Twenty - Az utolsó

Izgatottan nyomtam le a kilincset, mikor haza értünk. Alig vártam, hogy végre elmondjuk a fiainknak, hogy kistesó érkezik, ráadásul rögtön kettő is. Reméltük, hogy örülni fognak neki.
A kanapén ültek és mesét néztek, mikor melléjük telepedtem.

- Fiúk, valamit szeretnénk mondani nektek.

- Anya? – pislogott Jesse.

- Mit szólnátok egy kistestvérhez? – kérdezett rá Kimi.

- Nem lehetne kiskutya inkább? – nézett reménykedve Luukas.

- Tessék? – kerekedtek el szemeim

- Kutya? Luukas! – sóhajtott fel Kimi is.

- Sajnálom mami – nézett rám boci szemekkel –, de attól tartok, hogy ha kislányt hoznátok, nem bírnánk vele! – adta elő komolyan, koncentrálnom kellett, hogy ne nevessem el magam. Honnan szednek ilyen szöveget?!

- Miből gondolod ezt?

- Az oviban is folyton sírnak – folytatta Jesse.

- Az más gyerekek – sóhajtottam. – Ha nektek lenne kistestvéretek, aki lány, akkor ti lennétek a nagy és okos bátyó, aki vigyázna rá, meg játszana vele.

- Hát…

- Pedig fiúk kistestvéretek lesz – közölte konkrétan Kimi. – Méghozzá kettő. Egymásra néztek, aztán rám, aztán Kimire.

- Nem tudjuk, hogy fiúk lesznek e, mint ti, vagy lányok – folytattam.

- Ha fiú oda kell adnom nekik a markolós autómat? – kérdezte kétségbe esetten Jesse.

- Nem kisfiam, nem kell – felelte Kimi.

- Akkor jöhetnek – felelte megkönnyebbülten.

- És mikor jönnek?

- Hat hónap múlva, mire ismét oviba mentek a nagy szünet után – feleltem.

- És honnan hozzátok őket? – kíváncsiskodott Luukas.

- Öööö, itt vannak a mami pocakjában – simította kezét hasamra Kimi. – Látjátok már nagyobb anya hasa.

- Itt? – nyomkodta meg egy ujjal, elnevettem magam.

- Igen. Majd ha nőnek, akkor még jobban látszani fognak.

- Azért kettő, hogy mindkettőnknek legyen egy?

- Hát… nem pontosan – vonta fel szemöldökét Kimi –, de legalább majd sokat játszhattok.

- Játék? – csillant fel a fiúk szeme.

- Persze – bólogattam. – Naaagyon sokat kell majd játszanotok velük.

- Akkor kell még játék – bólogatott komolyan Jesse. Somolyogva ingattam meg fejem, bár kissé nehézkesen indult, de végül csak  örömüket lelték a kistesók érkezésében.

7 hónappal később

A terességem 38. hetében megindították a szülést, mivel én nagyon kimerült voltam már a babáknak pedig nem kellett tovább fejlődniük. Ez azt jelentette, hogy három hete voltunk otthon két picúrka babával.

- Miért keltél fel? – dorgált szelíden Kimi, s elém jött a lépcsőn.

- Mert nem akarok egész nap ágyban lenni – néztem fel rá. – Jól vagyok, ne aggódj.

- Még van pár óra, míg mennem kell a srácokért. Van kedved egy kicsit ücsörögni itt velem? – cirógatta meg arcom a kanapé előtt. Mosolyogva bólintottam, így leültünk, kényelmesen Kimi ölelésébe helyezkedtem, mellkasának támasztva hátam.

- Az előbb voltam bent az ikreknél, alszanak, mint a bunda – sóhajtottam fel.

- Tökéletesek – nevetgélt rekedtes hangon – olyan picik!

- Pedig normál súllyal születtek – simítottam kezem Kimiére – mindent egybe véve komplikációmentes volt a terhességem. Volt pár gond, de nem volt vészes.

- Én azért örülök, hogy végre itt vannak. És te is - tette hozzá halkabban.

- Mindegyönk jól van – bólintottam. – Ez a legfontosabb.

Halk babahang hallatszott a figyelőből, tudtam, hogy Kimi is feljön velem, és ennek kiváltképp örültem, ámulatba ejtő volt számomra, ahogy a két pöttömmel van a férjem.

