láttam Ena +3 kilóval megy haza innen… drága anyukám elmélete ugyanis az volt, hogy egy jó szelet torta minden gondra enyhülést hoz. Én meg majd megdöglöttem a szünetek után, ugyanis Mark halálra kínzott a pluszok miatt….

-Ja, ráfér egy kis lazítás – bólogattam, bár az igazsághoz hozzá tartozott, hogy eléggé hiányzott már a kicsi lány. Magyarból ő Svájcba ment, én idehaza, közel két hete nem találkoztunk tehát – mikor jönnek a mini gengszterek?

-Holnap érkeznek a testvéredék.

-Klassz – vigyorodtam el, a két lüke kölyök majd feldobja a hangulatot. Megrezzent a telefonom, kijelzőjére pillantva felsóhajtottam. Végre vége lesz…

-Szia – vettem fel.

-Szia Kimi – jött a könnyed hang – ráérsz ma beugrani hozzám a papírokért?

-Aham – kortyoltam kávémba – dél körül?

-Oké, várlak! – sóhajtotta, majd bontottam a vonalat. Anya nagy szemekkel nézelődött felém, tudtam, hogy piszokul érdekli, kivel beszélhettem, de semmi kedvem nem volt magyarázkodni.

-Anya, van egy kis elintézni valóm – álltam fel jóllakottan – majd délután jövünk Enával, ok? Kösz a reggelit, mennyei volt minden!

-Egészségedre kisfiam – sóhajtozta, szerintem faszán a hat éves énemet látta pizsiben maga előtt. Negyed órával később úton voltam Helsinkibe, beszélni akartam az ügyvédemmel mielőtt találkozom a nejemmel, és erre tökéletes volt a félórás út. Háromnegyed körül állítottam le a motort Jenni lakása előtt, a kódot tudtam, így nem fáradtam azzal, hogy felcsengessek neki a luxus apartmanba.

-Még nincs dél, te már itt? – csodálkozott ajtónyitásnál.

-Ez van – vontam vállat – szia pajti – guggoltam le a lelkesen parádézó Peppi elé – baj, hogy előbb jöttem?

-Nem, csak megszoktam, hogy inkább később, mint előbb – kuncogott.

-A reptérre is ki kell mennem igazából – sóhajtottam – ma jön Sienna.

-Ezer éve nem láttam őt – mutatott a nappali felé – kérsz kávét?

-Kösz nem – dobtam le magam a kanapéra – nemrég kajáltam…

-Ott vannak a papírok előtted – mutatott a borítékra – megnézheted, de aláírtam mindent.

-Remek – húztam elő a hivatalos dokumentumokat, és biztos, ami biztos átfutottam, hogy valóban minden stimmel e – kösz Jenni – pillantottam fel rá – hogy nem nehezítetted meg ezt a… dolgot…

-Felesleges lett volna – vont vállat – nézd Kimi, eleinte valóban nem akartam belátni, de tényleg menthetetlen volt a házasságunk. Egyszerűen túl nagy éket vert közénk az élet…

- Voltak szarságok, de tényleg szerettelek téged – pillantottam rá hosszan. - Nem véletlenül vettelek el – eresztettem meg halvány mosolyt – de igazad van, lassacskán kihűlt ez a dolog köztünk, és... ennyi.

-Köszönöm – mosolygott rám, totál furcsa volt ez a szituáció. Amikor megtudta, hogy megcsaltam  majd’ kikaparta a szemem, amikor megtudtam, hogy félredugott, leribancoztam, most meg itt dumálunk, mint a normális emberek. Ki hitte volna? – rengeteg jó pillanatunk volt, szóval egy pillanatig sem bánom, hogy a feleséged voltam, még így sem, hogy most már hivatalosan is vége van a házasságunknak.

-Hát… ja… kösz – hümmögtem –nem volt rossz… csak a végét kicsit elcsesztük. Ez van – vontam vállat – bocs, de mennem kell – álltam fel - van pár dolgom mielőtt Ena megjön…

-Fontos neked ez a lány – sóhajtotta – igaz mindig is az volt… - nézett fel rám nagy szemekkel.

-Nem miatta – ingattam fejem – egyszerűen… elmúlt. Egy ideje nem érzetem semmit irántad, semmi olyat, mint feleségemként ki kellett volna váltanod belőlem. Jenni te egy gyönyörű nő vagy, férfi szemmel nézve pedig… hát kívánatos és minden ilyesmi, de ezek a dolgok elmúltak bennem. És benned is.

