Hetedik

Reggel csattanásra riadtam fel, elfelejtve, hogy mibe vagyok lerohantam.

-De szexi valaki – hallottam vigyorgó hangot mögülem, hátrapillantottam Kyle állt ott, egy törött váza maradványával keziben.

-Dilinyós – morogtam – mit csináltál? Felvered a házat…

-Huu, de morgós medve valaki korán reggel - kidugtam nyelvem rá és elindultam felfelé, a finn állt velem szemben a lépcső tetején, egy szál boxerben. Meghökkenve álltam meg, végignézett rajtam, egy vékony kis selyem hálóingben feszítettem. Hátralépett és felém intett, Kaylra lestem, nagyban takarította okozott kárát, így lassan fellépdeltem. Közben végignéztem a finnen, izmos hasán, mellkasán… lábai edzettek voltak, nyeltem egyet látványától, hiába, nem vagyok érzéketlen én sem…

-Kyle összetört egy vázát… - nyögtem, hogy eltereljem figyelmem a majdnem mezítelen testről.

-Nem érdekel – lépett felém, megfogta arcom és megcsókolt. Egy pillanatra viszonoztam, de elhúzódtam végül.

-Kimi… - kezdtem volna magyarázatomba

-Nem siettelek –nézett szemembe – csak… vonzódom hozzád… de, kérlek, ne értsd félre – hangja őszintén csengett – próbálj meg pihenni még… - engedett el.

-Kimi? Kezed? – kérdeztem aggódós hangon.

-Nem fáj … annyira – küldött mosolyt felém és eltűnt szobájában. Persze nem tudtam vissza aludni, felöltöztem és lementem, addigra Ramiék is lent voltak, finnül beszéltek, semmit nem értettem belőle. Kimi is felöltözve ült a kanapén.

-Jóreggelt – váltottak angolra kórusban.

-Volál már Espooban? – lépett elém Kimi.

-Nem.

-Helyes, akkor most meglátod milyen – húzta felfelé ajkait.

-Ehem, miről beszél? – Kimire mutattam, de Ramira néztem.

-Arra gondoltunk, hogy mivel Kimi nem versenyez, elmegyünk haza, és a lökött öcsém elég furán, de elhívott hozzánk – adta elő mutogatva.

-Hol a csini kis reggeli szerkód szöszi? – lépett be Kyle, Kimi felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd rám.

-Kyle… korán reggel arra ébredtem, hogy valami csattan… nem csak én ráadásul…

-Csak te jöttél le…

-Nem igaz – szólt bele Kimi, Kyle meglepetten pislogott barátjára – én is felébredtem, csak.. összefutottam Lindivel az emeleten és mesélte, hogy mennyire béna vagy…

-Cccc- legyintett Kyle, én a finn arcátfigyeltem, vonásai ellágyultak, nem szerettem volna, ha félre értelmezi reggeli kis jelenetünket Kylal. Beléptem a konyhába kávéért, Kimi Kylehoz hajolt, szemét dolog tőlem, de az oszlop elé álltam, hogy halljam.

-Felejsd el, hogy így láttad – szólalt meg halkan – szeretném, ha hozzám tartozna…

-Ugyan tesó – heherészett Kyle – csak húztalak titeket, látom, hogy tetszik neked… Megforgattam szemeim, ennyi idióta pasit… Békésen kortyolgattam kávém, szeretném, ha hozzám tartozna. És én? Én szeretném? Annyi kérdés volt bennem… de mivel egyelőre a finn, csak annyit kért, hogy próbáljak bízni benne, úgy gondoltam ezzel megpróbálkozhatok. Itt villant be puha ajka, ahogy enyémre nyomja, felsóhajtottam.

-Baj van? – kérdezte szelíden mögöttem. Most hogy mondjam, hogy épp a csókodra gondoltam…?

-Dehogy – fordultam felé – mi lesz a mai program? – érdeklődtem.