- Mi baj kicsim? – emeltem ki az ágyukból picurkánkat – éhes még nem lehetsz…

- Lehet csak veled akart lenni – vont vállat Kimi, miközben felvette a másik törpét, ugyanis majdnem mindig felébredtek egymás sírására. – Szia picim! – puszilta meg a kicsi pofit, ajkai mosolyra húzódtak, én pedig éreztem, ahogy eláraszt a melegség. 
Pár perces ringatás után mindketten szunyáltak tovább, mi is csupán a hálónkig mentünk, ott kényelmesebben tudtunk egymás mellé feküdni.

- Vannak még fájdalmaid? – pillantott rám aggódva Kimi.

- Nem igazán – ingattam meg fejem – esetleg tompa nyomás, de ritkán. Három hét azért elég sok, csupán fáradtnak érzem magam.

- De ez normális ugye?

- Teljesen – helyeseltem – minden rendben van, és ezt nagyban köszönhetem neked. Annyira vigyáztál ránk attól a pillanattól, hogy kiderült ketten vannak. És most is, ahogy gondoskodsz rólunk.

-Ez a dolgom, nem? – nyomott könnyed puszit ajkaimra, mellkasára hajtottam fejem, nem sokkal később el is aludtam.
Álmomban ismét a kórházban jártam, de még nagy pocakkal…

- Itt az idő – nézte végig az EKG-s papírokat Marja – nem várunk tovább. Közel vannak az értékek a határhoz.

- De jól vannak? – sóhajtottam fel.

- Igen, jól. Teljesen optimális helyzetben vagyunk. Nem lesz baj Laura.

-Ezt akkor mondd, ha már otthon lesznek – morrant fel Kimi. Az utolsó hetek nehezek voltak minden szempontból. Főleg Kiminek. Nagyon félt attól, hogy valami balul sül el ismét. Hiába próbálta elnyomni magában, akár hányszor álltam meg egy-egy mozdulattal, mert kicsit erősebben rúgott valamelyik babánk, egyből ő is lemerevedett, és árgus szembekel figyelt, mintha bármely pillanatban elájulhatnék. A vége felé egyre többször kaptam rajta azon, hogy éjjel figyel. Nehezen és keveset tudtam csak aludni, sehogy sem volt kényelmes már, és ilyenkor rend szerint az aggódó szempárral találtam szembe magam.  Nekem is meg terhelő volt már, hogy két bébi húzza a pocakomat, és hiába ment szinte minden majdnem simán, bennem is volt egy kis tartás a szülést illetőleg. És most itt voltunk. Kevesebb, mint egy óra választott el attól, hogy a karjaimban tartsam a gyermekeinket.

Annyira pánikoltam azok után, hogy megkaptam a gyógyszert,mintha nem is én lettem volna.

- Meg kell nyugodnod egy kicsit – kért Kimi, miközben kezembe adta a poharat.

- Tudom – nyögtem fel két fájás között.

- Hogy segítsek kicsim? – törölte meg homlokom nedves kendővel.

- Csak maradj itt – pillantottam fel rá, hozzám hajolt egy könnyed csókra.

- Mindenképp itt maradok – folytatta nyugtatós hangon. Tökéletesen tudtam, hogy melyik fájás az a fájás már, szinte minden izmom megfeszült, és erősen kellett koncentrálnom, hogy nem sikoltsak fel. Jesse világrajövetelénél mintha nem fájt volna ennyire…

A gyógyszer hatására valóban kevesebb,mint egy óra alatt világra hoztam mindkét kisbabánkat, igaz a végére olyan gyengének éreztem magam, mint akit megverték, és akin legalább kétszer átmentek kamionnal. Mégis mosolyogni, nevetni lett volna kedvem, hiszen két kicsi, egészséges baba feküdt a karjaimban.

- Annyira szépek vagytok – sóhajtottam könnyes szemekkel – melyiküket fogod meg először? – pillantottam Kimire, nagy szemekkel bámulta a két kis csomagot.

- Hát öhm ,mondjuk, az elsőt? – pislogott kétségbeesetten, elképesztően aranyos volt ebben az állapotban.

- Rendben – húztam el kicsit a kezem, hogy fel tudja venni a csöppséget.