-Ebben igazad van – bólintott – üdvözlöm Siennát!

-Átadom – biccentettem.

-És Kimi? – szólt utánam az ajtóból – vigyázz rá!

Erre már nem feleltem, hirtelen nem is nagyon értettem…vagy inkább nem akartam megérteni…?

A kocsinak dőlve vártam, hogy feltűnjön a kicsi lány, nem akartam bemenni a terminálra, egyáltalán nem hiányzott, hogy letámadjanak az emberek.

-Csá haver – sóhajtottam a telefonba.

-Este lesz egy parti – röhögött – jössz?

-Asszem’ kihagyom – grimaszoltam.

-He? Beteg vagy? – jött a meglepett hang. Remek! Nem is akartam tudni ezek után, mit gondolnak rólam az idióta haverjaim.

-Megbeszélem majd Enával, holnap elnézhetünk valamerre…

-Itt van, és csak most mondod baszki?! – pampogott Jarri.

-Ehh, még nincs, csak most száll le a kicsi lány gépe.

-Baró, bírom a csajt – röhögött ismét – te Kimster, mi a faszom ez a kicsi lány duma?

-Mondd te láttad Enát? Kábé két fejjel alacsonyabb, mint én, és van vagy 25 kiló…. – magyaráztam, ez hülye….

-Azt hittem már észre sem vetted, hogy nagyon nem kicsi lány! – vinnyogott a telefonba – formás popsi, és azok a dudák…

-Ésszel – sziszegtem – Sienna nem egy olcsó kis nőcske… - figyelmeztettem, senkitől nem tűrtem el ezt a hangot!

-Olen pahoillani! Csak tudod, nekem egy kicsit szürreális, hogy így álltok egymáshoz, de még egyszer sem fekte…izé… jöttetek össze. Elvégre rólad van szó!

-Mi az, hogy így baszki?! Ezek szerint én csak gerincre vágok minden nőt?– morrantam fel, faszom tele van ezzel az egésszel – attól, hogy NŐ, már nem lehet fontos és barát?

-Ha te így érzed… - hümmögött – na, majd dumálunk, csá Kimster!

Köszönés nélkül nyomtam ki a telefont, sikeresen felbaszta az agyam ez a gyökér! Abban a pillanatban, ahogy feltűnt a nő egy óriási bőrönddel elvigyorodtam, szolidan integetett, de arca elárulta, kb úgy örül, mint én.

-Jesszus, nagyobb a csomag, mint te! – csóváltam fejem csúfondárosan.

-Ez nem igaz! – vágta csípőre kezét, majd felnevetett és nyakamba ugrott. Szó szerint. Akkora lendülettel, hogy hátra kellett lépnem, nehogy bezúgjunk a bokrosba. Na azért az fasza lett volna még úgy – hát nem hittem, de… hiányzott az a hülye fejed!

-Kösz – mormogtam, miután elengedtem őt – igazán szívet melengető köszöntés…

-Jaj Kimbo! – nevetett még mindig.

-Te nem lehet, hogy tütükéztél a gépen? – méregettem gyanakodva.

-Nem! – szegte fel állát duzzogva, de tekintete elárulta, hogy jól szórakozik. A folyékony csokoládé szín alatt ugyan úgy mosolygott a tekintete. Üüüm, meg is kívántam a csokoládét….

-Gyere, anya lelkesen és egy tálca sütivel vár téged… - pakoltam be cuccát – bakker, mit cipelsz?!

-Te se gondolod, hogy két hétre három ruhával jövök – pillantott rám lesújtóan.

-Mér? Pár szexi bikini, aztán csá!

-Perszeee! – sóhajtozott és beszállt az autóba. Kedvemre való volt, hogy otthonosan mozog mellettem…

Sienna

Azt hittem, Kimi túloz anyuja miatt, de rá kellett jönnöm, ő soha nem túloz. Legalábbis ilyenben nem. Paula valóban lelkesen ölelgetett meg, hát kb a saját anyám nem várt így… és hát igen…eredeti finn almás fahéjas pite…

-Mmmm – morrant fel Kimi, mikor betömte szájába az első kockát a csokis édességből.

-Kimi! – tromfolta le azonnal Paula – azt a srácoknak csináltam!

Vigyorogva szorongattam a kistányérom, azért nem mindennapi, hogy konyharuhával tessékelik kifelé Kimit.

