Epilógus

Kimi

Volt még egy kis időm, míg Lauráék befutottak, így először Saarahoz mentem. Szokás szerint egy szál fehér orchideát fektettem a sírjára, a kedvenc virágát.

- Szia Saara – sóhajtottam.

- Szia Kimi – mosolyodott el az angyal.

- Luukas is nem sokára jön.

- Tudom.

- Lau remekül gondoskodik róla – guggoltam le. – Szeretik egymást.

- Nem csodálom – bólintott somolyogva. – Nagyszerű ember lett a fiúnkból, és Laura úgy szereti, mintha valóban a fia lenne. Hálás vagyok ezért neki.

- Hiányzol, még mindig.

- Te is nekem – felelte szívszorító mosollyal.        

- Pedig szeretem Laurát – meredtem magam elé. – Szerelemmel.

- Ezt is tudom – suttogta. – Kimi, ez normális dolog. Akit egyszer szerettünk, és elvesztettünk, hiányt üt a szívünkben.

- Tudod eszembe jutott, hogy nekünk is lehetne lányunk. Ki tudja, hogy alakult volna az életünk – megvontam vállam. – De ez már sosem derül ki. Laura igazán remek nő – akaratlanul is elmosolyodtam az említésére –, boldog vagyok vele.

- Ezért küldtem hozzád őt – helyeselt. – Örülök, hogy megtaláltad a társad, és köszönöm, hogy nem hagyjátok, hogy Luukas elfeledjen.

- Annyira jó lenne, ha látnád a fiúnkat – sóhajtottam fel –, biztos büszke lennél rá. És hát az ikrek! Kedves gondolat volt Lautól, hogy rólad nevezzük el egyikőjüket.

- Ó igen – kuncogott. – Bár csak elmondhatnám, hogy mennyire jól esik! Csak egyszer hallanál engem! - folytatta vágyón – Nagyon büszke vagyok rátok!

- Eh, azt hiszem ő mutatta meg hogy tudlak egyszerre szeretni titeket – bukott ki belőlem, végig simítottam az orrnyergemen, nem tudtam elfojtani egy mosolyt. – Fetrengenél a röhögéstől, hogy ilyeneket mondok.Én! Nem az én stílusom az ilyesfajta beszéd, de másként nem tudom megfogalmazni.

-Valóban, ez nem a te stílusod – helyeselt nevetve. – De mindazonáltal tükrözi az érzelmeidet. Ahhoz, hogy teljesen beengedd őt a szívedbe, engem el kellett engedned. Tudom, hogy most már nem vagy szerelmes belém, és ez így van rendjén. Laura rajong érted, és te is szereted őt. Köztünk pedig – kényelmesen letérdelt és sarkára helyezkedett –, mindig megmarad ez a mély szeretet. És Luukasban tovább is él egy formában. Szerbusz kisfiam – pillantott fel az érkezőre.

- Apa, megjöttünk – állt mellém.

- Többiek?

- Papánál – felelte. – Anya kedvence, tuti te hoztad - mutatott a virágra és mellé fektetett még egyet. – Apa én nem nagyon emlékszem arra, hogy anya nem volt velem. Csak néhány dolog jut eszembe. Baj?

- Nem kicsim

- Nem fiam. Kicsi voltál, és Laurát tekinted az anyukádnak. Gyakorlatilag öt éves korod óta nevel, szóval ez természetes.

- Ettől még szeretem anyát.

- Fantasztikus nő volt – mosolyodtam el. – És te sokban hasonlítasz rá.

- Például? – emelte rám a pillantását.

- Anyukád fogta fordítva az evőeszközt – nevettem –, te is felcseréled. Kilószám ette a dinnyét, míg veled volt várandós.

- Anya tudta mi a jó – vigyorodott el. – Az a legjobb gyümölcs!

- Látod?

- Kimi, a szeme is az enyém – mosolygott

- De a legszembetűnőbb, a szemed. Saarának volt ilyen csokoládé barna szeme.

- Anya nagyon szép nő volt – helyeselt. – Kár, hogy nem ismertem.

- Hidd el fiam, ezt én is nagyon sajnálom – tettem vállaira kezem. Pár pillanattal később Saara simult hozzám. – Szia angyalka – vettem fel.