- Szia tündérke – mosolyodott el Kimi, mikor biztonságosan a karjára fektette – gyönyörű vagy! Picike, de gyönyörű!

- Kimi – szólítottam halkan – gondolkodtam a neveken. Tudom, hogy mennyire fontos neked, ezért mit szólnál, ha őt Saarának neveznénk el?

- Saara? – nézett rám óriási szemekkel.

- Igen – bólintottam – Saara után. Lehet, hogy neked ez furcsa, de neki is köszönhetem, hogy téged megkaptalak, hogy így kaptalak.

- Saara. Ó Laura – ráncolta a homlokát. – Én szeretném, ha róla neveznénk el a kislányunkat. De csak akkor, ha téged…

- Ha lenne de soha nem is hoztam volna fel – vágtam bele rögtön. Mikor legelőször felvetettem az ötletet, már tudtam, hogy igazából tetszik neki, de rám való tekintettel nem akart bele menni.
 – Akkor te pedig – pillantottam a másik kislányra karjaimban – Kira leszel. Különleges név egy ilyen tündérnek – sóhajtottam boldogan.

- Csak neked juthat eszedbe ilyen – mosolyodott el Kimi is.

- Majd ha nagy lesz, hidd el, hogy tetszeni fog neki, hogy így kapta a nevét. Nem minden napos, hogy a szülők neveiből rakják össze a gyermekét. Látod a Kimi és a Laura így is passzol egymáshoz.

- Saara és Kira Räikkönen – mondta ki Kimi hangosan. – Mit csinálok én ennyi nővel? Hm, picim? – simított végig a kislánya arcán óvatosan.

- Lau kicsim – hallottam meg Kimi távoli hangját, lassan nyújtóztam egyet és kinyitottam a szemem. – Elmegyek a srácokért, te csak pihenj tovább.

- Rendben – bólintottam csukott szemekkel – Kims! – nyögtem nevét aztán. – Hoznál nekem vanília fagyit? Megkívántam.

- Persze – felelte, hangján hallottam, hogy visszafolytja a mosolyát. Az ágy azon részére gördültem, ahol az előbb még ő feküdt, de már nem aludtam vissza, tudtam, hogy bő fél óra múlva itthon lesznek a kis szőkéim is. A fiúk épp úgy rajongtak a lányokért, mint Kimi, utólag be kellett látnom, jó, hogy ikrek lettek, különben folyton vita lett volna, abból kinél legyen a baba.

- És akkor egyformák lesznek? – kérdezte tőlem Jesse, mikor már a picik szobájában tolongtunk.

- Igen – feleltem, s ámulva figyeltem, ahogy a fiam a lányomat simogatja.

- Teljesen? Mint két tojás? – ült mellém Luukas is.

- Hát igen – mormogta Kim.i – mi azért meg fogjuk tudni különböztetni őket.

- Biztos apa? Te múltkor is Saarának mondtad, hogy Kira! – sandított Kimire Luukas, halkan felkuncogtam.

- Az véletlen volt – legyintett a férjem –, és te is összekeverted őket – borzolta össze Luukas haját.

- Igen, mert anya fordítva adta rájuk a sapkát! – váltott védekező üzemmódba.

- Kíváncsi voltam, mi alapján különböztetitek meg őket – bólintottam bölcsen.

- Anya, te mindig tudod melyik, melyik?

- Igen – feleltem –, de elárulom nektek, hogy mikor még a pocakomban voltak, én is féltem attól, hogy összekeverem őket.

- Akkor jó – sóhajtott fel Jesse megkönnyebbülten.  Elmosolyodtam, tökéletes volt a világom.

*** 7 évvel később***

A lányok kérésére almás pitét sütöttem éppen, mikor Kimi megérkezett. Mosolyra ingerelt a kép, ahogy a két kis szőke lendületesen az apjukra vetik magukat.

- Mit csináltatok ma szépségeim? – emelte fel mindkettőjüket, ő még elbírta őket így, én már nem.

- Jaj apa – sóhajtott panaszosan Kira. – Mi lesz, ha a tanító néni nem fog szereti minket?

- Olyan a világon nincs – nyomott puszit a szőkés tincsek közé a férjem – köszönök anyának, és megbeszéljük, okés?

- Ühüm – bólintott, Kimi hozzám lépett, és finoman beszívta ajkaimat, kedves csókként.