-Hát jó, hogy le nem keversz egy taslit! – morgott – érted, hazajövök ezer év után, erre ez vár!

-Nem túlzol egy cseppet? – kuncogtam, míg leültem a kanapén.

-Na – jött vissza egy tálcával Paula – mesélj kicsit, rég nem voltál itt!

-Rég bizony… - bólogattam bűnbánóan, igazán eltolhattam volna a képem gyakrabban…

-Mióta a Forma 1-be kerültél – pillantott rám.

-Sajnálom – mormogtam – totálisan lefoglal a munkám…

-Tudom én azt – sóhajtott fel – a saját fiamat is alig látom…

-Az év nagy részét úton töltjük…de hát mindennek megvan az ára – sóhajtottam.

-Milyen a fiammal dolgozni? Ez a gyerek nem mondd semmit! – nézett rá szigorúan, na, igen, meglepően keveset beszélt a családja körében az F1-ről. Nos, én meséltem helyette is! Igazán jól esett, hogy éreztette, nem csak azért kérdezget, mert Kimivel kapcsolatos a dolog… A finn kényelmesen elnyúlt az egyik bőrfotelben, lábait a karfára pakolta, s bár egy ideig bele-bele szólt a beszélgetésben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy halk ’hunákáhíjá’ hangokat hallok kiegészítve juhuhuuuu vernyogásokkal.

-Te játszol?! – pislogtam rá.

-Ööö. Ja. – bólintott, de tekintetét le nem vette a telefonjáról.

-Itt vagyok, és a telefonoddal foglakozol?! – fontam össze durcásan kezemet.

-Itt vagy és dumálsz, szóval… – mormogta – baszki, most meghaltam! Ehh! Köcsög disznó!

-Klasssz! – sóhajtoztam – egész nap ez lesz?

-Míg pletykálsz… aha – vigyorgott – hová mész köcsög madár?! – szisszent.

-Rossz hatással van rád ez a játék – ereszkedtem a másik karfára, hogy meglessem.

-Mer? – nézett fel rám két szint között vigyorogva.

-Csúnyán beszélsz!

-Eddig is ez volt – vont vállat.

-Függő leszel…

-Ehh, ez most komoly? – röhögött, jah pont jónak mondom… kicsit se volt adrenalin függő a lelkem.

-Kimi… - fészkelődtem, bakker, estig itt ülünk, ha hagyom beleveszni!

-Hm? – mormogta – igen! – dőlt hanyatt elégedett vigyor mellett – megdöntöttem Titus csúcsát! – tolta az arcomba a telefont.

-Most komolyan büszke vagy arra, hogy egy gyereket győztél le? – pislogtam le rá lesújtón.

-Tudod te, hogy a két kis majom milyen profin játszik?! – kérte ki magának – órákat gyepálják a tabletet, amit vettem nekik, és már vagy hatszázszor átmentek ezeken a pályákon!

-Jólvan kicsi fiú – paskoltam meg vállát, és felálltam volna, hogy megkérdezzem, Paulát segíthetek e neki valamit a konyhába, de ezt a finn megakadályozta, ugyanis utánam kapott, s ölébe rántott.

-Mi van? – szorított úgy mellkasának, hogy ne tudjam használni jobb kezem, míg a balt egyszerűen lefogta.

-Mit csinálsz te szőke? – nevettem el magam.

-Nem vagy olyan helyzetbe, hogy sértegess, nem gondolod? – méregetett összeszűkült szemekkel.

-Miért, milyen helyzetben vagyok? – pislogtam szépen és ártatlanul.

-Ehh, egész jóban nem? – vigyorgott ismét, míg szabad kezét végigfutatta oldalamon.

-Páran lennének a helyemben az tuti – mosolyodtam el ördögien.

-Az engem nem érdekel – vont vállat – de ez így… elég baró!

Lassú pislogás mellett nézett le rám, én pedig csak bámultam meghatározhatatlan színű szemibe.  Olyan… egyedi…különleges…mint ő maga.

-Nem vagytok éhesek gyereke? – kiabált ki Paula, hangjára összerezzentem, és tudatosult bennem, hogy eléggé illetlen pózban fekszem a kicsi fián…basszus, mi lesz, ha ki jön?! Gyorsan felültem, s kikászálódtam a finn karjaiból.

-Ezért még kapsz! – szusszantottam, hogy eltereljem a figyelmét zavaromról.