- Apuci – karolta át nyakam. – Jössz a papihoz?

- Persze kicsim – pusziltam meg homlokát. – Menjünk – intettem Luukasnak.

- Szia anya!

- Szerbusz Luukas. Szeretlek. Mindig.

- Jajj, hideg van – bújt hozzám jobban a kislányom a szél miatt.

Az angyal is felállt, s a szél meglebbentette barna tincseit, a férfi felkapta a fejét.

- Apa? – nézett rám kérdőn Luukas. Megingattam fejem, hiszen semmi nem történt, de egy pillanatra mégis tisztán éreztem az édesanyja illatát. Áhh, csak bebeszélem magamnak.

- Anya, és akkor a papi tudja, hogy itt vagyunk? – kérdezte Kira, miközben egyesével szedte le a lehullott virágszirmokat.

- Igen kicsim, fentről figyel minket – bólintott a feleségem.

- Akkor jó – bólintott komolyan. – Apa, kaphatok egy kiskutyát? – folytatta teljesen nem oda illő témával.

- Kiskutyát? Hát de ott van Ajax, és Apolló – néztem rá.

- Jóóó, de Ajax a tiéd, Apolló meg Jesse kutyája! Én is akarok egyet! – pislogott kérőn. – Ilyen picit, mint én vagyok!

- Na, a kampány beindult – kuncogott Laura.

- Picit? De hát te már nagy vagy! – ingattam meg fejem. – Tudod nagy felelősség ám egy kutyáról gondoskodni, kérdezd csak meg a testvéreidet. Etetni kell, meg sétálni, vinni, és nem csak akkor, amikor te akarod, hanem amikor ő akarja.

- Majd én segítek neki! – ajánlkozott Saara. – Ketten vigyázunk rá!

- Fiam, a húgaid épp olyanok, mint te – pillantottan Jessere.

- Nyugi lányok, előbb utóbb megenyhülnek – vigyorgott Jesse.

- Ha tudtok felelősséget vállalni érte, beszélhetünk róla – állt fel Laura.

- Ez az! – örömködöt Kira. – A mami tud is kiskutyás helyet!

- Ja hogy ti már nyomoztatok – karolta át őket Lau –, cselesek.

- Megyünk a mamihoz? – pislogott rám kopé módján Saara.

- De nem kutyázni – figyelmeztettem.

- Okéé!  - bólintott. Elindultunk a parkolóba, az ikrek vezették a sort, mögöttük a srácaink. Átkaroltam Lau derekát és egy csókra magamhoz vontam.

- Szeretlek Kims – susogta kedvesen.

- Én is téged – nyomtam még egy csókot ajkaira.
Felsóhajtottam, Saara mindig is hiányozni fog, de Laura mellett az élet fantasztikus volt.

- Apaaa – torpant meg Kira. – És hörcsögünk lehet?

- Micsoda? – nevetett Laura. – Most meg hörcsög?

- Igen, mert az pici – bólintott komolyan. – Ekkora! – mutatta két kicsi keze között – Gyakorolhatunk vele!

-Okos vagy kicsim – vigyorodtam el.

-Tudjuk, Räikkönen gyerek – legyintett lazán, majd visszafordult testvéréhez. Lau felnevetett, anyáék szokták mindig ezt mondani nekik.

-Tessék, már ők is tudják!

Vigyorogva ingattam meg a fejem, majdnem tökéletes volta az élet.

Sziasztok!

Hát íme, ez lenne a meglepetés. Egy epilógus. Remélem, könnyebben tudtok elbúcsúzni így :) Nem akartam hosszúra, vagy teletűzdelni nagy szavakkal, csak így egyszerűen, Kimihez hűen.

A dőlt betűs rész viszont egy új szemszög, nem tudom kié. Nem Saaraé (annak ellenére, hogy őt mutatja be), nem Kimié, és nem is az „enyém” :) Rátok bízom, ki, hogy érzi, ki látta őket :)

A történet 20 részes volt, ahhoz 231 kommentet írtatok! Ez rengeteg! Köszönöm szépen, fantasztikusak vagytok! :) Remélem, legalább annyira szerettétek, és élveztétek a töri olvasását, mint én az írását! :)

L.

U.i.: 19 komival, kereken 250 lenne :P