- Szia – vigyorgott, és tudtam, hogy ez a tegnap estének szól. – Mmm, micsoda illatok kicsim!

- Lányok kérték – bújtam ölelésébe – jó napod volt?

- Hívott Eric, minden áron azt akarja, hogy én legyek az új csapatvezető – felelte.

- És te hogy szeretnéd?

- Nem akarok minden futamon ott lenni – vont vállat. – Nem akarok lemaradni a lányok életéről. Még csak most fedezik fel a világot, és én ezt látni akarom. Mindig mondtam, hogy eljön azaz idő, amikor normális dolgokat akarok csinálni.

- De az F1 is az életed része – mosolyodtam el, máig élt bennem a kép, mikor hosszú évekkel ezelőtt ajánlatot kapott a Lotustól, és el is fogadta azt.

- Az, de nem örökre szól – bólintott, majd két almát elvéve visszament az ikrekhez – N.a, mi a baj lányok?

- Én nem akarok iskolába menni! – nézett óriási szemekkel Saara Kimire.

- Én se! – bólintott Kira is.

- De miért nem? – törte ketté az egyik almát, és a lányok felé nyújtotta, akik gondolkodás nélkül majszolni kezdték a gyümölcsöt.

- Hát… inkább itthon maradunk anyával!

- És ki fog suliba menni? Látjátok a srácok is milyen jól elvannak ott.

- De apuci – csúszott közelebb Kira Kimihez. – Mi van, ha tanító néni tényleg nem szeret majd? – ismételte az első kérdését.

- Két ilyen aranyos kis szőkét, mint ti? – pillantott a lányokra. – Nem létezik olyan! – sóhajtott nagyot, somolyogva nyomkodtam ki a fahéjas reszelt almát közben. - Tudjátok, egy csomó klassz dolog vár most rátok. Lesznek új barátaitok, meg minden ilyesmi. Tanultok egy csomó okosságot. Nem kell félnetek, mi ott leszünk anyával.

-De biztosan? – pislogott megilletődötten Kira.

-Hát persze – vonta ölébe őt, Saara pedig a pöttöm lábait helyezte Kimi combjára. – Volt már olyan, hogy valamit megígértünk, és nem tartottuk be? – kérdezett rá, ők megrázták a fejüket. – Persze hogy nem, hiszen nekünk ti vagytok a fontosak. Eljöttök velem a srácokért?

- Pesze! – vágta rá azonnal Saara.

- Igen apa – helyeselt Kira is. Berohantak hozzám egy puszira, mire betettem a sütit sülni már el is mentek. 
Hát igen, az iskola nagy kérdése! Jesse és Luukas esetében könnyebb dolgunk volt, mert ők egy nagy kalandnak fogták fel, és fogják is a mai napig. Jesse kifejezetten várta, hogy új dolgok vegyék körül, a lelkesedése pedig hamar átragadt Luukasra is. A lányok pedig inkább szerették az állandó dolgokat, mint például a jól megszokott óvó néniket, és játékokat. 
Míg egyedül voltam, nyugodtan át tudtam gondolni, hogy mennyi minden történ az elmúlt években velünk. Miután a lányok betöltötték az első évüket, Kimi ajánlatot kapott a Lotus csapatától. Sokat beszélgettünk, gondolkodtunk, ugyanis ő nem akart magamra hagyni két babával, de ugyanakkor ment is volna vissza, végül megszületett az ötlet, hogy anya, vagy az ő anyukája tud segíteni nekünk itthon, ha kell, s ha Kimi távol lesz, így viszonylag nyugodt szívvel tudott a versenyzésre koncentrálni. 
Már visszatérő évében remekül teljesített, a Gálán morgolódott nekem, hogy a harmadik hely nem kell neki, jövőre csak akkor jön, ha első lesz. A sors úgy alakította, hogy mennie kellett, ezúttal azonban az első helyezés miatt. Pár hétig fel sem fogtam, hogy egy kétszeres világbajnok mellett élek.
Az aktív versenyzéstől évek óta visszavonult, pontosabban csak a hazánk rally szériáiban indult, így meg maradt az életét végig kísérő szenvedélyes versengés, ugyanakkor mégis mellettünk tudott lenni. 
Hallottam az autózajt, s nem sokkal később kitárult az ajtó.