-Állok elébe – tárta szét karjait sunyi vigyor mellett miután ő is felemelkedett a fotelből.

***

 Pontosan egy hete élveztem a Räikkönen ház vendégszeretetét. Előző este Kimi haverjaival buliztunk, aminek kiadós másnaposság lett a vége. Vagy fél Helsinkit körbe jártuk- én legalábbis így éreztem – ugyanis vagy fél tucat bárban voltunk. Persze mindenhol akadtak jó cimbik, akikkel koccintani kellett…és ezek a drága cimbik előszeretettel dugdosták az orrom alá a feles vodkákat, több okból kifolyólag is. Jarri váltig állította, hogy a kicsi lányt le kell itatni, hogy kicsit finnesedjek, és átérezzem azt a csodát, amit csak a finnek értenek igazán, hogy milyen is az, amikor totál bevodkázva gátlástalanul tombolsz.

-Hűűű – vigyorodtam el mikor Kimi leballagott, arcán erősen felfedezhetőek voltak a másnaposság nyomai.

-Mi van? – zuhant le mellém a kanapéra nyöszörögve.

-Szarul nézel ki és morogsz… nem csípem a másnapos Kimi – összegeztem.

-Azt ne mondd, hogy neked semmi bajod – nézett rám lusta pillogással.

-Szétmegy a fejem – panaszoltam – és nagyon várom a gyógyszer hatását.

-Baró – fektette tenyerét homlokára – dettó – közölte tömören hogylétét – kajás vagyok!

-Hányinger nuku?

-Ennyitől? Dehogy! – nézett rám lesújtóan.

-Rengeteget ittál – értetlenkedtem.

-De nem kevertem – paskolta meg combom – veled ellentétben… ennyire szarul vagy?

- Annyira nem – sóhajtottam – kicsit…ehem rendetlenkedik a pocakom, de nem vészes.

-Na, majd még dolgozunk az ivási szokásaidon – röhögött fel, és kiténfergett a konyhába. Hallottam, hogy matat, majd pár perc múlva egy rendesen megpakolt tálcával jött vissza.

-Tessék – nyomott kezembe egy bogyót.

-Mi ez? – méregettem, sose lehet tudni alapon.

-Vedd be – ereszkedett vissza mellém – hidd el, jót fog tenni.

-De mi ez?

-Ajj már – mordult – sima savlekötő. Baszki bátyád van, de senki nem tanított meg inni?! – ingatta fejét hitetlenül, majd rám kapta pillantását – bocs Ena, nem akartam…

-Nyugi – csúsztam előrébb – nincs gond... – sóhajtva haraptam a szendvicsbe, amit Kimi kreált, bár az első falatnál szétesett olyan lazán dobálta össze…

-Szedd össze magad Ena, megígértem a kölyköknek, hogy elvisszük őket jet-skizni.

-Imádom őket – mosolyodtam el – totál elevenek.

-Ja- nyugtázta – pörögnek rendesen.

Csendesen fogyasztottuk a reggelinket tovább. Többek között ezt is szerettem a finnben; mellette a csendesen töltött idő sem volt unott, nem kellettek mindig szavak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a másik társaságában. Evés után Kimi elvonult még aludni, jobbnak láttam én is rápihenni a délutánra, ha már egyszer jönnek a turbó törpék.

És milyen jól tettem! A délután folyamán ugyanis teljesen beigazolódott, hogy Kimi közelében megvadulnak a srácok, órákon át voltunk a vízen, a víz alatt, a víz felett… komolyan tartottam attól, hogy valami vízi betegégbe esem ennyi fürdőzéstől.

-Juhuuu, megyünk pizzázni! – ugrott rám Juu vigyorogva.

-Honnan van ennyi energiád törpe?! – méregettem, huncut mosolyra húzta ajkait, ha nem tudtam volna, hogy Kimi csak a keresztapja, simán elhittem volna, hogy a saját gyereke. Ebben a csibészes tekintet plusz huncut vigyor párosításban volt egy nagyon nagy adag Räikkönen vonal, eszméletlenül hasonlított imádott keresztapjára.

-Ehh, hát, ja Räikkönen kölkök – vonogatta vállát Kimi mikor megemlítettem neki – anya mindig azt mondja, hogy kb úgy gyepálják egymást, mint mi Ramival anno.

-Kicsi Kimit és kicsi Ramit lát – kuncogtam, helyeslően bólintott.