-Hát, pakolj, össze, kérlek – ült le mellém, de lábát az én székem lábtartójára tette,így összeértek térdeink – még kimegyünk Kajhoz, aztán irány Espoo. Ez is több mint 3 órás út lesz ám.

-De, de te nem vezethetsz… - néztem nagy szemekkel rá.

-Épp ezért fogsz te vezetni – vigyorodott el. Boci szemekkel pillogtam rá.

-Ez most komoly? – kérdeztem vissza.

-Az ám… lefigyelhetem vezetési tudásod… - heherészett, roppant mód élvezte a helyzetet.

-Ha azt hiszed, hogy megijedtem, nagyon tévedsz…- pillogtam rá ártatlanul, pedig azért egy pillanatra tényleg bepánikoztam, elvégre ő világbajnok…

-Tényleg nem ijedtél meg? – hangja árulkodott, örülne, ha pánikoznék, hozzám hajolt forró leheletét éreztem ajkaimon. Bejött Kristii.

-Ööö, mit csináltok? – kuncogott.

-Most közöltem Lindivel, hogy ő fog vezetni – magyarázta zavartalanul.

-Összepakolok – sóhajtottam és lecsúsztam székemtől. Kereken egy óra múlva az autó előtt álltunk, mint kiderült két külön autóval megyünk, Ramiék nem jönnek Kajhoz.

-Tessék- csúsztatta kezembe a kulcsot, elléptem volna,mikor megfogta kezem – nem kérsz szerencse puszit? – kérdezte gyermeteg lelkesedéssel, nagyon aranyos volt így.

-Kérjek? – mosolyodtam el. Lelkesen bólogatott, oda tartottam arcom, nevetve puszilt meg.

-Ööö…

-Tudom, hogy nem erre gondoltál – vigyorogtam rá – én is tudok gonoszkodni, mint egyesek a konyhában… Természetesen az első 5 perecben le nem vette rólam szemét, onnantól figyelt már, hogy állítottam az ülésen…

-Hosszú lesz így az út Kimi – néztem szemébe.

-Te csak az útra figyelj – nevetgél.

-Te is 5 éves lettél? – heherésztem – nem 2 hónapja van jogsim…

-Hanem? – produkált ártatlanhangnemet.

-18 éves korom óta – feleltem.

-Tehát hány éve? – kíváncsiskodott.

-Hehe, te nem is tudod hány éves vagyok… - húztam, mire felnyögött-na, jó, 7 éve.

-25 vagy? Azt hittem fiatalabb.. csak  4 év van köztünk? – lelkesedett.

-Attól függ, honnan nézzük… agyilag több is – nevetgéltem.

-De felvágták a nyelved Kislány – vigyorgott ő is – ezért még kapsz… ne feledd, én leszek hazai terepen…. Na, ebben tökéletesen igaz volt. Otthon, náluk, ott, ahol felnőtt…

-Kimi…? – váltottam hangnemet, érdeklődve figyelt – én… jó öltet ez, hogy menjek el veletek..?

-Lindi… én szeretném, ha eljönnél. Ramiék is megkedveltek téged… de, ha te nem akarsz jönni – bizonytalankodott a végén.

-Nem erről van szó… csak nem akarok zava…

-Lindi! Mondtam már, hogy te nem zavarsz… - mosolygott bíztatóan, majd felsóhajtott – kérdezhetek valamit? Bólintottam.

-Persze.

-Sikerült változtatnom a véleményeden magamról? – halkan beszélt. Mit mondjak erre pár csók után?

-Igen – feleltem az igazsághoz hűen.

-De… még mindig nem bízol bennem?

-Nem… mármint de, bízom egy szinten… csak, Kimi két nap után nem mondhatok sokat. De azt köszönöm, hogy megmutattad a világod és az igazi oldalad.

-Ez volt a cél –eresztett meg laza mosolyt – és… a… csókok?- ismét halkan ejtette ki szavait.