- Anyaaa – futott be hozzám Kira. – Azt mondta a tanító néni, hogy aranyosak vagyunk!

- Találkoztatok vele a suliban? – vettem ölembe lánykámat egy puszi mellett.

- Ühüm! És apa mondta, hogy ő lesz a tanító nénink, és akkor oda mentünk hozzá – ecsetelte részletesen –, nem is olyan félelmetes!

- Na ugye kicsim – mosolyodtam el, a fiúk ekkor tódultak be az ajtón, Jesse a hátán hozta Saarát. – Remélem éhesek vagytok!

- Huu nagyon, anya – sóhajtott Jesse. – ötös lett a törim.

- Ügyes vagy – dicsértem - mondtam, hogy nem hiába való a készülés. És neked? – pillantottam Luukasra kíváncsian.

- Nekem is – vigyorodott el.

- Tiszta okosak ezek a Räikkönen kölykök! – rötyögött Kimi.

- Azért voltál tele kettesekkel igaz apa? – pimaszkodott finoman Luukas. – Mutatta a nagyi!

- Fiacskám én megtehettem – vont vállat –, te viszont gyalogolsz a suliba hétfőn.

- Persze, persze – bólogatott Luukas épp olyan vigyorral, mint ami az apjának volt. – Anya mit főztél?

- Grillezett csirke van, burgonyával és zöldségekkel.

- Uuu, együnk!  - indítványozta, így előszedtem a tányérokat, a lányok pedig segítettek teríteni.

- Ügyes vagy kicsim – simogattam meg Kira buksiját, Kimi pedig lendületből felkapta Saarát, aki hangosan kacagott ezen.

- Apaaa tegyél le – követelte nevetve.

- Így jó? – engedte le a szőnyegre, de úgy, hogy a gyereket a lábainál fogta, és a kezei lógtak le.

- Neeem – folytatta még mindig kacarászva – Apaaa.

- Gyere hercegnő – nyúlt a háta alá, s emelte vissza magához, erre Saara a nyaka köré fonta karjait és szorosan megölelte.

Vacsora után az asztalra tettem a felszelt édességet, meg sem lepődtem, hogy a tányérra pakolt szeletekből egy darab sem maradt. Megnéztem a fiúk leckéjét, már ami maradt nekik, hamar el is készítették, az után engedtem csak játszani őket. Nálunk ez vált be legjobban, amikor tudtunk, az egész család együtt evett, kicsit lazítottak, ha kellett segítettem nekik a háziban, majd tanulás után azt tehettek, amit akartak. Pár hét volt vissza az iskolából, aztán következett a megérdemelt szünet, szeptembertől pedig mind a négy gyerekünk iskolába járhatott. Előre láttam, hogy én megint pityeregni fogok, mikor a lányok már bent lesznek, hiába piszok hamar elillantak a boldog gyermekévek, az ikrek is már a hetedik szülinapjukra készültek.

- Hát itt meg mi folyik? – nevettem el magam, ahogy a fürdőből kilépve az ágyunkon Kimi mellett heverészett a két kislányunk, és a férjem éppen a talpaikat masszírozta.

- Apuci bekeni a lábunkat – informált Kira vigyorogva. – Anya, elmeséled, hogy miért különleges a nevem? – pislogott kérőn, zöldes árnyalatú szeme pont annyira volt változékony színű, mint az apjának.

- Tudod kicsim – feküdtem melléjük –, sokat gondolkodtunk, hogy milyen nevet válasszunk nektek, de igazán egyik sem tetszett, amiket találtunk. Apa már arra is szavazott, hogy egyikkőtöket nevezzünk el rólam, aztán valahogy szóba jött az ő neve is, és a kettőnkéből raktuk össze a tiédet. Apa nevének az első két betűje, és az én nevem utolsó két betűje.

- Az én nevem akkor csak olyan sima? – nézett kissé lelombozva Saara.

- Ó szivem dehogy – ingattam meg fejem – csak annak más a története!

- Mondd el! – kért.

- Tudod Saara, anyukátok előtt volt egy másik néni, akit nagyon szerettem, és az ő neve is Saara volt. Te róla kaptad a neved, mert te is nagyon fontos vagy nekem, és téged is nagyon szeretlek – nézett rá Kimi.

- És ő hol van apa? – kérdezte kíváncsian.