-Na! – toporgott előttünk Titus – éheeeesss vagyok! Menjünk!

-Tipikus pasi! – nevettem el magam.

-Rosszabb! Gyerek – nézett rám nagy szemekkel, miközben átkarolta a vállam, egyszerre nevettük el magunkat aztán.

-Jaj mindjárt pusziszkodnak is! – vágott kétségbe esett arcot Titus.

-Bleeee – fintorgott Juu – fúúúj!

-Héé! – szusszantottam – mi nem… - kezdtem, de aztán félbe hagytam a mondatot, mit magyarázkodjak két gyereknek?

-Fúj mi? Erre térjünk vissza tíz év múlva – nyomta le sültjénél fogva a kölyök arcába a sapkát röhögve, míg én halványan belepirulva összekapkodtam cuccaim. Nem is tudom mi késztett pirulásra! Az, hogy megint ilyen… kétértelmű szituba keveredtünk, vagy, hogy Kimi igazából egyáltalán nem cáfolta meg a kissrác felvetését…

***

2012. szeptember

UTÁLOM AZ ESŐT! Ez volt a legelső gondolatom, ahogy megpillantottam az Ardennek zöldje feletti sötét felhőket, amelyekből nem esett, hanem egyenesen ömlött az eső. Egy hónapos napsütéses szünet után szarrá ázni az alatt a két perc alatt, míg a homehoz rohantam, baró érzés volt.

-Kár, hogy nem fehérben vagy – vigyorgott rám a finn, míg nyakamba akasztott egy Lotusos törölközőt.

-Vizespóló verseny? – nevettem el magam – bírnád mi?! – csaptam combjára a törölközővel.

-Bírnám hát – rötyögött tovább.

-Nincs időm perverzkedős pilótákat hallgatni – kerültem ki – át kell öltöznöm, már így is késében vagyok! – közöltem angyali mosoly mellett, és lassan elkezdem felhúzni pólóm menet közben, imádtam húzni az agyát!

-Segítsek?! – vigyorgott szélesen és felém is indult.

-Aaam bajnok – dobtam felé a törölközőt, s felrohantam a lépcsőn. Az az arc, amit vágott!

Az első edzés is ebben az esős-nem esős-nagyon esős időben telt el, vagy négy stratégiát felvázoltam míg a fiúk szerelték az autóinkat. Volt rá időm, ugyanis háromnegyed órát állt az edzés a szakadó eső miatt. Csalódott voltam, hogy Kimi csak 9 kört tudott menni, s a 23. helyen végzett ezzel. De leginkább azért, mert ez újabb technikai hibát jelentett. Gyanúm be is igazolódott a finn KERS-ét úgy ahogy volt darabjaira kellett szedni, órákon át dolgoztunk megállás nélkül a hetes számú autón.

-Hát ez fasza – morgott mellettem Kimi, felesleges lett volna kiülnöm a pitwallra, mikor olyan mértékben esett az eső, hogy embert nem lehetett látni a boxutcában, nem hogy autót.

-Nem engedlek ki így!

-Hülye nem vagyok – forgatta szemeit – tudom, hogy nem lenne értelme. Asszem’ ledőlök!

-Mi? Most?

-Aha. Semmi értelme ennek! Ha eláll az eső, akkor se lesz jobb.

-Jó, menj – intettem – majd szólok, ha lesz változás…

Biccentett és már el is tűnt. Tudtam, hogy igaza van. Ha eláll, akkor is sok idő kell, mire lefolyik a pályáról ez a nagy mennyiségű víz. Negyven perc elteltével végleg eldöntöttem, hogy nem megyünk ki, japán kollégám is efelé húzott, így nulla körrel zártuk az utolsó előtti edzésünket. Klassz!

~

-Oké, azt leszögezhetjük, hogy az E20 nem szereti a hideget – kezdtem az értekezleten – ráadásul a pályafelújításoknak köszönhetően a kanyarok csúcspontjaiban a gumiabroncsokra ható hosszanti-és 

keresztirányú terhelések egyaránt extra igénybevételt jelentenek. A Pirelli a két legkeményebb keverékét hozta ez miatt. Aztán meg több okból kifolyólag még inkább figyelnünk kell arra, hogy a megfelelő kerékdőlést állítsuk be. A versen 75%-át padlógázon teszik meg, ez extra hőmérsékleti igénybevételt jelent. Szóval a tapadás mellett erre is figyelni kell, meg majd Monzában is.