-Jó volt – feleltem, úgy neveltek, ami a szívemen az a számon – jól estek…

-Ennyi csak? – reményvesztett hangon folytatta – végül is valahol érthető… Szívem erősebben kezdett verni a gondolatra, hogy ez most mennyire rosszul esik neki, kibámult az ablakon, rápillantottam, a kötésről eszembe jutott, hogy mennyire aggódtam érte.

-Kimi… én… nem csak ennyi – sóhajtottam, hát kimondtam. Felém fordította arcát.

-Nem akarlak sürgetni – szelíden szólalt meg – csak töltsd velem ezt a hetet… engedd, hogy megismerjelek…

-Szeretnélek megismerni – böktem ki gondolatom.

-Tényleg? – kérdezett vissza kisfiúsan.

-Nem Kimi… azért autózgattam veled napokig – vigyorogtam rá, sugárzó mosollyal felelt, tényleg lélegzet elállítóan…

-Itt fordulj majd le – utasított, forgalmam sem volt merre járunk most, rally közben ezt a részt nem érintettük. Egy csinos kis skandináv ház elé értünk, bő egy órás út után. Felsétáltunk a lépcsők, Kaj nyitott ajtót.

-Sziasztok… de csini a sofőröd – vigyorgott ránk. Betessékelt, pár szót váltottak Kimivel, mindketten sajnálták, hogy vége a versenynek, de Kaj sportember volt, teljesen meg értette és át is érezte a másik finn helyzetét. Gyorsan el is köszöntünk, még bő két és félórás út várt ránk.

-Minden rendben? – kérdeztem rá, lassan 10perce voltunk úton, de nem szólalt meg.

-Persze… csak az jutott eszembe, hogy most már a szervizen is túl lennénk…- hangja csalódott volt, szerettem volna kicsit jobb kedvre deríteni.

-Sajnálom Kimi…jól mentél, nagyon… büszke lehetsz magadra. Felsóhajtott.

-Látod? Szerintem is jól ment… és mehetne is, ha nem hibázom… - pfff, viasznak szánt mondatom után még szontyibb lett.

-Kimi, rengetegen borultak, nehéz szakaszon voltatok… nálad tapasztaltabb versenyzők estek ki… Rakka – fűztem hozzá hirtelen ötlettől vezérelve.

-Minek neveztél? – kapta felém pillantását.

-Te ajánlottad, hogy hívhatlak így is…- néztem rá mosolyogva, halványan, de felfelé húzta ajkait – na, naa, ez egy mosoly lesz? – vigyorogtam még jobban, végre elnevette magát. Igaz nem annyira felszabadultan, de határozottan nevetés volt.

-Olyasmi - rántotta meg vállait, de hangja vidámabb volt sokkal – mondd, még egyszer kérlek…

-Férfiak – sóhajtottam nevetgélve – Rakka… - mondtam ki ismét.

-Aranyosan mondod – szólt kedvesen. Persze a benzinkúton Kimi megint belelkesedett.

-Hány kiló csokit kérsz? – néztem rá enyhén gonosz vigyor mellett.

-Hehe – lépet mellém, és csak azért is beszórt egy csomó édességet a kosárba- huu, remélem, anya finomat főz – tette hozzá tök váratlanul.

-Látod, ezért nem szabad sok édességet enni – dorgáltam szelíden.

-Jóóó,majd este megesszük – tudtam, hogy talál indokot, hogy megehesse, kifelé menet megfogta kezem, cserébe rámosolyogtam. Az út további része jó hangulatban telt, a finnt lelkesítette, hogy hazamehet. Érdekelt F1-es versengése, de nem akartam firtatni ezt az utolsó éves dolgot, örültem, hogy végre nem magába roskadva kuksol mellettem. Helsinkibe érve engem is elkapott az izgalom, főleg, hogy megismerem a család többi részét is. Espooba érve szabályosan dübörgött szívem, sose szerettem a bemutatkozással járó kényelmetlenséget.

-Jól vezetsz ám – szólalt meg hírtelen.