- Ő rég elment már – sóhajtott fel. – A menyben van. Gyere – nyalábolta fel ölébe, s kivitte a folyosóra, a falon volt egy kép Saararól, már csak Luukas miatt is. – Látod, ő volt az – mutatta meg a kis Saarának a képet.

- De szép néni! – sóhajtott fel a lányunk – akkor én is különleges vagyok?

- Nekünk mindannyian azok vagytok, egyformán szeretünk mind a négyötöket – simítottam végig arcán, mikor visszatértek hozzánk. – Nem vagytok álmosak?

- Kicsit – nyomott el ásítás Kira, de már az alvós pózába kucorodva simult hozzám.

- Gyertek, mesélek nektek, rendben? – álltam fel mosolyogva, s ölembe véve átvittem a szobájukba. Kimi is elköszönt tőlük, majd el is nyomta őket az álom a történet felénél.

- Jéé és csend van – nevetgélt Kimi, miután befeküdtem mellé az ágyunkba.

- Ja, a két kis művésznő alszik – kuncogtam.

- Látnod kellett volna, hogy osontak be – vigyorgott rám. – Annyira helyesek együtt!

- Ó a szerelmes apuka éned – fektettem kezem mellkasára.

- Imádom őket – helyeselt. – Abban a pillanatban rájöttem, hogy a világ leghelyesebb dolga volt őket összehozni, mikor először a kezembe adtad Saarát.

- Na, mintha annyira terveztük volna őket – kuncogtam. – Tudod, akkor úgy tűnt, hogy a véletlen műve, de aztán bebizonyosodott, hogy ők kellettek ahhoz, hogy meghozzunk egy olyan döntést, ami megalapozta az életünket aztán.

- Nem bántad meg, hogy nem vállaltad el az állást? – kérdezett rá.

- Egyáltalán nem – ingattam fejem. – Azt tudtam, hogy akarok gyereket tőled, nagyon is akartam, és az, hogy pont akkor fogant meg, mikor a leginkább kellett volna valami égi jelszerű nem hiszem, hogy a véletlen műve volt.

- Féltettelek nagyon – ráncolta homlokát. – Gyakorlatilag addig, míg a lányok két hónaposak nem lettek. Néha azért jó lenne, ha megint ekkorák lenének – mutatta kezeivel a baba méretet.

-Én nagyon élvezem, hogy cseperednek – mosolyodtam el –, bár valóban néha én is vágyom arra a képre.

- Egyfolytában beszélnek azóta, hogy megtanultak – nevetett. – Elképzelni nem tudom, hogy tudnak ennyit csicseregni! Ebben tisztára rád ütöttek!

- Héé – csíptem hasába –, nem csak nekem jár a szám!

- Dehogynem, én csendes, szolid finn vagyok! – adta elő komolyan.

- Perszeee – nevettem –, én meg mindjárt beállok apácának.

- És mit csinálnál te ott nélkülem? – fektetett lassan hanyatt. – Különben is elég sokat paráználkodsz!

- Mert bűnbe viszed az embert – pislogtam ártatlanul. – Tisztára elrontottál!

- Ojaj sosem szoktál panaszkodni mikor éppen benned vagyok – meredt rám azzal a szexi-kaján tekintetével, miközben lassú mosolyra húzta ajkait.

- Idén lesz kilenc éve, hogy házasok vagyunk – sóhajtottam fel édes érzéssel a bensőmben –,  és még mindig ugyan úgy megremegek a csókjaidtól.

- Ez a jó házasság alapja, nem? – adott érzéki puszit nyakamra. – Hidd el nekem, én is ugyan annyira kívánlak. Na jó, jobban – vigyorgott ismét.

- Nem lehet, hogy egy cseppet túlzol? – somolyogtam.

- Aaam. Hogy fogalmazzam meg szépen? – sóhajtott. – Tökéletesen kielégíted minden igényem, aaa házasságunk minden területén.

- De szépen mondtad – nyomtam puszit ajkaira.

- Köszönöm, köszönöm – rötyögött. – Mit szólnál, ha be is mutatnám…?

- Helyzet gyakorlat? – kuncogtam.

- Mmm, de micsoda helyzet – hajolt ajkaimhoz, mikor nyelve az enyémhez siklott, rövid morgást hallatott. 
Kilenc év. Rengeteg. De bennem a vágy ugyan úgy virágot bontott, mint régen, és a jól ismert remegés elöntötte a bensőmet.