-Ilyenkor olyan büszke vagyok rád – vigyorgott felém Mark, miután visszacsüccsentem mellé.

-Én is magamra – pislogtam angyalian, az ego dumám mellé.

-Chh! – morrant fel Kimi.

-Még nem aludtál el? – vetettem lesújtó pillantást felé.

-Má’ majdnem, annyit dumáltál… - ásítozott.

-A segged alatt lévő autót valakinek be is kell hangolnia – sziszegtem.

-Akkor talán kérdezd meg eme segg tulaját, hogy min állíts – kacsintott rám – lenne pár javaslatom…

Ezek után persze alig vártam, hogy a garázsban álljunk, és Kimi megossza velem a megfigyeléseit. Mondjuk én úgy terveztem, hogy ez az egész jelenet a harmadik edzés után zajlik le.

-Na! A tapadás fasza – kezdte szokásos stílusában – a pályaív miatt viszont állítsatok a felfüggesztésen. A szart kirázza az emberből így, ráadásul nyerhetek tempót…

-Ok – biccentettem – has magasság kényelmes? Eléggé szikrázik némely kanyarban.

-Nem gázos – ingatta fejét.

-Rendben. Marcus, Ed, Kayus – néztem kedvenc szerelőimre – lesz némi módosítás…

~

-Tudom, hogy nem vagy kezdő – sóhajtottam Kimi autója mellett állva – de alacsony az aszfalt hőmérséklete, és nincs felgumizva a pálya. Légy óvatos kérlek, könnyen kicsúszhatsz.

-Nem lesz gáz – mormogta bukó alól, cserébe megpaskoltam azt, s kisétáltam a pitwallhoz.

A Q1 és Q2 nem volt megerőltető számunkra, mondjuk azon meglepődtem, hogy Vettel nem jutott be, de ugyanakkor örültem is. -1 ellenfél a kvalin…

-Utolsó kör – informáltam Kimit pár kiló méterrel a rajtvonal előtt.

-Ok – csekkolt vissza, szokás szerint bőbeszédűen. Sorra intették le a srácokat, árgus szemekkel figyeltem a finn szektor idejeit, és nem is tűnt rossznak – P4! – rikkantottam el magam, nem rossz!

-Kimi, P4. P4. Remek helyen vagyunk holnapra – informáltam. Már csak egy kis jó idő kéne, hogy megtáltosodjon a fekete pacikánk…

~

-Mi a bajod? – szuszogott két falat csirke között Kimi.

-Semmi… - mormogtam.

-Ja, tisztán látszik! – fixírozta a husit a tányéromon – azt megeszed?

-Dehogy – toltam el a tányért, amiről kb három darab krokettet rágcsáltam el.

-Baró! – nyúlt érte villájával, meg is értettem, két kanál rizs és egy natúr csirkemell nem sok neki – Ena, most komolyan, mi van veled?

-Kimi…kérlek, légy nagyon óvatos ma – néztem meghatározhatatlan színű szemeibe aggódva – nagyon rossz előérzetem van…

-Mióta hiszel ebben? – pislogott rám lustán, de mikor látta, hogy komolyan aggódom, felsóhajtott – nyugi kicsi lány, nem lesz gáz. Tisztában vagyok a határaimmal.

-Tudom – bólintottam. Sehogy nem akart kimenni belőlem, ez a megmagyarázhatatlan érzet. Sejtelem, ha úgy tetszik. Csak szimplán rossz volt, és aggodalommal töltött el. Sosem voltam még úgy, hogy nagyon vártam egy futam végét, főleg akkor, amikor még el sem kezdődött, de most ez történt. Még az sem dobott fel, hogy nyertünk egy helyet, s a harmadikról indultunk a negyedik helyett. Lábam rángatva, s levegőm visszafojtva figyeltem a monitorokat a felvezető alatt, s csekkoltattam vissza a finn.

-Sok sikert! – sóhajtottam, talán egy kicsit nagyobb érzelemmel is a hangomban, mint kellett volna, de ez a sejtelem egyre inkább gyötört. Sorban felvillantak a piros lámpák, majd egyszerre aludtak ki. Konkrétan a vér hűlt meg az ereimben, amikor azt láttam, hogy a fekete arany Lotus a levegőbe emelkedik, és óriási rombolást, s kárt okozva becsapódik, újra és újra. KIMI! Nyögtem fel magamban, majd a por elült annyira, hogy láthattuk, a másik pilóta az. Sóhajtva fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt.