-Kösz…ha komolyan gondolod- küldtem felé kíváncsi pillantást.

-Igen komolyan – heherészett.

-Hm, egy bajnok dicsér meg…- húztam – komolyra fordítva a szót, köszönöm – lestem rá hálásan.

-Ez az igazság – kedveskedett – a következő utcán jobbra, aztán a végén balra. – folytatta navigálásom.

-Megérkeztünk – vigyorodott el, hatalmas fehér ház elé értünk, felhajtottam a garázs elé, miután a kapuk kinyíltak – tudod, Räikkönen ház… kell a védelem – magyarázta. Kiszálltam volna, mikor a finn kezem után kapott.

-Lindi… én… kösz- nyögte ki.

-Nincs mit Rakka – kacsintottam rá.

-Úgy látom, tetszik neked ez a név… - villantott féloldalas mosolyt.

-Igen – vallottam – szerintem… aranyos. Nyílt a bejárati ajtó Rami jött ki két kölyökkel.

-Hello fiatalok – vigyorgott – várj, segítek – lépett tesója mellé a csomagtartó mögé.

-Kimiiiii – kacarászták a gyerekek, egyszerre és össze-visszabeszéltek. Mindketten a finnek ugrottak, ölelték, ahol érik, ő nevetve guggolt le hozzájuk.

-Srácok – ölelte viszont őket.

-Keriapuuuu, de jó, hogy itt vagy – hajtotta Kimi vállára a szőkébb kisfiú fejét, elmosolyodtam, nagyon aranyos kép volt ez, gyorsan előkaptam gépem és készítettem pár fotót róluk.

-Srácok, gyertek – állt fel és lépett felém – fiúk, ő Linda – rám lesett – ők pedig a keresztfiaim, Juustu és Titus.

-Sziaaa – nézett fel rám az utóbbi, Juustu félősen Kimi mellett maradt. Leguggoltam én is.

-Szia – köszöntem, picit megbotlott, automatikusan nyújtottam kezem, megfogtam az ő pici kezeit.

-Puha a kezed – pislogott rám, hatalmas kék szemeivel, elnevettem magam, nagyon édes kölyök volt.

-Köszönöm, a tiéd is – csikiztem meg apró tenyerét, felkacagott és hatalmas apakiáltással Rami után indult.

-Ne félj Linditől, nagyon kedves ám – bíztatta Kimi a szöszibb gyereket, igyekeztem aranyosan nézni, de a kissrác csak nem tágított Kimi mellől. Eszembe jutott, hogy Kimitől csórtam egy nyalókát. Kihúztam zsebemből és felé nyújtottam.

-Tessék, neked adom- szólaltam meg szelíden.

-Látod manó – mosolygott a finn – fogadd el, ha szeretnéd. Nagy szemekkel nézett rá, a nyalókára, majd rám, végül felém lépett és lassan pici markába zára az édességet.

-Köszönöm – pislogott rám.

-Nincs mit – mosolyogtam.

-Nem tudom kinyitni – lesett aggódva ránk, Kimi felé nyújtotta, ő direkt bénázott.

-Ajjaj, én se, megkérdezzük Linditől, hátha kitudja? – nézett a gyerekre, ő felém nyúlt nyalókástól.

-Kitudod? – kérdezte halkan. Mikor leszedtem a fóliát a gyerek elmosolyodott.

-Tessék Juustu – nyújtottam felé ismét. Lényegesen bátrabban vette el.

-Köszi – mutatott nagymosolyt, már nem lépett vissza Kimi mellé, felálltunk és besétáltunk.

-Kösz – mosolyogtam a finnre.

- Nincs mit Szépségem – érintette meg kezem. Beléptünk a házba, kellemes illat fogadott. Titus rohant Kimi felé, ő nevetve kapta fel, neki is kezébe adtam egy nyalókát. Átkéretőzött hozzám.

-Te kis sószsák – nevetgéltem.