Reggel arra ébredtem, hogy Kimi kioson mellőlem. Álmos voltam még így csak átfordultam a másik oldalamra és vissza is aludtam. Mikor ismét felébredtem még mindig egyedül voltam, az órára pillantva megállapítottam, hogy tíz óra elmúlt. A gyerekek lassacskán felkelnek, ha már nem randalíroznak a szobájukban így erőt vettem magamon és kimásztam az ágyból. Lent az a kép fogadott, hogy az ikrek két bárszékre térdelve valamin nagyon dolgoztak Kimi segítségével, míg a fiúk az asztalra pakolták a reggelihez szükséged dolgokat.

- Min ügyködtök ennyire? – mosolyodtam el.

- Reggelit csinálunk! – avatott be Saara. – Mi palacsintát sütünk apával!

- Hmm, fahéjasat kérek – léptem hozzájuk, Kimi derekamra simította kezét, és kicsit hátrébb vont, úgy figyeltük, ahogy a lányaink ügyködnek.

- Ismerős ez a helyzet – mormogta fülembe, s állam alá nyúlva megemelte a fejem, hogy meg tudjon csókolni. Minden érzelme benne volt ebben az intim pillanatban, rajongva néztem fel gyönyörű szemeibe. Tökéletes volt.

- Csak ott két kis szőke pasi volt – feleltem az emlékbe feledkezve.

- Anya – lépett hozzánk Luukas –, délután átmehetünk Eelisékhez? Akarunk egy versenyt csinálni az új PS játékból.

- Persze menjetek csak. Átvigyelek?

- Jó lenne – bólintott. – Kösz anya!

- Kééész! – jelentette be Kira, és bemutató jelleggel felemelte az üres tésztás edényt. – Elfogyott!

- Akkor mossátok meg a kezeteket, és ehetünk is – emelte le őket Kimi egyesével. A reggeli szokás szerint zajosan telet, négy gyerek mellett nem is volt csoda. Én mégis élveztem minden pillanatát.

Tudtam, hogy rengeteg új kaland vár majd ránk, kihívások az élet játékai, de abban is biztos lehettem, hogy akkor, évekkel ezelőtt a helyes útra léptünk. Hiszen négy csodás gyerek vett körül, akik bár néha igazi rosszcsontok tudtak lenni, de számomra így is a legtökéletesebbek voltak. Kimi sokszor mondta nekem, hogy igazi büszke anyaként állok ki és ebben mindig igazat adtam neki. Imádtam az életemet, azt, hogy Kimi felesége vagyok, hogy négyszeres anya lehetek. Voltak bajok, hibák, könnyek, de ennek ellenére az élet igazán szép arcát mutatta felém. A sötét múltam után végre abban a könnyed és boldog világban éltem, amiről mindig is álmodtam.

Sziasztok!

Elérkezett a pillanat… véget ért ez a történet is. Amennyi örömömet leltem az írásában, annyira szomorít el, hogy vége. :) Én magam is imádtam Laura és Kimi történetét, de egyenlőre ennyi az ő sorsuk. Aztán lehet, hogy valamikor ide is készül egy második évad… de ezt még nem tudom előre. :) Az biztos, hogy most jó időre (és valószínűleg örökre) elköszönünk tőlük.

A történet végét direkt mutattam be nektek más távlatokból, ha feltűnt, mindenhol a hetes szám dominált :) hét héttel, hét évvel később, vajon miért? :D

Nem tudtam pontosan a kezdetekkor, hogy mi is lesz a történet mondani valója, de az utolsó részekből kiderül; az egész az újrakezdés köré épül. Hogy az élet nem csak fekete és fehér, illetve, hogy ha van az embernek mersze egy csalódás után újra nyitni az emberek felé, akkor egy egész világot kaphat cserébe. Nekem legalábbis ezt meséli el, nektek mi a véleményetek?

A befejező részekhez szoktam egy kis statisztikát is hozni nektek, nos, ez most elmarad, ugyanis van egy meglepetésem még ehhez a történethez :) Nem is tudom, hirdessek játékot a meglepiért cserébe? :P

Köszönöm az eddigi kommenteket, s várom a befejező részről a véleményeket!

L.