-Safety Car! – figyelmeztettem Kimit – óriási rajtbaleset mögötted.

-Félig láttam. Mi volt?

-Egyenlőre még nem tudom pontosan kinek a hibájából, de kiesett Romaine, Fernando, Lewis és Perez.

-Bakker!

-Készüljk a restartra. Gumimelegítés! – figyelmeztettem, leginkább, hogy megnyugtassam magamat. És talán ezért is nem pampogott vissza nekem.

-Rengeteg a törmelék! – panaszolta.

-Hatalmas baleset volt. Jó pár kör, míg feltakarítják.

-Megsérült valaki? – kérdezett vissza, egy pillanatra meghökkentem.

-Negatív. Mindenki a saját lábán szállt ki – erősítettem meg. Nem mondhatnám, hogy a restart nagy izgalmakat hozott volna, viszont Kimi látványosan szenvedett.

-Mi a szar van???? – kérdezte agresszívan.

-Nehogy azt mondd neki, hogy nem tudom! – pillantott rám Mark.

-Valószínűleg a gumik – közöltem higgadtan – kapcsolt négyes fokozatba. Fejemet csóválva figyeltem, ahogy ketten is elmennek mellette – kör végén box! Megint stopperrel mértem a csere idejét, jobb volt, de nem annyival, mint ahogy szerettem volna. Fene!

A köridejei azonnal másodpercekkel jobbak lettek, de tartottam attól, hogy az él menők egy kiállással mennek, ezzel viszont két kiállással nem tudtunk versenyezni. Reálisan a harmadik hely volt fogható, ezt tűztem tehát ki célul.

-Úristen – motyogtam büszkén, amikor Kimi bravúros előzését figyeltem. Látványosan és pokoli tempó mellett tolta be az autót egy olyan helyen, ahol lehetetlen volt előzni. Ő mégis megcsinálta! Külső íven az Eau Rougéban… ! Ugyan az egyenesben visszavette a pozíciót a Mercedes, de tudtuk, hogy max egy kör és a boxban köt ki, így nem aggódtam különösebb módon. Innentől mondhatni sima volt a versenyünk. A harmadik hely biztosnak látszott, a második, s egyben utolsó cserénk zökkenőmentesen zajlott.

-P3! – közöltem Kimivel – szép volt Bajnok! Gratulálok.

-Kösz…mindent – válaszolt.

-És Kimi! Este iszunk erre az előzésre! – nevettem el magam.

-Baró terv! – röhögött fel röviden. Ok. Asszem’ ilyet még nem csinált…

Sziasztok!

Most nem nagyon beszélnék a részről, vagy, hogy milyen elrejtett utalások vannak benne a jövőt illetőleg :P Ugyanis egész hétvégén ezzel az egy történettel foglalkoztam, hogy be tudjam fejezni, és nagyon kavarognak bennem a gondolatok érzések ezt illetőleg, nem kockáztatnám tehát, hogy elkottyintok valamit véletlenül :P

Azért szeretem olvasni a kommentjeiteket, mert remekül szórakozom (csakis a szó legjobb értelmében!) azon, hogy milyen véleményetek van, illetve, hogy miket tippeltek a folytatást illetőleg. Illetve, hogy feltűnik e valakinek valami :P az egyik ilyen komment, aminek nagyon örültem Nelloé volt. Tartottam attól, hogy Enát hisztisnek találjátok az eset miatt, de szerencsére nem! Valóban nem az, csupán teljesen maximalista. Ismerős tulajdonság…? :D :P

Nem cáfolom – nem is tudnám, a sorokból kijön – hogy valami biza kering a levegőben. Valami… aminek a végkifejletét még csak én tudom :D

A mondat, amire utaltam, nem az volt Gonoszka :P a vicc az egészben, hogy ki volt emelve és totálisan hétköznapi volt :P hogy tökéletesen beleolvadjon. És nem is árulnám el, mert még több esetben visszaköszön, a későbbiekben nagyobb hangsúllyal.  :)

Ena szülei, hát… ja, gonoszak vele. De ez sem véletlen… :P Na, nem kell királydrámára gondolni, nem fog pisztollyal rohangálni a lánya után, de mégis szerepe lesz……

Remélem, hogy nem fog a blogger ezen túl az utatokba állni, s megírjátok nekem a véleményeteket :P kellemes olvasást!

L.