-Elárulod Lindinek, hány éves vagy manó? – simogatta meg a kisfiú arcát, jelen pillanatban nem tudtam eldönteni melyikük édesebb… Felemelte kezét és mutatta a számot.

-Öt éves vagyok már - vigyorgott huncutul.

-Olyan nagy? – néztem rá csodálkozva.

-És képzeld autós a takaróm – folytatta teljesen oda nem illő témával, ezért imádtam a gyerekeket, mindig azt mondák, ami eszükbe jutott – keriapu autója van rajta, megnézed?

-Manó, előbb had pakoljon le Lindi, rendben? Aztán megmutatjuk neki – nyúlt karjai alá, a kis srác hátradőlt hozzá.

-Kisfiam – jött ki egy számomra képről látott, kedves arcú és mosolygós nő.

-Anya – lépett felé a finn, megölelték egymást – anya, ő Linda Laine – mutatott felém.

-Üdvözöllek nálunk kedvesem, Paula Räikkönen vagyok –ölelt meg – Raminak igaza volt, valóban gyönyörű teremtés vagy – mosolygott rám.

-Igazán köszönöm Paula, kedves öntől… - szólaltam meg.

-Kérlek tegezz, nem szeretem, ha magáznak – kuncogott – tudod, két felnőtt fiú mellett öregnek érzem magam tőle. Elnevettem magam, ennyit arról, hogy a finnek zárkózottak.

-Szegény lány még be se jött, te meg letámadod – dorgálta szelíden a belépő férfi, megölelték egymást Kimivel, majd felé fordult.

-Matti vagyok, Kimi apja – fogta meg kezem – érezd magad otthon nálunk.

-Igazán köszönöm – pislogtam, tényleg végtelenül kedvesen fogadtak.

-Gyere – fogott kézen Kimi – megmutatom a szobád – és elindult felfelé. Az emeleten egy hatalmas, szépen berendezett, franciaágyas helységbe vezetett.

-Nagyon hangulatos ez a ház – néztem rá, gyermeteg lelkesedés játszott szemében, látszott, hogy élvezi az itthon létet.

-Szeretek itthon lenni –bólintott – az én szobán a tiéd mellett van – mutatott kifelé – megnézed?

-Naná – kuncogtam – remélem, neked is autós takaród van…

-Nem… - fintorgott játékosan, kitárta előttem az ajtót – parancsolj – mutatott előre, beléptem. Külön hangulata volt a szobának, fabútorok voltak jelen a szobában, hatalmas ággyal a helység közepén. Teraszajtaja hívogatóan mutatott kifelé. Elegánsan volt berendezve, világos falszínei tágították a teret, természetesen plazma tv és házimozi rendszer vette birtokba az egyik falat, míg a terasszal szemben ajtó vezetett külön kis fürdőjébe.

-Szép ez a szoba – nyögtem ki gondolatom.

-Örülök, hogy tetszik – mosolygott rám, lepakoltunk, majd visszamentünk a családhoz.

-Remélem, éhesek vagytok – nézett ránk Paula. Szépen megterített asztalhoz kalauzolt Kimi, Kristii vigyorgott rám, miközben leültette gyerekeit.

-Na, Kimi lefárasztott az úton?

-Ááá – legyintettem – kapott csokit és nem volt gond – mosolyogtam.

-Látom rájöttél a gyenge pontra – kuncogott – drága sógorom imádja az édességet.

-Beszéljük ki Kimit nap van? – fintorgott ránk az említett – nőőők… - lépett ki.

-Mi baj fiam? – kérdezte az apja, az ajtóban futottak össze.

-Kiborítanak a nők – mutatott felénk, tetetett ducisággal, teljesen elemében volt az otthoni terepen.

-Ez már csak így van – bólogatott bölcsen – de, mit érnénk nélkülük… nem?

-Van benne valami… - hümmögött. Bejött Rami és Paula is, helyet foglaltunk és kezdetét vette a késői ebéd.